az aldunai szoros legszebb s legérdekesebb része, Plavisevica és Ó-Ogradina krassó-szörényvármegyei községek között. A Duna itt szorul össze legkeskenyebbre s ezen, K. név alatt ismeretes szoros 11 km.-nyire húzódik DNy-ról ÉK-felé. A 600 méternyi széles folyam medre Plavisevicán alul a baloldalon emelkedő Sukár mare-hegy (314 m.) által eleintén felére, majd a mederből kiemelkedő Kalnik-sziklánál 186 méterre szoríttatik össze, valóságos sziklakaput képezve a szerb parton emelkedő Miroc planinával (324 méter). A jobbpart sziklaháta félkörben elvonul a medertől s Stirbec mare-ban 768 méterre emelkedve, csak ott lép ismét a meder szélére, ahol a magyar parton a Sukár mare immár véget ér. A K.-nak ezen 3 1/2 km. hosszu része Felső-K. vagy Pojnikovo-K. nevet visel; szélessége a bejáraton tul 250-350 méter, mélysége az 50 métert is meghaladja. Ezen szorosban két jelentékeny barlang van a balparton, egyik a Pojnikovo-barlang, egy 500 m. hosszu s 30 m. magas barlang, melyen a hasonnevü patak keresztül folyik, a sziklából közvetlenül a Dunába öntvén vizét, a másik a Veteráni v. Piscabara-barlang, melyből 1692. évben 700 katona d'Arnau báró vezetése alatt árcius 16-tól május 1-ig feltartóztatta a 3000 főnyi török haderőt, mig végleg kimerülve, kénytelen volt magát megadni. 1788. ismét heves küzdelem folyt itt a török ellen, kik 20 napig nem voltak képesek a szoroson keresztül hatolni. A Sukár mare alatt a folyam medre a dubovai völgy nyilásánál 567 m.-ig szélesedik ki, de ezen tágulat csak 11/2 km. hosszu, mert a Sukár mik (311 m.) kiszögelése által (mellyel szemben a szerb parton a 623 m. magas Strbec mik emelkedik), a meder egyszerre 250 m.-re keskenyedik; itt kezdődik az Alsó-K., melynek hossza mintegy 4 km. Alakulata teljesen megegyezik a Felső-K.-éval, de itt van a Duna legkisebb szélessége, t. i. 151 m. A Strbec mik aláereszkedésével a Duna medre is kitágul s a K.-szoros véget ér. A Traján-tábla már a szoroson tul van, a szerb parton. Bár eszerint a K. a Duna legkeskenyebb szakasza, mégis, tekintve azt, hogy esési viszonyai kedvezők s zátonyok benne nincsenek, nem tartozik az Alduna veszélyesebb helyei közé s igy a most folyó szabályozási munkálatok a K.-ra nem terjeszkednek ki. Természeti szempontból tekintve azonban a K. határozottan a Duna legszebb, nagyszerüségében legmegkapóbb részlete.
1. kormányzóság Oroszország K-i részében Vjatka, Ufa, Szamara, Szimbirszk és Nizsegorod közt 63,714 km2 területtel, 2.191,614, 1 km2-re 34,4 lak. Az éghajlat erősen kontinentális, a május is még hideg és a fagyok már augusztusban ismétlődnek. K.-ban az évi középhőmérséklet 2,2°, a téli 10,9 és a nyári 15,5° R. A felületnek mintegy 40%-a szántó, 7%-a legelő és 50%-a erdő. A kiválóbb mezőgazdasági termékek a rozs, árpa, kevesebb búza, köles, borsó, len, kender és mak. Az állattenyésztés jelentékeny; legtöbb a juh (1 milliónál több) és a ló (fél millió), kevesebb a szarvasmarha és sertés. Az ipar elég jelentékeny; 1892. volt 182 gyár 12 millió rubel értékü áru termelésével, a többi közt 10 szappan-, 49 bőr- és számos szeszgyár és fürészmalom, harangöntő; a cserépedénykészítést, pamut-, lenszövést, cipő-, kalapkészítést, viaszfehérítést mint házi ipart is nagy mértékben űzik. A forgalom, különösen a hajózható folyók mentén, igen élénk. A lakosság nagyon kevert; 42% orosz, 31% tatár, 21% csuvasz, 5,1% cseremisz, vannak továbbá mordvinok, votjákok és mescserjakok. Vallása nézve több mint 600,000 mohammedánus, mintegy 12,000 pogány, a többi görög keleti. Az iskolák száma 1187. A kormányzóság járásai: K., Jadrin, Kozmodemjánszk, Laisev, Mamadüs, Szvijasszk, Szpaszk, Tetyusi, Csebokszari, Csisztopol, Carevokoksaiszk és Civilszk. A mai K. kormányzóságnak helyén a még messzebb D-nek terjedő Bolgárország terült el a V-XIII. sz.-ban. A VIII. sz.-ban ennek a tatárok vetettek véget. 1438. itt Ulu Machmet, az arany horda khánja alapította meg K. khánságot, amely azonban már 1469. az oroszoknak adófizetőjévé lett. 1552. pedig egészen meghódíttatott. Az oroszok 1708. állították föl K. kormányzóságot, amely akkor a mainál jóval nagyobb volt; jelenlegi nagyságát 1781. nyerte el.
