(növ.), l. Kalászbojt.
(növ., Aegopodium L., kecskelábfű Baumg., lúdlábfű Benkő, bakktopp Diósz., baktalp), ernyős fű, egyetlen faja (Ae. Podagraria L.) 0,5-1 m. magas, levele 2-3 szor szárnyalt, levélkéje hosszas, tojásdad, fürészelt, kopasz. Ernyője gallértalan, termése fénylő, végre fekete. Kert v. sövény körül, ligetben, patak mentén stb. nálunk is gyakori. Fűszeres illatu füvét régen sebre és köszvény (podagra) ellen használták, fiatal sarját tavaszkor spinótnak főzik.
(növ.), a gerlicetövis (l. o.), továbbá a Medicago arborea L., l. Lucerna.
Natália, l. Natália.
(quechua, quichua, kechua, keshua), eredetileg a perui benszülött törzsek egyikének neve, mely a felső Apurimac völgyében lakott. Fray Domingo de San-Thomas (1560) e szóval jelölte meg az Inka-birodalom uralkodó nyelvét (lengua del Cuzco, lengua del Inca), s azóta ebben az értelemben is használják. Az ilyen nevü törzs az andesközi fensíkon lakott Quitótól északra, Bolivia határáig; a K. nyelvet még most is beszélik és pedig nemcsak ezen a vidéken, hanem az Andes K-i oldalán, a dél-perui tartományokban, sőt Braziliában is. V. ö. Tschudi J., Die Kechua-Sprache (Bécs 1853); Organismus der K.-Sprache (Lipcse 1884); Middendorf, Die einheimischen Sprachen Perus (u. o. 1890-92, az 1-4. kötet).
(Cetevayo), a zulukafferek királya, megh. 1884., kinek neve az angolok ellen indított háboruk alatt lett Európában ismeretes. Már trónra lépésekor (1858) hadseregének megerősítését tartotta főfeladatának és 40,000 embernyi sereget szervezett. Midőn alattvalói a sorozás elől Natalba menekültek, az angolokkal emiatt viszályba keveredett, minek az 1879. háboru lett a vége. Eleintén Izandlvana táján (1879 jan. 22.) diadalt aratott, nemsokára azonban megfordult a kocka és jul. 4. ő vesztett csatát, sőt aug. 28. az angolok fogságába esett, kik 1882-ig a Kapvárosban fogva tartották. 1882. visszanyerte szabadságát és országának egy részét, de az angolok fenhatóságát el kellett ismernie.
-család (lipóci, teljesebben lipóci és nekcsei), régi sárosvármegyei nemesi család, mely okleveleinek tanusága szerint az Aba-nemzetségből vette eredetét. Legelsőben a XII. sz.-ban említik, amikor Sükösd (Sixtus) a család őse jeles embert nevel fiából, Demeterből, Demeter (1212-1243) elébb II. Endre király fiának, Kálmán hercegnek nevelője volt, s mint ilyen édes testvérével Abával együtt el is kisérte a herceget Galiciába, melynek királlyá választották volt. Mikor a rutének többsége föllázadt Kálmán ellen, Sükösd fiai előbb életveszélybe kerültek, Aba elesett, Demeter pedig sokáig raboskodott Vladimir várában. Kiszabadulván, már mint étekfogó-mester követte II. Endrét a szent földre és vitézül harcolt. Három fia közül I. Sándor (1241-71) IV. Béla király személyének megvédője a Sajó mellett, utóbb kisérője a dalmát szigeteken, II. Demeter (1263-71) a király és fia között felmerült viszályokban IV. Béla hűséges embere és I. Péter (1263) a lipóci K.-család közvetlen őse. E három fiu már jelentékeny vagyonnak részese. A Sándorfiak közül kiválnak László, a titeli prépost (1282) és kir. alkancellár (1299), III. Demeter, a királyi tárnokmester (1282-1338) és II. Sándor (1282-1320) a rozgonyi hős, akit a váradi székesegyházban temettek el, Szent László királynak ereklyéi mellett. A Péterfiaktól, akik öten voltak: Lukács, II. Péter, IV. Demeter, István és László, származnak a mostanig élő lipóci K.