szász-weimari nagyherceg, szül. 1757 szept. 3., megh. Graditzban 1828 jun. 14. Atyja, Ernő Ágost halála után anyja, továbbá nagybátyja, Károly braunschweig-lüneburgi herceg, a derék Görtz gróf és Wieland nevelték a szép tehetségü, de kissé szilaj ifjut, ki 1775. a trónra lépett és ugyanekkor a rendkivüli szellemi tehetségekkel megáldott, de nem igen bájos külsejü Lujza hesseni hercegnőt vette hitvesül. Trónralépte után Goethet hivta meg udvarába, kit azután mentorának és miniszterének, később szinházi intendánsának, mindenekelőtt pedig bizalmas barátjának fogadott. Uralkodása első éveiben kelleténél több időt fordított mulatságokra, de az 1780. Goethe társaságában tett svájci utazásról mint önálló és kötelességtudó férfiu tért vissza. Ezen idő óta a politika és nevezetesen a nemzeti kérdés iránt is érdeklődött és mint Nagy Frigyes porosz király tisztelője, Poroszországtól várta a sülyedt Németország újjá születését. Nagy része, sőt ugy látszik úttörő érdeme volt a német Fürstenbund létrejöttében (1785), mely téren egyébiránt csak Goethe tanácsát követte. Sokat tett a német irodalom felvirágoztatása körül; Herdert és Wielandot nagy becsben tartotta, Schillert egyetemi tanárnak hivta meg Jenába, Goethével pedig 50 éven át kölcsönös tiszteleten alapuló barátságban állott. 1786. II. Frigyes Vilmost látogatta meg Berlinben és 1788. mint őrnagy lépett a porosz hadseregbe. Midőn 1787. a magyar főúri ellenzék II. Frigyes Vilmos királynak ajánlotta fel a magyar trónt, melyet az elfogadni vonakodott, Bischoffswerder porosz miniszter K.-ra irányította a magyar követség figyelmét. Azonban ő is elutasító választ adott a követeknek, azt mondván, hogy téli királyságra nem vágyódik. A francia forradalmi háborukban (1792-94) a porosz hadseregben harcolt, igy Valmynál, Mainz ostrománál és Kaiserslauternnél; de 1794. kilépett a porosz hadkötelékből és visszament Weimarba. Az 1806. háboru kitörésekor kis hadával a porosz hadsereghez csatlakozott, minek folytán a győztes franciák az ő országát is megszállották. A fővárost Lujza hercegnő bátor fellépése mentette meg a kifosztástól, K. pedig csak azon feltétel mellett kapta vissza hercegségét, hogyha a porosz szövetségtől visszalép. Napoleon felszólítására később a rajnai szövetségbe lépett, a nélkül azonban, hogy nemzeti érzelmeit Napoleon elől titkolta volna. Az Erfurtban rendezett fejedelmi kongresszus alkalmával K. vitte a háziúr szerepét. A lipcsei csata után lerázta a francia igát és orosz szolgálatba lépvén, egy orosz-hesseni hadosztály élén Németalföldig nyomult. A bécsi kongresszus országát és uralmát restaurálta és a nagyhercegi címmel és méltósággal ruházta őt fel. 1816 máj. 5., mint első az összes német fejedelmek között, alkotmányt adott országának és a bekövetkezet reakció éveiben ellenezte Metternich rendőri intézkedéseit és védelmezte a sajtó- és tanszabadságot. Még több érdemet szerzett a művészet és a tudományos élet terén és alatta élte Weimar fénykorát, mely első sorban Goethe, Schiller, Herder és Wieland barátjának nevéhez főződött.
szárdiniai király, K. Emanuel Szavója-Carignan hercegnek és Mária Krisztierna szász-kurlandi hercegnőnek fia, szül. 1798 okt. 29., megh. Oportóban 1849 jul. 28. 1800. örökölte atyjának piemonti és francia birtokait; ekkor még kiskoru volt és Párisban és Drezdában végezte tanulmányait. Csak 1817. jött Piemontba és 1821. a forradalom élére állott, amire őt a trónról lemondó I. Viktor Emánuel király fiának, Károly Félixnek megérkezéséig ideiglenes kormányzónak nevezte ki. Ebben az állásban K. a spanyol alkotmányt hirdette ki és országgyülést hivott egybe. Nemsokára azonban az osztrák hadak futásra kényszerítették és erre K. előbb Firenzébe, majd Franciaországba távozott; (1823) pedig részt vett Angouleme herceg oldalán a Spanyolország ellen indított hadjáratban. Majd ismét osztrák engedéllyel Torinóba jött és 1829. szárdiniai alkirállyá lett. Károly Félixnek 1831 ápr. 27. történt elhunyta után pedig Ausztria beleegyezésével Szárdinia királya lett. Kezdetben elődjének példáján indulva és Metternichtől és a karbonariktól tartva, abszolutisztikus szellemben kormányzott; de azt még sem ellenezte, hogy Cavour, d'Azeglio és más hazafiak titokban a nemzeti egység megvalósításán fáradoztak és Ausztria tiltakozása dacára nemzeti hadsereget szervezett. Alkotmányt azonban csak akkor adott népének, midőn IX. Pius pápa trónralépésével egész Olaszországban szabadabb szellem támadt. A szabadságharcnak Lombardiában és Velencében történt kitörése után Ausztriának hadat izent (1848 márc. 23.) még pedig eleinte sikerrel, ugy hogy «Itália kardjá»-nak (spada d'Italia) nevezték; de nemsokára Custozza mellett (1848 jul. 25.) Radetzkytől érzékeny vereséget szenvedett és Milanóból is kiszorult, mire aug. 9. fegyverszünetet kötött. A következő évben (1849) újra fegyvert fogott, de Radetzkytől Novara mellett márc. 23. újra megveretett. Kétségbeesésében trónjáról még a csatatéren lemondott és Portugáliába költözött, ahol négy hónap mulva meghalt. Utóda idősebb fia lett, Viktor Emánuel. Torinóban a lovagias, de szerencsétlen fejedelemenek utóbb lovagszobrot emeltek.