2. K., az ugyanily nevü kormányzóságnak és járásnak fővárosa, érseki székhely, a Kazanka és vasút mellett, 5 km.-nyire a Volgától, az É. sz. 55° 47' 24" és a párisi K. h. 46° 47' 4" alatt, a Felső- és Alsó-Kaban tavak mellett, amelyeket a Bulak-csatorna köt össze, (1890) 134,359 lak., kiknek 1/4-e tatár; bőr-, főképen bagaria-, szappan-, puskaporgyártással, vasáru-, harang-, vitorlavászonkészítéssel, kötélgyártással és hajóépítéssel, igen élénk áruforgalommal, amelynek évi értékét 60 millió rubelre becsülik. A város legszebb és legegészségesebb része a Volga és Kazanka közt fekvő dombokon épült; a mellettük nyugat felé elterülő síkságon van az iparosok és kereskedők városrésze. Itt van azon emlék is, amelyet az oroszok az 1552. itt elesett harcosaik emlékére állítottak föl; ez emlék egy csonka piramis, amelynek tetején egy aranyozott kereszt, oldalain lépcsők és oszlopok vannak. Lóvonatu vasút vezet a városból a Volga-kikötőhöz. A Felső-Kaban-tó ÉNy-i partján laknak a tatárok és itt vannak a mecsetek is; a K-i parton vanak a sörfőzök és ezek mellett a zöldséges kertek; a Kazanka mindkét partján laknak a bőrgyárosok. A házak nagyobbára faházak, a kőépületek főképen a magasan fekvő részben, az u. n. Kremlben vannak, amelyet 2000 m. kerületben fal környékez, e falakon kivül állanak a külvárosok (szlobodi). A kiválóbb épületek: a Mária-templom, a Szumbeka-torony, a kormányzói palota és az egyetem. Az egyetemet 1804. I. Sándor alapította, 1814. nyitották meg; történelem-filozofiai, mennyiségtan-természettudományi, jogi és orvosi fakultásból áll, botanikus kerttel, csillagvizsgálóval, könyvtárral (amelyben a mongol és tatár kéziratok számosak), etnográfiai muzeummal, éremgyüjteménnyel, (1892) 755 tanulóval. Egyéb iskolák és kulturintézmények: állatorvosi intézet, teologiai iskola, hittérítő iskola, katonai szakiskola, több rendbeli közép- és népiskola, több tatár iskola, természettudományi, archeologiai, irodalmi társaság, több emberbaráti intézet stb. Fontos még e város a K-felé irányított könyvkereskedelem szempontjából is. K. tatár eredetü; a XIII. sz.-ban, bár nem a mai helyén Batu kán v. valamelyik fia alapította; a tatár várost 1391. Dimitrievics Vaszili rombolta le. 1437. az arany horda khánja egy új K.-t alapított, még pedig a mai helyén; e város virágzó kereskedővárossá lett. 1552. az oroszok elfoglalták, 1774. Pugacsev fölégette, de II. Katalin újra fölépíttette. V. ö. Baienov, K. története (oroszul, Kazán 1847).
3. K. (Kotel), város Kelet-Ruméliában, 25 km.-nyire Szliventől, a Kücsük-Balkán D-i lábánál, a Kriva-reka mellett, hegyekkel körülfogott katlanban, (1886) 5668 lakossal, gyapju- és marhakereskedéssel; 2 templommal, nagyobbára faházakkal szegélyezett szűk és meredek utcákkal. A bolgár történelemben ismeretes Szofronij püspök itt született szülőházát még most is mutogatják.
minden nagyobb, ércből való, folyadékok hevítésére v. forrasztására szolgáló edény, különösen olyan, amely szélességéhez mérve jelentékenyen mély; a laposabb edényeket üstöknek nevezik. K. készítésére szolgálnak: az öntött vas, kovácsolt vas, acél és réz. Az öntött vasból való K.-okat csak mint nyilt főző-üstöket kell használni, mert az anyag csekély szilárdsága nem engedi, hogy nyomás alatt működő K.-okul alkalmaztassanak; réz K.-okat az anyag drágasága miatt csak kicsinyeket csinálnak. Leggyakrabban a kovácsolt vasat és az acélt használják K.-ok készítésére. L. Gőzkazán.
l. Injektor.
