1. község Horvát-Szlavonországban, Varasd vmegye I.-i j.-ban, (1891) 3027 (mint politikai községnek 14 398) horvát lakossal; a járási szolgabirói hivatal széke, járásbirósággal és adóhivatallal; van vasuti állomása, posta- és táviróhivatala, postatakarékpénztára. I. a Bednja folyó mellett, az Ivanscsica hegység tövében fekszik, s környékén jelentékeny barnaszén- és galmájbányászat folyik s a horganyfémolvasztás is jelentékeny. I.-ban a XII. sz.-ban megerősített kolostor volt, mely a templárius lovagok kezében volt. A XIV. sz.-ban IV. Béla elfoglalta s 5000 aranyért a Peteva-családnak zálogosította el. A XV. sz.-ban Korvin János birta. Innen mászható meg az Ivanscsica (1061 m.), melyről igen szép kilátás nyilik. - 2. I., község Varasd vmegye ludbriegi j.-ban, (1891) 1529 horvát lakossal.
l. Ivanscsica.
(Szász-I., Sächsich-Eibesdorf), nagyközség Nagy-Küküllő vmegye bólya-berethalmi j.-ban, (1891) 1154 német és oláh lakossal.
1. Ede kegyesrendi áldozópap, szül. 1821 ápr. 21. Somorján (Pozsony vm.). Pappá szentelték 1846 aug. 6. Tanár volt Debrecenbe, M.-Szigeten, Temesvárt stb., igazgató S.-A.-Ujhelyen és M.-Óvárt. Jelenleg Magyar-Óvárt él nyugalomban. Irodalmi munkássága: Dunántuli tájrajzok (1863); Emlékirat a kikinda-nagybecskereki vasut ügyében (1867); Csallóköz és egy kis böngészet Somorja levéltárában (1869); A magyar birodalom cimerei és szinei (1870); Sátoraljaujhely vázlata (1874); Titel mint prépostság, káptalan, hiteles hely és vár (12 rajzzal 1877); Keve vármegye emléke (1872) stb. Kéziratban: Moson vármegye és helységeinek multja és jelene, okmányok s hatósági jegyzőkönyvek alapján (eddig 433 iv) stb. Irt és ir azonkivül számtalan napi-, hetilap és folyóiratba.
2. I. Jenő, szinész, szül. Szeghalmon (Békés) 1863 október 6. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. 1882. az országos szinművészeti akadémia növendéke lett. 1884. hivták meg a kolozsvári nemzeti szinházhoz. 1893-ban hosszabb tanulmányutra ment külföldre. Megismerkedett Német- s Franciaország és Anglia szinészetével. Külföldről hazatérve 1894 október 1. a budapesti nemzeti szinházhoz szerződtették. Fordított több szindarabot, melyek nagyobb része a nemzeti szinház műsorán van.
(Deblin), l. vár, illetőleg megerősített tábor Lublin orosz-lengyel kormányzóságban, 102 km.-nyire Varsótól a Visztula és Vieprzs összefolyásánál, vasut mellett; a tulajdonképeni citadellából és több kisebb erődből áll; benne 100 000 ember fér el. Az I., Novogeorgijevszk és Breszt-Litovszk nevü várháromszög tagja. 1842. alapították. 1855., de főképen 1879 után bővítették ki. Németország és Galicia felőli támadások ellenében szolgál védelmül. - 2. I., vár és külváros Narva (l. o.) mellett.
(Ivanics vár), sz. kir. város Horvát-Szlavonországban, Belovár-Kőrös vmegyében, (1891) 848 lakossal (közte 3 magyar, 40 német, a többi horvát és szerb). I. a Lonja folyó mellett fekszik s előbb Horvát-Szlavonország egyik erőssége. Már a XII. sz.-ban létezett Nova villa Ivanch név alatt, s sorsa Ivanics-klastroméval egyező volt; 1567. a zágrábi tartománygyülés elrendelte a város megerősítését s ennek folytán I. a törökök támadásaival dacolt. Az erősség századunk közepén megszünt. Van posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Határa csak 45 ha.
(Ivanics-klastrom), politikai község Horvát-Szlavonországban, Belovár-Kőrös vmegye krizi j.-ban. (1891) 1227 horvát-szerb lak., nagy ferencrendi kolostorral. Régi nevezetes hely, mely a XII. sz.-ban Villa Ivanch név alatt említtetik; 1226. a zágrábi püspök a most is fennálló plébániatemplomot építtette; 1382. lázadás ütött ki Mária királyné és anyja ellen, kik 1386. itt fogságba kerültek. 1387. azonban a felkelők vereséget szenvedtek s I. elpusztíttatott s szabadalmazását elvesztette. 1407. Zsigmond király s 1438. Albert király uj szabadalmakkal ruházták fel. A török uralom alatt I. sokat szenvedett. 1746. a határőrvidékbe kebeleztetett be.
