E zázad folyamán keletkezett ujabb fogalom és ujabb szó; az u. n. nagy művészetekkel, t. i. az építészet, szobrászat és festészettel mintegy ellentétben a kisebb, vagy másként díszítő művészetek (l. o.) megjelölésére szolgál, azoknak nagy csoportját foglalja magában. Az I. fogalmában össze van kapcsolva az ipar és a művészet fogalma. Az iparnak az a feladata, hogy az ember életének kényelméhez szükségelt, gyakorlati célra, közönséges használatra szánt tárgyakat, eszközöket előállítsa; a művészetnek ellenben az a hivatása, hogy alkotásaival az ember szép-érzetét kielégítse. Az I.-ben a két föladat találkozik; legkülönfélébb készítményeinek az a közös ismertető jele, hogy egyfelől gyakorlati célra szolgálnak, másfelől azonban szépérzetünk kielégítésére is törekszenek. Az I. a használati tárgyat hozzáillő szép formákkal, ékítményekkel és szinekkel nemesíti, s ennélfogva megkülönböztetjük egyfelől az ipartól, másfelől a művészettől. De azonnal észrevesszük azt is, hogy e megkülönböztetés nem egészen szabatos; nem lehet megvonni a határt, mely az I.-et elválasztja egyfelől az ipartól, másfelől meg a művészettől. Az építészetet p. a művészetek közé soroljuk, noha minden alkotása gyakorlati célra szolgál. A mozaik- és az üvegképek, sőt a falképek is, amennyiben az épületet diszítik, az I. ismertető jelét öltik magukra.
Az I.-nak szerkezeti jellegü és jobbára önálló ágai anyaguk szerint csoportosítva ezek: 1. Szövészet (textilis művészet), 2. agyag- (keramika), 3. üveg-, 4. fa-, 5. csont-, 6. fémművesség. Az utóbbi a fémek sokféleségénél és azok sokféle alkalmazhatóságánál több csoportra oszlik. Ilyenek: a) A kovács és lakatos. b) Bronzművesség. c) Ékszerészet. d) Ötvösség. Az I. főbb ágai, melyek az előbbi csoport készítményeinek diszét állítják elő: 1. Zománc. 2. Mozaik. 3. Intarsia. 4. Niello. 5. Maratás és vésés. 6. Lakk és egyéb festés. 7. Üvegképek és egyéb díszítmények. További anyagok: a bőr, papir, toll, kagyló, kő, stucco stb. Az I. körébe szokás sorolni az irást, a könyvnyomtatást és az u. n. grafikai, azaz sokszorosító művészeteket is. Ezek: a rézmetszés, rézmaratás, acélmetszés, fametszés, kőnyomat, fénykép, cinkmaratás stb.
(plantae industriae, l. a mellékelt képet), az ember kezében különösen az ipar terén hasznavehető nyers anyagot szolgáltatják. A növényország az I.-ből kifogyhatatlan; számtalan s a legkülönbözőbb anyagot nyujtja az ember szükségleteinek födözésére. Számos fás növény nagyon változatos sajátságu fát szolgáltat, amely sok iparágnak az alapja. Nagyon kemény gyümölcshéjat, mint a kókuszpálmáét, edénynek dolgozzák fel. Az elefántpála vagy elefántcsont-növény kemény magva az elefántcsontnak kitünő pótléka. Némely fát széthasogatnak és ilyen alakjában fonás-szövésre felhasználják. Ilyen a Calamus L. fajainak törzse a pálmák között, az eszparto meg a Carludovica palmata levele (panama-kalap). Sok növény hársából, valamint a magvak szőréből (l. Gyapot) hajlékonyabb fonal lesz. Az elhasznált szövet rongya a papirmalomba kerül. A nagy papirfogyasztás azonban arra kényszerít, hogy a növényanyagot egyenesen papirrá gyártsák, s e célra a fa, eszpartó meg a szalma a legnevezetesebb. Sok növényrost (l. Háncs) fonásszövésre kevésbé célszerü, holott az állatok szőrét mint párnázó tökéletesen helyettesíti, s az előbb használt tengerpázsitot lassankint félreszorítja. A növényszövet kémiai tulajdonságát is gyakran nagyobbra becsülik a fizikainál. Régente tömérdek fát eltüzeltek a hamujának szénsavas kálitartalmáért. Ma ezt csaknem egészen mellőzik, de a fikuszféléket, laminariát még most is gyüjtik s a hamvából (kelp és varek) jódot állítanak elő. A növények ásványos termékeinek ez a kihasználása csaknem semmi az organikus anyag széleskörü és sokféle értékesítésével szemben. A farostból ma már sóskasavat, alkalmilag spirituszt is előállítanak. Sok gumó, törzs és gyümölcs bőséges keményítőt termel, azért eleségnövény (l. o.) lett, de