A vizben több-kevesebb ásványi anyag van feloldva, mely nagyobb mennyiségü viznek elpárolgása, gőzzé változásakor a kazánokban mint vastag kéreg rakodik le a kazán falára. Ez az ásványi kéreg a kazán falán a K. Anyaga tulnyomó mennyiségben szénsavas mész. L. még Gőzkazán.
város K.-Rumélia eszki-zagrai kerületében, a Veliki-Balkán ágaitól képzett, öbölalaku, szép fekvésü völgymedencében, rózsa-, gesztenye- és diófa-ligetek közt, a Tundsa partja közelében, (1888) 9480, köztük 1618 török lakossal, néhány jelentékeny mecsettel, egy pár új templommal, Ny-i végében egy apácakolostorral. K. a K.-ruméliai rózsaolajkészítés középpontja. A város mellett elterülő Tulovói síkságot (Tulovszko Polye) rózsák takrják. K. valószinüleg középpontja volt a Tyle nevü kelta országnak a Kr. e III: sz.-ban. A mai város újabb eredetü.
A gőzkazánok sík lapjainak élére állított vaslemezekkel való megerősítése. A gőzkazánok fenéklapjait és a tűzszekrények fedő lapjait nagy síkterületükön igen nagy erővel nyomja a gőz s ezért, hogy állandó nagyobb alakváltozást ne szenvedjenek, erre alkalmas tartókkal kell őket merevvé tenni.
kisközség Nógrád vmegye füleki járásában, (1891) 1035 magyar lakossal. Határában a salgó-tarjáni kőszénbánya részvény-társaságnak barnaszékbányái vannak.
Emil, iró, született Nagyváradon 1843 jun. 24. Iskolázott ott és Pesten. Már 1860-61. a Napkelet és Divatcsarnok elbeszéléseket közöltek tőle Ozul és Emil álnevek alatt. Mint hirlapiró is igen fiatalon kezdett foglalkozni. 1863. a Szabó Rikárd szerkesztette Divatcsarnok és Gyermekbarát segédszerkesztője lett. Azután a Tóth Kálmán szerkesztésében megindult Fővárosi Lapok belső dolgozótársa Vadnai mellett Csernátony Ellenőr-jének megindulásáig. E politikai lapban az újdonsági, művészi és szinházi rovatokat vitte 1873-ig, mikor megvált a laptól. Ez időben egyszersmind Szokoly Viktor Hazánk és Külföld és a Heti Posta lapjának segédszerkesztője is volt, majd 1871-72. szerkesztője. Ekkor a Vasárnapi Ujság s ennek társlapjai (Politikai Ujdonságok, Képes Néplap, Világ-Krónika) szerkesztőségének tagjai közé lépett s azóta ott van. A Politikai Ujdonságok évfolyamainak sorozata csanem egészen tőle van. E mellett 1879-től az Egyetértésnek belső dolgozó társa 1893 végéig. Az irodalmi, művészeti rovatokat látta el, majd a tárcarovatot vezette. Hirlapirói működése mellett a szépirodalommal is foglalkozik. Elbeszéléseket sokat ir, ezenkivül regényt, néhány szindarabot. A képzőművészeti dolgokról, művészekről, festményekről, könyvekről, szindarabokról, napi és társadalmi kérdésekről sokszor cikkezik, azonban legtöbbnyire névtelenül; egyébnek mint novellának alig irta alá nevét. Olykor Echo nevet használt (az Ellenőrben) v. Civis nevet, ha a fővárosi ügyekről vagy Budapest történetéről, multjáról, átalakulásáról irt. Önálló kötetei: még egész fiatal korából való az Elbeszélések (2 köt., 1863); Csöndes órák (novella-gyüjtemény, 1864); az Utolsó pont (egy kötetes elbeszélés, 1864). Sok év multán: A semmi, ha valamivé lett (egy kötetes elbeszélés, 1885); Ősök és unokák (nagyobb regény, 1882); Lég és föld; Szivárvány (egy-egy kötetben, mindkettő az Egyetemes regénytárban); A ma, holnap nélkül (regény 1 köt., Pallas-könyvtár). Még a Molnár-féle budai népszinházban szinre került tőle a Két kulacsos (verses vígjáték); a nemzeti szinházban a Kincskeresők (népszinmű) és A hátrahagyott család (dráma, a Nemzeti szinház könyvtárában). Az utóbbi időkben apróbb elbeszéléseket, rajzokat főkép a Pesti Napló és Fővárosi Lapok sűrün közölnek tőle. A hetvenes évek elején a Kisfaludy-társaság is megválasztotta tagjai közé, de e kitüntetésről lemondott. A népszinháznak megnyitásától kezdve másfél évtizedig drámabirálója volt.
l. Kőfali fecskék és Cypselus.