a bőr verítékmirigyeinek működése. E működés külön idegek és az agyban külön középpont befolyása alatt áll. Azért különböző egyének különböző könnyüséggel is izzadnak. Azonban befolyással van az izzadás fokára a környezet hőmérséke is. Melegben sokat, hidegben keveset izzadunk. Az izzadást növelik a meleg ruha, meleg fürdők; mind ez azért, mert ezek izgatják a bőr érző idegeit s ezek izgalma, a középponti, idegrendszer utján, elterjed a verítékmirigyekhez, valamint a bőr vérérmozgató idegeihez. A mirigyeket működésre, az ereket elernyedésre indítja, a verítékmirigyek bőven választanak el és a bőr vérdus lesz. A veríték (l. o.) a bőr felületéről elpárolog, miáltal sok meleget köt meg (l. Hőszabályozás), igy lesz az izzadás szervezetünk legfőbb hőszabályozójává. Minden behatás, mely a bőr vérbőségét növeli, fokozza az izzadást is, innen van, hogy a friss mozgás nagyobb mérvü szaporodása meg az izommunka is növelik az izzadást. Befolyással van az I.-ra a félelem, harag, öröm is, valamint fuladáskor és haldoklás közben is erős I.-t észleltek; mindezek az idegrendszer befolyására utalnak. Ugyan erre mutat némely méreg hatása is. Pilokarpin, muscarin, calabar, pikrotozin és mások növelik, ellenben az atropin például megszünteti az izzadást. L. még Hiperidrozisz.
l. Veríték.
általában a fémeknek tüzzel izzóvá hevítése, különösen a vas- és fémkohászatban, abból a célból, hogy az izzó fémet kalapálással hengerléssel vagy sajtolással alakíthassák. A vas- és fémgyárakban erre a célra külön kemencéket (izzító pesteket) építenek, melyeknek szerkezete függ a megmunkálandó tárgytól. A kovácsműhelyekben a vas izzítására az u. n. kovácstüzeket használják.
az erősen hevített testek világítása, mely általában 525° C.-nál kezdődik. E hőmérséknél az izzó test spektruma a Fraunhofer-féle B-vonalig, 655°-nál a zöld részben levő f vonalig terjed; 725°-nál a kezdődő kékig, 1170°-nál, midőn az izzó test sárgásfehér fényt áraszt, spektruma a nappali fényével megegyező. Az I. a hevítés foka szerint a vörösbarnától a cseresznye-, világos- és sárgás pirosig, a sárgáig és fehérig minden szinfokozatot mutat, rendesen azonban csak a vörösizzást és fehérizzást szokás megkülönböztetni. Ez utóbbi igényel legtöbb hevítést és nyujt legnagyobb világosságot. Igy a világító lángokban, az elektromos iv- és izzólámpákban a fehérizzásig hevített szén terjeszti a fényt. A vörös- és sárgaizzás határa 1000°-nál van; a kezdődő fehérizzás hőfoka 1200-1300°, a legerősebb fehérizzásé 1500-1600°.
(diaphoretica, hidrotica, sudorifera). Ilyenek első sorban a meleg (30-40° C.) viz belsőleg vagy külsőleg alkalmazva (minthogy sok meleg viz ivása után könnyen émelgés, sőt hányás következik, ezért is limonádé alakjában ajánlatos a bevétel). Az ilyen meleg italok az u. n. diaph. aquosa. A gőz- és forró levegőfürdők, a meleg lábfürdők szintén a külső I. közé tartoznak. A belső I. közül legnevezetesebb a pilokarpin, a physostigmin, az ecetsavas ammonium, melyek közvetetlenül az izzadás centrumára gyakorolt ingerlés által okozzák az izzadást s csak kisebb részben az által, hogy az izzasztó mirigyekben lévő idegvégeket is izgatják. Számos illatos olajtartalmu növény, p. a bodza, a hársfa, a kamilla, a menta, a citromfű stb. virágának is izzasztó hatása van, különösen ha meleg tea (forrázat) alakjában vétetnek be. Ilyen hatása van az ópiumnak és számos hányást okozó szernek (hánytató borkő, hánytató gyökér) is. Az I. használhatók olyankor, mikor a test saját melege erősen csökkent (p. a váltólázas roham hidegrázás stádiumában); meghüléses, reumás bajok ellen, vesegyuladás, fenyegető hugyvérüség alkalmával, izzadmányok, bizonyos bőrbajok eloszlatására, iszkiász, krónikus fémmérgezések gyógyítására. Használatuk (különösen a pilokarpiné) nagy elővigyázatot kiván elgyöngült, tüdő- és szivbajban szenvedő embereknél.
