(Chelidonsav, C7H4O6.H2O), a Chelidonium majus növényben előforduló szénvegyület. Tisztán előállítva selyemfényü kristálykákból áll. Vizben kevéssé oldható. Kétalju sav.
(növ.), l. Borpálma.
v. olasz káposzta (növ.), l. Káposzta.
János, német germanista, szül. Regensburgban 1829 márc. 15. Münchenben tanult s 1857. a német nyelv és irodalom tanára lett a prágai egyetemen. Sokat foglalkozott Otfrieddel, Notkerrel, aztán kiadta Geschichte der deutschen Litteratur von der ältesten Zeit bis zur Mitte des II. Jahrhunderts c. (Berlin 1892) munkáját. Vergleichende Grammatik der Germanischen Sprachen c. nyelvtana első kisérlet az összehasonlító nyelvtudomány módszerének a német nyelvre való alkalmazása terén. Művei közül megemlítjük még: Die philosophischen Kunstausdrücke in Notkers Werken (München 1886); Die St. Galler deutschen Schriften und Notker Labeo (u. o. 1888); Untersuchungen zur Überlieferung, Übersetzung, Grammatik der Psalmen Notkers (Berlin 1889) stb.
a szinpadi műszaki személyzetnek az a tagja, aki a szinház ruha-, butor- stb. raktárából az egyes előadásokhoz szükséges eszközöket, szinpadi nyelven szólva kellékeket előkészíti. A szegényebb vándortársulatoknál a K. tiszte a butorokat, ruhákat stb. összekéregetni a lakosságtól.
kellemesből elvonás útján képezett főnév, melynek jelentése rokon a bájjal.
(eszt.), az egész széptannak, a szépség eszméjének egyik sarkalatos fogalma. A német esztetika, ugy amint azt Baumgarten tanár a mult század közepén megállapította, oda fejlődött, hogy a szépség nyilvánulását mint egy fénykört fogja fel, melynek egyik sarkát a fenséges (l. o.) másikát a K. képezi, köztük vannak a vegyes, tört szinek, melyek majd a fenségesből, majd a K.-ből tartalmaznak többet. A kellem Greguss szerint az ártatlanságból származik. az ártatlansság inkább passziv tulajdonság, egészen tétlen és tartózkodó mint erkölcsi tisztaság, már inkább tettre hajlandó mint jószivüség. A felsőbb fokok: a báj (l. o.) és a kedvesség. A bájos magasabb foka a gyönyörü. A kellem a nő, a fenség a férfi, a kisded a gyermek szépsége. A kellem elfajulásai: a kicsinyes, együgyü, érzelgős, édeskés. A kellem megölői: a durvaság, keménység, szigor stb., de megférnek a fenséggel, ellenkezőleg a gyengeség, kicsinység inkább a kellemmel fér meg, mint a fenséggel. A kellemesnek ellentéte az undok. L. Széptan.
1. Albert, svájci festő, szül. Gaisban 1845 ápr. 27. Münchenben eleinte az egyetemre járt, majd a festészetre adta magát, Leubach és Ramberg tanítványa volt, azután Olasz-, Francia- és Angolországba meg Hollandiába tett tanulmányutakon képezte ki magát. Már első képével, mely egy XV. Lajos király által tartott kihallgatást ábrázolt, sikert aratott. Kitünő képei: Krisztus halottat támaszt föl (1886); Faustina, Juno templomában Praenestében; Römische Idylle; Mondschein; Kreuzigung; Andacht; Ein Buch. Valamennyi között legnépszerübb a Boszorkányégetés (1880), melyen igen szellemes módon iparkodik a középkori jelleggel a hipnózisnak modern tanulmányokon alapuló ábrázolását megegyeztetni.
2. K. Emil, francia politikus, szül. Belfortban 1828 okt.8. A műegyetem elvégzése után a politikára adta magát és 1857 óta mint a klerikális pártnak egyik vezére működött a törvényhozó testületben. 1870. önkéntes csapatot vezényelt a poroszok ellen, 1871. tiltakozott a bordeaux-i nemzetgyülésen Elzász-Lotaia annexiója ellen. A köztársaság megalapítása óta a konzervativ-klerikális pártnak egyik főnöke. Munkái közül említenők: Histoire de France (Páris, 2 köt.); Le général Lamoriciere, sa vie militaire et politique (2 köt.); Les congrégations religieuses en France (1880).
3. K. Ferdinánd, svájci archeologus, szül. Marthalen várában (Zürich kantonban) 1800., megh. Zürichben 1888 jul. 21. Zürichben, Lausanneban, Párisban teologiát és történelmet tanult, 1826. lord Seymournál házi tanító, 1832. a zürichi ipariskola tanítója lett. Később a magánéletbe vonult vissza. Nevezetes arról, hogy 1853. felfedezte a cölöpépítményeket, amelyekre vonatkozó dolgozatai legnagyobbrészt a Mitteilungen der Antiquarischen Gesellschaft. c. vállalatban (Zürich, 9-20 köt., 1854-79.) jelentek meg. Egyéb szaklapokban megjelent dolgozatain kivül megemlítjük: Bauriss des Klosters St. Gallen von 820 (Zürich 1884); Arcäologische Karte der Ostschweiz (u. o. 1874).
