kikötőváros Själland dán szigeten. Holbaektól 40 km.-nyire a Resnaes és Asnaes fokoktól alkotott fjord végében, vasút mellett, (1890) 3566 lak., gabona- és marhakereskedéssel.
l. Calvisius.
(szent), a magyar királyi családdal állítólag rokon Malcolm skót királynak és Szt. Margit, Gizella magyar királyné unokahugának fia. Sógorának, Szt. Istvánnak országán át akart a Szentföldre zarándokolni, Stockerauban (Ausztriában) azonban a szlávok mint idegent s kémet fölakasztották. A vértanu testét a mölki zárdából Szt. István vagy Péter utóbb Magyarországba hozatta s a szentté avatás után őt a magyarok nagyon tisztelték. Emléknapja okt. 14. (V. ö. Scitovszky, Szentek élete, 275; Podhradszky a Tud. Gyüjteményben, 1834. XI. 81; Galambos Kálmán a M. Sionban, 1863., két közl.)
1. király, I. Géza királynak egy ismeretlen nevü görög hgnőtől 1070 táján született fia. Szt. László papnak szánta a könyveket nagyon szerető unokaöccsét, K. azonban, mint egykor Julianus, nem akart pap lenni s Márk, Ugra és néhány más főúr segítségével a felavatás elől Lengyelországba szökött. Nagybátyja azonban visszahivatta s idáig pártolt öccse, Álmos herczeg helyett őt jelölte ki a maga utódának. Sem püspöknek, sem királynak nem szánhatta volna, ha K. csakugyan selyp, sánta, kancsal és púpos, amilyennek a krónikák leirták; az elsőt az egyház szabályai, a másodikat pedig a magyar felfogás is lehetetlenné tették volna. De ha csakugyan kellemetlen külsejü volt is, nagy esze és szokatlanul nagy műveltsége, amiért Könyvesnek is nevezték, csakhamar bebizonyította tróna termettségét. Szt. László halála (1095 után jul. 29.) ő lett az ország királya; eleintén, ugy látszik, megosztotta hatalmát öccsével, Álmossal, kit László Horvátország királyává tett, s őt meg is segítette, midőn a horvátok fellázadtak ellene, a nápolyi normannokat pedig, kik a lázadást előmozdították, s a dalmát partokat háborgatták, velencei hajókon Apuliába küldött seregével fenyítette meg. Csakhamar azonban vissza kellett hivatnia csapatait, hogy az első keresztes hadjárat átvonuló vitézei ellen biztosítsa az országot. Ekkor K. király 1096 márc. 8. után először is Gauthier Valter francia lovagjainak engede meg az átkelést; de Géza comes Zimonynál már kénytelen volt ezek egy részének garázdálkodásait fegyverrel akadályozni. Mindamellett élelmiszerek stb. küldésével előmozdította K. az Achéry Péter «remete» vezetése alatt álló második csapat átvonulását is; de már késszülődnie kellett ezek ellen, midőn hirét hallotta, hogy Zimony alatt 4000 magyart levágtak. Mégis beengedte az országba Volkmar és Gottschalk csapatait; amazokat azonban, zsarolásaik miatt, Nyitránál a nép, emezeket pedig M.-Óvárnál maga a király verte szét. A bejövetelre engedelmet nem is adott többé Emiko grófnak (v. ö. Pallas N. Lex. VI. 127.), ki ezért ostrom alá vette őt Mosonyban, a király azonban rajta is győzelmet aratott. a határra érkezett derékhad vezére, Bouillon Gottfried (l. o.) e miatt kérdőre vonta ugyan Kálmánt, a soproni találkozáson azonban egyességre lépett vele, az átkelés alatt való rendtartás biztosítására kezeseket adott, s Pannonhalmán maga is meglátogatta a királyt, ki nagyobb magyar sereggel kisérte s mindennel bővel ellátta az átvonuló kereszteseket, s 1096. nov. közepén barátságosan búcsuzott el tőlök. Ettől fogva legfőbb gondját arra fordjtotta, hogy a szomszédos kisebb népeket befolyása alá hajtsa. 