a különböző izzasztó eljárások egyik legerélyesebbike, amit akkor veszünk igénybe, ha gyors izzadást akarunk elérni, vagy ha a begöngyöléseket valami okból nem alkalmazhatjuk. Az izzasztószekrény légmentesen záró, rossz hővezető közegel körülvett szekrény, melynek tetején a nyak számára kerek kivágás van. A beteg ugy ül bele, hogy feje a nyiláson át szabad levegőn van, a nyak körül aztán a nyilás légmentesen elzáratik. A hőmérséket már most vagy bevezetett gőzzel emeljük, vagy száraz meleget alkalmazunk, s a szekrény alját borszeszlángokkal melegítjük; - a hőfokot egy légmentesen beillesztett hőmérőn olvastatjuk le. E szekrényben 5-10 perc alatt bőséges izzadás lepi el a beteget, ki még 10-15 percig benne marad, azután a beteget esetleg ledörzsölés után hideg viz hatásának tesszük ki.
l. Izzajtás.
Iván, hadi és építészeti iró, szül. Kassán 1721 aug. 29., megh. Bécsben 1793 dec. 5. 1736. a jezsuita-rendbe lépett és előbb Szakolcán, majd Bécsben és Grazban tanult. Eleinte Görzben nyert alkalmazást, majd a bécsi Teresianumba került, mely intézetnek aligazgatója volt. Művei: Tractatus de pyrotechnica et ballistica (Bécs 1764); Elementa architecturae civilis (u. o. 1764); Elementa architecturae militaris (u. o. 1769); Elementa geographiae (u. o. 1769); utóbbi két műve német (Bécs 1776) és francia (u. o. 1772) fordításban is megjelent s több kiadást ért el.
Az izzó testek fényt gerjesztenek és igy a körülöttük levő teret megvilágítják. Ezen alapszik a villamos I., melyben a villamos áram az őt vezető testet a fehér izzásig felhevíti. Ugyanis a villamos áram a vezetőn áthaladva, azt az áram erősségének és a vezető ellenállásának megfelelően felmelegíti. Ha ugyanazon áram sorba, különböző ellenállásu vezetőkön megy át, az fog közülök legjobban felmelegedni, esetleg izzásba jönni, amelyiknek legnagyobb az ellenállása. Ily nagy ellenállásu és huzamosabb, egyenletes izzásra alkalmas test a vékony szénfonal, ha az elégés ellen oxigénmentes, leghelyesebben légüres térbe van csukva. Az I.-nál a szénszálat körtealaku, légmentes, átlátszó üvegedénybe zárjuk, és végeit gondosan oly fémdróthoz forrasztjuk, mely a villamosság bevezethetése végett az üvegkörtébe beolvasztható és kivül a foglalattal összeköttetésbe hozható. Eddig ily fémdrótnak tulnyomóan platinát használnak, mert ez melegedvén, körülbelül ugy terjed ki, mint az üveg és igy leginkább vagyunk az ellen biztosítva, hogy az egyenetlen kiterjedésből kifolyólag a beolvasztási helyen az üvegkörte megrepedezzék és vele együtt a lámpa is rövid idő alatt tönkre menjen. Ujabb időben vas- és aluminiumdróttal és számos ötvözettel is tesznek kisérletet.
[ÁBRA] 1. ábra.Edison-féle izzólámpa
Különös gondot kiván a szénszál készítése. Tulnyomóan növényi rostokból készítik, t. i. bambuszból, gyapotból, lenrostokból, sőt celluloseból, gelatinból és kollodiumból is. Ezen anyagokat a legváltozatosabb módon meghatározott méretü vékony szálakká alakítják, azután a kivánt patkó, csigatekercs, avagy M alakba hajlítják és ezután rétegenként szén- v. grafitpor között tégelyekbe rakják. Ezen tégelyekben légmentesen elzárva 1000-1400° C. egyenletes hőmérsékletben szenesítik. Az eképen elkészült szénszál még igen egyenetlen, miért is még homogénizálásra szorul. Ezt megelőzőleg azonban a villamos áram bevezethetése végett a vezető platindrótvégekkel látjuk el. E végből végeit szénlecsapással annyira megvastagítjuk, hogy ott izzásba nem jön és ezen végekhez csiptetik a platindrótot csőalaku végével.
[ÁBRA] 2. ábra. Siemens és Halske-féle izzólámpa.
