István, a jelenkor magyar katonai irodalmának első megindítója, szül. Budapesten 1833 aug. 19. Gimnáziumi tanulmányait Pesten végezte 1842-1848-ig; ez utóbbi évben honvéd tüzér lett és a szabadságharc alatt 17 csatában és ütközetben vett részt és kétszer sebesült meg. Fiatal korára való tekintetből tisztté nem nevezték ki s Világosnál mint tizedes jutott hadi fogságba. Klagenfurtban besorozták, de fiatal kora és ismételten kiujuló sebei okozta kimerültsége miatt «behivásig» szabadságra bocsáttatott. 1850-54. a József-ipartanoda mérnök hallgatója volt. 1854. elején szolgálattételre behivták a katonasághoz; 1859. tiszt lett és a trubigói, magentai és solferinói csatákban részt vett. 1860. kilépett az osztrák hadseregből és Garibaldi önkéntesei közé sietett, ahol rövid idő mulva a Garibaldi személyét őrző tiszti testőrségbe hadnagynak és később hőhadnagynak nevezték ki. Nápoly bevétele után százados lett a többnyire felső-olaszországi főiskolai hallgatókből álló I. olasz-zuáv zászlóaljnál; az ellenség jelenlétében 100 önkéntessel átkelt a Volturnón, fedezte zászlóaljának e folyón való átkelését s a zászlóaljjal később a hídépítést. Garibaldi hadseregének felosztása után, a többi számfeletti magyar tiszttel Aquiban tartózkodott s a tiszteknek hadtudományi előadásokat tartott. 1862. a magyar légióhoz helyezték át mint vadász századost. Az 1866. hadjárat után a magyar légiót feloszlatták, ekkor lemondott olaszországi tiszti rangjáról és haza jött. Itthon a gróf Bethlen Olivértől szerkesztett Honvéd katonai szaklapnak főmunkatársa és segédsszerkesztője lett. 1868-70-ig angol vasútépítő vállalkozóknak volt magyarországi főtitkárja. 1870-ben m. kir. honvéd századosnak és 1871. a honvédségnek felsőbb tiszti és tisztképző tanfolyamán tanár lett. 1873-75. a bécsi cs. és kir. hadi iskolának volt hallgatója, 1875-76. a cs. és kir. vezérkarhoz volt beosztva. 1876. egy ideig a budai honvédzászlóaljnak volt parancsnoka, azután pedig a m. kir. honvédelmi minisztériumhoz vezényelték szolgálattételre. 1877. őrnagy s József főherceg második segédtisztje lett, egyidejüleg azonban mint tanár is működött a törzstiszti előléptetésre igényt tartó századosokból alakított törzstiszti tanfolyamon. 1882. alezredessé és 1886. ezredessé léptették elő. mint ezredes vezényelte a 23. (nagyszebeni) honvédezredet és később mint dandárparancsnok a 82. dandárt (Pécs). 1888. nyugdíjba lépett. K. mindenekelőtt szükségesnek tartotta, hogy magyar katonai folyóiratokban vettessék meg a magyarnyelvü katonai irodalom alapja; e célra több mint 20 éven át a magyar katonai folyóiratoknak legszorgalmasabb munkatársa volt és 300-nál több hadtudományi, hadtörténelmi cikke, valamint számos könyvismertetése, birálata stb. jelent meg, részben politikai napilapokban is. Rendkivül sikeres irodalmi működését a magyar tud. akadémia is elismerte, megválasztván őt (1881) levelező tagnak. Önálló művei: Az Árpád család még nem halt ki (Torino 1862); Magyarország hadászati védelme (Budapest 1867); Harcászat (kéziratként kiadva hallgatói számára 1873); Über die Verwendung der Kartätschen-Geschütze (Bécs 1874). Ezenkivül a magyar tud. akadémia kiadta több elhunyt akadémiai tag fölött tartott emlékbeszédeit.
v. kápolnakör, templomok - különösen csúcsíves templomok - félkörü apszisát koszoru alakulag övező kápolna-sor, melynek egyes kápolnái az apszis középpontja felé sugaras irányban sorakoznak egymás mellé. Ez utóbbi ok miatt a K. egyes kápolnáit sugárkápolnáknak hivják.
[ÁBRA] A mausi templom kápolnakoszoruval övezett apszisa.