1097 tavaszán először is Horvátországnak még független részére tört s Pétergozdjánál megsemmisítette az utolsó horvát királynak, Péternek seregét, mire azonnal rendezte új tartományának viszonyait és szabályozta az anyaországhoz való helyzetét. A latin városokat ugyan Velence alatt hagyta, a dalmát-horvát hercegi címet azonban nem adta meg a dogenak, hatalmának ellensúlyozására pedig egy új tengeri hatalmassággal, a nápolyi normannokkal kivánt szövetkezni s azért nőül vette Roger király leányát, Buzillát (v. ö. Pallas N. Lex. IV. 33). Öccse, ki most elvesztette a magyar koronához való reményét, föllázadt ellene; a Várkonynál 1098. már szembenálló feleket azonban Györk és Illye urak kibékítették. Ekkor II. Szvjátopolk kievi nagyfejedelem hivására Igorevics Dávid ladoméri hg ellen indult, Przemyslt megszállta, Igorevicsnek kegyelemért könyörgő nejét elkergette, a Bonyák kunjaitól segített Igorevics ellen azonban csatát vesztett s megfutott (1099). Még azon évben (1099 máj. 29.) abba is beleegyezett, mit Szt. László ellenzett, hogy II. Bretiszláv cseh hg. örököse testvére, Borzsivoj legyen, sőt békét és szövetséget is kötött Csehországgal. A görögökkel szintén szövetségre lépett 1104., midőn Szt. László leányát, Piroskát, férjhez adta Jánoshoz, Kommenos Elek császár legidősb. fiához. E szövetségben bizva, 1105. a velencei Dalmáciát megtámadta, mire Zara, Traé, Spalato s a legtöbb sziget önként meghódolt K.-nak, ki a városok önkormányzatát biztosította. Falier Ordelafo doge megnyugodott ebben, letette a dalmát s horvát hgi címet, sőt (1108) K. seregével s a bizanciakkal együtt harcolt Apuliában Boemund tarenti és antiochiai hg ellen. E közben Álmos, 1104 aug. 21. óta Szvjátopolk veje, 1106. Német-, majd Lengyelországban keresett segítséget K. ellen. Sógóra, III. Boleszló segítette is, de azután kibékült K.-nal, mire Álmos Abaújvárnál, mely pedig kezeibe esett, szintén kegyelmet kért s nyert, s ekkor néhány hónapra mint zarándok ment Jeruzsálembe. Visszatérve, Dömösön templomot és monostort építtetett, melynek fölszentelésén (1108.) királyi bátyja is megjelent, ha gyanakodott is, hogy merényletet tervez ellene. Álmos a szemmeltartás elől Passauba menekült és segítséget kért V. Henrik császártól, ki szeptemberben Szvatopluk cseh herceggel csakugyan Magyarországra tört, de Pozsonyt hónapokon át hiában ostromolván, kibékült K.-nal, a csehek és magyarok azonban tovább is kölcsönösen pusztították egymás országát. K. király 1111. körutat tett Dalmáciában s biztosította annak szabadságát. A következő évben első felesége s második gyermeke, László, meghalván, újra nősül: nejét, az orosz Eufémiát azonban (v. ö. Pallas N. Lex. VI. 540.) házasságtörésen érvén, 1114 táján kénytelen volt elűzni. Az Álmos újabb fondorlatairól érkező hirek is izgatták; megvakíttatta tehát Álmost és fiát, Bélát, három főbb emberrel együtt, de még igy is aggódnia kellett, hogy fia (II:) István helyett Álmos következik a trónra. Roppant főfájástól kinoztatva, 1116 febr. 3. (nem 1114.) hunyt el.
K. király Magyarország legnagyobb politikusai közé tartozik. Ő rendezte Erdélyt, hol a vajda, és Horvátországot, hol a bán cím az időtől fogva használatos; befejezte Szt. István egyházpolitikai tervezetét, fölállítván a 12. (nyitrai) püspökséget is, s már a kartali (tarcali? vencsellői?) országgyülésen (1096) gyökeresen módosított a Szt. István óta avulni kezdő törvényeken. Szelidülvén a nemzet erkölcsei, a halálbüntetést ritkábban alkalmazta, a kínzást eltörölte. Elfogadta a papok nőtlenségét s lemondott az invesztitura jogáról, de nem engedte meg, hogy a püspökök hűbéri esküt tegyenek a pápának. Ő hagyta meg, hogy a házasságot Magyarországon föltétlenül az egyház előtt pap kösse meg tanuk jelenlétében. Hogy a kincstár elszegényedését akadályozza, kimondta, hogy az ágbirtoknak a fiuág kihaltával a királyra kell visszaszállnia. Nevezetesek a rabszolgakereskedésről, zsidókról, iszmaelitákról, a honvédelemről való intézkedései. A felvilágosodás hirébe különösen a boszorkányokban való hitről sokféleképen magyarázott törvénye juttatta. (L. Boszorkánypörök, Pallas N. Lex. III. 572., K. egy dénárának képét l. az Érmek mellékletén.)
