az ugyanily nevü járás székhelye Svábföld bajor kerületben 60 km.-nyire Augsburgtól, a Wertachtól balra, vasút mellett, (1890) 7331 lak., pamutfonással és szövéssel, sör-, cement- és gépgyártással, nagy litográfiai intézettel; két régi, a XV. sz.-ból való templommal.
1. Angelika, német festőnő, szül. Churban (Graubünden kanton) 1741 okt. 30-án, megh. Rómában 1807 nov. 5. Tanítványa volt atyjának, aki szintén festő volt, vele már gyermekkorában Olaszországba költözött. Rómában megismerkedett Wincklemannal. 1766-ban Velencéből Párison keresztül Londonba ment, hol rendkivüli kitüntetésekben részesült. Reynolds kezét visszautasította, de neje lett egy közönséges csalónak, aki egy ideig Horn gróf néven szerepelt. A házasság csakhamar felbomlott és K. nőül ment Zucchi Antal középszerü velencei festőhöz. Vele és atyjával együtt 1776. Velencébe költözött, atyja halála után, 1782. pedig Rómában telepedett le. Korának legünnepeltebb művészei közé tartozott. Műveinek legnagyobb része azon angol, német, olasz és orosz palotákban van, amelyekben festette őket. Történeti festményei közül nevezetesek: Arminius a teutoburgi csata után, Ó-német ifju temetése (bécsi műv. muzeum); Az erények szolgálnak a vallásnak (londoni nemz. képtár); Képek Yorick szentimentális utazásához és Abelard és Heloisehoz (szt. pétervári Ermitage); Az elhagyott Ariadne (drezdai képtár). A budapesti orsz. képtárban levő egyik képe K.-t 54 éves korában ábrázolja (444. sz.), a másik Cyrust és Astyagest (469. sz.). Rézkarcai kitünőek. V. ö. De Rossi, Vita di A. K. (Firenze 1810); Wessely, a Dohme-féle Kunst u. Künstler-ben (Lipcse 1878); Grube, A. K. (Bregenz 1889); Schram, Die Malerin A. K. (Brünn 1890).
2. K. Ármin, német festő, szül. Hamburgban 1808 nov. 7., megh. u. o. 1889 máj. 4. Először szülővárosában Hardorffnak volt tanítványa, majd 1827-33. Münchenben tartózkodott, végre Hamburgban telepedett le. Látókörét nagyon bővítette 1843. Norvégiában lett tanulmányútja. Dolgozó parasztokat, favágókat, vadászokat, fuvarosokat ábrázoló képeinek többnyire Hamburg környéke, néha norvégiai tájak képezik hátterét. A maga idejében ritka egyszerüséggel, közvetlenséggel ábrázolta a természetet. Különösen sikerültek képeihez készült tanulmányai. V. ö. Lichtwark, Hermann K. und die Kunst in Hamburg 1800-1850 (München 1893).
3. K. Hugó, német festő, az előbbinek fia, szül. Hamburgban 1844 aug. 7., Becker Jakab, Steinle és Zwerger tanítványa, Párisban is tanult. 1871 óta Münchenben él. Művei a német genrefestésnek jellemző termékei: ügyesen megfestett, elbeszélő irányu, meglehetősen üres, többnyire humoros, népies jelenetek. A legismertebbek: több Korcsmai jelenet; Öregek keringője; Hajtóvadászat előtt; A háboruról; Visszatérés a vadászatról; Kártyázó parasztok; Szavojárd fiu; Farsang Párisban; Kutyaidomítás; Szóvita; Árverés; Veszekedés kártyázás közben stb.
4. K. Petrovics Konstantin, orosz tábornok, szül. Majdaniban (Ivangorod mellett) 1818 márc. 3., megh. Taskendben 1882 máj. 16. A szt. pétervári mérnökkari akadémián tanult, részt vett a kaukázusi hadjáratokban, 1855. Karsz ostromában. Később Vilna főkormányzójává, 1865. pedig Turkesztán katonai kormányzójává nevezték ki. Itt meghódította 1868. Szamarkandot, 1873-ben megszállta Khivát s még ugyanazon évben megszerezte Oroszországnak a khivai és bokharai khánokkal kötött szerződéssel az Amur-vidéket, mire a mérnökök tábornokává nevezték ki. 1875. meghódította a kokandi khánságot. Erre az egész közép-ázsiai orosz hódítmányok a turkesztáni főkormányzóságban egyesítettek, amelynek élére K.-t nevezték ki. Meghódította később a Kuldsa-vidéket is, de ezt 1881-ben vissza kellett adni Khinának.
county Texas É.-amerikai államban, 3000 km2 területtel, 15,450 lakossal, Terreil-City székhellyel.
