(ejtsd: ajszanti), county Minnesota É.-amerikai államban, 1035 km2 területtel, 7607 lak., Cambridge székhellyel.
(Isarus, Isura), a Dunának 350 km. hosszu jobboldali mellékfolyója Tirolban és Bajorországban. Innsbrucktól ÉK-re a Karwändl-hegységben, a Lawatschi-hágón ered, Ny-nak folyik és azután átlép Bajorországba, a Scharnitzi-szorosban áttöri a Mészkő-Alapokat, Mittenwaldtól ÉK-re, azután ismét É-ra folyik, 8 m. magas vizesést alkot és Tölznél kilép a sikságra. Münchentől kezdve az Ismaninger- és Erdingermoos nevü vidékeken foly keresztül Moosburgig; ez utóbbi helytől kezdve környéke nagyon termékeny egész torkolatáig, amely Deggendorf alatt van. Vizkörnyéke 9040 km2. Mellékvizei: jobbról a Riss, Dirrach és az Achen-tó lefolyása a Walchen; balról a Jachenau (a Walchen-tó lefolyása), a Loisach (a Kochel-tó lefolyása), a Würm és a legnagyobb, az Amper, az Ammer-tó lefolyása. Az I.-on csak tutajok járhatnak. V. ö. Gruber, Die I. (1889).
(Issaszegh), nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vmegye váci alsó j.-ban, (1891) 2341 tót és magyar lakossal; vasuti állomás, posta- és táviróhivatal, postatakarékpénztár. Régibb és ujabb időben nevezetes csatahely. 1267. ugyanis V. István verte itt le atyjának, IV. Bélának seregét; 1849 ápr. 6., nagypéntek napján pedig Klapka magyar tábornok és Jellachich között folyt heves csata, mely Aulich magyar tábornok segítségül érkezésével fényes győzelemmé vált. A németek vesztesége ezernél több halott, számos sebesült és fogoly, a magyaroké halottakban és sebesültekben alig kevesebb mint 900 ember.
(növ., festő csülleng, festőfű, izacs, kék fonal festéke), keresztes virágu kóró, mintegy 65 faja az óvilágban (hazánkban 2, de több eltéréssel) terem. Levele hasítatlan száron nyilalaku, virága apró, sárga, sürü fürtös, gyümölcse hosszas, lapított, egymagu, nagyobb fajta, csüngő, fel nem nyiló. Az I. tinctoria L. (l. a Festőnövények mellékletén) német v. magyar indigó nevet érdemelt. Az I. Lusitanica L. fehér virágu. L. még Csülleng.
kicsiny, kevéssé ismeretes ország az ókori Kis-Ázsiában, a Taurus hegység oldalán; ugy látszik azonos volt a Calycadnus (most Ermenek-szu) és mellékfolyóinak völgyével. Határai voltak: északon Likaonia és Kappadocia, nyugaton Pamfilia, délen a tenger, keleten Cilicia. Az ókor aránylag legjobban ismerte még az északi részt; lakói örmény eredetü hegyi lakók voltak (Kiepert szerint jezuri a. m. hegyi emberek), félelmes kalózok, akik a szomszédokat zsarolták és a kilikeknek büntársai voltak. Fővárosuk Isaura volt (ma Zengibar-Kalesszi), veszedelmes rablófészek, melyet már makedon Perdikkas is fölperzselt, de ezt a csapást nemsokára kiheverte; elannyira, hogy még Rómával is szembeszállott. Servilius nagyot rontott I.-n (78., azért Isauricus), de a döntő csapás Pompejustól jött (67). Ezen irtóháboruk után az erősen megfogyott izaurok lassankint összeolvadnak a kilikekkel (a Kr. u. III. sz.-ban már teljesen). Megmaradnak rablóknak, akik egyes főnökök (zsarnokok) körül tömörülve rémei a szomszédoknak is, de egymásnak is. Gallienus idején (260-268) Trebellianus a többi zsarnok fölé emelkedik, de elesik és Róma igazgató keze nehezedik a zordon országra. Probus elválasztja I.-t ciliciátó, Diocletian óta a kilik legatus alá kerül Tarsus székvárossal. Utóbb Keletrómához csatolják, melynek dinasztiát ád (717. III. Isauri Leo). Később is szerepel, különösen a X. sz.-ban a következő városokból álló dekapoliszával: Dio-Caesarea, Ecrenopolis, Neapolis, Lausados, Zenopolis, Dometiopolis, Claudiopolis (nagyobbrészt császárnevek), Dalizandos. Mindezeket ujabban kutatják és ássák. A modern korig folytatódtak és lakva maradtak: Palća Isaura (Zengibar-Kalesszi), Listra (Katin-szeráj) és Isaura Nova (Dinorna). V. ö. Papers of the American school; Ramsay, The Historical Geography of Asia Minor (London 1890).
