jótállás azért, hogy valamely vállalatba fektetett tőke legalább bizonyos meghatározott kamatláb szerint fog jövedelmezni. Az esetleges hiányt a jótálló pótolni tartozik. A K.-t az államok főleg arra a célra alkalmazták, hogy vasutaknak építést megánvállalatok által előmozdítsák.
kamatszelet (Talon), a kamatív végére nyomtatott utalvány új kamatívre, ha a kamatíven levő kamatszelvények (coupon) mind elfogynak.
kamatozó értékpapirokhoz csatolt ív, mely a kamatszelvényeket és a kamatszeletet tartalmazza.
a tőkének száza után egy évre meghatározott kamat magassága. A K. szerződési v. törvényes aszerint, amint a felek szabad egyezkedésén v. törvényen alapul. Nálunk a K.-t legújabban az 1895. XXXV. és XXXVI. t.-c. szabályozta.
hosszabb időre kölcsönzött összegeknél évenként v. félévenként stb. az időközben esedékes kamatokat a tőkéhez hozzácsatolják és a következő évre, félévre stb. már e kamat után is jár kamat. Az ilyen módon elért kamatot nevezik K.-nak. Ha p. 4% kamatot számítunk egy évre, akkor 1 frtból az év végén kamattal együtt 1,04 frt lesz és Tfrtból T × 1,04 frt; a következő évben most már nem T frt, hanem T × 1,04 frt tőke kamatozik és mivel ennek minden 1 frtjából 1,04 frt lesz, akkor az egészből T × 1,04 × 1,04 = T × 1,042 frt lesz. Ha ezen kamatoztatást folytatjuk p. n éven át, akkor a K.-tal megszaporodott érték T × 1,04n frt lesz. A K.-tal megszaporodott értéknek kiszámítására igen alkalmas tabellák állanak rendelkezésünkre. Ilyen Spitzer Simon, Zinses-Zinsen-Rechnung (Bécs).
A kamatnak mértéke 100 egység (frt, korona stb.) után egy évre járó kamat, vagyis a kamatláb. Eszerint egy évre eső kamat a tőke századrésze szorozva a kamatlábbal, vagyis a kamat egy évre =
Tőke (T) × kamatláb (%)
100;
egy napra a kamat =
T × %
36,000,
mivel Európában, angol és spanyol piacok kivételével, a K.-nál az évet 360 napnak számítják, ámbár az egyes hónapokat majd naptár szerint, majd pedig 30 napnak számítják. Igy p. értékpapir szelvény kamatjainak megtérítésénél vagy takarékpénztári betéteknél az egyes hónapokat 30 napnak, más K.-nál pedig naptár szerint számítják. Angol és spanyol piacokon az évet is naptár szerint számítják.
Több napra szóló kamat =
T×X % × napok száma
36,000.
A kereskedelmi gyakorlatban azonban a kamatok kiszámításánál nem az évi kamatot veszik alapul, hanem azon időre szóló kamatot, mely időre a kamat a tőkének 1%-a. P. 2%-os kamatlábnnál 180 napra a kamat = T/100, egy napra = T/18,000; 3%-os kamatlábnál 120 napra a kamat = T/100, egy napra = T/12,000 stb. Ezen számokat, 18,000, 12,000 stb. nevezik kulcsszámoknak és a kamatszámítás ezen módját mondjuk K. kulcsszámmal.
(coupon), a kamatozó értékpapirhoz csatolt szelvény a meghatározott időben fizetendő kamatokra.
(ásv.), l. Meteorvas.
Khambat, l. Cambey.
v. kabanfa, (növ.), l. Camwood és Baphia.