(Nyitra-), kisközség Nyitra vármegye nyitrai j.-ban, (1891) 1010 tót, magyar és német lakossal; vasuti állomás, posta- és táviróhivatal, postatakarékpénztár.
-család (draskóci és jordánföldi), először a XIII. sz.-ban tünik fel Turóc vármegyében, hol Draskóc községben a mai napig Jordán-patak mellett fekvő Jordán-föld nevezetü birtokban IV. Béla király uj adománylevelével 1262. Ivanch fiai megerősíttetnek. IV. Béle egy második adománylevele is fenmaradt (1266) Miklós és Drask testvéreknek. Ez adománylevelek eredetiben megvannak. A család hagyomány szerint az első adománylevelet, mely a tatárjárásban elpusztult, II. András adta volt, kivel a család első őse, Erden, vagyis Endre, Ivanch atyja, 1218. a Szentföldön járt s visszatérve a turóci birtokot kapta. E keresztes hadjárat emlékére birtokán a patakot Jordánnak, földjét Jordán-földnek, erdejét Cedrusnak, az általa alapított templomot szt. Ilona templomának nevezte el, s mindezen helynevek mai napig fenmaradtak. A család cimerében egy keresztes magyar vitéz van zöld mezőn állva, mely mögött a Jordán vize folyik, kardján levágott török fejjel, balkezében az ország almáját tartva. Ezen első ősök a Forgách (l. o.) család őseivel azonosaknak tartatnak s a családi hagyomány ezt mindkét részen fentartotta. Ivánka fia, András, mentette meg a királyt a sajói ütközetben s ezért kapta a zniói uradalmat sok egyéb királyi adománnyal együtt s ez lőn a Forgách-család alapítója. IV. v. Kun László királytól megmaradt a nagy pecsétes oklevél 1274-ből, mellyel Ivánka fia: Pál és Ivanch fiai: Péter, Mihály, János és Miklós és Dusa fia: Egyed, azon érdemükért, hogy a győri csatában a németek ellen vérüket ontották, s Péter, Pál és Mikó a király szemei előtt halálosan megsebesültek, a királyi nemesek seregébe felvétettek. Ezek a család legrégibb árpádkori okmányai, ezenkivül a turóci regesztákban s a Forgách-család okmányai között van több ide vonatkozó adat. Az Ivánkák udvari szolgálatban lévén, később is különböző birtokokat szereztek, igy Mária királyné idejében I. István Halapot nyerte Nógrádban, II. Ulászló pedig 1507. ujra megerősíti őket Draskfalva és Jordán-föld birtokában. Később is különböző adatok találtatnak a családra vonatkozólag Turóc, Abauj, Zemplén, Nyitra, Pozsony, Borsod, Nógrád és Pest vmegyék nemesi lajstromaiban és levéltáraiban. Korvin Mátyás alatt Turóci I., Lamberg és Benedek a követek között voltak, kik Frigyes császárhoz a korona visszaszerzésére küldettek. Turóci I. Dénes a zniói uradalmat a premontrei szerzetnek elzálogosította, ez uradalom a jézsuitáké lett, jelenleg pedig a kat. tanulmányi alap tulajdona. Az I.-család hiába igyekezett visszaváltani. Az I.-család egyik ága Abaujba származott el, egy másik ága a mult század végén Nógrád és Hont vármegyékbe vonult át s itt felvirágzott. Gróf Forgách Miklós, nyitrai főispán I. Imrét összes jószágainak kormányzójává tette. Ez a kihalt Gedey-családból való Zsuzsannát nőül vevén, a gedei vagyon örökébe lépett s Hontban, Nógrádban s Pest vmegyében tetemes birtokokat hagyott gyermekeire. Ennek László fiától és pécsujfalusi Pécsy Petronellától unokái: Imre (l. o.) és Zsigmond (l. o.). - A nógrádi és honti ágakon virágzó család tagjai közül megemlítendő még I. Imrének (II.) Prónay Amáliától származott ága: György, Ödön, Béla fiaiban és Etelka, Szilassy István volt pestmegyei alispán neje, kik Nógrád és Pest vmegyében virágzó törzsöt alapítottak. Végül felemlítendő az I. Imre (III.), Nedecki-féle ág, István és Pál fiaival, kinek elseje Hont vmegyében tevékeny részt vesz a közügyekben és Pál, ki pestvármegyei főszolgabiró.
