József, biró, szül. Kun-Szent-Miklóson 1847 ápr. 17. A jogi és államtudományi tanfolyamot a budapesti m. kir. tud. egyetemen végezvén, köz- és váltóügyvédi diplomát nyert. 1868. Pest vármegye tiszteletbeli jegyzőjévé neveztetett ki. A kir. biróságoknak 1871-dik évben történt szervezésekor a birói pályára lépett s mit fiatal államügyész a hitestárs-gyilkosság miatt korábban halálbüntetésre elitélt, de kegyelem folytán életfogytig átváltoztatott fegyházbüntetéséből közel 10 évet már kitöltött Köteles Mihály perujítási perében tanusított közvádlói működésével keltett általános feltünést, midőn a szerencsétlen elitéltnek ártatlanságát egy napig tartó, szónoki dialektika tekintetében is magas szárnyalásu védbeszédében felhalmozott tudományos apparátusával annyira meggyőzte a m. kir. Kuriát, mely pedig éppen egy ügyben előzőleg két ízben utasítota el az elitélt javára igénybe venni szándékolt perújítási kérelmet, hogy Kötelest végre is itéletileg ártatlannak nyilvánította. Ugy a sajtóban, mint ezt követőleg a törvényhozási körökben nagyfoku mozgalom indult meg az ártatlanul elitéltek állami kártalanítása érdekében, mely már a közel jövőben törvényileg szabályozva is lesz. Kálosi jelenleg a budapeti kir. törvényszéknél a büntető biróságnak egyik elnöklő birája s ilyen minőségben sok nagyobb bűnperben van alkalma érvényesíteni a közfelfogástól többször eltérő önálló jogi nézeteit és humanisztikus felfogását
(gör.), szökőkút, mely sajátszerü módon alkalmazott fényes világítás által tarka szinüek látszik és azért szinpadi látványosságnál stb. használtatik.
-nemzetség első ismert tagja Adorján, ki Szil faluban lakott, 1205-35 közt pristaldus volt. Kalotai Mikola fia, Kemény, 1275., mivel gyermekei nem voltak, a gyerőmonostori apátságnak a Szamoson egy malmot s az országútja mellett két halastavat ajándékozott. 1288. Gyerőmonostor, Zentelke és Szent-Király, melyet ettől a Kalota-patak választot el, Mikola fiainak jószága volt. A Kalotaszeg e nemzetségről, ősi birtokosáról vette nevét s e nemzetségből származtak a gyerőmonostori Kemények.
földrajzilag Erdély azon területe, mely D-en a Gyulai havasoknak széle. Ny-on pedig a Vlegyásza és a Meszes vanulatai által van szegélyezve, az É. sz. 46° 45' - 47° és a K.h. 43° 30' - 41° közt, mint földajzi fogalom tehát nem más, mint a Kalota és Kőrös völgye. Körülbelül a 18,000 főnyi magyarság teszi K. 34 falvának magvát. Ámbár a K.-i magát tiszta magyarnak vallja, hagyományaiban más nemzetiségi nyomokra is emlékeztet, melyet nem ritkán egy-egy jellemvonás megerősít. Általában kedvezően nyilatkoznak bizonyos tatár rokonságról s azt mondják, hogy ők a II. Rákóczi György letelepítette tatárok utódai. K. magyar népe majdnem kivétel nélkül református; templomok ugy építkezés, valamint belső díszítésre nézve a középkori népies művészet ritka maradványai. Egy telken több család is lakik s éppen azért egy-egy telek nagyon népes, némelyiken 20-30 személy is él. Ennek oka a szivós ragaszkodás az ősi fészekhez. Egy apának több fia s ezeknek ivadéka, ha az «öregházban» nem térnek el, ahelyett, hogy mint más vidéken divatos, kifizettetné magát, fogja magát az illető családtag s az öregházhoz egy házat ragaszt, a következő vele szemben épít és igy tovább, mig csak a telekre épület fér. A magas zsindelyes háztetőknek sajátos díszítéseire akadunk. A háztető két végén, néhol csak az utcára tekintő végén, ott van vagy a «református cserép» (gömbölyü cserép) vagy az ércből készült kakas, vagy egy tiszta magyar dísz: egy gombon ülő tulipán fából kifaragva. A házfedél felső élét, meg a két alsó szélét csipkésen kifaragják. Ezelőtt még 20-25 évvel az ablakot marha gyomrából vett hólyaggal vagy bendővel takarták be, ami persze ahányszor az ajtót betették, nagyot puffant, akár a dob; hogy világosabb legyen, tűvel cirádákat lyuggattak a bőrbe. Ez K. egyik különlegessége volt hajdan. Az ablak falait kifestik kigyózó vonalra rakott «görginát» (georgina), rózsát és szegfűt ábrázölő képekkel. A kalotaszegi női viselet, ami a szépségét illeti, ritkítja párját. A bő ujjal ellátott ing az u. n. kalotaszegi varrotassal (l. Varrottas) van kihimezve, a szoknya alját pedig részben a csipőhez illesztik, ugy hogy az alsó ing részben láthatóvá válik. Családi életök egyszerü, patriárkális; szokásaik ugy keresztelésnél, valamint lakodalomnál és temetésnél nagyjában nem térnek el az ország többi magyar vidéke népének szokásaitól; de vannak azért babonák, melyek néprajzi szempontból szerfelett érdekesek. Idegen ember, ki e gyönyörü vidékre vetődik, csakhamar jól találja magát ezen eredeti észjárásu, becsületes nép körében.
a Királyhágón tuli (nem székely) nyelvjárások közt az egyetlen, mely még ismeri az ë hangot, ámbár valamivel nyiltabban ejti, mint p. a Dunántul. Egyéb tekintetben jobbára a felső-tiszai nyelvjáráshoz hasonlít (l. o.). Csakis az igeragozásban látunk néhány kizárólag erdélyi sajátságot feltünni, mint p. a teljesebb 3-ik személyt egyes igéknél: mëgyen, mënyen, viszen, lëszen, továbbá az elbeszélő mult és többféle összetett igeidő használatát: kére, irék, vevém; ad vala, irt volt stb. Használja még a -ni helyhatározó ragot is hol és hova kérdésre: menyek a papni, anyámni vót. Érdekes hangváltozása e nyelvjárásnak, hogy s előtt az l helyett r-et ejt: erső (első), berső, ferső, arsó, hátursó, kürső fersing (felső ing), V. ö. Balassa József, A magyar nyelvjárások (1891).
l. Házi ipar és Varrottas.
folyóirat, mely a kalotaszegi varrottas házi iparban előforduló mintákat közli és ismerteti, Pentsy József és Szentgyörgyi Lajos bánffy-hunyadi tanítók szerkesztése alatt. A vállalat 20 füzetből fog állni.
(gör.) a. m. szépnyomás. Fox Talbos nevezte igy azt a régebbi eljárást, mellyel papiron átlátszó képeket állítottak elő.
l. Calotte.
(Régiment de la Calotte), francia társulat, mely XIV. Lajos uralkodása vége felé keletkezett és tréfás meg nevetséges szertartások mellett erkölcsbirósági szerepet játszott. E társulat mindazoknak, kik oktalanságuk által kitüntek: csörgőket, kereplőket s más e fajta jelvényeket osztogatott. Fleury miniszter a társulatot eltörülte. V. ö. Mémoires pour servir e l'histoire de la Calotte (Basel 1725); Barbier, Jounal histor, de regne de Louis XV. (1857).