süveg v. sisak, az a rendesen vaslemezből készített szellőző szerkezet, mely a levegő áramlása segítségével a kéményből kiszívja vagy benyomja a levegőt. Különösen a rosszul szívő kéményekre helyezik. L. Szellőzés.
ruganyos üveg (vulkán üveg, verre trempé). Ha gyöngén izzó üveget 300 °C.-ra felhevített olajba teszünk és benne lassan hagyjuk lehülni, az üveg kemény, rugalmas lesz és a gyors hőfokváltozásokat is jobban kiállja, mint a lassan hűtött üveg; de az ily üveg gyémánttal nem vágható és ha erőszakosan eltörjük, apró darabokra szétpattan. Az üvegnek ezt a sajátságát 1874. de la Bastie födözte fel és találmányát annyira tulbecsülték, hogy szabadalmát a németországi üveggyárosok egyesületének csak 40 millió frankért akarta eladni. De a találmény gyakorlatilag nem vált be és alkalmazása csak korlátolt.
Ha a födémszerkezetet fagerendák (borított- v. csaposgerendák stb.) alkotják és ezek közül egy vagy több valamely kémény testébe hatolna be, akkor ezt megakadályozandó, a gerendákat a kémény helyén kiváltjuk és az itt alkalmazott váltógerendát K.-nak nevezzük. Egy kémény mellett a csaposgerendák kiváltási módját az ábra magyarázza meg; ebben az árbában - mely a csaposgerenda-födémet alaprajzban mutatja - w a K., a a váltótartó és s a kiváltott csaposgerendák.
[ÁBRA] Kéményváltó.
l. Vászon.
l. Viz.
szépirodalmi és közművelődési társaság Marosvásárhelyt. Tolnai Lajos (l. o.), akkor marosvásárhelyi ref. lelkész serkentésére Apor Károly b. elnöklete alatt alakult, alapszabályait 1876 okt. 27. erősítették meg. Voltak alapító (42), rendes (69), tiszteletbeli (4) és pártoló tagjai. Célja volt: a széptudományok művelése, a régibb és újabb székely nyelvsajátságok tanulmányozása, összegyüjtése és kiadása, valamint Kemény Zsigmond munkáinak kiadása. Havonként egy felolvasó- és évenként egy ünnepi ülést kellett tartania. A társaság 1879 jan. 5. tartotta első felolvasó ülését, s működésének első időszaka 1883 végéig terjedt. Ezalatt helybeli, budapesti és kolozsvári irók látták el a társaság munkaprogrammját; e körben lett először ismeretessé a Jékei Aladár neve is. A felolvasott dolgozatok a Tolnai szerkesztette Erdélyi Figyelőben (1880) és Figyelő-ben (1883 végén és 1884 elején) jelentek meg. E rövid idő alatt azonban, részben anyagi erő hiján, programmjából keveset valósíthatott meg a társaság. 1884. Tolnai Lajos Budapestre költözvén, 1885. pedig Apor Károly b. elhalván, a társaság vezetők nélkül maradt s működésében több évre szünet állt be. Azzal a felfogással, hogy a szépirodalmi irányu intézet vidéki helyen a kellő erők hiánya miatt nem virágozhatik, az alapszabályokat 1888. módosították, célul főleg a város és vidéke művelődése ügyeinek felkarolását s ismeretterjesztő felolvasások tartását tűzték ki. De még az új szervezet sem tudott a társaságba több életet önteni, mint hogy 1893. ismét tartottak egy felolvasó ülést. A társaság jelenlegi tőkéje mintegy 4700 frt.
(Camarn), nagyközség Szilágy vmegye szilágysomlyói j.-ban, (1891) 2274 magyar lak., postahivatallal és ptkpénztárral, gőzmalommal.
kisközség Baranya vármegye siklósi j.-ban, (1891) 454 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
1. K. (Kemi-joki), 408 km. hosszu folyó Finnországban. Az orosz Lappföld határa közelében, a Suola Selka nevü dombokban ered, fölveszi a közelében eredő Luiro-jokit, belefolyik a 144 km2 területü Kémijärvibe; ezt elhagyván, egy körívet ir le, fölveszi a Raudan- és az Unasz-jokit és a Tornejel torkolatától K-re a Botteni-öbölbe torkollik. Vizterülete 53,143 km2. - 2. K., járási székhely Ulejelborg (ettől 124 km.-nyire) finn tartományban, a K. torkolatánál, (1892) 655 lak., fakereskedéssel.
