(Csizmadia) József, népköltő és népszónok, szül. Ér-Diószegen 1831 máj. 27. Több helyütt járta középiskoláit; 1848 márc. 15. Debrecenben volt, ahol beállott honvédnek s később a Dobozy-csapatban számadó őrmester, majd hadnagy és főhadnagy lett. Később Tóth Ágoston seregében mint tüzér harcolt s jelen volt a világosi katasztrófánál. Aztán bujdosott, majd 1853. hivatalnokoskodni kezdett, aztán folytatta bölcsészeti és jogi tanulmányait s egy darabig nevelősködött is. Elfogatván, a nagyváradi törvényszék vasban töltendő várfogságra itélte, de 1854 ápr. 2. megkegyelmeztek neki. Innen kezdve mérnökösködött és a lapokba dolgozgatott. Számos követválasztás alkalmával előljáró szerepet vitt mint tüzes nyelvü ellenzéki szónok s Jókai az Ország kortesé-nek nevezte el, amely álnév alatt J. humorisztikus és politikai költeményeket is irt. Versei számos kötetben jelentek meg; tőle való a Kiért ürítsünk pohárt c. felköszöntőket tartalmazó könyv is. V. ö. Szeless Adorján, Ellenzéki Arcképcsarnok (Budapest 1892).
1. János, genrefestő, a magyar élclapok kifogyhatatlan humoru illusztrátora, szül. 1833. Mint huszonkét éves ifju jött a fővárosba, szivében a tehetségébe vetett bizalommal, vázlatkönyvében a magyar népélet érdekesnél érdekesb jeleneteivel. Aranyos jókedvvel fogott a munkához, de csakhamar éreznie kellett, hogy Budapest még nem biztos talaja a művészetnek, s kevés reménye lehet arra, hogy ujabb és ujabb képein, melyek gyors egymásutánban hagyták el festőállványát, tuladhasson. Első olajképeért, a Borozó betyárért csak 40 frtot kapott, de ez a csekély összeg is elég volt neki arra, hogy agyában merész elhatározás támadjon. Bécsbe akart utazni, hogy Rahl vezetése alatt folytassa tanulmányait. A véletlen segített rajta. A 40 frt mellé nagyobb összeg is járult: az a pénz, melyet az Alföldi juhászokért a győri műegylettől kapott. Elutazott tehát a császárvárosba, hol sorsa mindjárt elesinte jobbra fordult. Rahl felismerte kiváló tehetségét és foglalkozást szerzett ecsetjének. Bécsben kezdte illusztrálni az 1860. megjelent Bolond Miská-t s közben a Kikiriki-be is rajzolgatott. Nemsokára visszatért a magyar fővárosba, hol akkor (a hatvanas évek elején) már pezsgő irodalmi életet talált és humoros rajzaival nevét rövid idő alatt jóhangzásuvá tette az egész hazában. Valahány humorisztikus lap támadt Magyarországon, annak mind ő volt a keresztapja, s ha nem is egyedüli, de legszorgalmasabb és legkedveltebb munkatársa. És ez igy tart több mint harminc esztendő óta. Ez idő alatt közel 70 000 rajzot készített s a rajzok közt számtalan van olyan, mely a vidám ábrázolás legkiválóbb mestereinél is számot tehetne. S a nagymérvü elfoglaltság mellett, mely tisztességes jóllétet szerzett számára, még arra is talált időt, hogy önálló műveket alkothasson. Beszédes genreképeket festett, melyek a legjellemzőbb mozzanatait tükröztetik vissza a magyar népéletnek. Ezek a genreképek többnyire szinnyomatokban is megjelentek, s nagy népszerüségnek örvendenek. Közülük legnevezetesebbek: Csokonai a csikóbőrös kulaccsal, a Lakodalmi tragédia (a nemzeti muzeum modern képtárában) és a Lóvásár. J. mint humoros rajzoló még ma is az első helyet foglalja el, jóllehet nyomába a fiatalabb generáció tagjai közül sokan léptek.
2. J. János, földrajzi iró, az előbbinek fia, szül. Budapesten 1868 márc. 13., hol tanulmányait végezvén, 1890. doktori cimet nyert. A budapesti kereskedelmi és iparkamara támogatásával 1888. Egyiptomban, 1889. Tripoliszban és Tuniszban tett utazásokat, 1890. és 1891. a közoktatásügyi miniszter megbizásából Anglia és Franciaország föld- és néprajzi intézeteit tanulmányozta, 1892. tanársegéd lett a budapesti egyetem földrajzi tanszéke mellett, 1894 óta a nemzeti muzeum néprajzi osztályának segédőre. Tevékeny része van a földrajzi és néprajzi társulatok működésében és az ezredéves kiállítás néprajzi osztályának rendezésében. Egyideig az Etnografia folyóirat szerkesztője volt. Nagy számu önálló művei közül a jelentékenyebbek: A Nilus deltája (Budapest 1890., német nyelven is); Kalotaszeg magyar népe (u. o. 1892); Torda, Aranyosszék és Torockó magyar népe (u. o. 1893).
