R. Br. (növ., gyephajzat), a sásfélék másföldrészbeli füve, a virágveder csinos növénye. Szára csaknem hajszálvékonyságu, 15-20 cm. hosszu, sürün nő, lecsüngő, ugy hogy a virágcserepet egész hajzatképen takarja el. Virágfüzérje sokvirágu, egyenlő pikkelyek alkotják. Az I. gracilis Nees (l. az ábrát) K.-indiai, virágzata ernyőforma, az I. pygmaea Knth D.-amerikai; füzérje magános; az I. prolifera R. Br. uj-hollandiai; szára sarjakat hajt. Terrariumba vagy aquariumba nagyon illő, virágszekrényban vagy cserépben termek s efélék diszítésére nagyon alkalmatos.
[ÁBRA] Isolepis gracilis.
kelta nép elébb Gallia Transpadanában, utóbb Cisalpinában, máskép inszubrok (l. o.).
Hook (növ.), l. Palaquium.
(Sontius), 130 km. hosszu folyó Görz-Gradiscában. A Mangart és Triglav között, 816 m. magasban ered; fölveszi a Coritenza és Lepiena patakokat, Caporettónál DK-felé irányuló lapos völgybe lép, fölveszi az Idriát és ismét szükebb völgybe jut. Salcanónál kilép a görzi sikságba. A lapos, kavicsos deltája fölveszi a Natisonéval és Judrióval egyesült Torrét és azután az I. Duinóval és Miramaréval szemben a Triesti-öbölbe torkollik. Csakis torkolatánál hajózható. Az I. Európa egyik legifjabb folyója. Az ókorban mostani medre még nem volt meg, hanem Caporetto és Tolmein közt egy hosszukás tó terült el, amelynek lefolyása a Natisone felső folyását alkotta. Egy hegyomlás e régi tó lefolyását valószinüleg elzárta, aminek következtében az megdagadt és DK-i végében uj lefolyást nyert. A középső I. vizei ekkor még egy Prebacinától Gebriáig nyuló hosszukás tavat töltöttek meg, melynek lefolyása a föld alatt a Timavus torkolatáig ért, de midőn a földalatti, a tó vizeit levezető alagut bedőlt, az I. Gradisca felé uj utat keresett magának a föld felületén és a Gabria melletti tó vizeit is levezette a tengerbe. Ezután a folyó még egyszer megváltoztatta medrét és K-felé, mai helyére tette át torkolatát; vele együtt a Natisone és Torre is keletibb folyásuakká lettek. Alsó részében az I.-t Sdobbának is hivják. V. ö. Czörnig, Der I. als d. jüngste Fluss Europa's (Mitth. d. k. k. geogr. Ges. 1876) és Das Land Görz u. Gradisca (1873).
(állat), l. Ászkafélék és Egyforma lábuak.
(növ.), l. Galambfű.
l. Egyféle spórásak.
(olaszosan, de helytelenül Isotta is) Nogarola Veronensis, humanista nő, az Apponyiak egyik ősanyja. Családja ősrégi, állítólag akkor vándorolt Olaszországba Armagnac francia gróságból, mikor Nagy Károly Desiderius longobard király ellen bejött. I. apja Nogarola Lénárt volt, anyja Blanca, a padovai Boromeók családjából. A család két büszkesége I. és nővére Zenevera. Atyjuk korán (1425 és 1433 közt) meghalt, anyjuk özvegyen maradt és minden idejét gyermekeinek szentelte. Tanítóik közt volt Olaszország minden kiváló pedagogusa, köztük Omonibonus Leonicensis és Martinus Veronensis. Már 16-17 éves korukban magukra vonták a humanisták figyelmét. Első fellépésük 1434-re esik. Hirök terjedt. Megismerkedtek Franciscus Barbarussal a velencei humanismus legkiválóbb alakjával, majd Foscari Jakab közvetítése folytán a hires Guarinussal (l. Guarino). 1438. Veronából a dühöngő pestis elől Velencébe menekülnek és 3 évig tartózkodnak ott, ezentul aztán irodalmilag csakis I. szerepel. Zenevera 1438 elején férjhez megy Brunoro Gambara bresciai nemeshez, s a humanisztikus irodalom terén elhallgat. I. 1441-ben Veronába visszatérvén, egészen a teologiai tanulmányokra adja magát. 