A templom-apszis alaprajzának e megoldása a csúcsíves építészet remekei közé tartozik; mert jóllehet már a román stilus is alkalmazott itt-ott az apszis körül sugaras irányban kápolnákat (l. egy példáját az Építészet XII. képmellékletének 12. ábrájában, mely a franciaországi issoirei St. Paul-templom alaprajzát ábrázolja), a K.-t a templom alaprajjzával egyöntetüleg és szervesen csak a csúcsíves építészet oldotta meg. Különösen a nagy francia csúcsíves katedrálisokban, a párisiban, beauvaisiben, amiensiben (l. Apszis, 2. ábra), rheimsiben, troyesiben stb. bámulhatjuk a megoldás leleményességét, a szerkezet könnyüségét és átgondoltságát, az architektura ízlésességét. A K.-val együtt a mellékhajó mindig folyosószerüleg övezi körül a szentélyt. A sugárkápolnák kezdetben néha a hajóval közös födelet kaptak, később azonban mindig külön lesznek lefödve és alacsonyabbak lévén a főhajónál, külön akcentuált testük a nagy íves contrefortokkal egyetemben kivülről is harmonikus, festői hatást biztosítanak a templom apszisa számára (l. az ábrát, mely a franciaországi mausi templom kápolnakoszoruval övezett apszisának nézetét mutatja). Hazánkban a csúcsíves építészet e remekét, a K.-val övezett apszisu templomot alig találjuk. Fennn nem maradt egy sem, de tudjuk, hogy az egri, nagyváradi és kalocsai templomok ilyenek voltak.
kisközség Krassó-Szörény vmegye marosi j.-ban, (1891) 1518 oláh lak.; posta- és táviróhivatallal, postatakarékpénztár; élénk marhavásárai vannak.
(Nyék), nagyközség Fejér vmegye székesfehérvári j.-ban, (1891) 1699 magyar lak.; hozzátartozik a község tulajdonát képező Homoród fürdő (l. Homoród 3.)
Ferenc, vitéz katona, Szapolyai János buzgó párthive, aki mint Nádasdy Tamás vezértársa több hadi vállalatban vett részt (1530). Később azonban I. Ferdinánd királyhoz pártolt. 1534. a Sió mellett összetűzött portyázó törökökkel és az ütközetben el is esett.
(Manostur), kisközség Szonok-Doboka vármegye magyar-láposi j.-ban, (1891) 1103 oláh és német lakossal; posta- és táviróhivatal, postatakarékpénztár.
kisközség Somogy vmegye tabi j.-ban, (1891) 1082 magyar lakossal, postahivatallal és postatakerékpénztárral.
(franc. caponniere), l. Harántmű.
(növ., Anethum L., uborkafű), ernyős fű, egy faja, az A. graveolens L., egynyári, 0,6-1,25 m. magas, deresszinü. Levele 2-3-szor szárnyalt, sallangja fonálforma. Ernyője és ernyőcskéje gallértalan, virága sárga, termése tojásdad, 4 mm. hosszu. Európa déli résszén s K.-Indiában terem, konyhakertben mindenütt termesztik, gyakran el is vadul. Akárminő földben és helyen megterem; célszerü a spárga ágyába vagy a répa, hagyma vagy más vetemény közé vetni. Ilyen helyen, a leszóródott magvakból a K. évenként kikel, csirázó képessége 2 évig tart. Zöld részét, virágát vagy a terméses ernyőjét uborka- és káposzta-savanyításhoz használják, leves és saláta fűszere, vagy ártást főznek belőle. Magva fűszeresszagu, hevítő; desztillálva halaványsárga éteres, nagyon áthatószagu, édesescsipős olaj (oleum aethereum anethi) lesz belőle. Fajsúlya 0,881, vizben nehezen, de alkoholban és éterben könnyen oldódik, s a maggal együtt vizelethajtó szernek használják. Az indiai-K. (A. Sowa DC.) bengáliai, magvát K.-Indiában orvosságnak és fűszernek használják. Állítólag csak a közönséges K. fajtája. Kerek K. a. m. mogyoróalja, vizi K. a. m. börövény és süllőfű; l. Ánizskapor, Ebkapor, Álszikfű.
(növ.) a. m. kápri (l. o.).