kisközség Nógrád vmegye füleki j.-ban, (1891) 910 magyar lakossal. Az északmagyarországi egyesített kőszénbánya- és iparvállalat részvénytársaságnak itt barnaszénbányái vannak. L. Baglyasalja.
R. P. György, nyomdász, 1661. vette át Fodorik Menyhért örököseitől a hirneves, de Fodorik halála után majdnem 10 éven át szünetelő debreceni nyomdát. Első nyomtatánya Mártonfalvi Györgynek Disputatio Theologica c. és 1662. megjelent füzetkéje volt, utolsó műve pedig Tolvaj Ferenc, Az arithmetikának mestersége címü 1675. megjelent munkája. Fontosabb és nagyobb terjedelmü nyomtatványai voltak még: Báthory Mihály, Hangos Trombita (1664); Komáromi Csipkés György, Pestis Pestise (1664); Bartha Boldizsár, Rövid Chronica (1666) és Kölcséri Sámuel, Arany címü (1673. megjelent) művei. Nyomtatványai annyira piszkosak, dísztelenek, hogy egész e századik az ócska, pecsétvető betüt Karancsi-betünek hivták. Még Sándor Istvánnál is (Toldalék a magyar-deák szókönyvhez, Bécs 1808) karancsi betük a. m. typi usu attriti. Kassai József nem ismervén e kifejezés eredetét, Gyökerésző magyar-diák szó-könyvében ezt a bolond magyarázatát adja: «Karancsi betük, azaz karmolással elkopott öntött betük; karmolás szóból lett karams, mint szerelmes szóból lőn szerens, ebből Szeremts».
(Karancs-Keszi), kisközség Nógrád vmegye szécsényi j.-ban, (1891) 1106 magyar lakossal.
(Kasancs-Ság), kisközség Nógrád vmegye szécsényi j.-ban, (1891) 1136 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
a palóc nyelvjárások egyike, a Karancs hegye tövében, a Fülek, Losonc, Szécsény és Salgó-Tarján városoktól körülvett területen. Ezen vidék kiejtéséből legismerebb sajátság a terpedt e hang (hosszu e) kedvelése az é helyett: szen, esz, mesz, ret. Az a helyett tótos a hangot, viszont az á helyett a-t (hosszu a-t) ejtenek; az ó, ő helyett többnyire ao, eö diftongust. V. ö. Szabó István, Karancsvidéki palóc nyelv (Tudományos Gyüjtemény 1837); Balassa J., A magyar nyelvjárások (1891). L. Palóc nyelvjárások.
l. Icica.
város Szerbiában. l. Kraljevo.
rend. tanácsu város Krassó-Szörény vmegyében, (1891) 964 házzal és 5464 lakossal (közte 379 magyar, 1915 német, 2981 oláh). K. Krassó vmegyének Szörénnyel történt egyesítése (1881) előt az utóbbi székvárosa volt; K.-en székel a gör. kel. püspök, egyházi törvényszék, a csanád-karánsebesi róm. kat. és a karánsebesi gör. kel. esperesség; továbbá a K.-i járás szolgabirói hivatala, kir. törvényszék s járásbiróság; van továbbá bánya- és sajtóbirósága, kir. közjegyzősége, csendőrszakaszparancsnoksága, pénzügyőrbiztosi állomása. A 43. sz. hadkiegészítőparancsnokság is itt székel. Egyéb kulturális intézményei: a püspöki teologia és papnövelde, keresk. és iparostanonciskola s többféle közművelődési és társas-egyesület. K. élénk kereskedést is űz Erdély felé; vidékén barnaszénbányászat is folyik. A szőllőművelés is jelentékeny volt. A törekvő városkának villamos világítása van; két takarékpénztár, az osztr.-magy. bank itt mellékhelyiséget tart fenn.
l. Karintia.
1. Ferenc, főrendiházi tag, szül Hajdu-Böszörményben 1820. A jogot elvégezvén, birói pályára lépett. Előbb a vidéken, majd a fővárosban a kir. táblánál működött. A hetvenes évek óta a kereskedelmi és váltótanács elnöke volt. Az igazságügyminiszteri tárcát több ízben felajánlották neki, de nem fogadta el. 1886. nyugalomba vonult s ekkor a főrendiház tagjává nevezték ki.
2. K. Sándor, gazda, szül. H.-Böszörményben 1796 márc. 18., megh. Debrecenben 1862 okt. 9. A jogi pályára lépett és tanulmányait a debreceni ref. főiskolában végezte. A budai helytartótanácsnál fogalmazó-gyakornok, Hajdu-Böszörmény főjegyzője, a debreceni váltótörvényszék birája s utóbb annak elnöke lett. Neje Diószeghy Sámuelnek, a Magyar füvészkönyv szerzőjének leánya volt. K. sógoráva, Diószeghy Sámuel bécsi nagykereskedővel szövetkezve és annak tervét elfogadva, 1845. a Debrecen, Böszörmény és Balmaz-Újváros városok határai között fekvő zeleméri pusztán a hires Fellenberg-féle (l. o.) hofwyli nevelő-intézet mintájára gazdasági és árvaintézetet alapított, melynek rendeltetése volt árva gyermekek parasztgazdákká való nevelése. Az intézet igazgató-tanára Gönczy Pál (l. o.) volt. 1848. az orosz csapatok teljesen tönkretették az épületeket. A szabadságharc után bekövetkezett szomoru korszakban az intézet alapítói kénytelenek voltak lemondani róla, hogy újra létesítsék. K. hivatalos elfoglaltsága mellett továbbra is kedvvel foglalkozott a mezei gazdálkodással, a kertészet, gyümölcstermelés és szőllőszettel. Tartós emléket emelt magának Debrecenben, hol 1842. a Nagy-Péterfia-utcáról a Nagyerdőre vezető út mindkét oldalán azelőtt kopár homokbuckákat nagy részben összevásárolta s azokat részint maga alakította át kertekké, részint olyanoknak engedte át, kik ott kerteket létesítettek. V. ö. Galgóczy, Emlékkönyv.