1. Aurél, publicista és hirlapiró, szül. Budán 1827 ápr. 27., meghalt Budapesten 1877 ápr. 19-én. Szülőhelyén, Vácott és a pesti egyetemen végezte tanulmányait. 1845. ügyvédi oklevelet nyert s részint Bécsben, részint Pesten működött mint ügyvédsegéd. A szabadságharccal nem rokonszenvezett, később azonban Görgey felügyelete alatt Való címmel független irányu katonai lapot készült megindítani, de ez a világosi katasztrófa közbejötte miatt elmaradt. Hirlapirói pályáját voltakép 1850. kezdte, az akkor megindult hivatalos Magyar Hirlapnál. Egy röpirata: Magyarország összpontosítása Ausztriában (Pest 1851) fölkeltette a bécsi kormány figyelmét s 1854. a belügyminisztérium sajtóhivatalában adtak K.-nek alkalmazást. Ez állásban sokat használt a zaklatott magyar iróknak. 1857. Török János (l. o.) barátja révén ismeretségbe jutott Széchenyi István gróffal s gyakran kijárt hozzá Döblingbe. Ez gyanut keltett ellene, s mivel épp ekkor egy névtelenül megjelnt röpiratában (Die Lebensfrage oesterreichs, oder ist noch eine Vermittelung zwischen Oesterreich und Ungarn möglich? Braunschweig) az alkotmány visszaállítását sürgette, 1859 márc. 3. szigoru házmotozást tartottak nála, egyúttal felfüggesztetették hivatalától. Ekkor K. egészen a hirlapirói pályára adta magát, s az októberi diploma után a kormány hivatalos lapjának, a Sürgönynek vezetését vett át. Uyanekkor kezdete meg Kákai Aranyos (l. o.) álnév alatt humorisztikus karcolatait a közélet nevezetes férfiairól, melyeknek kiadásait egymásután kapkodták el. Szintén olvasott volt Egy év története c. politikai röpirata 1861. 1866. Bécsban a Bécsi Hiradó c. lapot szerkesztette, majd 1872-től Budapesten szerkesztette a Magyar Politikát, melyben a Deák-párt legkonzervativebb irányát képviselte. Egész publicistai pályáján konzervativ volt, s éppen nem örvendett nagy népszerüségnek. A tollat bizonyos cinizmussal forgatta, melyet azonban szeretetreméltó humor enyhített; nem sok kegyelettel volt a nemzeti eszmények és emlékek iránt, de egyike volt a legszellemesebb vezércikk- és tárcairóinknak; mint stilista is az elsők közé tartozott, biztos itélet, élénk rajz, nem mély, de széles látókör, európai műveltség jellemezték. Végső éveiben családi csapások sujtották: neje és leánya halála. - Munkái: Az új törvények népszerü magyarázata (Pest 1853-57); Országgyülési árny- és fényképek, irta Kákay Aranyos (u. o. 1861); Vázlatok egy év történetéből, 1860 okt. 20-ától 1861 októberig (u. o. 1862); Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála, (u. o. 1866); Parlamenti alkotmány és megyei reakció (u. o. 1867); Kákay Aranyos politikai, társadalmi tragiko-humorisztikus krónikája (heti füzetek, u. o. 1869); A mai nagy férfiaink, legújabb fény- és árnyképek, irt Kákay Aranyos (Budapest 1874); Három ezer tengeri mértföld (a szuezi csatorna megnyitásáról, 1871); Észak-Amerika 1876-ban (Budapest 1877); Utazás Észak-Amerikában (2. kiadás, a szerző arcképével, u. o. 1884); A budapesti kereskedelmi és iparkamarához benyujtott jelentése a filadelfiai világtárlatról (u. o. 1877).
