(lat.) a. m. beöntés, az orvostanban az az eljárás, midőn a testüregekbe v. a szervek gyurmájába, vagy a bőr testüregekbe v. a szervek gyurmájába, vagy a bőr alá (bél-, gyomor- stb. I., intraparenchimás I. és hipodermatikus I.) ugy visznek be valami folyadékot, hogy annak saját súlyán kivül semmi nyomó erőt e célból nem alkalmaznak. Leggyakoribb a bélbeöntés, midőn valami nagyobb mennyiségü (1-2 liter) oldatot vagy vizet egy arra alkalmas eszköz segélyével (irrigator) a végbélen keresztül a vastagbelekbe öntenek, rendesen azon célból, hogy a beszáradt bélsarat felhigítsák, a béltartalmat növeljék és azáltal, meg a bevitt folyadék hő- vagy vegyi ingere által a vastagbélmozgásokat, illetve a székürülést elősegítsék. I.-nak nevezik még a vérbe törtönt beöntéseket is, amilyeneket p. az ázsiai koleránál végeznek a vizmennyiség növelése, felhigítása s az óriási vizveszteség pótlása céljából. Az edénybe beszurt v. bekötött csöves tűn keresztül infundálják lassan az oldatot, amelynek olyannak kell lenni, hogy a vért ne alvassza meg s ilyen a 0,6%-os konyhasóoldat.
l. Ázalék.
(lat.) a. m. forrázat, orvosi műkifejezés, mellyel a gyógyszereknek azon alakját szokták jelölni, amely a következő módon készül: növényi részeket durva vagy finom porrá törve, forró vizzel öntenek le egy alkalmas edényben, azután 5 percig folytonos keverés közben a forró viz hatásának teszik ki azokat oly célból, hogy a hatóanyagot belőle kivonják, s most vagy rögtön leszürik a folyadékot, vagy csak a kihülés után. Ilyen forrázatokat készítenek a tealevelekkel, a hársfavirággal, az ipecacuanhával, a vörös gyüszücske leveleivel stb. A kész forrázat a leforrázott növényi rész hatóanyagát tartalmazza több-kevesebb mennyiségben.
(lat.) a. m. a jövőre nézve.
a. m. diatóma-föld (l. o.).
(növ., Diószegiéknél kacskanyak, Ajuga L., Bugula Moench), ajakas fű 30 fajjal az óvilág extratropikus és egyes vidékein, hazánkban 7 faj. (A virág ábráját 1. Ajak cikkben I. köt. 220.) Mindegyik fajban csersav van, a tehén nem eszi. A kékvirágu A. reptanst L. (közép nadályfű v. fias fű) sebre és belső szakadásra használták. A sárgavirágu A. Chamaepitys L. (kalineafű, földi tömjénfű, földi fenyő, köszvényfű, mezei ciprus, vad ciprus, vad ruta, vad mezei ibolya) virága rozmarinillatu, régen köszvény ellen használták. V. ö. Borbás, Conspectus Ajugarum (Természetrajzi Füzetek 1889).
a ruházati iparhoz tartozó iparcikk, mely az emberi test közvetetlen befedésére szolgál. Az I. rendesen széles szabásu, mely a férfiaknál rövidebb, elől nyilt, hosszu ujjakkal, a nőknél hosszabb, és rendesen vagy ujjak nélkül, vagy csak nagyon rövid váll-ujjakkal. Az I. manapság nagy mértékben alá van vetve a divatnak. Készül vagy tiszta lenszövetből, amely a legdrágább és legfinomabb, vagy éamutszövetből. Ujabb időben felkapták a Jäger-féle gyapjuingeket is. Az I.-ről legrégibb adataink a VIII. sz.-ból vannak, ahol először történik arról említés és igy valószinü, hogy csak akkor kezdették viselni. De hogy mily fényüzéshez tartozhatott ez még a későbbi századokban is, arra nézve bizonyságot szolgáltat azon körülmény, hogy Franciaországban a XV. sz.-ban VII. Károly király nejének volt az első lenvászon inge. - A rendes ruházati tárgyat képező I.-en kivül van még páncél-I., mely védelmi eszközül szolgált, s amely acélból v. más fémekből készült; mise-I., mely egyházi célokra szolgál stb.