1. I. Imre, szül. Felső-Szemeréden (Hont) 1818 dec. 9. 1838. hadnagy a palatinaris huszároknál, 1848. honvéd-százados és Batthyány Lajos miniszterelnök titkára. 1848 aug. 17-én honvéd-őrnagy s a dunáninneni nemzetőrök parancsnoka. Pákozdnál megverte a horvátokat. Mialatt a magyar hadsereg kétszer vonult be Ausztriába és visszarendeltetvén, Ivánka annak jobb szárnyát fedezte. Okt. 12. honvédezredes s a magyar fősereg jobbszárnyának parancsnoka. Ezután Kosuth ultimátumával Windischgrätzhez küldetett s vissza utjában Jellachich által elfogatott s Königgrätz várába záratott. A forradalom után, 1850. megkegyelmeztetvén, gazdaságára vonult vissza s megházasodott. 1861. képviselőnek választván, a határozati párthoz csatlakozott s innen kezdve (1865-92.) minden országgyülésnek s a delegációnak tagja volt, Ghyczy és Tisza Kálmánhoz csatlakozott. A társadalmi téren is nagy tevékenységet fejtett ki. 1882. megkapta a Szent István-rend kiskeresztjét. A magyar északkeleti vasutat ő építtette s annak államosításáig (1891) vezérigazgatója volt. Az ev. egyetemes gyámintézet világi elnöke. A magyar vörös-kereszt-egyletnek sok évig igazgatója. A magyarországi szabadkőművesek nagymestere. Több magas rendjel tulajdonosa. Közgazdasági, humanitárius és politikai érdemeinek elismeréseül valóságos belső titkos tanácsossá nevezték ki. 1895 febr. 9. a főrendiház tagjává nevezték ki.
2. I. Zsigmond, szül. 1817. Korpona városának a pozsonyi országgyülésen követe, 1848-49-ben országos képviselő, Világos után Kossuthtal Viddinbe, Konstantinápolyba menekült, s innét Párisba. Hazatérve 1861. ujra képviselővé választatott s 1865-78-ig a Deák-párt soraiban az országgyüléseken tevékeny részt vett. Azóta is közéletünkben s különösen Hont vmegyében, mint az ellenzék vezére jelentékeny szerepet játszik. Fia, I. Oszkár (szül. Budapesten 1852), nemzeti párti országgyülési képviselő. Másik fia, László (szül. Felső-Szemeréden 1854), volt orsz. képviselő.
3. I. Sámuel, zenepedagogus, szül. Belényesen (Bihar) 1826., meghalt Sárospatakon 1884. A gimnáziumot Kisujszálláson és Debrecenben végezte. 1843 óta több helyen tanítóskodott, 1854. szentesi kántor lett, 1860. pedig a sárospataki főiskolán választották meg ének- és zenetanárnak s itt működött egész haláláig. Önálló művei: Kis énektár, népiskolák számára (1861); Éneklési vezérkönyv (1. füzet 1863); Vezérkönyv és partitura (1867); Karénektár (népkarok használatára 1868); Elméleti és gyakorlati énekiskola (gimnáziumi tanulók részére 1870); Egyházi énektár (1871); Temetési énektár (1869); Szemle a ref. énekes könyv felett (1877), mind Sárospatakon. Az egyes folyóiratokban is számos dolgozatai jelentek meg.
rodopei fejedelem (1196-1200). Ez a bolgár mágnes 1196. I. Asjen János cárt, a bolgár birodalom ujjászervezőjét megölte és Tirnova fővárost hatalmába kerítette, de már rövid idő mulva kénytelen volt Tirnovát Péter cárnak, Asjen testvérének átengedni és Konstantinápolyba szökni. Ott a bizanci császár örömmel fogadta, sőt neki Theodora császári hercegnőt is nőül adta. I. most a bizanci hadsereg élén Filippopolisznál a bolgárokat megverte, de belátván a bizanci birodalom gyengeségét, ismét elpártolt ettől, Rhodopéban magának külön fejedelemséget alapított és a bolgár cárral szövetséget kötött Bizanc ellen. Azután fegyveres kézzel betört a bizanci birodalomba és eljutott egészen az Egei-tengerig. Itt azonban 1200. csellel esett a bizanciak fogságába. Később sorsáról nincs tudomásunk.