(Kaszrie), 1. város Szaloniki európai török vilajetben, 46 km.-nyire Bitoliától, az ugyanily nevü tó egyik félszigetén, 8000 lak., kik közt nagyobb számmal görögök is vannak. K. a régi Celetron, amelyet Kr. e 200 évvel Sulpicius konzul foglalt el. - 2. K., 624 m. magasban elterülő, majdnem egészen kerek tó az ugyanily nevü város mellett; területe 5080 h.; lefolyása az Indse-Karaszu egyik forrása.
bársonyszerü kelméből készült kárpit.
l. Hód.
(az olasz castrato szóból), füstölt juhhus, főtápláléka Montenegro és Dalmácia lakosainak.
(castratio), sebészeti operáció, mellyel az egyik vagy mindkét here eltávolíttatik olyan betegségek miatt (gümős baj, daganatok), melyek gyógyíthatatlanok, vagy pedig sérülések miatt, melyek a herét összezúzták vagy annak üszkösödését okozzák. A herék betegsége nélkül is szokták a K.-t végezni gyermekkorban azért, hogy az énekhang gyermekes jellegét megtartsa (olaszoknál), vagy a mohammedánoknál oly egyéneken, kikre a hárem őrzését bizzák (eunuch, spado, castrato). A K. után tudniillik, ha gyermek- vagy fiatalkorban végezik, mindazon változások, mik a serdülő korban ki szoktak fejlődni s a férfiasság jellegét képezik, elmaradnak s ezenfelül a nemi ösztön kialszik v. csak tökéletlenül marad meg, mindenesetre azonban a nemzési, sőt többnyire a közösülési képesség is elvész. A gyermekes hang nem változik át érces, mélyebb férfihangra, a szakáll kifejletlen marad, az egész külső épp ugy mint a jellem bizonyos asszonyos szint ölt, félénk, gyenge jellemü marad az illető. Állatorvosi szempontból, l. Herélés.
l. Delfi.
(gör. a. m. vár), fővárosa több, az Egei-tengerben fekvő szigetnek.
l. Kasztok.
a. m. kéregből csinált korsár, l. Gyántakászu.
v. Csernaja, folyó Krim félszigetben, mely K-ről jöve átfolyik az Inkermann-völgyön, az ilyen nevü város romjai mellett, s aztán a szebasztopoli révbe szakad. A krimi hadjáratban ez a folyó volt a határvonal, mely Szebasztopol ostroma alatt az ellenséges seregeket elválasztotta. Itt vívott ki Canrobert francia tábornok (1855 máj. 25.) fényes győzelmet az oroszok fölött. Azt a rohamot, melyet ugyanazon év aug. 16. Gorcsakov herceg sikertelenül intézett az egyesült ellenség ellen, csernájai csatának nevezik.