3. J. Pál, a róla elnevezett klaviaturának feltalálója, szül. Tatán 1859 jun. 2. Bécsbe ment s ott rendes hallgatója volt a zenedének. A sokféle technikai nehézségekkel küzdve, fogamzott meg benne a billentyüzet más beosztása s reformálásának az eszméje, melyen sok évig törte a fejét, mig végre oly geniális rendszert sikerült neki megállapítani, mely nemcsak epochálisnak, hanem a zongoravirtuózitás lényeges reformálásának is beválik. Az ő klaviaturája egészen más alapon s beosztáson nyugszik, mint a mai zongoráké, melyek hét és még több oktávás kiterjedését annak jó felére redukálta, háromszoros egymás felett álló s kisebb dimenzióju billentyüzetre osztva aként, hogy minden skálahangot csak egy billentyü képvisel s azt tetszés szerint mind a három emelkedő billentyüzeten az ujakkal el lehet érni, anélkül hogy nagyobb ugrásokra szükség lenne. A J.-klaviatura, mely önálló, hordozható gépezetet képez, minden más dimenzióju zongorába beilleszthető s igy annak testszerkezetét nem alterálja. Kalapácsütései legyező alakban, jobbra-balra meghosszabbított harántékos alakban történnek a húrokra. Reform-előnyei abban vannak, hogy azon minden skála egyforma ujjazattal játszható. Bizonytalan merész ugrásokat nem ismer, valamint az ujjfeszítő s kis kezek által el sem érhető széles akkordfogásokat feleslegessé teszi, mert az emberi kéz természetes alkotása szerint az ujjak csekély kitágítása által mindennemü távoli fogás könnyen elérhető. J. az uj klaviaturáját nemcsak itt nálunk Budapesten - nehány évvel ezelőtt - hanem a külföldön is mindenütt nagy sikerrel mutatta be. De több eredményt nem tudott elérni mint azt, hogy egy pár konzervatoriumban, mint Bécsben, Lipcsében, Berlinben s több amerikai iskolában külön tanfolyamot nyitottak számára. A magyar fővárosi zeneintézeteknél nem sikerült e fáradozása. J. jelenleg Konstantinápolyban az ottomán banknál előkelő állást foglal el.
Vilmos, osztrák katonai történetiró, szül. Mantovában 1835 dec. 5. Részt vett az 1859-iki olasz, az 1864-iki slezvig-holsteini, szintugy az 1866-iki porosz hadjáratban. 1883. mint kapitányt nyugdíjazták. Művei: Laudon, der Soldatenvater (Bécs 1863); Österreich in statistischer Beziehung; Wallenstein (u. o. 1867); Das Leben des Feldmarschalls Gideon Ernst v. Laudon (u. o. 1869); Lazarus Freiherr von Schwendi, oberster Feldhauptmann und Rat Kaiser Maximilians II. (u. o. 1871); Rudolf von Habsburg und die Schlacht bei Dürnkrut am Marchfeld (u. o. 1878); Fabel und Geschichte, eine Sammlung historischer Irrtümer und Fälschungen (u. o. 1880); Laudon im Gedicht und Liede seiner Zeitgenossen (u. o. 1881).
l. Jankó (3).
nagyközség Bács-Bodrog vmegye bács-almási j.-ban, (1891) 1584 házzal és 9116 magyar lakossal, takarékpénztárral, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Határa 17 260 ha., rajta sok bor és gyümölcs terem.
politikai község Szerém vármegye vukovári j.-ban, (1891) 1189 lakossal (közte 650 magyar), vasuti állomással.
1. Antal (daruvári) gróf, szül. Pécsett 1728., megh. Budán 1787 aug. 13. Chiolnich diakovári püspök pártfogása mellett végezte tanulmányait, melyek befejezte után a közpályára lépett. 1754. Verőce vmegye ügyésze, 1756. Pozsega vmegye jegyzője, 1758. Pozsega vmegye alispánja lett. 1767. a horvátországi helytartósághoz táblabiró és tanácsossá neveztetett ki. 1770. Chiolnich János helyébe pozsegai főispáni helyettessé neveztetett ki. 1772 okt. 28. grófi rangra emeltetett, 1775 jan. 30. Pozsega vármegye főispánja lett. A görög nem egyesült vallásuak 1777. és 1781 ápr. 5-iki zsinatain királyi biztosként szerepelt, 1784 dec. 7. valóságos belső titkos tanácsosi rangra emeltetett, 1782. a hétszemélyes tábla ülnöke, 1783. a görög nem egyesült zsinaton ujból királyi biztos, 1784. biztos a temesi bánságban a Niczky által elkezdett szabályozás folytatására. Majd biztos a Hóra-Kloska-féle lázadás lecsendesítésére, 1785. kincstári elnök, Szt. István-rend középkeresztese, majd Szerém vármegye főispánja. 1787. a hétszemélyes tábla elnöke, egyuttal kir. tárnokmester lőn. Felesége nemeskéri Kis Katalin volt. Ujabb időben J. Gyula, 1848. pozsegai főispán, a szabadságharc után pozsegai cs. k. főnök, 1857. kieszközölte, hogy nagybátyja Antalnak grófi rangja reá és utódaira is átruháztassék.