1450. Rómába zarándokolt, és mint Krisztus menyasszonya, a többi előkelő hölgy nevében ő szónokolt V. Miklós pápa előtt. 1451. megismerkedett Foscarini Lajossal, a jeles velencei államférfiuval és vele érdekes teologiai vitába bocsátkozott, melynek Aedus-féle kiadásában egy elegia is van I.-tól Castes d'Azzanóról, a család hires tusculumáról (De laudibus Cyaneiruris). I. meghalt 1466. és a veronai Szentszüz templomában temették el. Irodalmi működése több mint 30 évre terjed és súlypontja a humanizmusnál bevett szokás szerint az episztolográfiában keresendő. Irt sok levelet, verseket, beszédeket (Szt. Jeromosról és a mantovai zsinat alkalmából) s teologiai műveket. Arcképei számos helyen maradtak meg Olaszországban (Castel d'Azzano, bolognai egyetem és egy XVI. sz.-beli a velencei Museo Civico-ban, honnan az Ábel-féle kiadásba képét vették). Gróf Apponyi Sándor, a lengyeltóti bibliofil, kinek nagyanyja, az ilyen nevü diplomata (l. Apponyi) neje Nogarola Teréz grófnő volt: az összes műveket Ábel Jenő segítségével nagy fáradsággal összegyüjtette és kritikai kiadásban, mely egyszersmind diszmű, közzétette. A kétkötetes kiadásban megvannak Nogarola Angela és Zenevera munkái is. Cime: I. Nogarolae Veronensis opera quae supersunt omnia. Accedunt Angelae et Zeneverae Nogarolae epistolae et carmina (Bécs 1886). Ábel j. irt róla két értekezést: saját akadémiai székfoglalóját (Budapest 1885) és egyet a Geiger-féle Vierteljahrsschrift für Cultur u. Litteratur d. Renaissance (I., 3. 4.).
(ejtsd. izuár) Miklós, francia zeneszerző, szül. Malta szigetén 1775., megh. Párisban 1818 márc. 23. Palermóban Salatól és Guglielmitől tanult s egyszersmind egy bankháznál volt hivatalnok; ezt atyja ellenzésére is elhagyta 1795. és Firenzében operával lépett fel. La Valetteban orgonás, majd a máltai lovagrend karnagya lett; 1799. Párisba ment, hol Kreutzer Rudolf lett jó szelleme. Csak Michel Ange (1802) c. dalműve óta, főleg a Jeannot és Colin, meg Joconde c. operáival voltak nagy sikerei. Méltó versenytársa volt Boieldieunek; 50 operán kivül miséket, dalokat stb. irt.
a comes és szláv zsupán magyar neve; oklevelekben 1269. fordul elő először. Nemcsak a vármegyék élén állókat, hanem egyéb tisztviselőket is neveztek I.-oknak; p. külön ispánjuk volt az árpási besenyőknek, az erdőknek, sőt utóbb akasztó-I.-ról is van szó. Középkorbeli kódexek espán, hyspan, hispány, ispán, span alakban s quaestor, praefectus, praetor, quaestitor, vicarius domini, subdominus, az oklevelek s törvények pedig comes jelentésben használták; sőt összetéve is, mint nádorispán. Szt. István korában csak a megyék élén körülbelül 45 ispán állt, III. Béla korában már 72. Ők voltak a király akaratának végrehajtói és csatába ők vezettk a fegyveres erőt. Tized és pénzügy tekintetben már kezdetben bizonyos hatóságot gyakoroltak a nemesek területein is, ugy, hogy a nemzetségi és királyi birtokok közt mintegy ők képezték a személyes egységet. De nem minden ispánnak volt ilyen terjedelmes végrehajtó hatalma és legalább egész rendszeresen nem is Szt. István szabta meg, melyik I. mely nemes területen legyen illetékes. Ez illetékességet csak a vármegye intézményének fejlődése után lehetett szabatosabban megjelölni, mikor ebben a tekintetben egyes I.-ok egymással összeütközésbe jöttek. Bővebben l. Comes, IV. k. 574-5. L. még Alispán, Főispán.