mivel a keményítő dextrinre meg spirituszra is felhasználható, azért az iparban is nagybecsü. Tömérdek keményítőt szőllőcukorrá is változtatnak. Nevezetesebb azonban a nádcukor ipara. Cukrot termel a cukornád, cukorrépa, Észak-Amerikában a cukorjuhar, a trópusok közt több pálma, különösen a Phoenix silvestris (erdei datolyapálma). Az arab mézga termőnövényeit, az igazi ákácot is itt kell megemlíteni. A legfőbb olajtermelők mindig a növények voltak, de a zsiradékot főképen az állatok nyujtják. Ujabb időben növényzsiradékból gyertyát mártnak és szappant gyártanak (olajtermő növények, zsirtermő növények). A gyánta többnyire fásnövény törzséből való. E tekintetben a tobzosok a legelsők: a közönséges gyánta az európai fenyvek, a kaurigyánta a kaurifenyő terméke. Másfajta gyánta a kopál, amelynek termő fája még nem minden tekintetben ismeretes (l. Kopálfa). A délamerikai kopál kétségtelenül a Hymenaea Courbaril terméke. Kapós az illattermelés I.-e is. Ezek virágának, levelének, kérgének vagy gyümölcsének párolgó olajából illatszer lesz. A ma már sokféleképen használatos kaucsukot több fából, nevezetesen a Hevea Guianensisből kapják, a guttaperka pedig az Isonandra Gutta vagy helyesebben Palaquium Gutta Bruck terméke. Sok növény festékével (l. Festő növények), más meg csersavával szolgál. Nem hallgathatjuk el azokat a növényeket sem, melyekből ételünk (l. Eleségnövények), italunk (l. Italnövények) vagy élvezettermékünk (l. Élvezeti növények), de már különböző ipari utonmódon készül (szőllő, csokoládéfa, dohány), vmint azokat sem, amelyekből az orvosság lesz: az alkaloidák termelőit. Az I.-et részint termesztik s fenmaradásukat ez biztosítja. Gyakran a vadon termőt is gyüjtik, de ezen az uton azt tapasztalják, hogy a nagy kelendőség és keresettség folytán az I. pusztulnak. A kinafanemüek vagy a guttaperkafa többek közt intő példa, mert a használat óta tetemesen fogyatkoznak. Csak amióta az I.-et termeszteni v. kimélni kezdik, azóta van remény tartós fenmaradásukra. Mostanában a kaucsuktermőfákat is kezdik ültetni, l. Gyárnövények.
[ÁBRA] Kaucsukfa(Hevea Guianensis)
[ÁBRA] Kaurifenyő v. dammarafa (Dammara australis)
[ÁBRA] A gyümölcs keresztmetszése
[ÁBRA] Kopálfa (Himenaea Courbaril)
[ÁBRA] Spanyol nád (Calamus equestris)
[ÁBRA] Cukornád (Saccharum officinarum)
[ÁBRA] Datolyapálma (Phoenix sylvestris) Elefántcsontdió (Phytelephas macrocarpa)
a mesterember kezében meg az iparban használatos növények ismertetése.
Az egyes foglalkozások hosszabb időn át folytatva, kétségtelenül befolyást gyakorolnak a szervezetre. S minthogy az egyes foglalkozások különböző természetüknél fogva különböző módon veszik igénybe az ember képességét, a befolyásuk is különféleképen nyilvánul. A foglalkozás befolyásának tanulmányozása nevezetes feladata az egészségtannak, mely nagyszámu s beható megfigyelések alapján ad számot az egyes foglalkozásokkal kapcsolatos ártalmakról, másrészt meg is adja az ártalmak elhárítására, vagy legalább csökkentésére vezető módokat. Fontosak ezek főképen az ipari foglalkozások körében, ahol százezrek, milliók egészsége, testi s lelki jólléte s gyakran élete forog kérdésben. Az ipari foglalkozások folytán előálló egészségi ártalmakról szólván, tekintettel kell lenni:
1. Azokra az általános egészségügyi viszonyokra is, melyeknek az iparosok - mint az emberek általában - alávetvék. Fontos itt a lakás, melynek nagy jelentőségét ujabb időben mindjobban méltányolják (L. Munkáslakások), továbbá a táplálkozás, melynek, hogy a munkás érdekeit kielégítse, nemcsak egészségesnek, izletesnek s elegendőnek, hanem olcsónak is kell lennie. E tekintetben népkonyhák s fogyasztási szövetkezetek végeznek üdvös munkát. Az általános egészségügyi viszonyok szempontjából fontos még a testápolás s a tisztaság kérdése egyáltalán (népfürdők, vizszolgáltatás stb.), nemkülönben azok az intézmények is, melyek a munkásról munkaképtelenség esetében gondoskodnak.
