l. Jegybankok.
illet. viszonyos jegybér (contrados), a magyar magánjogban az az érték, melyet a nő férjének özvegysége esetére köt le. Egyedüli alapja a házasfelek között kötött szerződés levén, s igy a J.-re a létrejött szerződés szabályai irányadók.
az a férfi és nő, akik magukat egymásnak eljegyezték. (L. Eljegyzés.). Házasságon kivül nemzett gyermekeik későbbi házasságuk által törvényesekké válnak. Némely német partikularis jogok szerint a J.-et nemcsak a későbbi házasság, hanem az apának a házasság megkötése előtt bekövetkezett halála is törvényesíti.
a katolikus egyházjog szerint a kihirdetések előtt a plébánosnak tisztje, hogy a jegyeseket kihallgassa, nincs-e közöttük házassági akadály, vajjon szabad akaratból lépnek-e házasságra, s elegendőkép jártasak-e a hit alapelveiben. A vizsgálat eredményének feljegyzésére szolgáló könyvet «Rapolare»-nek nevezik. A hit alaptanaiban való teljes járatlanság az egybekelés elhalasztását vonhatja maga után. Műveltebb körüeknél a J. rendesen elmarad.
l. Gyürü.
l. Eljegyzés.
(Note), diplomáciai érintkezésben közlés, melyet egy kormány egy másik kormánynak tesz. A kormány a J.-et közvetlenül az illető kormányhoz intézi, s követe, esetleg rendkivüli követség utján közli; de lehetséges az is, hogy a kormány a J.-et a maga követéhez intézi azzal az utasítással, hogy annak tartalmát az illető kormánnyal szóval v. irásban közölje. A szóbeli közlésnél (Verbalnote) is szokás a J.-et másolatban átadni. Oly J., melyet valamely kormány valamennyi kormányhoz intéz, amellyel diplomáciai összeköttetésben van, körjegyzéknek (Circularnote) neveztetik, mig együttes J. (Kollektivnote, identische N.) az oly J., melyet több kabinet közösen intéz valamely kormányhoz.
a tőzsdén a. m. árfolyam, de egyszersmind az árfolyamok megállapítását is jelenti. A hivatalos J. a budapesti tőzsdén akként történik, hogy a déli tőzsde (l. o.) bezárása után 1 1/2 órakor összeül egy bizottság, melynek elnöke egy tőzsdebiztos, néhány ügynök, bankár stb. és az előfordult kötések alapján megállapítják az egyes értékek hivatalos jegyzését, vagyis árfolyamát. Ugyanilyen az eljárás a gabona és más árunemek hivatalos árának megállapításánál is.
könyvekben s egyéb nyomtatványokban levő, kisebb betükből álló sorok az oldal alján. Rövidke lineával v. egy-két sornyi ürrel szokták elkülöníteni a nagyobb betükkel szedett folyó szövegtől.
a birósági szervezetben a segédszemélyzethez tartozó az a hivatalnok, aki jegyzőkönyvek vezetésére, az itélőbiró utasításaihoz képest és felügyelete és ellenőrizete alatt határozatok fogalmazásának előkészítésére, de némely hivatalos cselekmények önálló teljesítésére, különösen a pertárnoki teendőkre és csekélyebb fontosságu bünvizsgálatok végzésére alkalmazható. A biróságoknál jegyzők és aljegyzők vannak alkalmazásban. Működési körük azonos. J. a közigazgatásban; l. Aljegyző és Főjegyző.