6-9 ürméretü hosszu, sokszor tölcséralaku torkolattal biró ágyuk, melyekből 12-68 fontos lövedékeket (golyó, gránát, gyujtógolyó és kartácsokat) lőttek. A K. név némelyek szerint a skót nemzetiségü Carron feltalálótól, mások szerint pedig egy Carron nevü, a Stirling grófságban fekvő falutól ered, mely faluban a Carron-ironworks, a birt monárkiának legnagyobb vasgyára fekszik; e gyárban öntettek állítólag az első K.
(ejtsd: karru), átlag 800 m. magas felföld a D.-afrikai Fokföldön, amely ennek mérsékelt éghajlatu részeit a belső-afrikai puszta részektől választja el. Ny-on és D-en a Kamies, Cedar, Witte, Kleine, Zwarte és Zwarte Groote nevü hegyláncokra támaszkodván, É-nak a Roggeveld-, Nieuweveld-, Winter- és Kondveld-hegyekig nyulik. Hossza 775, szélessége 100-120 km. Ha eső éri, a K. rendkivül termékeny; ilyenkor a kitünő legelőül szolgál. Nagyobbrészt azonban a szárazság rajta az uralkodó. Kisebb dombláncok fölosztják a következő részekre: Ny-on a Bosjesman- és Bokkeveld-, középen a Kis- és Nagy-K.-ra, K-en pedig Zwart Ruggensre. A Nagy-K.-n most É-felé vasút vezet keresztül.
Sándor, ev. lelkész és püspök, szül. Győrött 1814 márc. 15. Iskoláit Sopronban végezte, hol kiváló tehetségével és szorgalmával korán magára vonta Kiss Jánosnak, az ottani szuperintendensnek és irónak figyelmét, ki őt ugy a komoly tudományok mint a magyar irodalom művelésére hathatósan serkentette, egyházi beszédeit, magyar irodalmi dolgozatai többször K.-nak mondta tollba, szórakozásul pedig Horatius ódáit olvasgatta s magyarázta előtte. Hogy nem siker nélkül, mutatja az, hogy az 1794. alapított soproni magyar-társaság pénztárnokául K. választatott. Itteni tanulmányait végezve, külföldi egyetemekre szándékozott, de oda nem mehetvén, a bécsi prot. teologiára iratkozott be, honnan egy év mulva Zay Károly gróf hivta gyermekei mellé nevelőül. Ezen állásában két évet töltött, mely idő alatt a közel eső Nagyszombatban német egyházi beszédek tartásában is gyakorolta magát. 1837. egyházkerületi aljegyzővé, 1853. gyámolítóintézeti főpénztárnokká, 1858. a győri egyházmegye esperesévé, 1862-ben egyházkerületi főjegyzővé, 1866-ban a dunántuli ev. egyházkerület püspökévé, a következő évben egyszersmind győri lelkésszé választatott, hol mindekkorig működik. Rendes lelkészi teendőinek végzése mellett főfigyelmét a népnevelés fejlesztésére, felvirágoztatására és a lelkész- s tanítóözvegyek s árvák eddigelé teljesen elhanyagolt anyagi helyzetének jobbítására fordította. Már 1838. indítványba hozta a tanítói értekezletek tartását; a győrvidéki tanítók között már 1842. irott füzetekben köröztetett népnevelési feladatokat; 1844. ily cím alatt: Általános és részletes tanmód prot. falusi iskolai tanítók számára vezérfonalul, becses tanügyi dolgozatot bocsátott közre; később pedig mint az egyházkerületi népiskolai választmány elnöke érvényesítette a tanügy iránti buzgóságát és tapasztalatait. A szépirodalom iránti nemes lelkesedését megőrizte késő öregségéig; a nyolcvanas években számos vallás-erkölcsi irányu német költeményt - különösen Gerock-tól - forrdított magyarra, melyek közül több, igen sikerült darab a prot. egyházi lapokban s iratokban, különösen a prot. árvaházi naptárban látott napvilágot. Mint kitünő egyházi szónok is széles körben ismertté tette nevét. 1895 jul. 7-én körlevélben tudatta, hogy lemond püspöki hivataláról. Testvére Lajos, nagyhirü orvos volt Győrben.