2. Az ipari foglalkozásokkal járó egészségi ártalmak különféle okokra vezethetők vissza, amelyek közül a fontosabbak a következők: a) Maga a műhely; ez tiszta száraz legyen, kellően fütve s szellőztetve, legalább is 3,5 méter magas, továbbá olyan tágas, hogy egy-egy munkásnak 10-10 köbméter levegőtérség jusson; b) a test tartása munka közben, megerőltetés; c) erős fény v. hang, v. nagy meleg behatása; d) pornemü anyagok; e) gázok; f) mérgező anyagok. A mellékelt kimutatás könnyü áttekintést ad a fontosabb ipari foglalkozásokról, ártalmas tényezőik természetéről, a létrejövő ártalmakról, nemkülönben az elhárítás módjairól. g) Fertőző szervezetek szintén veszélyeztethetnek némely iparral foglalkozókat. A rongyválogatók a papirgyárakban, továbbá a rongyszedők, a zsibárusok s az ágytoll-tisztogatók esetleg valamely emberi fertőző betegség ragályától betegedhetnek meg, s megtörténhetik, hogy a lépfenében vagy takonykórban szenvedett állat mészárost, vagy gyepmestert, vagy timárt, szücsöt stb. fertőz. Tisztátalanul, gondatlanul tartott műhelyek a tuberkulozis gümőkór terjesztőivé válhatnak, amennyiben a tüdővészes köpete a padlóra jut, majd megszáradva s szétporladva a belélegzett levegővel mások tüdejébe jut. Végre fertőzés történhetik szifilissel oly módon, hogy a fuvócsövet, melyet fertőzött egyén használt, mások is használják. h) Balesetek szintén szerepelnek az ipari foglalkozás körében nyilvánuló káros tényezők között. A legtöbb baleset a bányászatnál fordul elő, még pedig robbanás (bányalég), akna-omlás, továbbá esés következtében. Fontos követelmény a bánya aknáinak, tárnáinak gondos építése, megfelelő szellőztetése, a biztonsági lámpák s alkalmas jelzőkészülékek használata, nemkülönben a felvonó gépek lelkiismeretes kezelése. Baleset okozói lehetnek a gépek, p. kazánrobbanás folytán, v. az által, hogy a transzmissziók és korongok, körfürészek nincsenek óvókészülékkel ellátva. Baleset támadhat egyes ipartelepeken robbanás folytán, p. dinamit-, lőpor-, töltény-, gyutacsgyárakban; itt főképen a dörzsölődés elhárítására, a levegő stb. teljes tisztaságára kell törekedni. Robbanás történhetik ugy is, ha szénpor vagy liszt gyulékony gázokat vett magába. Ha erre nézve gyanu forog fenn, bőséges szellőztetéssel kell a veszedelemnek elejét venni.
Az ipari foglalkozásokkal járó ártalmaknak a fentebbiekben történt ismertetése után kiemelni kivánjuk még azt is, hogy a jelzett ártalmak az illető ipartelepeken esetleg alkalmazott nőkön s gyermekeken érzékenyebb szervezetüknél fogva még hamarabb s fokozottabban nyilvánulnak, minél fogva ezek még hathatósabb védelemben részesítendők.
Iparoktatás
az iparosoknak oktatás utján való képzésére vonatkozó intézmények közös elnevezése, mely alatt ezuttal az e tekintetben fennálló rendszereket is értjük. Mint minden ipari téren, ugy e tekintetben is Angolország viszi a vezérszerepet, ahol az I. rendszeres szervezése legrégibb. Itt azonban ez nagyobbára magántevékenységben nyilvánul, minthogy az angol ipar már oly magas fokon áll, hogy az állam nem érzi többé a munkásképzés kötelességének szükségét, hanem áthárítja ezt az érdekeltségre. Innen van, hogy egész Angolországban alig van néhány állami jellegü ipariskola, hanem annál több magániskola. Ezen rendszerhez közel áll Franciaország is, mely azonban ujabb időben ismét közeledik az állami, illetőleg départementei rendszerhez, t. i. elismeri, hogy az I. fontos állami feladat és igy részben az állam, részben az egyes départementeok terhére tart fenn nagyobb szabásu iparoktatási intézeteket. A tkp. I. azon alakjában, melyben ma a legtöbb európai államban fennáll, Belgiumból ered, ahol először tettek kisérleteket, rendes iskolákkal - elméleti s gyakorlati oktatás utján - szervezni az iparosképzést. Ennek rendszerét fogadták el egymásután Németország különböző államai, majd Ausztria és ennek alapján állunk mi is Magyarországon. E rendszer keretében azon két elv versenyez egymással, t. i. nyujtsa-e az ipariskola csak az elméleti oktatást, v. az elméleti és gyakorlati oktatást is? Előbbi elvet fogadták el - Szászország kivételével - a német államok, ahol egyes