(lat., t. i. tributum), hadi sarc, melyet a kelet-római császárok fizettek az isauroknak, Isauria lakóinak (l. o.) azért, hogy betöréseik alkalmával a birodalom területét megkiméljék.
l. Iszkémia.
(ejtsd: iszkia), Nápoly olasz tartományhoz tartozó sziget a Nápolyi-öböl bejáratánál, 10 km.-nyire a Miseno-foktól, amelytől a Procida-sziget választja el. Hossza 10, szélessége 6, kerülete 39 km. és területe 46 km2. Lakóinak száma (1881) 25 020. A vulkáni, tuffával és lávával födött sziget legmagasabb csúcsa az Epomeo (l. o.). Földje termékeny; igen jó bort és gyümölcsöket terem; a halászat, az agyagedénykészítés és szalmafonás is sok embert foglalkoztat. Melegfürdői hiresek; a leglátogatottabbak Casamicciolában (l. o.) vannak; ismeretesek Lacco falu környékén a gőzfürdők (stufe). I.-n, melyet a görögök Pithecusa-nak, a rómaiak Aenaria-nak hivtak, az első telepesek eubeaiak voltak; azonban ezeket, valamint a Hiero szirakuzai királytól kiküldött gyarmatosokat az Epomeo lávája elüzte. 1301. volt e tüzhányónak utolsó kitörése. Különböző sorsfordulatok után I. a Pescara-család birtokába jutott. Földrengések gyakran fordultak elő rajta: 1828., 1832., 1881. és 1883 jul. 28-án; ez utóbbi volt a legpusztítóbb; Casamicciola, Forio, Lacco Ameno és 2313 ember tönkrement. A fővárosa I. a K-i parton, 6266 lak., püspökséggel, pompás székesegyházzal, kastéllyal és tengeri fürdővel. V. ö. Kaden, Die Insel I. (1883); Lavis, Monograph of the earthquakes of I. (1886).
(nervus ischiadicus), l. Iszkiász.
község Felső-Ausztriában, Gmunden kerületi kapitányságban, a Traum és I. alkotta félszigeten, 468 m. magasban az osztrák államvasut és az I.-salzburgi helyiérdekü vasut mellett, (1890) 8473 lak., sófőzőkkel, amelyekhez a sósvizet a közeli I.-i sóshegyből és Hallstattból vezetik csövekben; 1891. 360 munkás 1 450 721 frt értékü sót termelt. Jelentőségét I. szép fekvésének és 1822 óta ismeretes fürdőinek (sós-, iszap-, kén-, fenyü-, sós-gőzfürdőinek és hidegvizgyógyintézeteinek) köszöni; gyorsan emelkedett 1856 óta, amidőn az osztrák császár és magyar király rendes nyaralóhelyévé tette. Azóta gyönyörü parkjai vannak, amelyek közt a legszebb a császári nyaraló körüli park és a traunmenti Sophien-Esplanade, a Hygieia kis ércszobrával és a Rudolfsgarten, Rudolf trónörökös szobrával. A számos nyaralón kivül kiválóbb épületei az 1877-80. restaurált plébánia-templom Kuppelwiesertől származó oltárképekkel és a szt. Miklós életéből vett, Madertől való festményekkel; a kaszinó, nagy koncertteremmel, olvasó- és társalgótermekkel; az 1874. alapított muzeum és dr. Wirer von Rettenbach hatalmas mellszobra. Környékének szebb pontjai a Karolinen-Panorama, a Sophien-Doppelblick, a Dachstein-Aussicht és a Syrius- vagy Hundskogel és a Schaafberg, melyre 1893 aug. óta fogaskerekü vasut visz fel. V. ö. Kaan, I. u. Umgebung (1875); u. a., I. et ses environs (1879); Kottowitz, Kurort I. (1882); I. u. seine Umgebung (Gmunden 1891).