Lollion, kat. egyházi iró, szül. Gnezdán (Szepes) 1845 márc. 20. Gimnáziumi tanulmányait Nagyváradon, a teologiát Budapesten végezte. Pappá szentelték 1869 aug. 28. Káplán volt rövid ideig Beélben (Bihar), 1870. papneveldei tanulmányi felügyelő Nagyváradon, székesegyházi hitszónok és liceumi tanár, 1871. a szentirástan helyettes tanára. 1872-1892. rendes tanár, egyben a nagyváradi jog- és államtudományi akadémia hitszónoka, államtudományi vizsgáló-bizottság kültagja, a schol. filozofia rendkivüli tanára, szentszéki biró, zsinati vizsgáló-bizottság tagja, a Szent István-Társulat irodalmi osztályának tagja, Szigligeti-Társaság rendes tagja stb. 1892 óta máig plébános Derecskén (Bihar). Irodalmi munkássága: Hit, Remény, Szeretet (nagybőjti beszédek, Nagyvárad 1873); Materializmus, Rationalizmus és a Kereszténység (u. o. 1875, 1883. 2. köt., 1883. 3. köt., egetemi díjjal jutalmazott pályamunka); Ev. Szakaszok Magyarázása (u. o. 1876, 1881. 2. köt.); A Tizparancsolat és Századunk (u. o. 1882, 1885. 2. köt., egyetemi díjjal jutalmazott munka); Ünnepi és Alkalmi Beszédek (első gyüjteménye u. o. 1881, 1882. 2. köt., 1886. 3. köt.); Ünnepi és Alkalmi Beszédek (második gyüjteménye u. o. 1887); Fensőbb Homiliák (u. o. 1884); A Szentirástan Kézikönyve (két kötetben, következő részekkel: Szentirási Apologetika, Szentirási Szövegkritika, Szentirási Régiségtan, Szentirási Hermeneutika, u. o. 1891-92).
Anna Lujza (Karsch), német költőnő, szül. Hammerben, Schwiebus mellett 1722 december 1., megh. Berlinben 1791 okt. 12. 15 éves koráig marhapásztor volt; alig 16 éves korában egy Hirsekorn nevü posztószövő neje lett; 11 évi házasság után elvált ettől és egy Karsch nevü szabóhoz ment férjhez, akinek iszákossága iszonyu nyomorba taszította. Kottwitz báró, akinek tetszését K. alkalmi költeményeivel megnyerte, Berlinbe vitte, ahol megismerkedett az irodalmi előkelőségekkel. Innen kezdve folyton jelentek meg tőle költemények, amelyek gazdag képzelőtehetségéről és költői szelleméről tanuskodtak. Későbbi versei azonban már nem egyebek ízetlen rímelésnél. Költeményeinek Gleim rendezte kiadása (Berlin 1764) 2000 tallér tiszta jövedelmet hozott, amelyet K. barátai raktak össze. Mindezek dacára folyton pénzzavarban volt s egyre zaklatta pártfogóit. II. Frigyes Vilmos trónralépése után házat építtetett neki. Leánya, Klencke Karolina Lujza (szül. Fraustadtban 1754., megh. Berlinben 1812 szept. 21.) szintén irt költeményeket, azonkivül kiadta anyja verseit és életrajzát (2. kiad. Berlin 1796). Ennek leánya volt Chézy (l. o.) Helmina. K. életét Klencke H. egy regényben feldolgozta (1853). V. ö. Kohut, Die deutsche Sappho: A. L. Karschin (Drezda 1887).