2. K. István, ref. teologiai tánár, szül. Pakson (Tolna) 1864 junuár 31. Középiskoláit Gyönkön és Kőrösön, a teologiai tanfolyamot (1884-88) a budapesti ref. teologiai akadémiában végezte; 1888 szept.-1890 okt. Szász Károly mellett volt püspöki titkár, eközben a budapesti tud. egyetemet is látogatta, hol 1890 máj. 17. bölcsészettudorrá avattatott. 1880 okt.-1894 febr. Budán volt segéd-, azután Pakson rendes lelkész; 1895 jan. végén, mint a Kolozsvárt felállítandó ref. teologiai fakultás rendes tanára, Nagy-Enyedre rendeltetett ki kisegítő teologiai tanárnak. Értekezései a Prot. Egyh. és Isk. Lapban jelentek meg. Szerkeszti a Kis Tükör és (Szabó Aladárral együtt) a Koszoru népies prot. vallásos folyóiratot.
1. Elek János, ref. lelkész, szül. valószinüleg Kecskeméten, megh. Nagybányán 1621 előtt. 1595. a vittenbergai, 1598 jun. a heidelbergai egyetemre iratkozott be. Hazatérvén, előbb Sárospatakon tanár, 1609. u. o. lelkész, később egyszersmind zempléni esperes, 1617 elején pedig nagybányai lelkész lett. Halála után Margitai Péter adta ki következő munkáját: Dániel próféta könyvének a szentirás szerint való igaz magyarázatja (Debrecen 1621); Szenczi Molnár Albert emlékezetben hagyta egy másik művét is, melyet a Jelenések könyvéről irt, de ez kéziratban maradt.
2. K. János, tudós jezsuita, kiváló szónok, szül. Kecskeméten 1633., megh. Bécsben 1722. A Jézus társaságba lépvén és tanulmányait befejezvén, csakhamar annyira kitünt, hogy «magyar Cicerónak» nevezték el. Számos évig működött, mint a nagyszombati egyetem rektora. Műve: Nagy tűz kis szikrája (Bécs, évszám nélkül).
Mihály, XVI. sz.-beli énekszerző. Egy éneke maradt fenn a protestáns énekeskönyvekben az 1592-iki Gönczi-féle énekgyüjteményektől korunkig. Az 55. zsoltár nyomán készült ének a korabeli zsoltárátdolgozásokkal szemben hű parafrázis és ügyesen van dolgozva. A szerző nevét a versfejek mutatják: Michael Veg Keckemeti. Liládi Végkecskeméti-nek irja, de a Vég inkább az ő neve, mint a városnév jelzője. Életéről alig tudunk valamit. Egy adat szerint K. az éneket 1535. szerzette. Egy más adat szerint 1521. egy Michael de Kectemety nevü magyar ifju tanult a krakói egyetemen s egy harmadik szerint 1564. egy Végh Mihály nevü ember volt Kecskemét város főbirája, aki a kőtemplom vitás ügyében egyességet szerzett a kecskeméti katolikusok és protestánsok közt. Hihető, hogy e három adat ugyanazon egy emberre vonatkozik, s K. a reformációnak első terjesztője volt szülővárosában. (V. ö. Régi M. Költők Tára, V.)
kecskerágító a Balaton mellékén (növ., Evonymus Tourn.), a róla nevezett család fája v. cserjéje. Levele átellenes, épszélü v. fürészelt, virágzata sátorozó álernyő, tokgyümölcse 4-5 csücskös, ugyanennyi rekeszü, magvát a maghéj fölött húsos narancsszinü lepel (arillus) borítja, s ha a papsipkaforma tok felreped, ez piroslik ki belőle, s tőle ősz felé a K. ága csinos. Mintegy 45 (hazánkban 4) faja Afrika és D.