az ókorban Kis-Ázsiának városokban dús délnyugati része, melynek határai voltak: északon a Messzogisz (Dsuma Dagh) hegység és Lidia; keleten a Kadmosz (Baba Dagh) és Salbakos (Boz Dagh) és Frigia, többi oldalain a tenger. Eltekintve a Meander völgyétől, K. általában hegyesnek mondható. A part felé a Taurusnak a következő kiágazásai sietnek: az Albakos, Latmos, Grion és Titanos (Miletos közelében), a Lida és Pedasos (Halikarnasszus) mellett. A főbb öblök: a meandri (délkeleti szöglete a latmi), a jassi vagy a bargili és a kerami (Halikarnasszus és Knidos közt). Az első öbölbe ömlik az ország legnagyobb folyója, a Meander 4 mellékfolyójával (balfelől a Marsyas és Harpasos, jobbfelől a Lethaios és Gaison). A Meanderen kivül említendő a Kadmos-hegységből jövő Kaltis. A károk és rokonaik, a lelegek a partokon és szigeteken laktak, hajósnép valának s fővárosuk Mylasa volt. A tartomány belsejében eredetileg északon frigisek, délen pizidek laktak; később még lidek is keveredtek közéjük. A X. sz.-dal kezdődik a hellén telepedés, kezdik a jónok, de csakhamar tultesznek rajtuk a dórok, akik egy hexapolist hoznak létre (Knidos és Halikarnasszus a szárazföldön: Jalisos, Lindos és Kameiros Roduson, Kos a hasonnevü szigeten). Igy lett a tengerpart hiressé, mig a benlakók hirhedettek maradtak gonosz cseleikről és megvesztegethető voltukról. K. jelesebb városai: Myus, Priene, Miletos, Halikarnasszus, Knidos, Magnesia, Tralles, Stratonikia. A persa uralmat megelőzőleg K. külön királyok alatt állott, akikből szatrapák lettek. Egyikök, L. Lygdamis, apja volt a hires Artemisiának (l. o.). Nagy Sándor után szirus, majd római kézre került K., majd bizanciak, szeldsukok és arabok uralkodtak felette. 1336. az oszmánoké lett. Jelenleg Aidin vilajethez tartozik. V. ö. Benndorf és Niemann, Reisen in Lykien und K. (Bécs 1884).
eredetileg gazdag ruházatu női alakok, melyek oszlopot helyettesítve valamely párkányzatot hordanak; mostanság minden párkányt hordó emberi alakot, legyen az férfié vagy nőé, tehát az atlantákat (l. Atlaszok), kaneforokat, telamonokat stb. szintén K.-nak nevezik. Ez elnevezés állítólag onnan ered, hog a görögök legyőzvén a persákhoz szító kariaiakat, Karia városát (Kis-Ázsia) lerontották, a férfiakat leölték, a nőket pedig rabságba hurcolták, e rabnőket a görögök teherhordásra alkalmazták és róluk nevezték el az építészetükben alkalmazott azokat a női alakokat, melyek valamely súlyos terhet látszanak hordani.
[ÁBRA] Goujon kariatidja.
Valóságban már jóval a görög művészet előtt az asszir, persa, egyiptomi és ind építészetben látunk férfi és női alakokat (bizonyára foglyok képmásait), sőt állatokat is oszlop helyett valamely építészeti részlet hordására alkalmazva, de e szokást is - mint annyi mást - a görög művészet érlelte meg a legtökéletesebben. Világhirü az athéni Erechteion déli oldalához épített kis csarnok, melynek párkányzatát magas talapzaton álló 6 fiatal, mintegy 2 méter magas, a legkiválóbb művészettel kőbe vésett női alak hordja (l. Építészet VII. képmelléklet 7. ábra). A római építészet ritkábban alkalmazott női K.-at, annál gyakrabban a renaissance. Művészi tekintetben az Erechteion kariatidjai mellé állítható jelenleg a párisi Louvre-ban levő és Jean Goujon vésője alól kikerült tribunet hordó gyönyörü kariatid (l. az ábrát). A szobrász-építész azt a gondolatot, hogy a női alak csakugyan egy oszlopot helyettesít, még azzal is hathatósabban fejezte ki, hogy a kariatid karjait céltudatosan levágta; ez csakugyan nem egyéb, mint emberi formával biró oszlop. Igen szépek a Louvre Pavillon d'Horlogeának párkányát hordó Sarrasintől készített K. is. A tágabb értelemben vett K.-at, tehát a férfi alakkal birókat, mint mondottuk, több ókori építészet alkalmazza. Fölemlítjük a reánk maradottak között az egy görög szinház párkányának architrávját hordó 4 szatirt (jelenleg a Louvreban), az eltüntek között Agrippe Pantheonjának, a római Albani villa perisztiljének stb. kariatidjait. Bár a csúcsíves építészet K.-at ily alakban nem igen használ, azoknak egy igen eredeti és megkapó alkalmazása látható Philippe Potnak, a dijoni iskola egyik mesterétől a XV. század végén készült síremlékén. Az elhunyt hős síremlékét itt 6, teljesen drapirozott bajtársa tartja. A barokk építészet sűrün alkalmaz tulságosan erős izomzatu, élénk mozdulatu K.-at, hasonlókép a jelenkori építészet is. Budapesten jó kariatidjai vannak az Andrássy-óti Wahrmann-féle háznak és igen jók a New-York palotája főkapujáénak; ez utóbbiak azonban már inkább a gainek (l. o.) családjába tartoznak.