iparágak kivételével csak elméleti képzésre szorítkozik az I., utóbbi elv alapján áll Szászország és leginkább Ausztria, mely ezt eddig a lehető legtökéletesebb módon érvényesítette, ugyanekkor kimondva azt is, hogy az I. első sorban állami feladat. Azonban Németország egyes államai sem fogadhatták el feltétlenül az előbbi elvet, mert jóllehet a fősúlyt a gyakorlatban elhelyezett tanoncok és segédek elméleti- és rajzoktatására fordítja, mindazonáltal kénytelenek voltak gyakorlati oktatásra berendezett ipariskolákat is létesíteni, nevezetesen a műiparra, szövő-, óra-, faragászati- és vasiparra. Legmagasabb fokon áll az I. egész Németországban Württemberg királyságban s Baden nagyhercegségben, legalacsonyabb fokon pedig Porosz- és Bajorországban. Az ipariskolák száma Ausztriában igen tekintélyes; van ez idő szerint a tanonciskolákon kivül (melyeknek száma nagyon változik) 8 rajz- és mintázó-iskola; 9 kézmüves-iskola, 102 ipari szakiskola, 16 állami szakiskola, 4 ipari kisérleti állomás, végül 19 ipari muzeum, mely utóbbiak szintén az I. keretébe tartoznak. Az I. Ausztriában eredetileg meg volt osztva a kereskedelmi és vallás- és közoktatásügyi minisztériumok között; de mert ez nehezítette a fejlődést, 1882 óta az utóbbi minisztérium ügykörébe osztotta be teljesen, mely idő óta rohamosan fejlődött is; mig 1882. az erre fordított összköltség 16 537 frt volt, 1894. ez már 2 500 000 frtra emelkedett, nem számítva ehhez azon nagymérvü áldozatokat, melyeket az I.-ért a tartományok, városok és érdekeltség hoznak. V. ö. Szterényi József, Az iparoktatás külföldön.
Magyarországon az I. a legutóbbi évekig csak kisérletezés tárgya volt, megállapodott alapelvek és rendszer nélkül. Éveken át két intézet képviselte ezt csak nálunk: a kassai és budapesti középipariskolák, mert ezeken kivül a volt földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium csak a háziipari jellegü, rövidebb tartamu tanműhelyekre fektette a fősúlyt, melyek azonban alig hagytak nagyobb nyomokat hátra, mig a vallás- és közoktatásügyi minisztérium még szerencsétlenebb kisérleteket tett a polgári és felső népiskolákkal v. tanítóképezdékkel kapcsolatos ipari tanműhelyekkel, amelyek már szervezetüknél fogva sem válhattak be. Az előbb említett házi ipari tanműhelyek tulnyomó részét az 1885. országos kiállítás után a kormány pénzügyi okokból szüntette be, az utóbb nevezett tanműhelyek fokozatosan önmaguktól szünnek meg, nem lévén létjogosultságuk s igy nem kapván elég növendéket. Hosszabb, évekre terjedő tárgyalások után 1892. végre megállapodás jött létre az I. tekintetében Baross Gábor, illetve Lukács Béla kereskedelmi és gróf Csáky Albin vallás- és közoktatási miniszterek között, melyek szabályozták az egész iparoktatást. Ezen megállapodások lényegesebb részei következők: az I. továbbra is megosztva marad az említett két miniszteri tárca között, még pedig olyképen, hogy a népoktatási intézetekkel kapcsolatos ipariskolák, továbbá azok, melyeken az emléleti irány tulnyomó, a budapesti állami ipariskola és ezzel kapcsolatos technologiai iparmuzeum, az iparművészeti iskola és muzeum a vallás- és közoktatási minisztérium főhatósága alatt maradnak, ellenben a kassai gépészeti középipariskola és mindazon intézetek, melyeken a gyakorlati irány a tulnyomó, végül az önálló nőipariskolák a kereskedelmi minisztériumhoz tartoznak; ugyanekkor rendeztetett a felügyelet módja is, mely szerint mindkét minisztérium részéről az ország összes iparoktatási intézete fölötti felügyeletet egy-egy központi miniszteri közeg gyakorolja, mint miniszteri biztos, és pedig egyrészt mindegyik a saját minisztere alatt álló iskolák fölött minden irányban, másrészt a vallás- és közoktatási miniszteri biztos felügyeli a kereskedelmi minisztérium iskoláinak elméleti oktatását, a kereskedelmi miniszteri biztos pedig a vallás- és közoktatási minisztérium iskoláinak gyakorlati oktatását, mely felügyelet alól csak a kassai s budapesti állami ipariskolák, a budapesti technologiai iparmuzeum, a budapesti iparművészeti iskola és muzeum vétettek ki; végre ugyanekkor szervezetett az országos iparoktatási tanács.