2. K., Boris hercegnek (L. Pallas N. Lex. III. 517) fia, Kálmán királynak el nem ismert unokája, egy, a Kommenosokkal rokon görög nőtől származván, körülbelül 1147-től Görögországban növekedett, hol Konstantinos nevet kapott. Manuel császár őt Kilikia thema helytartójává s Malmistra (a mai Mesissa) hercegévé tette. 1164. már mint ilyen vett részt a latinok s örmények ellen viselt háboruban, melyben azonban fogságba esett. Csak Toros örmény hg. utóda, Milon (1170-118) nyerte vissza szabadságát s themáját. Mánuel császár Örményország ellen sereg élén, de egyúttal leánykérőbe küldte, el akarván vétetni vele sógorasszonyát, Philippát, poitoui Rajmond és antiochiai Constantia fiatalabb leányát. Philippa azonban Andronikost választotta férjül. A szerencsétlen kérő és sebastos, kit Choniata Niketas egyébként bátor és értelmes embernek mond, ezzel meg is szünt szerepelni; talán a harcban esett el (Wertner, Árpádok 280-6.).
3. K., halicsi király, II. András és Gertrud második fia, 1208. született. Atyja romanovics Dániel elűzetése után (1213) magyar sereg élén vitte őt Halicsba s ott János esztergomi érsekkel 1214. királlyá koronáztatta. Chrobry Mstiszláv azonban csakhamar elűzvén őt, András 1218. Gyula nádor hadainak kiséretében ismét trónra ültette ugyan, az orosz segítséggel erősödött Mstiszláv azonban Gyulát megverte, Halics várát bevette s Kálmánt 1214. elvett feleségével, Salome, lengyel hgnővel együtt fogságba ejtette, honnan csak a trónról való lemondása után szabadulhatott. 1224. András ismét visszaszerezte ugyan trónját, másfél év mulva azonban végkép odahagyta Halicsot, melyet bátya, Béla hg sem hódíthatott vissza számára. Királyi címét megtartotta ugyan, 1226-tól azonban beérte Horvát- és Dalmátország kormányzásával. Hősies részt vett bátyjának, IV. Bélának az osztrákok ellen vívott csatáiban, legfőkép azonban 1241. a tatárok ellen való hadjáratban tünt ki. A sajói csatát ébersége mellett is elvesztvén, megsebesülve átvágta magát, kitartásra buzdította a pesti polgárokat s azután Horvátországba menekült, hogy ott szervezze az ellenállást; elhanyagolt sebei következtében azonban csakhamar meghalt. Csázmán, a domonkosrendiek kolostorában temették el. V. ö. Kanyó Géza, K. kg. Kathol. Szemle, 1895. 250-267. és 414-445.
4. K. herceg, I. Károly királynak, a Csák nemzetségbeli Györke zászlótartó árva leányával szőtt törvénytelen viszonyából származó természetes fia, 1317 elején született. Atyja a váradi egyházmegyébe adta őt papi pályára. 1330 körül már váradi kanonok volt. 1335., mikor a pápától a törvénytelen születés és korhiány szabálytalanságától fölmentést, s fölszenteltetésére engedélyt nyert, már esztergomi prépost volt. Rövid két év mulva, 1337. győri püspökké szenteltetett. 1375-ig korányozta megyéjét, mialatt azon rágalom miatt, mintha Lajos király ellen összeesküvésban vett volna részt, hosszabb idei fogságot is szenvedett.
1. Farkas, ref. lelkész, szül. Siómaroson 1838. Tanult Városhidvégen, Gyönkön és Pápán, hol 1859. elvégezte a teologiai tanfolyamot, Pátkára ment akadémikus rektornak. 1863-tól több helyen káplánkodott, mig 1868. Madocsa, 1876. Sósvertike, 1878. Gyüd, 1885. Gyoma választá lelkészéül. Legalaposabb ismerője a prot. énekügynek, kivált történeti tekintetben. Számos ily irányu cikke jelent meg szinte mindenik egyházi lapban. Önálló művei: Éneklő kar (a magyarországi ref. énekeskönyv szerzőinek életrajza, Pest 1880); Új magyar Athenás (Újabbkori magyar prot. egyházi irók életrajz-gyüjteménye, melyet Sz. Kiss Károllyal éss Bierbrunner Gusztávval szedett össze, Budapest 1882-85). Sajtókész: Adalékok a 16. és 17. század irodalomtörténetéhez. (Az 1711-ig magyarul megjelent összes énekgyüjtemények ismertetése.)