A természettudományok egyik ága. A különböző testek fizikai és kémiai sajátságainak kisérleti tanulmányozása alapján azoknak anyagi szerkezetére következtet. A K. szempontjából a homogén testeket két csoportra oszthatjuk: egyszerü testek v. elemek és összetett testek v. vegyületek. Egyszerü v. elemi test az olyan, melyet semmi néven nevezendő módon alkatrészeire nem bonthatunk. Az elemek neveit, beosztásukat és atomsúlyaik nagyságát l. Elemek. Összetett test az olyan, mely két v. több elemi test vegyülete. Szigoruan megkülönböztetendők az elegyek és keverékek a tulajdonképeni vegyületekből. A vegyületekben ugyanis alkatrészeik mindig állandó súlyviszony szerint foglaltatnak, mig az elegyek tetszés szerinti viszonyban tartalmazhatják elegyrészeiket. Mig az elegyek mindig mutatják többé-kevésbbé elegyrészeik sajátságait, addig a vegyületek egészen más sajátságuak, mint azok a testek, amelyekből keletkeztek. A K.-i alaptörvények legfontosabbika éppen az állandó súlyviszonyok törvénye, mely szerint egy és ugyanazon vegyületben az alkatrészek súlyviszonya mindig szigoruan ugyanaz. A sokszoros súlyviszonyok törvénye a különböző vegyületekre vonatkozik; e törvény szerint a különböző vegyületekben az alkatrészek atomsúlyaik egyszerü sokszorosai szerint foglaltatnak. Ami a K. különböző ágait illeti, felemlítjük a következőket: Általános K., mely a testek kémiai és fizikai sajátságai közötti összefüggés és a kémiai törvények tanulmányozásával foglalkozik. Az analitikai K. a testek alkatrészeire való felbontásával, illetőleg az alkatrészek kimutatásával foglalkozik (l. Kémiai analizis). Az anorganikus K. az összes elemek és vegyületek sajátságait tanulmányozza, kivéve a szenet és annak nagyszámu vegyületeit, mellyel a szénvegyületek K.-ja vagy organikus K. foglalkozik. Az alkalmazott K. különböző ágai közül megemlítjük a gyógyszerészi, orvosi, mezőgazdasági, ásvány- és technikai K.-t.
A K. történetében a tapasztalati tények felfogása, magyarázása és kutatás iránya szerint öt korszakot szoktak megkülönböztetni. E felosztást már Kopp H., Geschichte der Chemie úttörő munkájában megtaláljuk. Az első korszakban (a legrégibb időktől Kr. e. a IV. sz.-ig) a K. egyes tények rendszertelen ismeretéből állott, ezek magyarázására pedig legfeljebb minden kisérleti alapot nélkülöző spekulációkat találunk. Ezen ismeretek az egyiptomiaktól származnak. (Maga a K. szó is valószinüen egyiptomi eredetü; kémí ugyanis az egyiptomi nyelvben először magát Egyiptomot jelentette, de jelenti ezenkivül azt, hogy fekete, különösen értették még alatta a szem bogarát, a homályosnak és elrejtettnek szimbolumát. E szerint a K. az egyiptomiak titkos tudománya volt.) Az egyiptomiaktól azután átvették a freniciaiak, a zsidók, a görögök, a rómaiak, anélkül hogy azokat lényegesen továbbfejlesztették volna. E korszak ismereti között első helyen merték az arany, ezüst, réz, vas, ólom, ón és kénesőnek előállítási módját. Ezenkivül az agyagipar, az üveg-, szappan- és festékgyártás meglehetős magas fokon állott. A második korszak (IV. századtól XVI. század első fele) az alkémia (l. o.) kora, amelyben a főcél a nemes fémek előállítása. A harmadik korszak (XVI. sz. első fele - XVII. sz. közepe) a jatrokémia (l. o.) kora, amikor is a kutatás főleg gyógyszerek előállítására irányult. A negyedik korral (XVII. sz. közepe - XVIII. sz. vége) kezdődik a tulajdonképeni K., melynek kimondott célja a testek összetételének megismerése. Ez időben az égés tüneményeinek magyarázására flogiszton elméletet állították fel, amiért is e kort különben a flogiszton elmélet korszakának nevezik. Ez irány az induktiv módszerből indul ki. Első főképviselője, Boyle Róbert (l. o.) szerint a K. célja a testek összetételének felismerése; módszere kisérletező. Elemnek a testek kimutatható, de tovább nem osztható részeit tekintette. A vegyületek sajátságai az azokat alkotó elemek sajátságaitól eltérők. Ez alapon különbséget tett a keverék és a vegyület között. Az analitikai K.