Ekkor kezdődik a nagyobb szabásu mozgalom az I. terén, mely a vallás- és közoktatási minisztérium körében az iparos-tanonciskolák ügyének rendszeresebb fejlesztésébne, a kereskedelmi minisztérium körében az egész szakoktatás szervezésében, rendezésében, a régi iskolák ujjászervezésében és nagyobb számu, a kor szinvonalán álló ipari szakiskola létesítésében nyilvánul. A kereskedelmi minisztérium ügykörébe tartozó I. nagymérvü fejlődését leginkább igazolja az erre fordított költség, mely 1891 óta következő emelkedést mutat: 1891. volt kerek összegben 65 000 frt, 1892. 80 000 frt, 1893. 184 000 frt, 1894. 230 000 frt, 1895. 290 000 frt. Maga az I.-i rendszerünk az ausztriai elvet követi, a tanoncoktatáson kivül az elméletet magában az iskolában kötni össze a gyakorlattal. Vannak iparos- és kereskedő-tanonciskoláink, melyek az ipartörvény értelmében kötelezők minden tanoncra; ahol 50 tanonc van, ott a község ily iskolát köteles felállítani, a mesterek pedig kötelesek gondoskodni, hogy a tanoncok iskolába járjanak; ezekben a tanítás hetenkint két hétköznapon 2-2, és vasárnapon 3 órában történik; tantárgyai az iparos-tanonciskolának: olvasás és hozzáfüzött reáloktatás (ebben gondoskodva van a legszükségesebb földrajzi, történelmi, természettani, vegytani és közgazdasági ismeretekről), üzleti fogalmazás, ipari számvetés és könyvvitel, rajz (mértani, szabadkézi és szakrajz); a kereskedő-tanonciskolának: olvasás és hozzáfüzött reáloktatás, fogalmazási gyakorlatok, földrajz, kereskedelmi számtan és irodai munkálatok, kereskedelmi könyvvitel, váltóisme és levelezés, természettan, vegytan, áruisme, nemzetgazdasági ismeretek és szépirás. Ily iskola volt 1894. az országban 345. Vannak továbbá a vallás- és közoktatási miniszterium ügykörében felső nép- és polgári iskolákkal kapcsolatos ipari tanműhelyek, leginkább a fa- és fém-iparra, melyek előbbieknél a felső népiskolát végzett növendékek sorából veszik tanulóikat, utóbbiaknál párhuzamosan tanítják a polgári iskolák IV-VI. osztályaival, minő az 1894-95-dik tanévben volt 23, legnagyobb részükben kevéssé korszerü műhelyekkel felszerelve; továbbá iparos-segédeket továbbképző tanfolyamok, melyek önkéntes jelentkezés alapján szervezték, rendesen más intézetekkel kapcsolatosan s melyek részben csak rajzoktatással foglalkoznak, részben pedig felölelik a magyar irálytant, gyakorlati számtant és mértant, kereskedelmi és műhelyi könyvvezetést és ábrázoló mértant. Ezen tanfolyamok rendesen csak a téli hónapokra terjednek ki s nem állandók, miért is számuk nagyon változó; vannak továbbá ipari szakiskolák, melyek kivétel nélkül a kereskedelmi minisztérium alatt állanak, a különböző iparágakra kiterjedőleg, elméleti s gyakorlati oktatással, melyek különösen 1892 óta szervezettek szélesebb alapon és nagyobb szabásuan, teljesen korszerüen berendezve. Ezek az I. legfontosabb részei és pedig következők: 1. a fémiparra: állami vasipari szakiskola Gölnicbányán, államilag segélyezet mekanikai szakiskola Budapesten, állami késipari mintatelep Stoószon; 2. a faiparra: állami faipari szakiskola Homonnán, államilag segélyezett faipari tanműhely Nagyszebenben; 3. a fa- és fémiparra: állami fa- és fémipari szakiskola Marosvásárhelyen, állami fa- és fémipari szakiskola Szegeden, államilag segélyezett fa- és fémipari szakiskola Kolozsvárt és Aradon; 4. a szövő- és kötő-szövőiparra: állami szövőipari iskola Késmárkon, állami szövőipari tanműhely Békés-Csabán, államilag segélyzett szövőipari tanműhely Pozsonyban és Nagy-Disznódon, államilag segélyezett szőnyegipari tanműhely Nagy-Becskereken, államilag segélyezett szövőipari tanműhely Csikszeredán, államilag segélyezett kötőipari tanműhely Selmecbányán, államilag segélyezett kötő-szövőipari tanműhely Kassán; 5. az anyagiparra: állami agyagipari szakiskola Barany-Mágocson és Ungvárt; 6. a kőiparra: állami kőfaragó- és kőcsiszoló-ipari szakiskola Zalatnán; 7. a kő- és agyagiparra: állami kő- és agyagipari szakiskola Székely-Udvarhelyen; 8. a gyermekjátékiparra: állami gyermekjátékkészítő tanműhely Hegybánya-Szélaknán, áll. segélyezett gyermekjátékkészítő tanműhely Fenyves-Chvojnicán és Gyergyó-Szentmiklóson; 9. a kosárfonó iparra: állami kosárfonó tanműhely Belluson és Békésen; 10. a csipkeverő iparra: állami csipkeverő tanműhely Körmöcbányán; 11. a nőiparra: állami nőipariskola Budapesten, államilag segélyezett nőipariskolák Kolozsvárt, Sepsi-Szt.-Györgyön, Szegeden és Győrött; 12. az óriásiparra: állami óriásipariskola Budapesten; 13. a ruházati iparra: államilag segélyezett cipészipari szakiskola Nagyszebenben, államilag segélyezett szabóipariskola Budapesten, állami kesztyüvarró-telep Budapesten; 14. egyes szaktanfolyamok: gőzkazánfütők és gőzgépkezelők tanfolyama Budapesten és Kolozsvárt, az agyagiparra Csáván, a kosárfonóiparra Tiszafüreden, a kőfaragásra Hosszufaluban.
