(lat.) a. m. beütés, ellenséges betörés valamely idegen tartományba, különösen az olyan, amely nem tartós meghódítás, hanem csak muló cél elérése végett történik.
(lat.), a haszonbérlő és bérlő által a bérlemény területére tartós használat végett hozott dolgok. A bérlőnek a bérleti szerződésből származó követelése erejéig a bérlemény területén létező I.-on törvényes zálogjoga van.
(lat.) a. m. támadó beszéd, sértő nyilatkozat.
(lat., rövidítve inv.) a. m. feltalálta; metszeteken és litográfiákon a kép alsó balfelén a festő neve elé szokták tenni, annak jeléül, hogy ő szerezte.
(ujlat.) a. m. leltár. - Inventarii beneficium, a leltárjog kedvezménye, l. Beneficium.
(lat.) a. m. 1. feltalálás, a retorikában az a művelet, mellyel az iró művének tartalmát kigondolja, anyagát összegyüjti és kiválogatja. Mint ilyen művelet megelőzi az elrendezést vagy szerkesztést (dispositio). A retorikák az I. fejezete alatt két pontról szoktak értekezni, u. m. a tételről és az anyag feltalálásáról. A tételt azonban rendszerint nem kell feltalálnia a szónoknak v. irónak, mert az készen van adva a körülményektől, legföljebb azt mondhatni, hogy az irónak tisztában kell lennie azzal, hogy mit akar, tehát műve alapeszméjével és irányával. Sokkal szabadabb tere van a feltalálásnak az anyag kigondolásánál és beszerzésénél, s itt érvényesül legjobban az iró genieje. Mondanivalóit az iró részint szelleme kész tartalmából meríti (meglevő ismereteiből, képzeletéből [szemléleteiből], meggyőződéseiből, indulataiból), részint ujonnan szerzi be (tapasztalásból, mások közléséből, irott adatokból vagy emlékekből, p. a történetiró); ez elemeket aztán gondolkodása és képzelete munkájával e fenforgó esethez képest állítja össze. Az anyag feltalálása mellett igen fontos az anyag kiválasztása is, mert egy-egy tárgyról nem adja elő az iró az összes mondhatókat, hanem csak azt, ami szükséges. A kiválasztást az itélet és az izlés ellenőrizni. A feltalálás szempontjait (az anyaggyüjtés forrásait) a régi retorok az u. n. okhelyek tanában (topika, heurisztika) tárgyalták a tárgyak különféle fajtái szerint. Ujabb elméletek nem a tárgyak, hanem inkább a célok topikáját tanítják. 2. Lelemény, ez értelemben a gyors és gazdag feltalálást vesszük, ami egy-egy költőnél, irónál, vagy egy-egy műben nyilatkozik. A leleményben megtetszik az iró eredetisége. - A zenében kisebb keretü műforma, rendesen ellenpontozatos kidolgozásban, melynek legnagyobb s legműbecsübb jelentőséget Bach Seb. adott. A magyar zeneirodalomban Székely Imre foglalkozott vele igen sikeresen. L. még Feltalálás, Gondolkodás.
(ejtsd: invereri), Argyll skót grófság fővárosa, a Loch Fyne Ny-i oldalán, (1891) 822 lak., heringhalászattal, az Argyll család pompás kastélyával.
l. Jurare in verba magistri.
város Otago uj-zélandi tartományban, a New-river torkolatánál, vasut mellett, (1891) 8551 lakossal, akik a környék termékeivel üznek élénk kereskedést.
1. grófság Skócia É-i részében, az Atlanti-oceán, Ross, Argyll, Perth, Aberdeen, Banff, Elgin és Nairn közt; Skye szigetét és a D-i Hebridákat is beleszámítva 11 021 km2 területtel, (1891) 89 317, 1 km2-re 8 lak., akik nagyobbára gael nyelven beszélnek. Az egész grófságot vadul szaggatott hegyek takarják, amelyekben számos a meredek falu völgy, «glen»; e hegyeket sok helyen sürü erdők takarják, a kaledoniai erdő maradványai. A főfolyók: a Spey, Findhorn, Nern, a Ness, amely az I.-i firthbe, a Moray-öböl belső részébe torkollik, és a Beauley. A tavak száma igen nagy, különösen a DNy-i részben; összesen 22 420 ha.-nyi területet foglalnak el. - 2. I., az ugyanily nevü skót grófság fővárosa, a Highlands főpiaca, az I.-i firth D-i végében, a Ness torkolatánál, a kaledoniai csatorna végében, vasut mellett, (1891) 19 214 lak., fürészmalmokkal, hajó-, sör-, bőrgyártással és posztószövéssel; jelentékeny halászattal és tengeri kereskedéssel. Néhány szép utcájában a kiválóbb épületek a szt. Andrásról elnevezett székesegyház a városháza, amely előtt a város palladiuma, egy romboid alaku kő, a Clach-na-Cudden áll. A régi, állítólagos Macbeth-féle erősségből csak a falak maradtak meg. Közelében van a Cullodeni-puszta, amelyen 1745. Eduárd Károly csatát vesztett.