2. J. László (pribér és vuchini) gróf, szül. Budán 1816 okt. 11. Tanulmányai befejeztével 1835. Pozsonyban jurátus, majd sárosvármegyei aljegyző lett. Aztán az udvari kancelláriánál hivataloskodott s 1839. Verőce vmegye követévé választotta. 1841. ugyane megye alispánja lett, 1848. pedig az első felelős magyar minisztérium Verőce vmegye főispánjává nevezte ki. Ez állásáról 1848 szept.-ben, amikor a megye lakossága Magyarország ellen fogott fegyvert, lemondott s csak az alkotmányos éra első feltünése idején, 1860. lett ujból Somogy vmegye főispánjává. 1861. ez állásáról is lemondott, de 1865. ujból elvállalta a somogyi főispánságot s mint ilyen működött 1886-ig, amikor jubileumát. Kevéssel ezelőtt főispánsága 25 éves jubileumát. Kevéssel ezelőtt gróffá emelték. Valóságos belső titk. tanácsos. Az ő fiai: J. Aladár (szül. Szőllős-Györökön 1850 jul. 20.); J. Tivadar (szül. Szőllős-Györökön 1856 dec. 26.) és ifj. J. László (szül. Szőllős-Györökön 1860 márc. 2.), akik mindhárman szintén tagjai a főrendiháznak.
3. J. Miklós (vadasi és jeszenicei), régiségbuvár s gyüjtő, a magyar akadémia történettud. osztályának tiszt. tagja, szül. Pesten 1773., hol tanulmányait is végezte, megh. 1846 ápr. 18. A királyi udvari kamaránál szolgálván, titoknokságig vitte, de csakhamar visszavonult a hivatalos állástól, s kizárólag a tudományoknak élt. Cornides Dániel vezetése mellett kezdte meg a hazai régiségek, oklevelek, irodalmi ereklyék, képek s ékszerek szenvedélyes gyüjtését, amit egész haláláig szorgalmasan és áldozatkészen folytatott. Jeles és nagy értékü régiséggyüjteménye leiratott a Tud. Gyüjtemény 1817. évi XI. kötetében s külön megjelent lajtstromban is; halála után az ország részére megvéve, most a nemzeti muzeum kincsei közt foglal helyet. Mint történettudományi iró is jelentékeny munkásságot fejtett ki. Külön kiadott munkái: Magyar szónemzés ötven példákban (Pest 1832); Bevezetés a klasszikus szerzők ismeretébe (Szentgyörgyi Gellért Sallustiusa előtt, Buda 1811); Besse János (ázsia utazó) tudósításai (Pest 1829-30); A m. hajdankor emlékeinek gyüjteménye (u. o. 1830); a Tudományos Gyüjteményben s a m. akad. Évkönyvekben pedig nagyszámu, a nyelvet, irodalom- s egyéb történetet s régiségeket illető értekezése jelent meg, u. m. Levelek a m. nyelv divatjáról I. Ferdinánd alatt; A m. nyelv Rudolf alatt; A Magyarországban volt sociniánus ecclipákról; A m. történet német iróiról; Kalendáriumok Magyarországban; Könyvvizsgálat II. Max. alatt; Az arany bulláról; Érdem és bü Szigetvár védelmében; Werbőczy halála; Wenzel király pénzeiről; Brandenburgi Katalin emlékkönyve; A villogó drágakövek eleinknél; s az a Tud. Gyüjtemény évfolyamaiban; az Akad. Évkönyvek első és második kötetében pedig képekkel kisérve: Az egyedi ibrik s Egy m. hősnek (Bene vitéznek) ujonnan felfedezett tetemei. Legnevezetesb és legnagyobb munkája: A m. könyvtár (a m. irodalom három századbeli, 1533-tól 1833-ig megjelent művei betürendben előadó bibliográfia), mely kéziratban maradt, s ugyancsak kéziratban az akad. levéltárban nyugszik: Pályairat az idegen gyarmatok befolyásáról a m. nemzetre. Az akadémiában 1846 ápr. 20. tartott felette gyászbeszédet Toldy Ferenc.
l. Jordánszky-kódex.
l. Jancu.
Károly, történetiró, szül. Csákvárt 1842 jan. 5. Pappá szentelték 1867 aug. 17. Budapesten a kegyesrendi gimn. igazgatója. Irod. munkássága: Emlékkönyv a délmagyarországi történelmi és régészeti társulat 1874. évi május 20. Temesvárt tartott III. közgyüléséről (1874). Szerkesztőtárs volt a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Értesítőnél (1874-75.).