-ek. Az első, aki a K. nevet viseli (dictusi Kecher) III. Péter, Lukácsnak (1282-1314) fia és IV. Demeternek (1375) apja. III. Pétertől Miklós, Sándor (Sandrinus) és István ízein által származott I. Ambrus (1511-22) I. Ferdinánd hive, akit Szapolyaiék Lipócon ostrom alá vettek és megöltek. Ennek fia I. András (szül. 1520 körül, megh. 1599 táján) Sáros vmegye alispánja, 1594. Fülek alatt az összes magyar gyalogság főkapitánya (generalis capitaneus), utoljára Felső-Magyarország főhadbirája. Andrásnak fiában, II. Andrásban a család nagy vagyonra és hatalomra emelkedett. II. András Thurzó nádor gyermekeivel együtt nevelkedett és Turzónak fegyvernöke volt. 1606-35. Sáros vmegye Prágában Mátyásnál, 1623. a felső XIII megyék hódolatának vivője Bécsben. Mint jászkun kapitány (1631) a címer megbővítését nyerte, egyúttal a piros pecsét kiváltságát is. Az ősi birtokokat kezeiben összpontosítván, hatalmas főúr volt, aki perbe szállt a nádorral és diadalmasan állotta meg azt a pest is. II. Andrásnak nagybátyját, III. Istvánt Basta vallonjai ölték meg (1606), amint a magyar nemesi kuria szabadságát testével védelmezte. A jászkun kapitány kitüntetésében osztozott testvére János, egyik unokája Sándor (1657-1724), Rákóczi alatt az oeconomicum consilium szenátora és provincialis commissarius, másik unokája István nagyváradi prépost, utóbb címzetes makari püspök, az eperjesi kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett templom (ma görög katolikus székesegyház) restauátora. II. András legidősebb fia Ambrus, Késmárkon Thököly hűslges «úrszolgája» (miraculum voluntarium servorum, mondja róla önéletirásában gr. Bethlen Miklós). Érdekes emlékiratai megjelentek a Mon. Hungar. Histor. I. Irók 33. kötetében (Akadémia 1894). V. ö. Századok 1894, 535. old. Másid fia, III. András és fia Gábor, a Caraffa Antal által (l. o. és Eperjesi vértörvényszék) felidézett rémuralom áldozatai közé tartoztak. K. András és veje nemes cselfalvai Zimmermann Zsigmond vagyonos eperjesi polgár az eperjesi protestánsok oszlopos emberei közül valók voltak és kivált a körül buzgólkodtak, hogy a templomukból és iskolájukból kizavart protestánsok legalább a külvárosban építhessenek mást maguknak. A vármegye nem birt Caraffával, aki 1687 február 16-án elfogatta K.-t és Zimmermannt, kiket a vérbiróság kinos vallatás után elitélt és kiket március 5. lenyakasztatott. Márc. 22. kivégezték K. András fiát, Gábort és vejét, az ifju Sárossy Mártont, a munkácsi várparancsnok, Sárossy Sebestyén fiát. A kegyetlen halálbüntetésen kivül a családot vagyonilag is sujtották. II. András harmadik fiának, «a bujdosó» Menyhértnek fia, Sándor a kuruc költő 1697. párbajban esik el. Caraffa üldözései közben a kincstár hűtlenség címén elkobozta a lipóci és pekléni uradalmakat, közte a hires vörösvágási (dubniki) opálbányák területét, mely már 1299. a család birtokai közt szerepelt, de melyről a K.-ek egyezség újtán utóbb önként lemondottak. III. András nővére Klára (férj. Szinnyei Merse Miklósné) kitünt hősies bátorsága által, amennyiben saját életével játszva, bátyjának fejét az eperjesi vesztőhelyről elsikkasztotta és a szinnyei templomban eltemettette. A család ifjabb ágazatából, K. János utódai közül kiemelendő K. Tamás fia, Miklós (szül. 1837 jul. 2). Idejét a sport és családja multjának kutatása közt osztja meg. Egy alkalommal országgyülési képviselő is volt. 1875-ben kapta meg a kamarási méltóságot. Alagon versenyistállót tart. 1892-1893. győzelmet aratott versenylovaival (Gaga és Gourmand).
(Quedak, Muang-Szai), Sziam királyságnak hűbéres kis fejedelemsége a Malakka-félszigeten az É. sz. 5 és 70 közt; Ny-on a Bengáliai-öbölig nyulik. Hegyei cinnércekben gazdagok. Partjain a cukornád-, muskátdió-, kávé- stb. termelésre igen alkalmas. Lakóinak számát 60,000-re becsülik. Belseje még nincs átkutatva. Fővárosa K. a Bengáliai-öböl partján van, mintegy 7-8000 lakossal.
falu Transzkaukáziában, Jelizavetpol (ettől 70 km.-nyire) orosz kormányzóságban, nagy rézbányákkal, amelyek 1890. tobb mint másfél millió kgm. tiszta rezet szolgáltattak.
Iszmael fia, akitől az ilyennevü nomád arab törzs származtatta magát. Az asszir feliratokban Kidru nevet visel.