(Nakseb), város Bokharában, Bokhara várostól 150 km.-nyire, a Kaska v. K.-folyó két ágának összefolyásánál, termékeny, különösen kitünő dohányt termelő oázison mintegy 25,000 lak., akik fegyvereket és késeket csinálnak, amelyeket Persiába is elvisznek; élénkforgalmu bazárral. A várost 9 km. kerületben 10 m. magas fal veszi körül. 10 km.-nyire a várostól van Zendsi-szeráj, egykoron Tamerlan kedves lakóhelye.
Őskori leleteink közt gyakran fordul elő a mai rugótekercsekhez hasonló tárgya, mely rendesen bronzszalagokból készül s ugy felső, mint alsó végét tekercskorong fejezi be, mely sok esetben mintegy födő bezárja a hengeralaku tárgyat, néha azonban e korongok függélyesen felállanak ugy, hogy a tárgy alul-fölül nyilt hengert mutat, mely egyik vége felé fokozatosan bővül.
E tárgyak rendeltetése meglehetős valószinüséggel az volt, hogy vagy a felső, vagy az alsó karra húzva ékszerül, vagy a karnak védelméül szolgáljanak. Erre mutat az a körülmény, hogy a leletekben rendesen párosával fordulnak elő s erre utal alakjuk is. Ellene csak azok a példányok szólnak, amelyek alul-fölül zártak, de ez az ellenmondás csak látszólagos, mely azonnal megszünik, ha tekintetbe vesszük, hogy ily példányok eddig csak öntő-műhely-maradványokból, vagy u. n. raktárleletektől ismeretesek, tehát mindkét esetben olyan darabok, melyek még használatba nem vétettek s azért fel nem nyittattak. Még valószinübbé lesz e rendeltetésük, ha fejlődésüket vesszük tekintetbe. A szalagból készült tekercsalaku darabok ugyanis csak a vaskor első szakában lépnek fel, mig korábbi bronzkori leletekből ismerünk olyan kardíszt, v. karvédőt, mely több (néha 50-60), egymás mellé rakott zárt karikákból áll s e karikák elseje és utolsóján egy-egy kisebb karika van s egy, ezeken keresztülhúzott lánc tartja össze az egész karikasort. Semmi kétség, hogy e karikasorban láthatjuk a karspirál bronzkori előképét, melyet még valószinübbé tesz az, hogy neolitkori leletekben találkozunk jodeitből készült ily karikasorral is, valamint az, hogy vaskori K.-on is találkozunk a bronzkori karikasort összekötő láncra emlékeztető, de a vaskoriaknál nem szükséges, tehát csak reminiszcencia számba menő díszkép alkalmazott láncocskákkal. Legszebbek azok a K.-ok, melyek két végükön sodronyből vannak s csak kötésrészük szélesedik ki sokszor igen gazdag poncolt díszítésü szalaggá. Hazai enemü leleteinket kiválóan az jellemzi, hogy a K.-t képező szalag külső lapjának közepén vékony, kiemelkedő gerinc vonul végig, mig a hasonló külföldi példányok külső lapja is egészen sima.
növények után Karsten (l. o.) nevének rövidítése.