-t sok tekintetben fejlesztette. A gázokkal való foglalkozása azok egyik alaptörvényének felállítására vezette. Kortársai, az angol Mayow J., a francia Lemery és Homberg nézeteikben főleg őt követték. Német kortársai közül Kunkel még a fémek alkatrészének a kénesőt tekinti; Becher pedig a flogiszton-elméletet készíti elő, amennyiben a testek alkatrészeiül három «földet», köztük a «terra pinguis»-t, az éghető földet tekintette. Becher tanaiból indult ki a flogiszton-teoriának megalapítója és kifejlesztője Stahl G. E. Ő a fémek földekkel való alakulását, a lélegzést, a korhadást az égéssel rokon jelenségnek tartja, s ezeket a flogiszton éghető anyaggal magyarázza. Kiváló kortársai Hoffmann és Boerhave. Tanaik alapján az elmélet tovább fejlődik. Németországban főképviselője Marggraf, ki a mikroszkóp használatát hozta be a K.-ba. Franciaországban Goeffroy, Monceau, Rouelle (Lavoisier és Proust tanára) és Macquer váltak ki. Különösen nevezetes már a K.-nak mint tudománynak szempontjából az angol Black, Cavendish és Priestley, a svéd Bergmann és Scheele. Black, a kiváló experimentátornak, különösen a szénsavra vonatkozó tanulmányai fontosak. Cavendish bizonyította be, hogy a viz oxigén és hidrogén vegyülete, hogy a levegő nitrogén és oxigén állandó összetételü keveréke. Priestleyt gázanalitikus munkái és az oxigén felfedezése tették nevezetessé. Scheele, a kiváló analitikus, a klórt, a mangánt s az oxigént fedezte fel. Bergmann az analitikai és mineralogiai K.-t fejlesztette. Boyle és az imént említett angol és svéd kémikusok a K. új ágának, a gázok K.-jának, a «pneumatikus K.»-nak vetették meg az alapját. A teoretikus ismeretek és elméletek közül ki kell emelnünk Boylenak az elemekről és vegyületekről, habár nem preciz, de helyes felfogását. A K.-i rokonság, az affinitás tana is lényegesen fejlődött. Szemben az eddig uralkodó «similia similibus» elvvel Boerhave kimondja, hogy éppen az ellentétes tulajdonságu testek hatnak legjobban egymásra. Goeffroy «Tables des rapports»-ot állított össze, amelyben a testek rokonságuk szerint voltak csoportosítva. E kor irányelvei magukkal hordozták az analitikai K. fejlődését. A technikai K. különösen a savak gyártásában haladt előre. Több elemi test, p. a foszfor (Brandt), kobalt, nikol, platina stb. felfedezése, s több vegyület előállítása e korba esik.
Az ötödik korszakban (a XVIII. sz. végétől napjainkig) a vizsgálódás iránya és módszere quantitativ, ez a mennyileges kutatás kora; a jelenségek magyarázásánál pedig vezérfonalul az atomteoria szolgál, amiért is e kort az atomteoria korszakának is nevezik. Kezdetét Lavoisier (1743-1794) fellépésétől kell számítanunk. Lavoisier volt az, aki fizikai és matematikai ismereteire támaszkodva quantitativ kisérleteivel a K.-nak új irányt adott, s a K.-i buvárkodás legfontosabb eszközévé a mérleget tette. Majd Priestley és Scheele felfedezésére (oxigén) támaszkodva, alapját veti az oxidáció-teoriának: 1. A testek csak tiszta levegőben égnek. 2. Égés közben a levegőt elhasználják, s az elégett test súlyszaporodása a levegő súlyveszteségével egyenlő. 3. A legtöbb test vegyülete tiszta levegővel sav; a fémeké fémföld. Ugyancsak e kisérleteivel megállapította a természettudományok egyik legfontosabb elvét, az anyag megmaradása törvényét. A hőt, habár nem fogta fel mekanikailag, az ő «matiere de chaleur»-je súlytalan nem és anyagi természetü. Nevezetes francia kortársai Guyton de Morveau-, Berthollet- és Fourcroy-val együtt a racionális K.-i nomenklaturának veti meg alapját: az elemeket sajátságaik szerint öt csoportba sorozza; a vegyületeket biner (sav, bázis) és terner (só) vegyületekre osztja. Német kortársai közül kivált Klaproth. Kortársaival egyetemben az antiflogisztikus rendszert fejtette ki, amely csakhamar megbuktatta a flogiszton-elméletet.