bajor választó-fejedelem, l. Károly (VII:) római-német császár.
hohenzollerni herceg, szül. 1811., megh. Sigmaenben 1885. 1848 aug. 27. követte atyját az uralkodásban, hercegségét azonban már 1849 dec. 7. átadta Poroszországnak, mie Düsseldorfba költözött. 1831 óta porosz katonai szolgálatban állott, 1858. a minisztérium elnöke és egyidejüleg az államtanács s a VII. hadtest parancsnoka lett. 1862. megvált a minisztériumtól s 1863. a rajnai tartomány és Vesztfália helytartójának nevezték ki. 1873. teljesen visszavonult a közügyektől.
(növ.), l. Bábakalács.
angol trónköveteleő, l. Eduárd.
1. (I.), szárdiniai király (mint Szavója hercege III. K.), Viktor Amadeus második fia, szül. 1701 ápr. 27., megh. Torinóban 1773 febr. 21. 1730. vette át az ország kormányát, melyről atyja lemondott; midőn pedig atyja a következő évben úja akarta elfoglalni a trónt, K. őt elfogatta. A lengyel örökösödési háboruban Franciaország pártjára állott és Milanót meg Novarát vette el a császáriaktól; az osztrák örökösödési háboruban ellenben Mária Teréziával tartott, csakhogy lanyha fellépésével nem igen ártott az ellenségnek. Az aacheni békében (1748) Lombardia egy részét nyerte. A törvénykezés terén nevét fentartotta törvénykönyve, a Corpus Carolinum. V. ö. Carutti, Storia del regno di Carlo Emanuele III. (Torino 1859).
2. K. (II.), szárdiniai király, III. Viktor Amadaeus fia, szül. 1751 máj. 24., megh. Rómában 1819 okt. 6. Atyját 1796. követte a trónon. Beteges férfiu volt, és midőn a franciák 1789. Szárdiniát megszállották, Szavójába költözött és 1802. öccsének, I. Viktor Emánuelnek javára lemondott. Azután a jezsuita rendbe lépett.
3. K. (I.), a Nagy, szavójai herceg (1580-1630), szül. Rivoli kastélyban 1562 jan. 12., megh. 1630 jul. 26. Atyját, Manó Filibertet 1580. követte a trónon. Nemsokára a spanyol-osztrák Habsburgok és a francia Bourbonok között hatalmas verseny támadt a Felső-Olaszország fölötti szupremáciáért és K. kénytelen volt, a viszonyokhoz alkalmazkodván, hol az egyik, hol a másik hatalommal szövetkezni. Ezt a «hinta-politikát» sokáig ügyesen rendezte, sőt uralmát még a Provence fölé is kiterjesztette. 1599. azonban IV. Henrik francia király nemcsak lemondani kényszerítette francia földön tett hódításairól, hanem még Gext, Bugeyt és Val-Romeyt is elvette tőle. Ezóta állandóan balsors üldözte. Később (1610) IV. Henrikkel kötött szövetséget a spanyolok ellen és csakugyan megszerezte Montferratot, de a mantovai örökségre emelt egyéb igényeitől Spanyolország IV. Henrik megöletése után megfosztotta. Abbeli reménye, hogy I. Mátyás császár után megválasztják a német trónra, szintén füstbe ment. Veltlin és Genova birtokára hasonlóan hasztalan epekedett (1623-27). Annál biztosabbra vette, hogy II. Vince herceg elhunytával része lesz a mantovai örökségben, mely cél elérése végett Ausztriával szövetkezett. A herceg halála után Itáliába siető franciák azonban nemcsak Montferratot hódították el előle, hanem saját országát is megszállották (1629-30). Ennyi csapás megtörte a különben szívós fejedelmet. A trónon fia, I. Viktor Amadaeus követte.
4. K. (II.), szavójai herceg, szül. 1634 jun. 20., megh. 1675 jun. 12. Kiskorusága miatt kezdetben anyja, Mária Krisztina vezette helyette a kormányt, ki fiának jogait annak hatalomra vágyó nagybátyjai ellen sikerrel megvédelmezte. Saját kormánya a jobbak közé sorozható.
nagyközség Temes vmegye fehértemplomi j.-ban, (1891) 3378 német lakossal; van járásbirósága, takarék- és hitelegylete, takarékpénztára, szalámigyára, posta- és táviróhivatala, telefonállomása, postatakarékpénztára, élénk marhavására. 1848 dec. 12. Damjanics a szerbeket itt megverte és Alibunárra szalasztotta.
l. Gyulafehérvár.
szárdiniai király, III. Viktor Amadaeus negyedik fia, szül. 1765 ápr. 6., megh. 1831 ápr. 27. 1799-1806-ig és 1817-21-ig mint alkirály uralkodott Szárdiniában; bátyjának, Viktor Emánuelnek lemondása után (1821 márc. 13.) pedig Szárdinia királya lett. A felkelést osztrák hadcsapatok segélyével verte le és reakcionárius szellemben uralkodott. Gyermekei nem maradtak.