Karélyos meduzák

(állat) a. m. Acalephae (l. o.).

Karélyozott ív

nyilások ívei belső oldalának a román és a csúcsíves stilusban néha szokásos díszítése karályokkal, vagyis egymás mellé sorakozó kisebb csúcsos v. félkörü ívekkel. (L. Ív.)

Karen

v. karin, 400,000 főre rúgó politikailag független néptörzs Hátsó-Iniában; Birma lakosságának zöme.

Karének

v. kar-ima (chorus, chorale, horae canonicae, officium, breviarium), a kat. egyházban a papok és szerzetesek részére előirt ima, mely zsoltárokból és egyéb szentirási részletekből az egyházatyák műveiből vett épületes olvasmányokból, vallásos költeményekből és imákból áll. L. Breviarium és Horae canonicae.

Karénekes

az aki hivatásszerüleg állandósított kartestületekben szokott közeműködni, mint a szinházi vagy templomi K.

Karénekes fiuk

Szokásban van énekkaroknál még teljesen ki nem fejlődött s még a hangmutáció alatt álló fiatal fiukat, sőt gyermekeket is használni különféle hangfajok előadására. Az ilyen K. csak megközelítik az általuk előadott hangfajokat, de teljesen nem pótolják, mert hangjukból hiányzik a természetes timbre, vagyis a valódi hangszinezet. Gyakran alkalmaztatnak szinpadon is, ha ezt a zeneiró intenciója s a cselekmény folyama ugy kivánja s ez esetben a zenekar hangszereivel egyesülve szép és sajátságos hatásokat lehet velök elérni. Ilyen hatásos gyermekkar fordul elő a többek közt Bizet, Carmen operájában is.

Karenok

néptörzs, mely Hátsó-Indiában, főként Barmában, a barmánoktól elnyomva a hegyek közt él (500,000). Az 1824-26. angol-barmán háboru óta az amerikai baptisták evang. missziója magából a népből is számos prédikátort nevelt (most több mint 500 van). A keresztény községek több mint 100,000 embert ölelnek fel. W. ö. Wylie, The story of the Gospel in Burmah (New-York, 1860).

Kareok

l. Karaiták.

Karfa

valamely lépcső v. erkély fa- v. vaskorlátjának az a legömbölyített felső része, melyre a kar támaszkodik, v. melyet föl- és lemenés közben kezünkkel megfogunk. A K. a lépcső emelkedésével párhuzamos és a korlát álló oszlopocskáira lesz rácsapolva. Többnyire keményfából: tölgy-, körte-, mahagoni- stb. fából készül. L. még Könyöklő.

Karfa

hidaknál és utaknál fogózóul és korlátul szolgáló rúd.


Kezdőlap

˙