1. Dávid, a jelenkori zsidó tudomány egyik kiváló művelője, szül Kojeteinban (Morvaország) 1852 jun. 7., teologiai tanulmányait a boroszlói rabbi-szemináriumban, bölcsészeti és nyelvészeti tanulmányait pedig az ottani, valamint a lipcsei egyetemen végezte. 1877. az akkor megnyitott budapesti országos rabbiképző intézet tanárává neveztetett ki s azóta ez intézetben működik, mint a zsidó vallásbölcsészet és történelem tanára, többnyire az általa rövid idő alatt elsajátított magyar nyelven tartván előadásait. Főbb munkái: Die Theologie d. Bachja Ibn Pakuda (Bécs 1874); Geschichte de. Attributenlehre in d. jüd. Religionsphilosophie d. Mittelalters (Gotha 1877); George Eliot u. das Judenthum (Berlin 1877); Al-Batlajusi nyomai a zsidó vallásbölcsészetben és jelképes köreinek héber fordításai (Budapest 1880, németül is megjelent); Az érzékek. Adalékok a középkor physiologiája és psychologiájának történetéhez (u. o. 1884, németül is); Zus Geschichte jüdischer Familien; I. Samson Wertheimer (Bécs 1888), II. R. Jair Chajjim Bacharach (Trier 1894); A zsidók utolsó kiűzése Bécsből és Alsó-Ausztriából (Budapest 1889, németül is); Okmányok Wertheimer Sámson élettörténetéhez (u. o. 1891, németül is); Mélanges d'archéologie juive et chrétienne (Páris 1888); Jakob Mantino, Une page de la renaissance (u. o. 1894); Die letzte Erstürmung Ofens und ihre Vorgeschichte (Trier 1895; v. ö. Budavár visszavívásának egy szemtanuja és leirója c. cikkét az IMIT 1895. évkönyvében 63. l. köv.). Ezeken kivül számos, többnyire igen becses és mindig érdekesen irt apróbb-nagyobb cikket közölt a különféle tudományos, vmint zsidó felekezeti magyar (Archeol. Értesítő, Magyar Zsidó Szemle), német, angol (Jew. Quarterly Rewiew), francia (Revue des études juives) és héber folyóiratokban. 1892. óta Brann M.-el együtt szerkeszti a Frankel Z. által alapított és Graetz H. által folytatott, Boroszlóban megjelenő Monatschrift für Gesch. u. Wissenschaft de. Judenthums c. folyóiratot.
2. K. György Henrik, német történetiró, szül. Münchenben 1842 szept. 9. Halleban és Göttingában végezte tanulmányait és Strassburg, meg Münsterben működött. 1891 óta pedig a boroszlói egyetem rendes tanára. Művei: Die Werke des Apollon. Sidonius (1864); Der Kampf der französischen u. deutschen Schulorganisation in Elsass-Lothaen 81877); Deutsche Geschichte bis auf Karl d. Grossen (2 köt., 1880-81); Die Gesch. d. deutschen Universitäten (I. kötet: Vorgeschichte, 1888). E munka miatt Denifle és Paulssennal kemény tollharcba keveredett.
3. K. János Gottfried, német hangszerkészítő, szül. a szászországi Siegmarban 1751 ápr. 11., útközben halt meg Frankfurtban 1818. Drezdában telepedett volt le hárfás, fovulás stb. hangszeres óráival. Fia 4. K. Frigyes, született Drezdában 1785., megh. u. o. 1866 dec. 1.; trombita-automatjával (1808) feltünt; útját egyengette a fia, 5. K. Frigyes Tódor (született u. o. 1823 ápr. 9., megh. u. o. 1872 febr. 5) feltalálta orchestrionnak, melynek gépezete egész kis zenekar helyett játszik beleillesztett zenedarabokat.
