a hajókon éjjeli jelzésekre használt, erős üveggel ellátott lámpák, melyek mint kézi J. egymástól 1 1/2-2 m. távolságra bizonyos szinkombináció szerint egy kötélhez köttetnek és az árboc ormáig felhuzatnak, ezáltal a jelzési Codexnek egy bizonyos betüjét v. számát jelezvén, v. pedig mint jelfény (l. o.) lámpák a jelfénynek előállítására szolgálnak. Különféle szerkezetü ilyen J. vannak, melyek közül leginkább kiválnak a Sellner-féle rendszer villamos jelző lámpái.
bizonyos bélyeg valamely tárgy megjelölésére. J az állattenyésztésben: 1. azon tulajdonságok összege, melyek az egyedre, törzsre, fajtára stb. jellemzők. Eszerint megkülönböztetnek egyedi-, törzs-, fajtajelleget stb., p. a magyar marha fajta J.-e: ezüstfehér vagy darvas szin, nagy szarv, bizonyos testalkatbeli sajátságok, kitünő igavonóképesség stb. - 2. A J. szó oly vidéki fajtátlan állatok összefoglalására is használtatik, melyek már némi egyöntetüséget mutatnak, de még nem nevezhetők fajta- vagy tájfajtának. Ilyen p. a bonyhádi marhajelleg.
(karakter, görögből), általában valamely dolognak ama velős, állandó, bélyegző sajátossága, mely minden egyéb dologtól megkülönbözteti. A mi erre világot vet, jellemzőnek mondjuk. Mégis a magyarban inkább csak emberekre alkalmazzuk, élettelen dologra a hasonló (uj alkotásu) jelleg (jellemző) szóval élvén. Beszélünk ugyan egy korszaknak, tájéknak, irodalmi műnek jellemző vonásairól, de ezek összességét nem szoktuk J.-nek mondani, habár az irodalmi használat kezd erre hajlani. Az embernél is rendszerint nem véralkatának, tehetségének uralkodó vonásait nevezzük J.-nek, hanem leginkább akaratának (l. o.) minőségére alkalmazzuk. Csirája megvan a gyermekben, de az élet fejleszti, élet alatt értvén az összes behatásokat, melyek az akaratra teljes kifejlődésig hatnak. Ebben az értelemben minden embernek van J.-e, azaz meghatározott természetü akarata, azaz az akaratnak az egész belső élettel való meghatározott kapcslata. Mégis jellemtelennek mondjuk azt az embert, aki változékonynak, ingadozónak, megbizhatatlannak mutatkozik; de voltakép nem a rossz embert nevezzük jellemtelennek, hanem azt, kit mi jónak tartottunk, holott bebizonyult, hogy nem az. Egyrészt tehát lefoglaljuk a J. kifejezést a szilárd akaratu J.-re, másrészt pedig azt nevezzük jellemtelennek, kinek J.-ét nem ismertük, illetőlg félreismertük. A J. tudatos, ha akaratunkat tudatos elvek szerint kormányozzuk, ugy könnyebben óvjuk meg az ingadozás csábításai elől, innét a nagy szerep, melyet az elvek hűséges megóvása vagy hitehagyott megtagadása a J. kérdésében visz. A J. erkölcs is, ha ezek az elvek egyszersmind az erkölcsi ideálnak megfelelnek. De van erkölcstelen J. is, ha amaz elvek nem erkölcsösek és van tudattalan J. is, erkölcsös vagy erkölcstelen, ha az illető akaratának mivoltát nem tudta tudatos elvek formájába foglalni. A J. bizonyára nem változatlan; alakulsára befolyással van életünk tapasztalása, amely irányt, tartalmat ád neki. Sőt az élet későbbi folyásában is megváltozhatik, változik a korral, lassan, természetes uton, de változhatik gondolat- és érzelmi világunk valamely nagy forradalma folytán is. A nevelésnek nem volna értelme, ha a nevelő nem irányozhatná az akaratot lélektani és erkölcsi tekintetben, gyakorlat, szoktatás és értelmi és érzelmi világ céltudatos és erős kormányzása utján.
