(Alsó-), kisközség Abaúj-Torna vmegye füzési j.-ban, (1891) 339 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Az itteni fürdő a legjobban felszerelt kisebb hazai fürdők közé tartozik; regényes szép helyen fekszik, több csinos lakó- és egy fürdőházból áll. Vize langyos, kénes hévviz, melyet idült csúzos bajok és fekélyek ellen sikerrel használnak.
-család (alsó-kékedi). Régi nemes, kihalt család, mely Abaúj vmegyében volt elterjedve. Kiválóbb tagjai: K. László, Istvánffy szerint neki is része volt abban, hogy az I. Ferdinánd birtokában levő kassai vár (melynek Lónyay Gegellyel együtt kapitánya volt) Szapolyai Jánosnak kezére játszassék (1536). K. János, Szapolyai János buzgó párthive. Eperjes alatt részt vett a Ferdinánd vezére, Fels Lénárd ellen intézett sikertelen támadásban. Fels üldözőbe vette Szapolyai embereit és Tokajnál meg is verte őket. A menekülő K. a Tiszába veszett (1527). K. Gáspár, 1559 körül Tarkő úrnőjének, Tarczay Annának (l. o.) tolmácsa volt, ki ennek I. Ferdinánd királytól kapott és utóbb vád alapját képező latin leveleit magyarra fordította. K. György, 1603. mint országos pénztárnok szerepel.
I. Justinianus (l. o.) bizanci császár uralkodása alatt létrejött pártok neve. A köznép ugyanis, mely egészen rábizta magát a császár által nyujtott kegydíjakra, s egész idejét a játékok szenvedélyének áldozta, kötelességnek tekintette a császár áldozatkészségét és két nagy pártra oszlott, mely magát a versenyzők szinéről a «kékek» és «zöldek» pártjának nevezte és egymást igazi politikai ellentétek nélkül elkeseredetten gyülölte és üldözte. A lázadást Belizár törte meg (532).
a Mátra-hegység legmagasabb emelkedése, Heves vmegyében, Gyöngyöstől É-ra, 1012 m. magas. A K. szélesre elterülő lapost képez, mely csak kevéssé emelkedik ki a Mátra főgerincéből, de É-felé meredekül, D-felé enyhébben ereszkedik alá. Kiterjedt erdőségek borítják, legmagasabb pontján a Mátra-egylet (a Magyar Turista-Egyesület gyöngyösi osztálya) 21 méter magas messzelátót épített; az egész hegység turistai művelése ugyanezen egyesület érdeme. A K. déli lejtőin számos jó forrás fakad.
Visegrád közelében a pálosok kékesi kolostorában 1308 nov. 10. találkoztak egyezkedés céljából Gentilis biboros pápai követ és Csák Máté. L. Csák.
(növ.), l. Haematoxylon és Campeche-fa.
l. Indigó.
l. Vas.
(ang. blue stocking, franc. bas bleu), olyan tudós nőkre elkalmazott gúnynév, akik tudákos hajlamaiknak engedve, a házias gondokat és teendőket elhanyagolják és műveltségük és tudományuk hiu fitogtatásában tetszelegnek. A blue stockings elnevezést először állítólag Boscaven németalföldi tengernagy használta, midőn Angliában tartózkodván, egy oly társaságba, vagy egyesületbe került, melynek tagjai, férfiak és nők vegyest, szellemi szórakozás céljából szoktak összegyülni. Az elnevezésre az adott okot, hogy Stillingfeet Benjámin lelkész (megh. 1771.), egy különben igen szellmes és kedvelt társalgó, az ilyen társaságokban elhanyagolt öltözékben, térdig érő kék harisnyákban szokott megjelenni; legalább igy irja azt le Doran, a Lady Montague c. könyvének XI. fejezetében. Az elnevezést csakhamar széles körben felkapták; a gúnyos mellékértelmet csak később fűzték hozzá.
l. Kurta-kalapács.