E korszak a mennyiséges kutatáson kivül vezérszerepet az atomteoria játszik. Ez elmélet megállapítását nem kémikusok készítették elő, akik a K.-i proporciók fogalmát és törvényeit kifejtették. Ki kell közülök emelnünk Richtert és Proustot. Richter (1762-1807) munkássága főleg a XVIII. sz. utolsó évtizedére esik. A savak és bázisok közömbösülésére vonatkozó kisérletei alapján a vegyülési súlyviszonyok törvényét állapítja meg: azaz, hogy a vegyületek bizonyoss határozott viszony, illetve viszonyok szerint hatnak egymásra. Műveit nehézkes és nehezen érthető nyelvezete miatt sokáig figyelemre nem méltatták; noha mindenesetre a sztöchiometria megalapítása az ő érdeme. Proust (1755- 1826) legfontosabb műveit e század első éveiben Berthollet-val szemben való fellépésekor irta. Berthollet szerint ugyanis a testek a körülményektől függően tetszés szerinti viszonyban egyesülhetnek. Ezzel szemben Proust az állandó súlyviszonyok törvényét állította fel, mely szerint a vegyületekben az alkatrészek súlyviszonya állandó. Egyes elemek ugyan több viszony szerint egyesülhetnek, de ekkor a viszony ugrásszerüen változik, és nem folytonosan. Ezek alapjá Dalton (l. o.) a sokszoros súlyviszonyok törvényét állapította meg: a vegyületekben az alkatrészek atomsúlyaik egyszerü sokszorosai szerint foglaltatnak. E törvényt atomteoriá-jával magyarázta (l. Atomok). Az atomteoriát a kémikusok nagy része kedvezően fogadta (igy Tomson, Vollaston stb.), ami azután ez elmélet továbbfejlődésére nagyon előnyös volt. Hátráltatta helyes kifejlődését az 1815. felszinre került Proust-féle hipotézis, mely szerint - a testek atomsúlyai a hidrogén atomsúlyának egész számu sokszorosai levén - a testek a hidrogén ősanyagnak különböző módon való kondenzációjából keletkeznek. Hogy az atomteoria ennek dacára is helyes irányban fejlődött ki, az Davy (l. o.) Gay-Lussac (l. o.) és különösen Berzelius (l. o.) munkásságának eredménye. Davy a Dalton meghatározta atomsúlyokat csupán equivalens súlyoknak tekinti. Az elektromosságot sikerrel alkalmazza a K.-ban (alkalifémek felfedezése), s alapját veti az elektrokémiai elméletnek (l. o.), Gay-Lussac (1778-1850) inkább fizikai irányu kutatásaival megállapítja a gázok hőokozta kiterjedésére vonatkozó alaptörvényét. Kisérleti alapon térfogatos törvényét bizonyítja be, amely szerint a gázalaku testeknek egyszerü viszonyban álló térfogatai hatnak egymásra. A gyakorlat szempontjából is nagy érdemei vannak: ő a térfogatos elemzés megalapítója. A gázoknak a hőmérsékkel szemben való egyenlő viselkedéséből már Gay-Lussac 1808. arra következtetet, hogy a gázok sűrüsége vegyületsúlyaikkal arányos. Ez alapon 1811. Avogadro azon elméletet állította fel, hogy a gázok egyenlő térfogataiban a molekulák száma is egyenlő.
