1. Ferdinánd Jenő, német ornitologus; szül. az Anklam melletti Nerdinben 1809 nov. 11., megh. a poroszországi Stolpban 1889 jun. 1. Eleinte atyai örökségén gazdálkodáshoz látott, de e mellett természetrajzi megfigyeléseket is tett és nagy gyüjteményt állított össze; neje halála után eladta jószágát s aztán Stolpba vonult, ahol kizárólag az ornitologiának szentelte magát. Igen tevékeny részt vett az ornitologia terén és több nagyobb munkát adott ki. Brehm mellett a német ornitologusok egyik legjelesebbje volt.
2. H. Károly Gusztáv, német jogász, szül. Wolgastban 1795 aug. 13., megh. 1874 okt. 20. Jogot tanult s 1821. Berlinben a német jog magán-, 1824. rendkivüli, 1827. rendes tanára lett. Tagja volt a főtörvényszéknek, az akadémiának s az urak házának is. Művei: Des Sashsenspiegels erster Tell (először Berlinben 1827, 3. kiad. u. o. 1864) és Des Sachsenspiegels zweiter Teil, nebst den verwandten Rechtsbüchern (u. o. 1842-1844); továbbá: Der Richtsteig Landrechts nebst Cautele und Premis (u. o. 1858) stb.
3. H. Pál Gusztáv Elek, német államférfiu, szül. Berlinben 1824 julius 17. H. Károly G. fia. Jogot tanult, aztán a törvényszéknél hivataloskodott, 1853-ban Greifswaldban államügyész és 1863. a berlini rendőrfőnökség kormánytanácsosa lett. 1867. előadó tanácsosnak hivták meg a kereskedelemügyi minisztériumba, 1877. az építészeti osztály igazgatója s ugyanez évben az államminisztérium alállamtitkára lett.
4. H. Sándor, német ornitologus, H. Ferdinánd Jenőnek unokatestvére; szül. a pomerániai Vorlandban 1834 jan. 19.; a berlini és potsdami kadetiskolában tanult, 1852. a porosz hadseregbe lépett, 1866. részt vett az osztrákok elleni hadjáratban, ott volt Skalitznál, Schweinschädelnél és Königgrätznél; 1875. őrnaggyá lépett elő, 1878. nyugalomba vonult. Miután korábban a természetrajzot is kedvvel tanulta, frankfurti tartózkodása alkalmával a senkenbergi természetrajzi muzeum madárgyüjteményét kezelte; 1861-ben tanulmányozta a Baleari szigetek madárvilágát, később lepkékkel is foglalkozott; 1874. főnöke volt a második afrikai német expediciónak s ezen utjában nagy lepkegyüjteményt állított össze, melyet most dolgoz fel. Élénk részt vett a Budapesten (a muzeumban) 1892. rendezett ornitologiai kiállításban és felolvasást is tartott. hazánkban tett tanulmányutjának irodalmi gyümölcsét pedig 1894. adta ki: Nach Ungarn und Siebenbürgen (Ornitol. Monatsschrift 1893, XVII.)
(Lanius Homeyeri Cab.), a fogas csőrü éneklő verébalkatuak rendjébe, a gébics-félék családjába tartozó madárfaj. Hasonlít az őrgébicshez, csakhogy homloka világosabb, szeme felett fehér sávval, szárny- és farkfoltjai nagyobbak. Hossza 25,3, szárnyh, 11,5, farkh. 11 cm. Hazánk délkeleti részében található. Helyet változtató madár, l. Gébicsfélék.
a. m. gyilkolás, emberölés.
a. m. hit- vagy egyházszónoklattan, az istentisztelet egyik alkatrészéről, a prédikációról, egyházi beszédről, ennek irásáról, elmondásáról szóló gyakorlati teologiai tudomány. Már a legrégibb keresztény korban önállóan tárgyaltatott, mint ez szt. Chrysostom De sacerdotio, szent Ágoston De doctrina christiana, Nagy szt. Gergely Regula pastoralis, Gradanai Lajos Rhetorica christiana s számos más műből kitetszik. Jelenleg mint a lelkipásztorkodástan lényeges része kiváló teologiai tudományt képez. L. még Egyházi beszéd.
