(Touage, Tauerei). A hajó tovamozdításának az a módja, midőn a hajót a mederben lehorgonyzott, v. a parton kikötött kötélen v. láncon húzzák előre. Ősi és legegyszerübb formája az, hogy a hajó horgonyát a partra előre viszik, egy kötél egyik végét erre a horgonyra megerősítik, a másik végét a hajóra adják, járgányra v. tekerőre fogják s azzal a hajót előre hajtják. Ebben az alakjában hajósaink kukázásnak nevezik. A K.-nak rendes üzemre való berendezésével az első kisérleteket Franciaországban tették. A K. körül való kisérletek későbbi a mankós vagy mászóhajók (u. n. Grappins) alkalmazására fajultak. Ezek a hajók viz v. gőzerővel hajtva ide-oda mozgatható cucákkal, vagy jobban mondva mankókon, vagy fölebb-alább emelhető vizszintes tengely körül forgó vaskoszorukba foglalt rudakkal a viz fenekébe kapaszkodva másztak. Az 1850 táján megújult kisérletek a K.-nak maig fennálló s időközben tökélesbített rendszerét teremtették meg s ettől kezdve a K. művelői két külön irányban haladnak; az egyik fél fogódzóul a láncot, a másik a drótkötelet alkalmazza. A kapaszkodó gőzösök munkaerejét a kerekes vagy csavargőzösökével hasonlítva össze, azt találjuk, hogy mig előbbieknél a hajóerőnek állóvizben 0,4-0,5 része, folyóvizben 0,5-0,75 része, a viz ellenállásának legyőzésére vész el, addig a kapaszkodók erővesztesége a kifejtett hajtóerőnek körülbelül csak 1/6-át teszi ki. A hajtóerő által megtett és a hajó által tényleg befutott út között a szabadon járó gőzösöknél nagy a különbözet, mig a kapaszkodó hajó éppen annyit halad, amennyit annak hajtó kereke v. dobjának kerülete megfut. A lánc v. kötél használata által nyujtott ezen előny annál nagyobb, mennél nagyobb a viz nyomása, illetőleg mennél sebesebb folyásu a viz, s ennélfogva a kapaszkodó rendszer éppen ott bir legtöbb előnnyel, ahol a közönséges gőzhajók legtöbb erőveszteségnek vannak kitéve. L. még Lánchajózás.
l. Koppány.
ruhabarab, melybe a lábfejet takarták s erre húzták a lábbelit. Átvitt értelemben harisnya.
l. Kipcsak.
l. Kombinatorika.
két vagy több, viszonyban álló tárgynak ama állapota, melyben egymáshoz kötve, fűzve vannak. Továbá az a pont, melyben a kapcsolás megtörtént; átvitt értelemben a gondolatok, eszmék és mondatok összefüggése, egymásra vonatkozó viszonya s a mondatnak az a része, mely az alanyt az állítmánnyal összeköti (copula). L. Kombináció. - Kapcsolati átvitel, l. Jelentés.
A vasúti sínek szilárd és megbizható összeillesztésére a vasúti mérnökök különböző szerkezetü illesztéseket és eltérő megerősítéseket találtak fel, melyeket (hevederek, csavarok és sínszegek) K. gyüjtőnév alá foglalunk. A hevedereket, melyek a két szomszédoss sínt kapcsolják egybe, rendesen négy csavarral foglalják a sínekhez. A hevedernek hossza és súlya a különböző sínrendszer szerint változik. Hazánkban eddig a legnagyobb heveder hossza 0,54 m., súlya 8,8 kg. A hevedercsavar súlya 0,4 kg., a sínszegé pedig 0,16 m., illetve 0,35 kg.
l. Csatló rúd.
sárgarézből v. ércből öntött háromágu csődarab, melynek célja két tűzfecskendő sugarát egy erősebb sugárrá egyesíteni. Ez okból 2 ága anyacsavarral, harmadik ága pedig apacsavarral van ellátva, hogy a fecskendők tömlőit hozzá lehessen kapcsolni.
(partes adnexae), igy nevezték régebben a mai Horvát-Szlavon-Dalmát társországokat. Ugy látszik e kifejezés a XVI. század végen, v. a XVII. sz elején jött használatba és pedig hivatalosan először az 1606-iki bécsi békében (1608. I. t.-c.), mely szerint a király Magyarországon született magyarok, alávetett és hozzákapcsolt népek álal birja. Előzőleg e területnek bekeblezett, v. hódított részek (partes incorporatae, v. subjectae) volt a közjogi neve. Továbbá Erdélynek az anyaországtól történt elszakadásával a hozzá csatolt Kraszna, Középszonok, Zaránd vmegyéket és Kővár vidékét Zilah városával, mint magyar területet szintén K.-nek nevezik és innen volt az erdélyi fejedelem címe: Princeps Transylvaniae et partium Hungariae eidem adnexarum dominus. Midőn Erdély ismét a magyar király hatalma alá került, az országgyülés többször sürgette e részek visszacsatolását, de az 1693-1733-ig terjedő időt nem számítva, mely alatt Magyarországhoz tartoztak, sikertelenül; mig végre az 1848. VI. t.-c. kijelenti, hogy minden tekintetben Magyarország elválaszthatatlan, kiegészítő részeinek tekintessenek. De a következő abszolutizmus ismét Erdélyhez csatolja és csak 1861., illetve alkotmányunk hatályba léptével nyerik vissza törvényes jogállásukat.