(ejtsd: itauembe), county Misszisszippi É.-amerikai államban, 2500 km2 területtel, 11 708 lakossal, Fulton székhellyel.
l. Icce.
a praepositura de Vituhu (helyesebben Vitubu) székhelye először egy 1221. évi oklevélben fordul elő, midőn u. n. fekete barátjai (bencései?) a kelyhekből, keresztekből, szentedényekből és egyéb ékszerekből hamis pénzt verettek s a prépostság javait elvervén, a kolostorból megszöktek. A csanádi püspök, Dezső, most világi prépostsággá alakította át I.-t (a mai Ittebét, Torontálban) s igy III. Honorius pápa saját kifejezése szerint, ebből a rablóbarlangból ismét imádságok helye, istenháza lett. Oklevelesen ismert első és utolsó prépostja Mihály, 1233 aug. 20. jelen volt, midőn II. András megfogadta az egyház jogainak megtartását. 1239-en tul oklevelesen nincs nyoma e prépostságnak. V. ö. Pesty, Az I.-i prépostság (Századok, 1875).
(iudicium, propositio), a logikában két fogalomnak egy tudatban való összefoglalása, illetőleg minthogy két fogalmat többféle módon foglalhatok egy tudatban össze, az összefoglalásnak az az eredeti, másra vissza nem vezethető módja, melynél fogva ezt az elmebeli visszafoglalást objektive érvényesnek gondolom. Azt a fogalmat, amelynek igy valami jegyet tulajdonítok, külön névvel jelöljük, ez az alany, szubjektum, mig amit az alanynak tulajdonítunk, tulajdonítmánynak v. állítmánynak nevezzük. Némelyek az állítmánynak az alanyhoz való eme viszonyítását, röviden: az alany s állítmány viszonyát külön I.-résznek tekintik és kapocsnak, kopulának nevezik. Az I.-eket több szempontból lehet beosztani. Ha az állítmány az alanyhoz tartozónak mondatik, származik az igenlő, ha nem hozzátartozónak mondatik, a tagadó I. Ez az I.-ek minősége. Ha az állítmány az alany egész körére vonatkozik (igenlőleg v. tagadólag), származnak az egyetemes (universalis) I.-ek (minden ember halandó), ha annak csak egy részére, a részleges (particularis) I.-ek. Némelyek még egyedi I.-eket is megkülönböztetnek, amidőn az alany egy egyes dolog. Ez az I.-ek mennyisége. E két beosztás kombinációjából származik négy fajtája az I.-eknek: egyetemesen igenlő és tagadó, részlegesen igenlő és tagadó I. Ha az I.-ben az állítmánynak az alanyhoz való viszonyát tekintjük, akkor vannak I.-ek, melyekben az állítmány föltétel nélkül, vagy föltétellel kapcsoltatik, v. pedig olykép, hogy az állítmányok egy sorozatából az egyik megilleti az alanyt a többiek kizárásával; ezek a föltétlen (kategorikus), föltétes (hipotetikus) és szétválasztó (diszjunktiv) I.-ek. Ebben van az I.-ek relációja. Ha az I.-ben kimondott kapcsolatot ténylegesnek, kérdésesnek vagy szükségesnek tudom keletkezik az állító (asszertorikus), kérdéses (problematikus) vagy szükséges (apodiktikus) I., s ez az I.-ek modalitása. E négy szempont megkülönböztetését, ezzel a rendszerességet Kant állapította meg. Tőle származnak még ma is igen elterjedt nevek egyéb megkülönböztetések jelzésére. Igy különbséget tesz analitikus (elemző) és szintetikus (összetételező) I.-ek közt. Elemezőknek nevezi, melyekben az állítmány már benfoglaltatik az alanyban, vele együtt gondoltatik, ugy hogy az ily I. csak elemeire szedi, amit ugy is tudtunk már. Összetételezők olyanok, melyekben az állítmány mint uj valami hozzájárul az alanyhoz; ilyenek Kant szerint az összes tapasztalati I.-ek, de mások is, p.: Az egyenes vonal két pont közt a legrövidebb ut. Azonkivül vannak a priori I.-ek, melyeket nem a tapasztalatból merítünk; és a posteriori I.-ek, melyek a tapasztalatból erednek. Ezt a két beosztást is kombinálni lehet: szintetikus I.-ek, melyek vagy a priori-ak vagy a posteriori-ak. Az analitikus I.-ek azonban szerinte mind a priori-ak. Kant eme meghatározásait azonban nagyon vitatják (l. Kant). Ha két I. közül az egyik ugyanazt igenli, amit a másik tagad, e két I. egymásnak ellentmondó; ha két I. e tekintetben a legmesszebbre távozik egymással, akkor ellentéteseknek nevezzük. Összetett itéletek egyszerü egymás mellé vagy alárendelt I.-ekből állanak. Ettől különbözik az a viszony két I. közt, melynél fogva az egyik a másiknak alá van rendelve. Az I. elmélete az ujabb német logikákban beható vizsgálatok tárgya. V. ö. főleg Lotze, Sigwart, Wundt és Erdmann Benno rendszeres logikával foglalkozó műveit.