1. Ármin, német természetbuvár és utazó, szül. Stralsundban 1817 nov. 6. Berlinben magántanárrá habilitáltatta magát, aztán (1843-1847 és 1848-1856) utazott Venezuelában, Új-granadában és Ecuadroban; ez utazása eredményeit irodalmilag is feldolgozta s aztán Berlinben a botanika tanára lett; 1868. ugyanily minőségben Bécsbe hivták meg; 1872. nyugalomba vonult s azóta Svájcban él. A trópusi vegetáció anatomiai vizsgálatából levezette valamennyi növénynek alapul szolgáló szerkezeti egyesítettségét, s arra az eredményre jutott, hogy a sejt nedvében levő oldott anyagoknak nem a kémiai rokonság ereje, hanem a sejtfalban történő kémiai és fizikai működés hozza létre a szerves vegyületeket. A ragály sejtjei ő szerinte sem nem moszat, sem nem gomba, hanem normális sejteknek patologikus fejlődésfoka. Művei: Das Geschlechtsleben der Pflanzen u. die Parthenogenesis (Berlin 1860); Histologische Untersuchungen (u. ott 1862); Entwickelungs-erscheinungen der organischen Zelle (Lipcse 1863); Chemismus der Pflanzenzelle (Bécs 1869); Zur Geschichte der Botanik (Berlin 1870); Fäulnis und Ansteckung (Schaffhausen 1872); Studien zur Urgeschichte des Menschen in einer Höhle des Schaffhauser Jura (Zürich 1874); Deutsche Flora, pharmazeutisch-medizinische Botanik (Berlin 1883); Flora Columbiae (u. o. 1858-69, 2 köt.); Gesammelte Beiträge zur Anatomie und Physiologie der Pflanzen (u. o. I. 1865, II. 1890); Parthenogenesis und Generationswechsel (u. o. 1888); Géologie de la Colombie (u. o. 1886); ő szerkesztette a Botanischen Untersuchungen aus dem Physiologischen Laboratorium der Landwirtschaftlichen Lehranstalt in Berlin címü füzeteket (Berlin 1865-67, 6 füzet).
2. K. Gusztáv, német fizikus, szül. Berlinben 1820 nov. 24. 1845. a berlini egyetemen mint magántanár kezdte meg tanári működését, 1848. Kielbe hivták az egyetemre rendes tanárnak. 1859 óta az elbei hercegségek számára felállított mértékhitelesítő intézet igazgatója volt, 1869 óta a német birodalmi mértékhitelesítő bizottság tagja. Művei: Diss. inauguralis Imponderabilium praesertim electricitatis theoria dynamica, cum appendice de imaginibus que luce, calore, electricitate procreantur (Berlin 1843); Vorschläge zur allg. deutschen Maass-, Gewichts- u. Münz-Regulierung (u. a. 1848); Lehrgang der mechanischen Naturlehre (Kiel 1851-53). 1856-ben indította meg a 21 kötetre tervezett fizikai enciklopediáját, melynek számára Harms és Weyer nevü tudósokkal irta meg a bevezető kötetet (Lipcse 1870). 1847-től 1853-ig a Fortschritte der Physik címü ismertető vállalatot szerkesztette. 1878-tól 1881-ig mint a haladó párt tagja a német birodalmi tanácsban mint képviselő vett részt.
3. K. Károly János Bernát, német mineralogus és bányász, szül. Bützowban 1782 nov. 21., meghalt Berlinban 1853 aug. 22. A boroszlói főbányahivatalban (1804) kezdte működését s fokról-fokra emelkedvén, 1811. Sziléziában főbányatanácsos és 1819-ben titkos főbányatanácsos lett a belügyminisztériumban Berlinben. Egyike volt a legkiválóbb metallurgusoknak. Művei: Handbuch der Eisenhüttenkunde (Halle 1816, 2 köt., 3. kiadás 1841, 5 köt.); Grundriss der Metallurgie und der metallurgischen Hüttenkunde (Boroszló 1818), Metallurgische Reise durch einen Teil v. Bayern und Oesterreich (Halle 1821); Ueber die kohligen Substanzen des Minealreichs (Berlin 1826); Das erzführende Kalksteingebirge v. Tarnowitz (u. o. 1826); Grundriss der deutschen Bergrechtslehre (u. o. 1828); System der Metallurgie (u. o. 1830-1832, 5 köt.); Lehrbuch der Salinenkunde (u. o. 1846-47, 2 köt.); Phylosophie der Chemie (u. o. 1843). Az Archiv f. Bergbau u. Hüttenwesen (u. o. 1818-28, 20 köt.) c. művet is, melynek folytatása az Archiv für Mineralogie, Geognosie, Bergbau u. Hüttenkunde volt (1829-54, 26 köt.), ő adta ki.
(ásv.), l. Anhidrit.