2. K. Károly, kat. pap, költő, szül. Ungvárt 1858 dec. 9-én. Tanulmányait Ungvárt, Szatmárt, a teologiát a budapesti tudományegyetemen végezte. Pappá szentelték 1881 julius 24. Több helyen mint segédlelkész működött; azután Székesfehérvárt hitoktató, főreáliskolai hittanár és székesegyházi hitszónok volt. 1891-tól soóskuti plébános. Irodalmi munkássága: Kisebb költői kisérletei 1875 óta jelentek meg, nagyobbára a Magyarország és Nagyvilágban. Első nagyobb szabásu műve volt a Zsoltárok könyvének költői korszerü átdolgozása, melyet még egyetemi hallgató korában készített (I. 1883, II. 1884., III. 1890, Budapest és Székesfehérvár). Szerkesztette A Magyar Ifjuság Rózsafüzérét, a Hunyady Mátyás néplapot, Ébredjünk és Egyesüljünk folyóiratot. Magyarok hazája (Székesfehérvár 1887) stb.
kisközség Somogy vmegye szigetvári j.-ban, (1891) 1191 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztáral.
Márton, a helvét irányu reformációnak hazánkban egyik legjelesebb bajnoka, szül. Kálmáncsán a XV. sz. vége felé, megh. Debrecenben 1557 dec. 21. előtt pár nappal. 1523 őszén a krakói egyetem hallgatói közé iratkozott s ugyanitt az 1524-25. tanév második felében a magyar tanulók házának szeniori tisztét viselte. Kat. pappá lévén, 1538. már gyulafehérvári kanonok és iskolaigazgató volt s ez évben tiszttársával, Enyédi Adorjánnal együtt birája volt a segesvári hitvitának. Ez olyan hatást gyakorolt reá, hogy nemsokára prot. hitre tért s mint ennek követője szintén lelkészi hivatalt viselt; működése helyeiül Beregszász, Munkács és Sátoraljaújhely említtetnek. 1551. debreceni plébános volt s itt nagy buzgóságot fejtett ki a katolicizmusnak a lutheranizmus által még ki nem küszöbölt maradványai eltávolításában, miért a ladányi zsinaton 1551 végén vagy 1552 elején összegyült prot. lelkészek exkommunikálták. 1552 dec. 1. részt vett a beregszászi zsinaton, melynek határozataiban az ő szelleme félreismerhetetlenül, bár közvetítő alakban nyilvánul. Petrovics Péter ösztönzésére később Erdélyben is mozgalmat indított az úrvacsoráját és a szertartásokat illető szabadabb elveinek érdekében. Itt is sikerrel terjesztette tanait, legalább a külsőségekre nézve, amennyiben például Kolozsvárt az oltárokat 1556. szintén kihányták a templomokból, noha némely kiadott művének az úrvacsorájáról nyilvánított nézetével szemben ugyanez év derekán síkra szállott Dávid Ferenc, és pedig a kolozsvári lelkészek képviseletében, kik a következő évben zsinatot is tartottak ellene. Erre ő maga is idejekorán elment Debrecenből, hogy elveit védelmezze, de betegsége a vitától visszatartotta. Visszatérve egyházába, hol fő pártfogójának, Petrovics Péternek a védnöksége alatt ref. püspöki tisztet is viselt, betegsége egyre közelebb juttatta halálához. Nem egy forrás emlékszik meg Debrecenből időközben történt elűzetéséről is, de feltétlen hitelességgel még ez nincs kimutatva. Irói munkásságának termékei, melyek közt egy énekeskönyv is volt, nem maradtak fenn korunkig. Gyalui Torda Zsigmond, mint egykori tanárának, neki ajánlotta 1547. irt, 1551. megjelent egyik filologiai művét.
Pál, a jezsuita-rend tagja, szül. 1674. okt. 28. Halálának éve ismeretlen. Tizenhat éves korában belépett a jézustárasági rendbe. Tanulmányai végeztével Kassán a költészet és ékesszólás tanára volt és itt adta ki egyedül fenmaradt művét: Flores verni e sanctiori tricollis Hungariae viridario lecti. Carmen. 1702-ben megvált a rendtől.
Törs Kálmán irói álneve.
a Hadútból Kapronca táján ágazott ki, azután délnek ment Csázma felé, majd Pozsega vármegyébe fordult. Igy nevezték még az Anjouk idejében is. Ez út mentén említik Kálmán király hidját, kútját s. V. ö. Pauler, Magy. nemz. tört. (I: 285.)