A 2 szál helyzetét üveghidacska beolvasztásával szokásos rögzíteni. Ezután a szálat villamos áram átvezetése által izzítva, szénhidrogénekben gazdag fürdőkbe mártják, az ekép meginduló elektrolitikus folyamatban hidrogén szabadul fel, mig a szén a szálra rakódik és pedig a leginkább izzó legvékonyabb helyekre a legnagyobb mennyiségben. Ezen fürdőből a szénszál már egyenletes vastagságban kerül ki és kemény rugalmas szénréteggel van körülvéve. E kész szénszálat azután az üvegkörtébe forrasztják be, mig a felső végén hozzáforrasztott üvegcsőnél fogva a levegőnek utolsó maradékát is a legpontosabb légszivattyukkal kiszivják belőle. Szivattyuzás közben a szénszálat váltakozó irányu árammal folytonosan izzítják, hogy igy egyrészt a szénszálból minden gázat eltávolítsanak, másrészt a levegőt lehetőleg kiterjesszék. Szokás még az oxigén lehető eltávolíthatása végett nitrogéndus gázt bocsátani az üvegkörtébe v. az oxigént foszforral elégetni. Ha a fénytünemények az elérhető hioltságot jelzik, a körtén lévő csövet leforrasztják és gondosan zárják. Az üvegkörtéken látható üvegcsúcs ezen leforrasztott cső maradéka. Az eképen elkészült lámpához alul még a fémfoglalatot gipszelik hozzá és azután megvizsgálják és besorozzák. A megvizsgálás abban áll, hogy a mintalámpával fénymérőkészüléken összemérik és a mérés eredményének megfelelő felirással ellátva, mint kész árut besorozzák.
[ÁBRA] 3. ábra. Swan-izzólámpa.
Az I.-k már külső alakjukban is igen változatos elrendezést mutatnak. Igy az 1. ábra Edison-féle lámpát mutat. A fémfoglalat egy középső rézcsapból áll, mely az egyik szénszállal van összekötve, ezután a kötő gipsz jön és végül az egészet csavarmentes rézcső födi, mely a másik szénszállal áll összeköttetésben. Ha e lámpát a tartóba becsavarjuk, a külső cső az őt körülvevő köpeny utján van a vezeték egyik ágával, mig a középső csap egy lenyomott rugó révén a másik ággal összeköttetésben. A 2. ábra a Siemens- és Halske-féle elrendezést láttatja. A gipszfoglalatból 2 derékszög alatt hajlított rézpánt áll ki. Ezek mindegyike egy-egy szénszállal áll összeköttetésben. E lámpát tartójába ugy tesszük be, hogy előbb a 2 kiálló rézpántot a tartó bevágásába leeresztjük, azután derékszög alatt a lámpát megforgatjuk, miáltal az a vezeték 1-1 ágával összeköttetésben levő rugók közé ékelődik. A 3. ábra Swan-lámpát mutat. Ennél a kiérő platinadrótok karikává vannak hajlítva. Mig a tartón a vezetékkel összeköttetésben álló drótvégek horogalakuan vannak meghajlítva. A lámpa beiktatásakor annak platinadrót karikáit e horgokba beakasztjuk. A kettő között a fémes érintkezést az üvegkörtét felfelé nyomó csigarugó biztosítja. A 4. ábra a legkülönfélébb szerkezetek összeállítását mutatja. Az I. és II. lámpát szorítókkal kell huzalukra bekapcsolni. A III., VII., XIV., XV., XVIII. és XX-al jelöltek Edison-félék, a XXI., XXII., XXVI. és XXVII. Swan-féle, mig a IV., X., XI., XII., XIV. és XIX. bajonettszerüen van a lámpatartóhoz erősítve. Ezeknél ugyanis a két oldalt kiálló pecek a tartó csőszerü karimájába vágott csavarmenetben megfogódzik. A fémes érintkezést pedig a végen levő 2 rézlemez, avagy középső rézlemez és e körül lévő karikának a tartó alján levő rugókkal való érintkezése adja.
[ÁBRA] 4. ábra. Különféle foglalatu izzólámpák.
Az I. fénye a legkellemesebbek közé tartozik, amiért is rövid idő alatt óriási módon terjedt el. Európában jelenleg több mint tizenkét millió darabot készítenek évente. Nálunk a Hungária I.-gyár foglalkozik az I.-k gyártásával szép eredménnyel. Lágy, kedves szinezése mellett még rendkivüli szétszórhatósága is felette alkalmassá teszi lakóhelyiségek, irodák megvilágítására. A termek diszítését is stilszerü lámpatartókkal és csillárokkal nagyban lehet emelni. Négy gyertyafénytől kezdve száz gyertyafényig különböző fokozatokban készül. Leginkább el van terjedve a 16 gyertyafényes. Gyertyafényenként 4-2 wattnyi energiát igényelnek. L. még Feszültségszabályozó.
l. Gázlángzók.