4. K. Ferdinánd, német festő, szül. Karlsruheban 1842 aug. 5. Hosszab ideig Braziliában tartózkodván, ott korán megismerkedett a tropikus világ szépségeivel. 1862. visszatért Karlsruheba és eleinte Schirmer, majd Canon tanítványa volt. Legismertebb művei: II. Fülöp spanyol király halála; Az alkémista; Modern Diana; Braziliai őserdő; Nero, Róma égése közben; A drezdai szinház függönye; Mária mennybemenetelét ábrázoló freskófestmény a heidelbergai jezsuita templomban; Lajos Vilmos badeni őrgróf diadala Zalánkeménnél (karlsruhei képtár); Hero és Leander, stb.
5. K. Frigyes Lajos (ezelőtt Steinbock), német jogtudós, szül. Zürichben 1799 okt. 17., meghalt Berlinben 1860 szept. 11. Berlinben és Göttingában jogot tanult, 1825. Zürichben tanár, 1830. a nagy tanács tagja, 1831. a főtörvényszék elnöke lett. 1830 óta a szabadelvüpárt érdekében működött, de később teljesen konzervativ lett. Majd tanári állást vállalt Halleban s 1847-ben Berlinben, ahol, főkép amióta (1849) képviselő lett, a reakció hivének mutatta magát. Utóbb az urak házának tagjává nevezték ki és nemességet adtak neki. Művei: Über Litis-Kontesation und Urteil (Zürich 1827); Der römische Zivilprocess und die Aktionen (Lipcse 1852, 6. kiad. 1883); Vorlesungen über die Pandekten (kiadta Friedberg, Lipcse 1861., 2. kiad. Lewistől, u. o. 1867. 2 köt.).
6. K. Gottfried, német költő, szül. Glattfeldenben, Zürich mellett 1819 jul. 19., megh. Zürichben 1890 jul. 16. Kezdetben tájképfestő volt és művészi kiképeztetése végett 1840-42. Bécsben időzött, azután visszatért szülőföldjére, mert belátta, hogy nem a festészetre, hanem a költészetre van hivatása. Az első költeménygyüjteményének a kiadása (Heidelberga 1846), amelyet erősen kifejlődött eredetiség, mély bensőség és életkedv jellemez, eldöntötte a sorsát. 1848. Heidelbergába ment, 1850. Berlinbe és kiadta Újabb költeményeit (Braunschweig 1851), valamint regényét Der grüne Heinrich (u. o. 1854), amely a benső világélet, igazi költői hangulatok sorát tartalmalzta, amely azonban csak középszerü leleményességgel és helyenkint nagyon is prózai hangon van megirva. De mindenesetre poétikus részletei előkelő helyet biztosítanak számára az újabb német regényirodalomban. Határozott nagy jelentőséget árult el Die Leute von Seldwyla címü novellakötetével (Braunschweig 1856), ezzel a legelső német novellairók sorába lépett. 1861. Zürich kanton állami ironka lett és kevés ideje maradt irodalmi működésre. Csak 1876., amikor hivatlától visszalépett, kezdte el újra tevékenységét. Néhány pompás novella után, amelyek közül a Sieben Legenden érdemel leginkább említést, kiadta a Züricher Novellen címü kitünő kötetet (Stuttgart 1878), amelyben ismét kitünő humora nyilatkozik meg. Ha az ezután kiadott novellák a költő teremtő géniuszának bizonyos elfáradását mutatják is, de új erő nyilatkozott meg újabb költeményeiben, valamint a Martia Salander (Berlin 1856) címü regényében. Összegyüjtött művei: Gesammelte Werke 10 köt., Berlinben 1889-90. jelentek meg; hátrahagyott iratai és költeményei u. o. 1893. K. mint képiró is kivált.
7. K. Henrik Adalbert, germanista és romanista, szül. Pleidelsheimban (Württemberg) 1812 jul. 5., meghalt Tübingában 1883 márc. 13-án. Teologiai tanulmányait Tübingában folytatta, de csakhamar Uhland vezetése alatt középkori nyelvbuvárlatokat kezdett tanulni. Egy 13 hónapra terjedő párisi időzésének eredménye volt a Li Romanes des sept sages címü munkája (Tübinga 1836.) Egy évvel a munka megjelenése előtt K. Tübingában a germán és román irodalom magántanára lett. Egymásután kiadta és pedig 1837-1841. a következő munkákat: Altfranzösische Sagen (2. kiad., Heilbronn 1876); Notterrel együtt Cervantes összes regényeit (Stuttgart 1838-42, 12 köt.), a Romancero del Cid-et (u. o. 1840); Zwei Fabliaux (u. o. 1840) és lefordította a Gudrunt (u. o. 1840). Azután Olaszországba utazott, ahonnan visszatérve, rendkivüli, majd rendes tanárrá lett. Mint ilyen kiadta Diocletian életét (Quedlunburg 1841); Gesta Romanorum (Stuttgart 1842); Rappal együtt Shakspere fordítását (u. o. 1843-46); Altdeutsche Gedichte (Tübingen 1846); Fastnachtspiele aus dem XV. Jahrhundert (Stuttgart 853); Hans Sachs (1870-81, 1-3. köt.) stb.