J., a művészi alkotás egyik főcélja a jelentős cselekmény megalkotása után. A J.-ben a művészet az embert, az ember eszményét, az emberi eszme szétágazó tipusait adja vissza. A J. leginkább a költészetben, itt pedig az époszban és drámában (l. o.) játszik főszerepet, de nagy jelentőségü a festészetben és szobrászatban is. A dráma a jellemnek etikai tartalmát teljesen kimeríti és az emberalkotásban egészen az egyéniség festésének látszatáig megy. A középerejü dráma sablonokat teremt és a J. különbségeit vagy maszkokra mint az olasz népdráma (l. Commedia dell'arte), vagy szerepkörökre (l. Dráma) szorítja. A J.-et sok poéta elhanyagolja és inkább a mesére, a cselekmény leleményességére fektet súlyt. Ez a mulandóbb faja a művészetnek. Másrészt a cselekményt jellemzés kedvéért hanyagolják el. Ezek maradandó, de kevésbé szórakoztató műveket alkotnak.
(eszt.), a művésznek az a tehetsége és működése, mely által alakjai kidomborodnak és egymással szemben egyéni életet mutatnak. A J.-hez etikai és pszichologiai tanulmányok, intuició és nagy életismeret szükséges. A jellemzéstan vázlatát tudományosan először Silberstein Ötvös Adolf próbálta megadni Dramaturgiai dolgozataiban a Társadalmi arcképek cimü essayben.
l. Jellem.
(ásv.), l. Gránát.
1. Arthur, jogtudós és iró, született Budapesten 1851 márc. 15. Tanult Budapesten, Bécsben. 1875. avatták doktorrá. Ügyvédi oklevelet 1876. kapott és azóta gyakorló ügyvéd Budapesten. A jogirodalomban, valamint a jogászegylet működésében élénk részt vett. Számos szakcikken kivül, amelyek a Themis, Jogtudományi Közlöny és az Ügyvédek Lapjá-ban jelentek meg, jogirodalmi munkái a következők: Katonai büntetőjog és katonai eskü (2884); A büntető biróságok szervezete és hatósági köre (1883); Észrevételek a magánjogi törvénykönyv tervezetének általános része fölött (1882); Feles föld (1886); A magyar magánjogi mai érvényében (1886); Jogi észrevételek az állami italmérési jövedékről szóló t.-c. folytán adandó kártalanításra vonatkozó törvényjavaslathoz (1888); A mentelmi jog (1890). Mint publicista közjogi tárgyu cikkeket irt a pesti naplóban és a pester Lloydban. 1887. szabadelvü programmal képviselővé választatott. Mint képviselő a törvényelőkészítés terén és az igazságügyi bizottságban tevékeny részt vesz. A birói és ügyészi szervezetről, a sommás eljárásról és az anyakönyvekről szóló törvényjavaslatok előadója volt a képviselőházban. Elkészítette a kuriai biráskodásról szóló törvényjavaslatot az indokolással együtt, a sommás eljárásról szóló törvényjavaslat előkészítési munkáiban részt vett s kidolgozta annak általános indokolását, hasonlókép közreműködött a házassági jogról szóló törvényjavaslat előkészítésében és megcsinálta annak általános indokolását; résztvett a házassági eljárás előkészítésében.
2. J. Henrik (haraszti), a budapesti közuti vaspálya társaság igazgatója, J. Mór fia, szül. Pesten 1853 dec. 22. Tanulmányai végezte után az atyja igazgatósága alatt álló közuti vaspályatársaság szolgálatába lépett, hol csakhamar a titkári állásig vitte föl. Atyja halála után (1883) a társaság igazgatósága őt emelte a vezérigazgatói állásra. A külföldön tett beható tanulmányok után a budapesti közuti vasuti hálózat megfelelő kiterjesztése, főleg pedig a fővárosnak a közeli községekkel helyi érdekü vasutakkal való összekapcsolása körül sokat buzgólkodott; ő kezdeményezte a budapest-soroksár-haraszti és a budapest-szentendrei vicinális vasutakat. Ez érdemei jutalmául lapta a királytól a magyar nemességet. A közügyek terén is sokat buzgólkodott, elnöke a kereskedelmi csarnoknak,a budapesti kerületi betegsegélyező pénztárnak s e minőségében a hazai kerületi betegsegélyező pénztárak 1894. tartott országos értekezletének is elnöke volt.