A magyar kat. egyházi szónoklatot tekintve tudjuk, hogy az első idegen terítők deákul hirdették a csodálkozó nép előtt az evangeliomot, amelyet a mellettök álló tolmács értetett meg velök. A Szt. István által behozott szt. Benedek rendje adta a magyar nemzetnek az első magyar hitszónokokat, igy Istvánt Váradról, Konrádot és Albertet Zalából, Krátót és Tassilót Bakonybélből. Az egyházi szónoklat alapját nálunk is a posztillák alkották. A legrégibb, (1171-83. időtájt irott s ránk maradt egyházi beszéd a hires halotti beszéd és könyörgés. A XIV-XV. sz. kiváló szónokai nálunk: Gazotti Ágoston zágrábi püspök (megh. 1323), Telegdi esztergomi érsek, András mária-nostrai pálos perjel, Kelemen barát, Szombathelyi Tamás, Szegedi Jakab, Váradi Mihály, Csanádi és Gyöngyösi Gergely. Mi maradt reánk ezek műveiből, nem tudjuk, mert ami fenmaradt, az csekély kivétellel mind névtelen. Ily kivételek a Cornides-kódexben levő beszédek, az Érdy-kódex posztillái s még néhány. A mohácsi vész okozta csapás az egyházi szónoklatot is pusztítással sujtotta; a papság számban megfogyott, ugy hogy sok helyen a plébánosok felügyelete alatt álló világiak, az u. n. licenciatusok olvasták fel a népnek a magyar nyelvü posztillákat. A tridenti zsinat után nagy lelkesedéssel és alapos készültséggel lép fel a kat. egyházi szónoklat az Oláh és Lósy-féle intézkedések folytán. Ez idő nagy szónokai: Telegdi Miklós pécsi püspök, Draskovich György győri püspök, Monoszlói és Vásárhelyi jezsuiták, Káldi György s mindezek fölött Pázmány Péter s többen mások, akik még eddig utól nem ért virágzásba hozták az egyházi szónoklatot. E század elején lefordították Bourdalone szentbeszédeit 18 kötetben s ez a jelenség ugyszólván az egyetlen, amely a Pázmány után beállott hanyatlást megszakítja.
a. m. együttlétel, beszéd, egymásközti társalgás, a keresztény egyházi nyelvhasználatban csakhamar keresztény vallásos beszélgetést kezdett jelenteni, majd a prédikáció azon eredeti, egyelőre még minden művészet nélküli formáját, melyben a gyülekezeti előljáró a bibliából vett szövegek alapján Krisztus tudományát a hivek közistentiszteletén hirdette. A H.-ról külön gyakorlati teologiai tudomány, a homilétika (l. o.) tanít, amely szerint ma a H. a tulajdonképeni egyházi beszédek egy nemét képezi, amely ha a szentirási szakaszt mondatról-mondatra magyarázza, alsóbbrendü H.-nak, ha pedig a tartalom néhány főpontra vezethető vissza, felsőbb H.-nak neveztetik.
a szentirást alkalmazva magyarázó egyházi beszédek gyüjteménye. Az első H.-ok az első keresztény századok szentatyáinak ilynemü beszédeit tartalmazzák. A Nagy szt. Gergelytől szt. Bernátig terjedő időközt a H.-ok v. posztillák időszakának tekinthetjük. Nagy Károly készíttetett Wernafried Pál által H.-ot a lelkészek számára, amelyet Alkuin kijavított és kiadott. L. még Homilétika.
Gottfried Ágoston, szász orgonista, szül. Rosenthalban 1714 febr. 2., megh. Drezdában 1785 jun. 1. Bach Sebestyéntől tanult, 1742. orgonás lett Drezdában s a 3 főtemplom zeneiigazgatója. Még ma sem avultak el egykor nagyra tartott művei: passziók, karácsonyi oratoriumok, motettek, az egész egyházi évre szóló templomi zeneművek stb. Hiller Jánosnak ő volt a tanára; irt számjelzéstant is.
a. m. ember megcsonkítása.
Sztepanovics Elek, orosz költő, szül. Moszkvában 1804 máj. 1., megh. u. o. 1860 okt. 5. Az irodalomban korán kezdett szerepelni s szabadelvü, hazafias szellemü munkássága mellett lelkesedéssel tanulmányozta a történelmi tudományokat. 1821. a görög szabadságharcban részt óhajtván venni, megszökött hazulról, de szökése nem sikerült s büntetésül besorozták egy szt. pétervári testőr-lovas-ezredbe. 1825. mint tiszt lépett ki a hadseregből s nagyobb utazásokat tett, hosszasabban tartózkodott Párisban, hol Jermak c. első drámáját irta. Hazatérve meglátogatta a szláv földeket s tanulmányozta azok nyelvét és szellemét. 1828. az orosz-török háboru alkalmából ujra belépett a hadseregbe, végigharcolta a hadjáratot, de a békekötés után ujra kilépett a katonai szolgálatból s ettől kezdve kizárólag az irodalomnak élt. Ebben az időben irta magvas és lendületes tragédiáját: Dmitríj Szamozvanec (Bitorló Demeter, Moszkva 1833) és egy kötetnyi lirai munkáját: Sztihotvoreníja (Versek, u. o. 1844. 1861), mely művei nevét hazáján tul is ismertté tették. Művei különben szlavofil irányuak. H. sokat foglalkozott ipari dolgokkal is és szorgalmas dolgozótársa volt a gazdasági közlönyöknek. 1844-45. megint nagyobb utat tett Európában s élményeit a Ruszkája Beszjedában (Orosz Mulattató) irta meg. Tagja volt a szt. pétervári tudományos akadémiának, melynek kiadványaiban érdekes tanulmányban hasonlította össze az orosz nyelvet a szanszkrittal. Munkái 4 kötetben jelentek meg (Moszkva 1861; ujabb kiadás 1868).
l. Döntés.