-Amerkia kivételével hegyeken terem. Az E. europaea L. (E. vulgaris Mill., E medius Kit.) 1-3. m. cserje, levele elliptikus, finoman fürészelt, őszre megpirosodik, virága zöld, tokja lilapiros, 4 csücskös papsipka, hajtása gyakran parás, négyélü. Valamennyi része rossz szagu és ízü, de azért cserje- és kerítés vegetációnak egyik dísze; kertbe is gyakran ültetik, itt csüngő (var. pendula) és fehérgyümölcsü (var. leucomitra) fajtája is van, őszkor a gyümölcse meg a piros levele szép. Fája világossárga, kemény, kurta, finom rostu, nehezen hasad, faragni akármely irányban könnyen lehet, de nem nagyon tartós. Cipőszöget, orsót (orsófa), pipaszárat, fogpiszkálót, valamint finomabb esztergályos-munkát is csinálnak belőle. Szene rajzolni nagyon jó, de puskapor gyártására is használják. A svájci, tiroli és sváb nép a magvából mécsolajat sajtol; az ember és állat férge ellen jó a szőrt, v. hajat kenni vele. Gyümölcse hánytató és meghajtó. Tokja meg a magleple sárgára fest; porrá törve a kenőcsbe officinális és szintén féreg ellen használatos. A haza DK-i részén jellemző az E. pubescens Stev. szőrös leveleivel. A K. ágaiból a magyar legény árvalányhajhoz hasonló bokrétát hasogat magának. Az E. latifolia Scop. magasabb (2-5 m.), nagyobb levelü, a haza D-i részén terem, termése piros, élezett, csücskös, ága hengerded. Kertbe ültetik. Az E. verrucosa L. (E. Pannonica Erndt.) 1-2 m., nagyon ágas, sűrü lombos, hazánkban és Európa DK-i részén gyakori, ága tele van apró paraszemölccsel, tokja sárga, magleple vérszin. Fája haloványságra, kemény és szivós, hasznos. Kertbe ültetik más földségi fajokkal együtt. Ilyen a japáni K. (Evonymus Japonica Thunb.), télizöld bokor, sűrü bokrosan nő, levele fénylő, bőrnemű, tojásdad, fürészelt. Nálunk ritkán virágzik, inkább lombdísz marad, s a változatosságot levelével idézi elő.
(növ., Celastraceae, Celastrineae, Celastrusfélék, csutkalomfélék, a kutyafaképüek családja a kétsziküek között; kis fák v. cserjék váltakozó v. ellenes, egyszerü v. szárnyalt levelekkel, virágzatuk fürtös v. álernyős, a virág 4-5-ös tagu, csillagszerü, pároséltü, ezenkivül vánkosforma mézfejtő tünteti ki. Mintegy 270 fajta a meleg és mérsékelt vidéken, kivált a déli földgömbön terem, a földsark felé feltünően kevesebb, a hideg földövön általában nem nő. V. ö. Baillon, histoire de plantes, 6. köt.
l. Hyponomeuta.
(növ., hihetőleg kecskeheréből vagy kecskerutából kurtulva, gólya, csókabukk Diósz., kecskeruta Csapónál, eboldal, Galega Tourn.), vitorlás virágu többnyári fű; levele páratlanul szárnyalt, tövében a virága fürtös, hüvelye sűrücsíkos. Európa közép és D-i, továbbá Ázsia Ny-i tájain 3 (hazánkban 1) faja terem. A G. officinalis L. 6-15 dm. magas, levélkéje keskenylándsás, virága kék, ritkábban fehér. Kissé nedves helyen nem ritka réti fű. Németországban a kaukázusi, lila G. orientalis-szal Lam. együtt kertbe is ültetik. Hires vizelethajtó is izzasztó orvosság volt (herba galegae sive rutae caprariae). Levele, sőt virágzása előtt a szára is kövér takarmány, de mint ilyen jó földet és meleg helyet kiván, kemény télen könnyen elfagy, a lucernával v. más lóherével tehát nem vetélkedhetik, de azért itt-ott mint örökös lóherét termesztik. A G. v. Thephrosia tinctoria L. cejloni cserje, leveléből kevesebb értékü indigó lesz.
(növ.), l. Kecskere.
1. György, vitéz katona, Zrinyi Miklós hadnagya, aki Szigetvár hősies védelmében életét vesztette (1566). - 2. K. Pál, a mohácsi ütközetben megmentette Báthory István nádor életét azáltal, hogy átengedte neki saját pihent lovát. Ennek következtében K. török fogságba esett, de a megmenekült hálás nádor nagy áldozatokkal kiváltotta a fogságból és sok jutalomban részesítette. 1527. mint varasdi kapitány szerepel. - 3. K. Tamás (aszalói), Dózsa György parasztlázadásában mint egyik hadvezér hirhedt nevet szerzett magának.
(növ.), l. Lonc és Varjumogyoró.