Vizszintes tengely körül forogható nehéz test. Az egyensúlyi helyzetben a nehéz test súlypontja S függélyesen a forgástengely alatt foglal helyet. Ha az I.-t eme helyzetéből kitérítjük s eleresztjük, a nehézség egyensúlyi helyzetébe visszaviszi, abba bizonyos sebességgel érkezik, minek következtében az egyensúlyi helyzeten tulmegy s súlypontja ugyanolyan magasságra emelkedik, mint amilyenből elbocsátottuk. Az I. eme mozgását lengésnek nevezzük, a legnagyobb kitérését az egyensúlyi helyzettől pedig amplitudónak.
[ÁBRA] Inga.
Az I. egész mozgása ilyen lengések egymásutánjából áll. Az I. mozgásának pontosabb leirására ismernünk kell minden egyes t időpillanatra a súlypontnak a forgástengelytől való távolságának (1. ábra) OS = s-nek a függélyessel képezett szögét!!J-t. a mekanika ezen feladatot tényleg minden nehézség nélkül megoldja. Többek között azon eredményre jut, hogy igen kicsiny amplitudok mellett, egy lengésnek tartama, a lengésidő független az amplitudótól, s csak az I. tömegeloszlásától s a nehézség gyorsulásától függ s pedig ha K az I. tétlenségi nyomatéka a forgástengelyre vonatkozólag, s a súlypont távolsága a forgástengelytől, m az I. tömege, akkor a lengésidő [ÁBRA] hol g a földnehézség gyorsulása. Azon ideális esetben, midőn az I. egy egyetlen súlyos pontból áll, mely l hosszuságu súlytalan fonalon lóg, a lengésidő [ÁBRA] az előbbi I.-éval tehát egyezik, ha [ÁBRA].
Minden I.-hoz gondolhatunk tehát egy egyetlen súlyos pontból álló ideális I.-t, melynek lengésideje az adottéval egyezik, s melynek hossza [ÁBRA]; azért ezen értéket az adott I. hosszának is szokás nevezni. Ha tehát az adott I.-ban kijelölünk a tengelytől l távolságra egy pontot, az épp ugy leng, mint az l hosszuságu ideális I., vagyis a körülötte levő súlyos pontok a lengését semmikép sem változtatják; ezen pont neve lengési középpont. Tényleges kivitelben az I.-nak rendesen oly alakot adnak, hogy valami szabályos rudalaku testre a rudra merőlegesen éket erősítenek, mely vizszintes alapon nyugodva a forgástengelyt képviseli.
Az I. lengésideje függvén a nehézség gyorsulásától, várhatólag segítségével a nehézség gyorsulása meghatározható, s tényleg az I.-val eszközölhető eme meghatározás legpontosabban. Éppen azért az I. egyike a legfontosabb tudományos eszközöknek. Ha az I.-nak olyan szabályos alakot adunk, hogy a tétlenségi momentuma K, valamint súlypontjának távolsága a forgástengelytől, azzal az I. hossza a méretekből meghatározható legyen, akkor észlelve az I. lengésidejét, g meghatározható. Borda I.-ja, p. mellyel a g értékét Párisban meghatározta, finom fémfonalon lógó platinagolyó volt. Bohnenberger figyelmeztetett oly módszerre, melynél a tétlenségi momentum ismerete fölösleges. A mekanika ugyanis kimutatja, hogy az I. lengésideje nem változik, ha a felfüggesztési pontot a lengési középponttal felcseréljük. Ha tehát oly I.-t készítünk, hogy rajta egyik él fix legyen, egy másik él pedig eltolható legyen mindaddig, mig a két él körül a lengésidő egyforma, akkor a két él egymástól való távolsága adja az adott I. hosszát (kivéve azon esetet, melyben az I. súlypontja a két él egymástól való távolságát felezi). Ilyen, u. n. reverzió I.-val Kater végzett elsőzör méréseket. A mérések eredményét sokszor oly alakban is fejezik ki, hogy g értéke helyett megadják a másodpercnyi inga hosszát, vagyis oly I.-nak a hosszát, melynek lengésideje 1 másodperc, ha ez l, akkor g=p2l. Kiváló alkalmazást nyer az I. az órák szabályozására, l. Óra.
v. Inguones, a régi germánoknak három főtörzse közül az egyik. Nevöket Tacitus Ingora, Mannusnak egyik fiára vezeti vissza. Ehhez A törzshöz számították az Északi-tenger partlakóit a Rajna torkolatától egészen a jütlandi félszigetig. Ide tartoztak a frízek, angrivarok, amsivarok, brukterek és chaukok, az angeok, teutonok, saxonok és suardonok.
(olasz) a. m. csalás; per I., csalfán. - I. a zenében, voltaképen: Cadenza d'I., a megszakított záradék.