6. K. Kristóf, német orvos, «a lángész korának apostola», született Winterthurban 1753 aug. 14., meghalt Berthelsdorfban 1795 márc. 21. Bernben orvostant tanult, azután Lavater ajánlatával ellátva, 1776. feltünően öltözve és az affektálásig egyszerü életmódot folytatva, beutazta Németországot, hogy azután Dessauba, Basedowhoz menjen. Weimarban Károly Ágost és Goethe szivesen fogadták; Müller, a költő és festő, Faustjában mint «Isten vizslá»-ját persziflálta. Mindinkább szédelgő hirébe jutván, sok helyütt kiutasították; 1777. Svájcba ment s ott patriárkális életet folytatott, de 1781-ben kénytelen volt az országot elhagyni s ekkor Sziléziába ment s ott előbb Neusalzban, majd a szászországi Berthelsdorfban és Herrnhutban mint orvos élt. V. ö. Düntzer, Christoph K. (Lipcse 1882).
7. K. Rikárd, német nemzetgazdasági iró, szül. Kölnben 1850 márc. 19.; egyetemi tanulmányait bevégezvén, ngy utazásokat tett (Egyiptomot is bejárta); előbb bankszolgálatba lépett, de 1879. az aacheni politechnikumon vállalt tanári széket. Négy év mulva visszatért Berlinbe, ahol 1889. a charlottenburgi műegyetemen a nemzetgazdaságtan tanszéket vele töltötték be; e mellett a berlini tudományegyetemen jelenleg is tart, főként az állami pénzügyek vagy a bankügy köréből vett világos, határozott modorban tartott előadásokat. Főmunkája: Die Finanzen Frankreichs (1882. jelent meg s franciára is lefordíttatott); egyike a legjobb pénzügytörténeti tanulmányoknak. Legújabban K. az egyes államok budgetjeinek gondos és fáradságos összehasonlításával szerzett érdemeket: Die öfentlichen Ausgaben d. grösseren europäischen Länder nach ihrer Zweckbestimmung c. dolgozatában (1893, 3. kiad.), mely azonban hazánkra nem terjed ki. Egyéb munkái: Die Lage der preussischen Landwirtschaft 1875-77. (1876); Die Zuckerindustrie in ihrer wirtsch. und steuerfiskalischen Bedeutung (1878); Albanien und die Albanesen (1879); Die Vertretung der wirtsch. Interessen Europas (1889, japánra fordították); L'association douaniere de l'Europe centrale (1879).
8. K. Sándor, német költő, szül. Bonnban 1817 máj. 14., megh. Wertheimban 1893 máj. 1. Szülővárosában jogot tanult, de főként középkori irodalommal és történelemmel foglalkozott s 1850. Cäsarius von Heisterbach c. monográfiát irt (2. kiad. Köln 1862). Aztán Berlinben folytatta tanulásait s 1850. Löwenstein herceg leváltárosa lett Wertheimban. 1857. K. Binder Amália (álnéven Amara George, szül. Nürnbergben 1835 dec. 5.) költőnőt vette nőül, aki a Blüten d. Nacht (Lipcse 1856), az Indianermythen (Düsseldorf 1856) címü műveket, továbbá számos regényt és novellát irt. K. friss, életteljes költeményei révén, melyek Gedichte (Düsseldorf 1852), Mainsagen (Aschaffenburg 1853), Unter den Reben (Berlin 1871) c. alatt jelentek meg, a Rajnavidék legkedveltebb költője volt. Nejével és Daumer Frigyessel együtt a Myotherpet adta ki (Lipcse 1858).
(növ.), l Datolyapálma.
Erdély legrégibb helyneve, mely a germánoktól, valószinüleg gótoktól ered. Ammianus Marcellinus szerint (XXXI. 4., 13) magassága miatt megközelíthetetlen erdős hegység Erdély keleti részén, hol sarmaták laknak. Zeuss szerint (Die Deutschen, 410.) K. a. m. Hauhaland a. m. Hochland; Roesler (Romänische Studien) szerint a géta-dák származásu kaukoensektől vette nevét s innen van talán a Kockel (Küküllő) elnevezése is. Egy római feliratos kövön (Goos, az Archiv für Siebenb. Landeskunde-ban, új folyam, XII., I. 123.) a Kárpátok keleti részét Kaukázusnak nevezik s előfordul a Kaukázus nevezet, a Kárpátok helyett, Nestor krónikájában is. Hunfalvy (Ethn. 107.) szerint a kauka szó valószinüleg a régi dákoktól származik, melyet a gótok tulajdonnévnek fogadtak el s hozzátették a land szót, mint appositumot; nincs tehát köze a Kockelhez, mely a magyar Küküllőnek (Kükül-jő) utánzása.