Homeros szerint egy, a távol Ny-on (a sziciliai tengerszorosnál a Peloron-fok alatt), a tengerből kimeredő szikla alatt lévő tátongó szakadék (a caocw igétől; v. ö. Kaosz), mely a tenger vizét napjában háromszor «félelmetesen» beszívja s háromszor ismét kiokádja. Szemben vele van egy másik szikla, melynek üregében a tengeri szörny, Scylla (l. o.) tanyázik. A hajóst, kinek a kettő között át kell hajóznia, igy vagy az egyik, vagy a másik veszély fenyegeti. L. Incidit in Scyllam qui vult vitare Charibdim.
Venezuela É-i részében a tengerparttal egyközüen húzódó hegység; az Aroa és Cojedes folyóknál kezdődik és Trinidadig nyulik, amely sziget a tengertől elszakított része É-i, ó-kristályos kőzetekből álló része Caracas mellett a Pico de Naiguatában (2801 m.) éri el a legnagyobb magasságát; a D-i lánc alacsonyabb. É-i felében számos a melegvizforrás; egész környékén gyakoriak a földrengések.
(Antillák tengere), az Atlanti-oceánnak azon része, amely D.-Amerika É-i partjai, Közép-Amerika és a Nagy és Kis-Antillák alkotta ív között terül el. Legnagyobb mélysége a Caymahs-szigetekből D-re 6169 m. Az egyenlítői áramlat Trinidadtól É-ra jut belé és a Jukatan-szoroson át hagyja el. Novembertől juniusig az ÉK-i passzát az uralkodó rajta. Aug., szept. és okt. hónapokban nem ritkák a ciklonok.
v. karaibok, indusok, a nyugat-indiai szigeteken és Dél-Amerika északi partvidékén laknak. Hajdan hatalmas és szélesen elterjedt népséget képeztek; ősi hazájuk valószinüleg Dél-Amerika szárazföldjén volt. 13-14 méter hosszu keskeny hajóikkal (pirogue), amelyeken 50 ember a kormányos előéneklése, taktusa szerint evezett, s amelyek gyapotból készült vitorlákkal voltak ellátva, távol vidékekre kalózjáratokat tettek. Legközelebbi fajrokonságban a délamerikai tupi indusokkal vannak. Valaha hirhedt kannibálok voltak, de egyébként igen ügyes, edzett és szellemileg is kiváló emberek. Kivéve, hogy fan-tájukat kagylóval vagy köténnyel betakarják, egészen meztelenül járnak. Testüket egyébként befestik és bemázolják, aminek egyik célja az, hogy ekként a szunyogoktól, legyektől és más rovaroktól magukat megóvják. Fából építik házaikat és községekben (falvakban) élnek. Mint a többi vad népek, ők is felette babonásak. Hisznek ugyan istenségben, aki a mennyországbn lakik, de szerintök az Isten csak saját magáról gondoskodik s az emberekkel mit sem törődik, miért nem is tisztelik. A teremtésről is van mondjájuk, amely szerint az első ember «logno» a mennyekből szállott le, a Földet teremtette s azután megint a mennyországba ment vissza. Számtalan him- és nőnemü gonosz szellemben hisznek. Az idegeneknek (fehér bőrü embereknek) a kegyét igen keresik, lehetőleg barátságosaknak és szolgálatkészeknek mutatják magukat, miért is számos utazó szeretetreméltóknak mondja őket. Breton Rajmond 1664-66. a szigetekbeli K. nyelvén egy katekizmust és szótárt adott ki (új kiad. Adamtól és Leclerctől, Páris 1878).
(Cariboo), a Rocky Mountainsból kiágazó 800-850 m. magas hegysor a Peace és Hay folyók közt, az Athabasca forrásától É-ra, Dominion of Canadában, széntelepekkel, arany- és rézércekkel.
(állat), l. Zöld karics.
(Gariep), l. Oranje-folyó.
az Athosz (l. o.) legnagyobb községe.