az, midőn az állat hátsó lábvége, a csánk a rendesnél kisebb szöget alkotva, nagyon előre, vagyis a has alá lejt. Leggyakoribb az istállózott marhánál, de más állatnál is előfordul, s a legrosszabb lábállások egyike, mert a kardlábu állat a járásnál kaszál, l. Gacsos.
(növ.), igy nevezi Baumgarten az Iris-virágot; l. Nőszirom.
Baltisztán fővárosa, l. Szkardo.
(növ.), az akassufa gyümölcsének olajos gyántás folyadéke, pirosassárga, nem párolgó, felmelegítve gyenge, de jószagu, alkoholban és éteren feloldódik, vizben oldatlan marad, neutrálisan kémlel, a bőrön 8-12 óra alatt hólyagot húz, még pedig gyakran heves mellékhatás kiséretével. Elhárító szernek ajánlják. A keletindiai Semecarpus Anacardiumé is használatos és szelidebben hat.
(növ.), l. Articsóka.
Vilmos, német politikus, a konzervativ agráriusok egyik vezére, szül. Neustrelitzben 1828 jan. 8., jogot végzett és néhány évet a közigazgatási pályán töltött; de azután (1853) jószágára vonult vissza. 1866 óta tagja a porosz országgyülésnek, 1868 óta pedig előbb az észak-német, majd a birodalmi gyülésnek. A védvámpolitika és a mellett a bimetallizmus egyik előharcosa. Irodalmilag is védelmére kelt programjának: Gegen den Strom (1875) és Die Goldwährung (Berlin 1890).
(állat, Pelecus Ag.), l. Garda.
1. Albert, irodalomtörténeti iró, szül. Réce-Kereszturon (Szolnok-Doboka vm.) 1861 dec. 26-án. A gimnáziumi osztályokat Hajdu-Szoboszlón és a debreceni refromátus kollégiumban végezte; 1880-1884. a budapesti egyetemen, majd egy évig a tanárképző gyakorló iskolában a tanári pályára készülvén, 1885. tanári és bölcsészettudori oklevelet nyert; 1887. a szentesi községi gimnázium rendes tanárává választották meg, 1891. pedig a debreceni állami főreáliskolához nevezték ki rendes tanárrá. Nyelvészeti, irodalomtörténeti és tanügyi dolgozatokat irt. Munkái: A XVI. sz. lyrai költészete (Budapest 1883); Szilágyi és Hajmási mondája a magyar költészetben (1885); A magyar szépirodalom története a legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig (1892); röpiratok: Középiskoláink és a magyar Alföld (Szentes 1890); A magyar alföld közművelődéseért (Budapest 1891); A magyar zsidóság nemzeti hivatása (u. o. 1892); A göcseji nyelvjárás leirását (Nyelvőr 1885-86) az akadémia a Sámuel-díjjal jutalmmazta. Több fejezetet irt Beöthy Képes Irodalomtörténetébe, s költészettörténeti bevezetést Endrődi Magyar Költészet Kincsesházához (Bpest 1895).
2. K. Gyula, miniature-festő, szül. Baján 1857. Elvégezvén szülővárosába a nyolc gimnáziumi osztályt, Budapestre jött s a minta-rajztanoda növendékei közé iratta magát. Innenn tanulmányai bejefezése végett Münchenbe utazott, s hat évet (1877-1883) töltött az ottani hires akadémián, majd visszatért a magyar fővárosba, s minthogy itt külön műtermet nem tudott kapni, Benczur Gyula mesteriskolájában dolgozott három esztendeig. Ezalatt az idő alatt készültek Jób, A szerelmes Triton s Krisztus gúnyoltatása, mely utóbbi festménye I. Ferenc József király budai gyüjteményében látható. K. később ismét Münchenbe tette át lakását, hol miniature-képeket kezdett festeni, melyek a finomabb ízlésü műbarátok figyelmét csakhamar magukra vonták s a művésznek számos megrendelőt szereztek. K. festényeit a leghiresebb angol és amerikai műkereskedők (köztük Carmer) vásárolták meg, nem ritkán magas árakon. E nemü művei közül nevezetesebbek: a Rendez-vous; a Hegedüvirtuóz; a Felolvasó és több egyes alak az empire- és rokoko-korszakból. K. miniature-festményei közül Magyarországra kerületek: a Meglepetés, melyet a király vásárolt meg és az Érdekes olvasmány, megy a nemzeti muzeum modern képtárában látható. Birnak tőle kisebb képeket még: Zichy Nep. János és Esterházy Sándor grófok. K. mint miniaturefestő egyike a legjelentékenyebbeknek; műveit a rajz nagy pontossága, könnyed ecsetkezelés és tartalmas szinek jellemzik.
3. K. Kálmán (vaszkai és kardosfalvai), főispán, szül. Hidasdon (Baranya) 1839. Gimnáziumi tanulmányait Pécsett kezdette és Budapesten a kegyesrendieknél végezte be. Jogot Bécsben, majd Pesten hallgatott, hol 22 éves korában ügyvédi oklevelet nyert. Az alkotmányos éra kezdetén szülővármegyéjében II. aljegyző lett, mely állásáról a bekövetkezett politikai változások folytán leköszönt. 1865. a pécsváradi kerület országos képviselővé választotta. 1867. a koronázás alkalmával a király aranysarkantyus vitézzé ütötte. 1868. a mohácsi járás főszolgabirájává, 1872. u. o. képviselőnek választották. 1875. visszavonult birtokára, majd az 1881 és 1884-iki képviselőházi ciklusokra ismét képviselővé választatott s a kormány által a mohácsvidéki Duna-töltések kormánybiztosává, majd 1887 márc. Barnya vármegye és Pécs város területén időzött, legmagasabb elismerését a Szt. István-rend kiskeresztjének adományozásával fejezte ki. 1893. a kőszegi hadgyakorlatok után a bélyei uradalom területére lerándult Vilmos német császár pedig a porosz királyi korona-rend II. osztályu keresztjével tüntette ki. V. ö. Magyarország és a Nagyvilág 1866., 20.
álnév, mely alatt a Révai-Verseghy-féle nyelvészeti vitában a Révai köréből Verseghy ellen intézett három pamfletszerü cáfoló irat egyike megjelent 1806. A röpirat teljes címe: Verseghy Ferencnek megcsalatkzott illetlen mocskolódásai a tiszta magyarságban. Melyet valóságot szerént nyilván megmutat és méltán megdorgál Révai Miklósnak buzgó hív tanítványa s igaz tisztelője Fényfalvi Kardos Adorján. Ez álnév alatt Toldy Ferenc szerint Ferenczy János, később a közönséges Geografia szerzője lappangott; de már a kortársak gyanították, hogy maga Révai rejtőzött ez álnév alá, s e véleményt Bánóczi József teljesen valószinüvé teszi Révai életrajzában (Budapest 1879).
(növ.), az egysziküek rendje, merev, párhuzamos erü, kardalaku levelekkel (nőszirom-, ananász-, agave- és amaryllis-félék).