Az iparoktatási intézetek fokozatai hazánkban következők: ipari tanműhelyek, melyek csak gyakorlati célt követnek és csupán munkás-képzésre hivatvák; növendékeiket három évi tanidőre veszik fel; ipari szakiskolák, melyek 3-4 évi tanidővel birnak, elméleti és gyakorlati képzést nyujtanak s növendékeiket a középiskola II. osztályából veszik. Ezek részére az országos iparoktatási tanács közreműködésével 1894. egységes szervezetek és tantervek állapíttattak meg, utóbbiaknál természetesen külön iparáganként. Mint közös tantárgyak adatnak elő valamennyi szakiskolán: magyar irálytan, számtan, mértan és rajz, szabadkézi rajz, mintázás, természettan, vegytan, könyvviteltan és ábrázoló mértan; szaktárgyak gyanánt pedig az illető szakoknak megfelelően: szerkezettan, technologia, szakrajz és leiró géptan. Vannak továbbá középipariskolák: Budapesten (az építő-, vegyészeti-, fa- és fémiparra és gépészetre [l. Gépészeti szakiskola]); Kassán (a gépiparra, külön ipari tanfolyamokkal) és Brassóban (a faiparra). Ezek közvetlenül mestereket, gyár- és művezetőket képeznek három évi tanidővel, növendékeiket a középiskolák negyedik osztályából véve, kik ezen iskolák elvégzése után egyéves önkéntesi katonai jogosítvánnyal is birnak. Ezek a legmagasabb foku iparoktatási intézetek Magyarországon, melyek a külföld hasonirányu iskoláival minden tekintetben kiállják a versenyt, kivéve a brassói intézetet, mely alig áll egy rendes faipari szakiskola szinvonalánál magasabban. Végül fontos szerepe van az I. terén a budapesti technologiai iparmuzeumnak (l. Iparmuzeum). Az I. külön ágát képezi a budapesti iparművészeti iskola, mely teljesen azonos szervezetü a külföld hasonló iskoláival s öt szakosztályában felöleli a művészeti ipar különböző ágait. Ezen intézet igen magas fokon áll. A hazai iparoktatási intézeteken ez idő szerint a háromezret meghaladja azok száma, kik itt nyerik rendes, szakszerü kiképeztetésüket, nem számítva ide természetesen a tanonc-iskolák növendékeit, kiknek száma az 1893-94. tanévben 67 534 volt. Az I. gyakorlati ága a műhelyoktatás, különösen Badenben és Svájcban van elterjedve.
(országos), az iparoktatás felügyeletére és szervezésére a kereskedelmi, vallás- és közoktatásügyi miniszterek által közösen 1893. alkotott tanács, melynek feladata az 1892 aug. 24. legfelsőbb elhatározással kiadott szervezet szerint, hogy a kereskedelemügyi-, valamint a vallás- és közoktatásügyi miniszternek szakszerü elbirálást igényelő iparoktatási ügyekben és kérdésekben véleményt adjon. A tanács áll 32 tagból, kik közül az elnököt és titkárt a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértőleg a kereskedelmi miniszter nevezi ki; 1-1 alelnököt és 10-10 tagot, ezenkivül 4-4 miniszteri tisztviselőt a nevezett két miniszter nevez ki. A tagok megbizatása mindenkor hat évre terjed.
l. Iparjog.
a tanonciskolát szabályszerüen befejezett iparostanonc, aki ennek alapján munkakönyvet kap. Az 1890. évi népszámlálás szerint Magyarországon (Horvátországot és Fiumét beleértve) 193 168 iparossegéd van, kik közül esik az anyaországra 176 676; Fiuméra 1104 és Horvát-Szlavonországokra 15 388. Az I. munkaviszonyát az 1884. évi XVII. t.-c. szabályozza.