1. Általános elnevezése mindazon területeknek, melyek a Fekete- és Kaspi-tenger között terülnek el; egyenkint, a Kaukázustól É-ra fekvő területek neve Ciszkaukázia, a hegységtől D-re esőké pedig Transzkaukázia. K. átmenetet képez Európából Ázsiába és rendesen már ezen utóbbi világrészhez is számítják; ha azonban a Kaukázus hegység gerincét tekintjük a határvonalnak a két földrész között, akkor csak Transzkaukázia tartozik Ázsiához, ellenben Dagesztán, a bakui, tifliszi kormányzóság északi része és a Fekete-tengermelléki területek (összesen 41,827 km2), melyek a hegygerinc északi felén fekszenek (tehát Ciszkaukáziához számíttatnak), Európához tartoznak. - 2. Orosz főkormányzóság és katonai kerület, mely az előbb említett területekből áll és magában foglalja:
1. Ciszkaukáziát:
|
Területek |
Km2 |
Lakosság |
|
Kubán terület |
94,376·2 |
1.392,910 |
|
Sztavropol kormányzóság |
60,596·8 |
672,353 |
|
Ters terület |
69,476·1 |
787,314 |
|
Összesen: |
224,449·1 |
2.852,577 |
2. Transzkaukáziát:
|
Területek |
Km2 |
Lakosság |
|
Baku kormányzóság |
39,306·4 |
683,358 |
|
Dagesztán terület |
29,763·3 |
590,325 |
|
Eriván kormányzóság |
27,830·0 |
661,658 |
|
Jeliszavetpol kormányzóság |
44,136·0 |
728,252 |
|
Karsz terület |
18,646·6 |
187,000 |
|
Kutaisz kormányzóság |
36,477·8 |
914,823 |
|
Fekete-tenger terület |
7,346·5 |
22,622 |
|
Tiflisz kormányzóság (Sakataly kerület) |
44,607·4 |
907,082 |
|
Összesen |
248,114·0 |
4.965,120 |
|
Egész Kaukázia |
472,554·1 |
7.547,697 |
(Kavkáz, Kaf-dag, Jal-buz), ÉNy-ról DK-fel Anapától az Apseron-félszigetig húzódó óriási, közel 1200 km. hosszu hegylánc, amely 40-200 km. széles. É-on a Kuban és Terek, D-en a Rion és Kura határolják. A területe 83,695 km2. Az egész hegyrendszerben két nagy hegyláncot különbözetetnek meg: a Nagy- v. tulajdonképeni K.-t és az alacsony v. Kis-K.-t. Az előbbi nem alkot egységes láncot, miként az óroriak hitték, hanem 2, 3, sőt 4 láncra is feloszlik, amelyek egymással néhol egyközüen vonulnak el, hogy össze-össze találkozva hatalmas hegycsomókká egyesüljenek. Ezen hegycsomók közt az egyes hegyláncok mély medencéket fognak körül, melyekből egy-egy hegyszurdokon át a belsejökben összegyülekező vizek át-áttörnek. A K. keskenyebb mint az Alpok, de átlagos magassága nagyobb. Három nagyobb részt szoktak benne megkülönböztetni: a Fekete-tengertől a Kuban forrásáig terjedő rész 430 km., a Kuban forrásától a Barbalo-hegyig 300 km., ez a Közép-K. és végül a Barbalo-hegytől a Kaspi-tengerig 450 km., ennek neve Dagesztán. A Kis-K. a Fekete-tengernél a Poti és Nikolajevszk erőd közt kezdődik, Ny-ról K-re vonul a Nagy-K.-sal egyközüen, elválasztja Imereciát Örményországtól, Elladara néven hirtelen D-nek fordul és az Alagöz nevü vulkánban (4000 m.) végződik. Több ága a Csokh és felső Arasz közt a Tauruszhoz fűzi. Egyik ága K-felé vonul a Kur és Arasz közt; ez a Bambak-hegység; legnagyobb magasságát a Gök-csaj közelében éri el, ahol ismét több ágat bocsát ki, amelyek közt a legjelentékenyebb a Karabagh és a Migri.