8. K. József, német rézmetsző, szül. Linzben a Rajna mellett, 1811 márc. 31., megh. Düsseldorfban 1873 máj. 30. Bonnban, utóbb Düsseldorfban képezte ki magát, majd a düsseldorfi akadémia tanára lett. Legkitünőbb metszetei: A disputa; A szentháromság; A Sixtus-féle Madonna, Rafaeltől; Mennyek királynője és Fájdalmas anya, Degertől; A Megváltó a sírban, Ary Scheffertől stb.
9. K. Ottó, német filologus, K. Adalbert fia, szül. Tübingában 1838 máj. 28. Tübingában és Bonnban tanult, azután utazott Görögországban és Kis-Ázsiában, 1866. rektor lett Oehringenben, 1872. tanár Br.-Freiburgban, 1876. Grazban, 1881. Prágában. Legnevezetesebb K.-nak Horatius-kiadása (Holderrel, Lipcse 1864-70, 2 köt., kisebb kiad. 1878) és Tiere des klassischen Altertums c. műve (Innsbruck 1887). Egyéb munkái: Epilegomena zu Horaz (u. o. 1879-80, 3 rész); Untersuchungen über die Geschichte der griech. Fabel (u. o. 1862); Vicus Aurelii v. Oehringen zur Zeit der Römer (Bonn 1871); Die Entdeckung Ilions zu Hissarlik (Freiburg 1875); Der Saturnische Vers (Prága 1883 és 1886). Kiadta még Bacmeister kelta leveleit (Strassburg 1874) és a Rerum naturalium scriptores Graeci minores (Lipcse 1877, 1 köt.), valamint a Xenophontis historia graeca (u. o. 1890) munkát.
Ferenc, német utazó, szül. Mannheimban 1835., megh. 1890 jul. 18. 1855-1873. Braziliában élt. Díszes kiállításu útleirása: Vom Amazonas u. Madeira stb. V. ö. Peterm. Mitt. 1873; Globus 25. és 26. kötet.
1. Ferenc Kristóf, Valmy herceg, francia marsall, szül. Wolfsbuchweilerben, a Tauber mellékén, 1735 máj. 28., megh. 1820 szept. 12. Mint altiszt küzdött a hétéves háboruban. 1788. tábornok lett (maréchal de camp). A forradalom kitörése után, 1792. Luckner helyébe a Mosel mellett álló hadsereg parancsnokává neveztetvén ki, a poroszok elől az Argonni-erődig vonult vissza, ahol szept. 19. Dumouriez-vel egyesült, mire szept. 20. a hires valmy ágyuzással a poroszokat feltartóztatta és visszavonulásra kényszerítette. Ezért tüntette ki őt Napoleon később (1804) a Valmy herceg címmel. A hadjárat bevégezése után Custine parancsnoksága alatt Lyon ostromát vezette, s mivel Custine e működésben erélytelenséggel vádolta, 1793. fogságba került. Robespierre bukása után kiszabadult s az alpesi hadsereg vezérletét kapta, de ezen állásában kevés alkalma nyilt arra, hogy magát kitüntesse. 1797. szervezte a csendőrséget, 1801. a becsületrend tisztje, 1803. pedig elnöke lett. 1806. a Felső-Rajnánál a nemzetőrséget szervezte, 1809. az Elbe melletti megfigyelő hadtest élén állott. 1813. a Hanau mellett vívott ütközet után a Metznél egyesített pótcsapatok parancsnoka lett. 1814. a Bourbonokhoz csatlakozott és ennek fejében XVIII. Lajos őt a metzi hadtest hadibiztosává nevezte ki s a Lajos-rend nagykeresztjével és a pair méltósággal tüntette ki. Méltóságait, mivel a száz nap alatt is hű maradt a Bourbon-dinasztiához, a restauráció után is megtartotta. Szivét kivánsága szerint a valmy csatatéren felállított emlék alá temették el. 1892. szobrot emelt neki a francia köztársaság ezen a csatatéren.
2. K. Ferenc István, Valmy herceg, francia táborok, az előbbinek fia, szül. Metzben 1770 aug. 4., megh. 1835 jun. 2. 1800. mint dandárnoknak főrésze volt a marengói diadal kivívásában; amiért Napoleon őt hadosztályparancsnokká nevezte ki. Kitünt továbbá Austerlitznél és a spanyolországi hadjáratban is. 1813. a szászországi hadjáratban és a bautzeni ütközetben vett részt. XVIII. Lajos 1814. lovassági főfelügyelővé nevezte ki. A száz nap alatt Napoleonhoz csatlakozott, pairré neveztetett ki s Lignynél és Waterloonál küzdött. A második restauráció után elvesztette pair méltóságát s csak 1824. kapta azt vissza X. Károlytól.