oly iparoktatási intézmény, mely rendesen az év téli hónapjaira berendezve, az iparossegédek szakszerü továbbképzését célozza. Ezen tanfolyamok Budapesten a technologiai iparmuzeumon vannak berendezve, nagyobb vidéki városokban rendesen más iskolákkal kapcsolatosak. Az oktatás itt a vasár- és ünnepnapok délelőtti s a hétköznapok esti óráira van berendezve. A tanterv felöleli a magyar nyelvet, gyakorlati számtant és mértant, egyszerü kereskedelmi- és műhelyi könyvvezetést, ábrázoló mértant, szabadkézi- és szakrajzot. Mig a közismereti tárgyak közösek valamennyi szakbeli tanulóra nézve, a szakrajz iparáganként, illetve csoportonként elkülönítve történik. Az önálló ily tanfolyamok a vallás- és közoktatási, a szakiskolákkal kapcsolatosak a kereskedelmi miniszter főhatósága alá tartoznak.
l. Inas.
azon szabályok összessége és az ezek alapján folytatott törvényhozási és kormányzati tevékenység, melyeknek célja a belföldi ipar védelme és fejlesztése. Az I. feladata tehát a termelés ezen főágának a többi termelési ágakkal való párhuzamos haladását lehetőleg biztosítani. Eszközei és irányzata korszakok és nemzetek szerint nagyon különbözők. Az ipar fejlesztésével rendszeresen akkor kezdtek foglalkozni, midőn a gazdasági élet szabályozását általában az állam feladatai közé sorozták. Mint ez időben minden állami befolyás alatt álló intézmény, az ipari szervezet is privilégiumok utján állapíttatott meg (l. Céhek). A céhrendszer az ujabbkori haladás mellett nyügnek bizonyult. Angliában legelőbb szüntették meg, Franciaországban 1776. Turgot kisérlette meg eltörlését, de csakhamar visszaállíttatván, hatálya végleg 1791. szünt meg. Poroszországban 1810. hozatott be az iparszabadság. Ausztriában és nálunk 1859., de a kényszertársulás elve hazánkban egész 1872-ig volt alkalmazásban, midőn a VIII. t.-c. a teljes iparszabadságot léptette életbe. De valamint Németországban és Ausztriában, ugy nálunk is az iparszabadság nyomán szabadosság kapván lábra, az érdekeltek közhangulatának engedett a törvényhozás, midőn az 1884. évi XVII. t.-c. által a szabad mozgásnak az ipar terén való megóvása mellett a szabadosság terjedésének lehetőleg utját állani igyekezett.
Az iparfejlesztésnek elsőrendü eszközeként szerepel a vámvédelem, melyben a belföldi ipar termelését a külföldi ipar versenyével szemben igyekeznek részesíteni. A szabad kereskedelmi rendszer hivei a vámvédelem alkalmazását a tudományban határozottan elitélték, de nem hiányoznak oly kiváló nemzetgazdák sem, akik annak tudományos alapot törekedtek szerezni; igy p. Amerikában Carey Henrik, Németországban List Frigyes és mások. Tény azonban, hogy az ipar haladásának kezdetleges stadiumaiban a vámvédelmet minden egyenletes fejlődésü közgazdasággal biró állam alkalmazta. Angliában már a Tudorok alatt, később a XVI. és XVII. sz.-ban még inkább alkalmaztak oly rendszabályokat, melyeket azután merkantilista jellegüeknek neveztek el. Franciaországban Colbert (l. o.) a merkantilizmust a maga teljességében alkalmazta és a francia ipar fejlesztését közgazdasági és pénzügyi politikájának főelvévé tette. Halála után azonban, főleg a nantesi ediktumnak 1685. történt visszavonásával, minek következtében az ország legértelmesebb iparosai közül több százezer protestáns vallásu vándorolt ki Angliába, Hollandiába és Brandenburgba, utódai művét legnagyobb részt ismét semmivé tették. Németországban az e század folyama alatt, a harmincas és negyvenes években, mindig több német állam hozzájárulása utján keletkezett Zollverein is védvámos gazdasági politikát folytatott, melyre List Frigyes közgazdasági iratai és agitációi nagy befolyással birtak. Hazánkra is hatást gyakoroltak List eszméi és az érdekeinkkel ellentétes irányban kezelt harmincad rendszer iránt mutatkozott ellenszenven kivül főleg azoknak tulajdonítható a védegyleti (l. Honi iparvédegylet) mozgalom, melynek célja az volt, hogy ha már törvény által nem védhető meg a magyar ipar, a honi iparcikkek fogyasztását minden hazafi azáltal biztosítsa, hogy házának küszöbén állítja fel a vámsorompót. Amint gr. Széchenyi István előre megmondta, ez a mozgalom sikerre nem vezetett. A hatvanas évek alatt a vámvédelem eszméje Közép- és Nyugat-Európában is vesztett varázserejéből, mig ujabban a törvényhozások, az egy Anglia kivételével, annak mint iparfejlesztési eszköznek is nagyobb fontosságot tulajdonítanak. A védvámok mellett az iparpolitika céljainak megvalósítása szempontjából mindenütt nagy súlyt fektetnek az iparoktatásra, melynek a kiváló közgazdasági irók legtöbbje kellő szervezés mellett nagyobb fejlesztő hatást tulajdonít, mint a vámvédelemnek. Az iparoktatás és ipari haladást olcsóbban, biztosabban és minden hátrány nélkül mozdítja elő.