Az örökös hóhatár Stebnickíj kutatása szerint a Nagy-K. Ny-i szakasztában 2926 m.-nyire, a közepében 3230 m.-nyire és a K-iben 3720 m.-nyire (ahol csak a Salbusz-dagh 4169 m. és a Sakh-dagh 3788 m. vannak örökös hóval borítva) ereszkedik le. Ezért is a K-i szakaszban a glecserek igen jelentéktelenek. A K. egyes szakaszaiban a hóhatár közti különbségek oka egyrészt a Fekete-tenger, amelyből nagy mennyiségü pára száll fel, másrészt az, hogy a K-i részen a Turáni-alföldről jövő meleg szelek az É-i lejtőn a hóhatárt fölebb tolják mint a D-in. A hómezők és glecserek terjedelme a K.-ban aránylag csekély. Vizben sem igen gazdag e hegység; a nagyobb, a svájciakhoz hasonló alju tavak teljesen hiányzanak; csakis a Kis-K.-ban vannak jelentősebb tavak (Gokcsa, Toporavan, Tabiszkhur stb.). A folyóvizeket a Kubán és Rion a Fekete-, a Kura, Szulak és Terek pedig a Kaspi-tengerbe viszik. A K. legmagasabb csúcsainak magva gránit; ezt a legtöbb helyen porfir, azután kristályos palák és végül üledékes kőzetek takarják. A porfir-sziklák vörös porfirból, amfibolból és augitból vannak összealkotva. Itt-ott, különösen a Kis-K.-ban trachitot, doleritot, sőt obszidiánt is találni, de sehol sem nagyobb tömegekben. A földlatti erőknek még folyton tartó működése észrevehető a meleg kénes források, naftakutak, iszapvulkánokból és az aránylag gyakori földrengésekből. A legjelentékenyebb meleg források: a tifliszi, borsomi, a basztumani, a felső Terek völgyében a bragunii (97°) és az iszi-szui (71°). A különböző korszakbeli mészkő-telepek a Nagy-K. két végső szakaszában és a mellékáncokban uralkodók. Ásványkincsei legnagyobb mennyiségben a Kaszbek és Elbruz között vannak; az É-i lejtőn az Alagiri-völgyben ezüsttartalmu ólomérceket bányásznak; a D-i lejtőn Karthaliniában, Imereciában és Mingreliában gazdag vas-, mangán-, a Kis-K.-ban vas-, réz-, ólom- és érctelepek találhatók; az Arasztól D-re sótelepek vannak; a hegyrendszer K-i végében Baku környékén pedig nagy számmal nafta-források. Az É-i és D-i lejtőkön az éles klimatikus különbségek a faunában és a flórában is hasonló különbségeket hoznak létre és megnehezítik a kiegyenlítődést. A magas hegycsúcsokat, valamint az É-i előhegyeket a középeurópaihoz hasonló, de meglehetősen szegényes növényzet takarja, ellenben a D-i előhegyeken, különösen a Rion völgyében a növényzet rendkivül buja. Itt nemcsak a közép-, de a D.-európai gyümölcsök, szelid gesztenye, füge, mandula, szőllő (ez még vadon is), sáfrán is bőven megteremnek; azonkivül termesztenek rizst, epret, sőt pamutot stb. is. A főgerincen nagy kiterjedésüek az erdőtlen területek, ellenben a Fekete-tenger mellékén is az előhegyeken is nagyterjedelmü és gazdag erdőket találni. A fauna igen gazdag; aránylag sok speciális fajjal bir. A ragadozók a farkas, sakál, róka, vadmacska, leopárd, irbisz, hiuz, medve, sőt néhol a tigris is stb. A rágcsálók számosak: szarvas, őz, zerge, bezoar-kecske gyakoriak. A nagyobb európai madarak itt is feltalálhatók.
a fehér emberfaj megjelölésére használt elnevezés, melyet először Blumenbach János Frigyes (l. o.) német tudós használt. Ehhez a fajhoz számítják Európa összes lakosságát - kivéve a szamojédokat, finneket, lappokat, magyarokat és törököket - továbbá D.-Ázsia meg É-i és ÉK-Afrika népeit is. L. Ember (VI. kötet 103. oldal).
l. Derbent.