(Felis onca L.), a ragadozó emlősök rendjébe, a macskafélék családjába tartozó emlősfaj. Hasonlít a párduchoz. Rövid, tömött, puhaszőrü gereznája vörösessárga - barna - szürke szinbe játszó, hasa világosabb, számos fekete kerek folttal tarkázva. Az oldalán levők az u. n. szemfoltok, melyek közepén még egy foltot zárnak körül. Hossza 1,45 m., farkhossza 65 cm., vállmagassága 80 cm. Hazája Amerika, Mexikótól Paraguayig. Különösen a szarvasmarhákat és lovakat pusztítja. Nem annyira vérengző természetü, mint a tigris, mert egyszerre egy áldozattal is megelégszik. Bátor. Az embert is megtámadja és üldözi. Husát a benszülött botokudok eszik is. Szőrös bőre nem nagyrabecsült. Állatkertekben gyakori. Nehezen szelidíthető meg. (Képét l. a Ragadozók mellékletén.)
l. Gagello.
folyó, l. Jade.
1. Frigyes Lajos, a német tornászat atyja, szül. Lanzban 1778 aug. 11., megh. Freiburgban 1852 okt. 15. Tudományos kiképeztetését a salzwedeli gimnáziumban és a hallei s a jenai egyetemeken nyerte. Fichte annyira hatott rá, hogy tanítóvá lett s mint ilyen működött a német nép javára. 1811. Berlinben a Hasenheiden állította föl az első tornahelyiséget. Az uj intézmény oly feltünést okozott, hogy 1817. már 1400 ifju látogatta azt, s mintájára Poroszországban, Észak- s Dél-Németországban mindenfelé hasonló intézeteket állítottak. Számos ellensége támadt s a tornát olybá tekintették, mint a demagogia fészkét s 1820. a porosz király minden tornahelyiséget bezáratott J.-t demagog üzelmek miatt elfogták, 1824. két évi börtönre itélték, majd 1825. szabadon bocsátották, de a porosz kormány előbb Cölledába, később Freiburgba internálta. 1848. a majna-frankfurti birodalmi gyülésen a merseburgi kerületet képviselte. Művei közül megemlítjük: Bereicherung des hochdeutschen Sprachschatzes (Lipcse 1806); Deutsches Volkstum (Lübeck 1810; 2. kiad. 1817); Runenblätter (Frankfurt 1814); Neue Runenblätter (Naumburg 1828); merke zum deutschen Volkstum (Hildburghausen 1833); Selbstbertheidigung (Lipcse 1863). Eiselennel együtt a Deutsche Turnkunst-ot adta ki (Berlin 1816). Sirját emlék jelöli; Bochumban 1883. szintén állítottak neki emléket. A német tornászok pedig Jahn-alapítvánnyal örökítették meg emlékét. V. ö. Schultheiss F. G., J. (Berlin 1895).
2. J. Ottó, német filologus, régész és művészettörténetiró, szül. Kielben 1813 jan. 16., meghalt Göttingában 1869 szept. 9. Tanulmányait a kieli gimnáziumban és Schulpfortában, majd Lipcsében Hermann és Berlinben Lachmann meg Gerhard vezetése alatt végezte. Francia- és Olaszországba tett utazásain, különösen Rómában való tartózkodása alatt sokat foglalkozott a régi latin föliratokkal. 1839. a kieli egyetem magántanára, 1842. az archeologia és folologia rendkivüli, 1845. rendes tanára lett a greifswaldi egyetemen, 1847. a lipcsei egyetemen az archeologia tanára, majd az ottani archeologiai társaság alapítója és az archeologiai muzeum igazgatója lett. 1855. a bonni egyetemen a régiségtan tanszékét foglalta el, átvevén az ottani művészeti muzeum igazgatását, majd az archeologiai és Ritschllel együtt a filologiai szeminárium vezetését is. 1867. a Gerhard halála által megüresedett berlini tanszékre kellett volna lépnie, de ebben hosszas betegsége és halála megakadályozta. Legkiválóbb archeologiai és művészettörténeti művei: Telephos u. Troilos (Kiel 1841); Die Gemälde d. Polygnot (u. o. 1841); Pentheus und die Manaden (u. o. 1842); Paris u. Oinone (Greifswald 1845); Die hellenische Kunst (u. o. 1846); Peitho, die Göttin der Überredung (u. o. 1846); Über einige Darstellungen des Parisurtheils (Lipcse 1849); Die Ficoronische Cista (u. o. 1852); a korszakalkotó Beschreibung der Vasensammlung des Königs Ludwig (München 1854); Über den Aberglauben des bösen Blicks (1855); Die Wandgemälde des Columbariums in der Villa Pamfili (u. o. 1857); Darstellungen griechischer Dichter auf Vasenbildern (Lipcse 1861); Römische Alterthümer aus Vindonissa (Zürich 1862); Über Darstellungen des Handwerks und Handelsverkehrs (u. o. 1868). Kritikai kiadásai közül említendők: Persius (Lipcse 1843); Censorinus (u. o. 1845); Cicero Brutus-asés Orator-ja, Juvenalis, Florus, Pausanias, Longinus, Plato Symposion-ja, Sophokles Elektra-ja stb. Zenetörténelmi művei közül különösen fontosak: Über Mendelssons Oratorium Paulus (Kiel 1842); Gesammelte Aufsätze über Musik (Lipcse 1866); Mozart (ugyanott 1856-60, 4 köt.). Egyéb nevezetesebb iratai: Biographische Aufsätze (Greifswald 1866); Die Bedeutung und Stellung der Alterthumstudien in Deutschland (Berlin 1859); Aus der Alterthumswissenschaft (Bonn 1868); Ludwig Uhland (u. o. 1863) stb.
3. J. Vilmos, a bécsi udvari operának 1881 óta igazgatója, szül. a morva Hofban 1835 nov. 25. Temesvárt 1852. mint karénekes, 1854. Budapesten mint karnagy működött, innen Zágrábba, Amsterdamba, 1857. Prágába, 1864. Wiesbaden kir. szinházához szerződtették volt karnagyul.
1. Frigyes Vilmos, német zenész, szül. Berlinben 1709 jan. 2., megh. u. o. 1888 aug. 8. Zongorahármasa (10. műve); Skót dalai becsesek, de legmaradandóbb emléke a Weber Károly Mária Kézirataiból s egyéb tulajdonából ritka nagy gonddal és szeretettel alkotott gyüjtemény, melyet 1883. a berlini kir. könyvtár megvásárolt. 1881 óta J. a Scharwenka-féle zeneiskolán a retorika tanára volt.
2. J. Miksa, J. Frigyes Vilmos fia, német katonai iró és kulturhisztorikus, szül. Berlinben 1837 ápr. 18. 1857-64. tiszt volt, aztán germanisztikával foglalkozott; 1866. ismét szolgálatba lépett s 1869. kapitány, 1872. a hadászat történelmének tanára lett a berlini egyetemen; 1878. őrnaggyá, 1885. alezredessé nevezték ki; 1886. kilépett a szolgálatból. A heidelbergai egyetem tiszteletbeli doktorrá avatta. Művei: Reinhart (éposz, Berlin 1859); Ein Jahr der Jugend (költemények, Drezda 1861); Volkstum u. Heerwesen (Berlin 1870); Deutsche Feldzüge gegen Frankreich (Lipcse 1871); Ross und Reiter in Leben, Sprache, Glauben u. Geschichte der Deutschen (u. o. 1872, 2 köt.); Das franz. Heer von der grossen Revolution bis zur Gegenwart (u. o. 1873); Kriegskunst als Kunst (u. o. 1874); Schlacht bei Königgrätz (u. o. 1876); Handbuch einer Geschichte des Kriegswesens (u. o. 1878-80, atlasszal); Caesars Kommentarien (Berlin 1883); Heeresverfassungen u. Völkerleben (2. kiad., u. o. 1885) Geschichte d. Kriegswissenschaften, vornehmlich in Deutschland (München 1889-90, 3 köt.). Über Krieg, Frieden u. Kultur (1894); Moltke (1894); Moltkes Lehr- u. Wanderjahre (1895). Kiadta Klöden, Jugenderinnerungen-jeit (Lipcse 1874).
l. Hiuzköröm.
l. Adonaj.
az Ural folyó régi neve.
(azaz Alpok), hegylánc Tauria orosz kormányzóságban; Krim félsziget déli partja hosszában vonul el s 155 km. hosszu. Legmagasabb csúcsa a Roman Kis (1543 m.). A hegységet festői és termékeny völgyek szakítják meg.
(ejtsd: dsainsz), angol neve egy indiai vallásfelekezetnek, a dsaináknak. L. Dsaina.