3. J. Mór, nemzetgazda, szül. Magyar-Brodban 1823., megh. Budapesten 1883 jun. 13. Tanult a prágai és lipcsei egyetemeken. Az 1848-iki osztrák forradalmi mozgalmakban élénk részt vett s azok előmozdítására Brünnben, később Kremsben szabadelvü lapot alapított; bátyja, dr. Jellinek Armin utján, kit Blum s Messenhauserrel együtt halálra itéltek, összeköttetésben állott a bécsi forradalom intézőivel; az ötvenes évek elején Pestre jött s itt a közigazgatási irodalommal foglalkozott. Majd nagykereskedést nyitott, elnöke volt a gabonacsarnoknak s e minőségében ő kezdeményezte a mai tőzsdebiróság létesítését. A Hon hasábjain nagy és sikeres mozgalmat indított a kereskedelem magyarosítása érdekében; szakszerü tanulmányokat irt a gabonaárakról, az országos statisztika szervezéséről, melyek - mint több más közérdekü tanulmánya - a magy. tud. akadémia akkori évkönyveiben jelentek meg. 1864. kezdeményezte a lóvonatu vasutat s ez időtől kezdve minden tevékenységét ennek szentelte; ő lett a vasut vezérigazgatója s nagy buzgalommal igyekezett annak érdekeit fejleszteni. Fiai: Henrik, Artur és Lajos.
1. Adolf, zsidó teologus, szül. Drslowitzban (Morvaország) 1821 jun. 26., megh. Bécsben 1893 dec. 28. Teologiai, bölcsészeti és nyelvészeti tanulmányait Prágában és Lipcsében végezte, az utóbbi helyen 1845-1856., innét élte fogytáig Bécsben működött mint rabbi és hitszónok. A bécsi talmudiskola (Beth-ha Midrasch) élén előkészítette az ottani rabbiiskola létrejöttét. Mint a modern zsidó tudomány jeles képviselője és a kabbalisztikus irodalom kiváló ismerője, kivált pedig mint szellemes szónok, nagy hirnévnek örvendett s mint régi művek (kéziratok) kiadója, mint fordító és önálló iró ritka irodalmi tevékenységet fejtett ki. Fő munkái: Die Kabbala v. Prof. Ad. Frank, aus dem Französischen übersetzt stb. (Lipcse 1844); System der Moral von R. Bechaje ben Joseph stb. (u. o. 1846); Sefath Chachamim, od. Erklärung der in den Talmuden, Targumim u. Midraschim vorkommenden persischen u. arab. Wörter (u. o. 1846) s hozzá Nachträge (u. o.) 1847); Moses ben Schem-Tob stb. Eine kritische Untersuchung über die Entstehung des Sohar (u. o. 1851); Beiträge zur Geschichte der Kabbala (u. o. 1852, 2 füz.); Auswahl kabbalistischer Mystik stb. (u. o. 1853); Bet-ha Midrasch, Sammlung kleinerer Midraschim stb. (I-IV. köt., u. o. 1853-1857, V-VI. köt., Bécs 1873-78); Philosophie u. Kabbala (Lipcse 1854); Predigten (Bécs 1862-66, 3 köt.); Der jüdische Stamm, Ethnogr. Studie (u. o. 1869); Der jüdische Stamm in nichtjüdischen Sprichwörtern (u. o. 1881-82, 3 rész) és a zsidó irodalom különféle ágaira vonatkozó 10 biblioráfiai mű (Kontreszim, u. o. 1877-84). Azonkivül számos zsidó napi kérdéseket tárgyaló cikket (kivált a bécsi Neuzeit-ban) és részben magyarra is lefordított beszédet tett közzé.
2. J. György, német publicista, J. Adolf fia, szül. Lipcsében 1851 nov. 16. Bécsben, Heidelbergában és Lipcsében tanult, 1874. osztrák közigazgatási szolgálatba állott, 1879. a bécsi egyetemen habilitáltatta magát és 1883. az államjog rendkivüli tanára lett. 1889. rendes tanárnak hivták meg Baselbe. Művei: Leibniz und Schopenhauer (1872); Goethe und Spinoza (1878); Die sozialethische Bedeutung v. Recht, Unrecht und Strafe (1878); Die rechliche Natur der Staatenverträbe (1880); Die Lehre von der Staatenverbindung (1882); Oesterreich-Ungarn und Rumänien in der Donaufrage (1884); Ein Verfassungsgerichtshof für Oesterriech (1885); Gesetz und Verordnung (1887).
(ném. Signalflaggen; ol. bandiere de segnali; ang. signalflag's), szines lobogó szövetekből, többféle alakban készített lobogók, melyek a tengeren a hajók, vagy a parti jelző állomások által is, jelzésekre használtatnak. Minőségre nézve kézi, fél és hosszu J.-at különböztetnek meg. L. Lobogó.
vagy Muntz-fém, 60 súlyrész rezet és 20 súlyrész cinket tartalmazó ötvény; mivel a tenger vizének ellenáll, hajóborításokra használják.