Sok helyen ujabban is, épp ugy mint Franciaországban Colbert korában, ezen általános hatással működő tényezőkön kivül az adómentességgel, a jutalmakkal, a pénzbeli támogatással, kamatnélküli kölcsönökkel, állami, hatósági és más közszállítások biztosításával is támogatni törekszenek az ipar fejlődését. Nagy Péter ideje óta Oroszországban követtek el ez uton mindent az orosz ipar emelésére. Most néhány keleti állam, névszerint Románia, igyekszik igy belföldi ipart teremteni. Hazánkban az iparfejlesztésnek az utolsó két évtized alatt szintén ezt a módját alkalmazzák. A kezdeményezés e részben az 1881. évi XLIV. t.-cikkel történt, melyet az 1887. évi III. t.-c. egészített ki. Az időközben szerzett tapasztalatokhoz képest a hazai iparnak állami kedvezményekben való részesítése az 1890. évi XIII. t.-cikkel ujból szabályoztatott. Állami kedvezményben részesíttetnek a technika ujabb fejlődése szerint berendezett oly gyárak, melyek a magyar korona országaiban eddig elő nem állított cikkeket készítenek; továbbá a még nem eléggé fejlődött és a törvényben egyenként felsorolt iparágakkal foglalkozó gyárak. A kedvezmények 15 évi maximalis időtartamig terjedhető adómentességben, a részvények kibocsátásával, a telekátirással kapcsolatos illetékek elengedésében, olcsó, több esetben önköltségen történő vasuti szállításban, az állami, törvényhatósági és községi vagyont képező területekre a kisajátítási jog megadásában stb. állanak. Ezenkivül az állami hivatalok és üzemek iparcikkbeli szükségleteinek szállítása egészben vagy részben biztosíttatik az uj iparvállalatok részére. Az iparfejlesztés ezen módozatának alkalmazása élénkebb mozgalmat idézett elő különösen a gyáralapítás terén. Annak eredményeit tüntetik fel a következő adatok: 1893 végeig állami kedvezményekben részesült nálunk összesen 724 gyár; ezek közül volt mezőgazdasági szeszgyár 359, fonó-, szövő-ipari 74, vegyészeti 73, agyag- és üvegipari 50, vas- és fémipari 44, gépipari 37, szeszipari 14, faipari 14, papiripari 12, bányászati 11 és tiz vagy ennél kevesebb élelmezési, tudományos eszközöket előállító, ruházati, hangszer-, ezüst- és apróáru- stb. nem mezőgazdasági gyár, tehát összesen 365. Ezenkivül 1893 folyamán előzetesen biztosítva voltak az állami kedvezmények még 24 gyár részére. A gyáriparon kivül nálunk a kisipar fejlesztése érdekében is történnek lépések, hanem annak küzdelme azért igen jelentékeny a nagyiparral és támogatása nem mutat fel oly sikert mint a gyáriparé. A kisipar érdekében a raktárszövetkezeteknek hitel nyujtatik a kereskedelmi minisztérium rendelkezése alatt álló ipari és közgazdasági alapból. A kisipar támogatását célozza a közmunkaműhelyek létesítésére irányuló törekvés is, melyek rendeltetése az lenne, hogy a szegény, de törekvő kézműiparosok célszerü, központi erőátvitellel, világítással és fütéssel ellátott jutányos műhelyekhez jussanak. Az ipari szakoktatás is leginkább a kézműipar fejlesztése érdekében van berendezve. A villanyos erővel hajtott munkagépek, az anyagipar és bőripar kiállításai szintén ebből a szempontból rendeztettek az utóbb lefolyt évek alatt. A házi ipar (l. o.) fejlesztése ujabban hasonlóképen szemügyre vétetett. Nem kis szerepe van az iparpolitika keretében a kszabadalmi törvényhozásnak és általában azon törvényeknek, melyek a szellemi és az ipari tulajdont megvédeni rendelvék. Ide tartoznak a szabadalmi törvény, a minta- és a mustravédelem. Meg kell itt még említeni az iparkiállításokat, melyek, akár helyi, akár megyei, kerületi, országos v. világkiállítások legyenek, kellő berendezés és az iparosok által tett megfelelő tanulmányozások esetén azok ismeretkörét nagyon bővíthetik. Sokkal állandóbb hatást gyakorol azonban az iparmuzemok minden neme: a technologiai, az iparművészeti, a különleges ipari, v. a szaktanintézetek szertáraiul is szolgáló muzeumok. A legnagyobb befolyással azonban az ipar fejlesztésére az ipari szakoktatás kellő szervezése bir. L. Iparoktatás.