I., a törvénykezési eljárásban az a birói akaratnyilvánítás, mely a peres ügyet érdemileg eldönti (l. Határozat). Társas biróságnál az I.-et egyszerü szavattöbbséggel hozzák meg. Némely külföldi jog szerint szükséges, hogy az I. kihirdetés előtt irásban kidolgozva legyen. Mások szerint, és minálunk is, az irásbafoglalás követheti a kihirdetést. Csak a sommás eljárásban kell, hogy a kihirdetés az I. rendelkező részének felolvasása által történjék; az indokok irásbafoglalása itt is utólag történhetik. Minden I.-et indokolással kell ellátni, amely egyrészt az alapos birói megfontolás ellenőrzésére, másrészt a jogorvoslatok indokolásának kiindulási pontjául szolgál. A francia és a német jog szerint, a szóbeli eljárás természetéből kifolyólag, az I.-nek az u. n. tényállást, vagyis a szóbeli tárgyalásnak és a tárgyalás tartalmának feltüntetését is kell tartalmaznia. Magyar jog szerint a sommás eljárásban s «az indokolásban a tényállás szintén röviden előadandó». Ugyanezt megállapította a birói gyakorlat a szóbeliségen alapuló büntető eljárásban. A polgári rendes (irásbeli) eljárásban a tényállás előadása föltétlenül nem, és legfeljebb annyiban kivántatik meg, amennyiben az indokolás megértésére szükséges. Vannak elkülönített végitéletek, melyek az egy eljárásba egyesített több per közül csak az egyiket döntik el; részitéletek, melyek az egy keresetben egyesített több követelés közül csak az egyikre, viszontkereset esetében csak a keresetre vagy viszontkeresetre, vagy az ebbeli követeléseknek csak egy részére terjednek; közbenszóló I.-ek, a követelés alapja és mennyisége szerint elkülöníthető vitáknál az alap fennállása tárgyában; feltételes I.-ek, melyek szerint a vagylagosan kijelentetett birói akaratnyilvánítás egyik vagy másik részének bekövetkezése a megitélt eskü le- vagy le nem tételétől függ. Az, amit az I. megállapít, az eredetileg volt peres viszony helyébe lép; az I.-nek tehát meg kell állania, még akkor is, ha az anyagi valóságos joggal nem egyezik (res judicata pro veritate accipitur). Jogilag kell, hogy az itélet ezzel a hatállyal birjon, habár az anyagi jogot tényleg nem szabad megváltoztatnia, hanem csak tisztára hoznia. Miután azonban a per eredménye lényegileg a felek perbeli cselekvőségétől függ, az I. csakis a felek (és jogutódaik) javára és ezek ellen lehet hatályos: res judicata jus facit solum inter partes.
itélőtehetség, logikai értelemben elménknek ama sajátossága, hogy a logikai itélet formájában kapcsolja egybe fogalmait. A közönséges nyelvben azt az adományt értjük rajta, hogy valaki helyesen tud itélni, judiciuma van, azaz a dolog számára, melyben itéletet mond, megtalálja a helyes szempontokat, az egyes eset számára az általános szabályt, mely rá illik.
A kereszténység hitvallásának egyik tétele a feltámadás hite (l. Feltámadás), ezzel szoros kapcsolatban az I.-nak vagy az utolsó itéletnek hivése. Az apostoli hitvallásnak egyik pontja idevonatkozólag igy szól: Hiszek a Jézus Krisztusban, aki eljövendő lészen itélni eleveneket és holtakat. Krisztus eljövetelét különös jelek fogják megelőzni, ugyanazon emberi testben jelenik meg, melyben a földön járt, csakhogy dicsőségtől, diadaltól s mennyei seregektőlkörnyezve és ekkor veszi el kiki érdemei szerint az örök jutalmat vagy az örök büntetést.
a társas biróságoknál az itélőbirák meghatározott számából alakított az a tanács, amely a tanácsülésbe tartozó határozatok, különösen az itéletek hozatalára van hivatva. Az elintézendő ügyek különbözőségéhez képest van elsőbiróságilag itélő, fellebbezési és felülvizsgálati tanács. Az I. biráinak számát és a tanácskozás rendjét, valamint az itélet hozatalának módját a birói ügyviteli szabályok határozzák meg. L. Itélet és Birósági szervezet.
l. Itéleterő.
(lat.) a. m. éppen igy, hasonlóképen, továbbá, ugyszinte. - Rövidítése It.
(lat.). E szavakkal bocsátá el a latin ősegyházban a pap a hiveket a szt. miseáldozatról. Jelentése ez: menjetek, megvan a mise.