A svéd Berzeliusnak a K. legtöbb ágában elévülhetetlen érdemei vannak. Az első kémiai ásványrendszert is ő állította fel. Speciális vizsgálatai a kémiai kuttás mintaképeül szolgálnak. E század első évtizedeiben a K. terén kifejtett munkásság az ő munkássága köré csoportosítható. Gay-Lussac térfogatos törvénye az ő kezében vált az atomteoria alapkövévé: egy térfogat gázalaku testnek egy atom felel meg; ezért jelölésükre a volumatom nevet használta. Az 1848-ban közzétett atomsúly táblázatban több elem atomsúlyának helyes értékét adja (0 = 100-ra vonatkoztatva). 1819. Doulong és Petit az elemi atomok hőkapacitásának egyenlőségét állapítják meg. Ugyancsak ez évben Mitscherlich az izomorf kristályokra vonatkozó törvényszerüséget fedezi fel. 1834. pedig Faraday elektrolitikus törvényeit hozza le. Az ezen törvények alapján megállapított atomsúlyok javításra szorulnak. E korban még az equivalens, atom és molekula fogalma nincs élesen definiálva; ezért sokan, közöttük Gmelin L. a biztosan meghatározható K.-i equivalensszámok ismeretét elegendőknek tartja. Ugyancsak Berzelius Davy eszméit némi tekintetben átvéve, az elektrokémiai elméletet (l. o.) fejleszti ki. Ez elmélet közvetlen folyománya dualisztikus rendszere. Berzelius a Lavoisier-féle oxigén savteoriát (minden sav oxigéntartalmu) a leghevesebben védelmezte. E felfogás megváltoztatása különösen Davy, Gay-Lussac és Thenard érdeme; ők mutatták ki, hogy a klór elem, s hogy a sósav oxigénmentes. Ez alapon a hidrogén savteoria fejlődött ki, melynek kifejlesztésére Liebig tett legtöbbet. Később maga Berzelius is elfogadta az új irányt s a klór, fluor és jód sóit haloid-sóknak nevezte a többi amfid-sókkal szemben. Berzeliusnak az organikus K. terén is nagy érdemei vannak. A szerves és szervetlen K. egymástól való megkülönböztetését ugyan már a XVII. század végén megtaláljuk, de az éles megkülönböztetést azon alapon, hogy a szerves vegyületek mesterségesen nem állíthatók elő, Bergmann tette meg. Ezzel szemben Berzelius a mellett van, hogy a szerves vegyületek alkatrészeikből épp ugy alőállíthatók, mint a szervetlenek. Már ő megkülönböztetést tesz a vegyületek empirikus és racionális összetétele között. Az izomeria - melynek neve is tőle van - fogalmának megállapításában lényeges része van (1820-30). A régi gyökteoria - melynek első nyomát Gay-Lussac műveiben találuk (C4H4 a később Berzeliustól «Aetherin»-nek nevezett gyök) - kifejlesztésében Berzelius lényegesen közreműködött. E teoria, mely a dualizmus alkalmazása folytán téves volt, 1837. érte el tetőpontját.
A szerves K. terén nálánál kiválóbb érdemeket Liebig, Wöhler és Dumas szerzett, akik munkásságának nagy része még Berzelius idejébe esik. Liebig J. a több bázisu savak elméletét lényegesen továbbfejleszti. A fiziologiai K.-nak mondhatnók első tudományok művelője. Wöhlernek hasonló irányu munkálatai a két tudós együtt való hasznos munkálkodására vezettek. A szerves és szervetlen K. között ellentét elsimitására fontos esemény volt, hogy 1828. Wöhler a húgyanyt ciansavas ammoniumból előállította. Dumas (l. o.) szembeszáll a gyökteoriával és a dualizmussal: Szubstitució szabályait állítja fel, melyek szerint a szénvegyületekben a H atomok Cl, Br, J és más negativ atomokkal helyettesíthetők. Megállapítja az u. n. régi tipus-teoriát, mely szerint a halogenekkel való helyettesítés a vegyület főjellemén nem változtat s igy az ily vegyületek K.-i tipust alkotnak. A mekanikai tipus pedig az összes helyettesítésekkel lehozható vegyületeket magában foglalja. Kimondja, hogy a vegyületek egységes egészet képeznek és K.-i jellemüket első sorban az atomok elrendeződése és száma, és csak másod sorban a minősége adja meg. A gyök és szubstitució-teoria küzdelmében a kor kémikusai ugyszólván kivétel nélkül részt vettek. Igy Laurent 1836-ben «theorie des radicaux»-ját állapítja meg: a szénvegyületek alap és leszármaztatott magvakból (radicaux) állanak. Ugyancsak a harmincas években Gerhardt «theorie de residus»-jét állítja fel, mely elvben hasonlít a régi gyökteoriához, de benne a gyöknek tulajdonképeni fogalma más. Kiváló érdeme e két tudósnak, hogy a negyvenes években a molekula, atom és equivalens fogalmát definiálták s egymástól elválasztották. Ugyancsak a negyvenes években Gerhardt, támaszkodva Wurtz, Hoffmann, Williamson és Schiel (1842. a homologiát állapítja meg) munkálataira, teoriáját, az új tipus teoriát fejti ki, melyben alaptipusul a viz, ammonia, a hidrogén és sósav szolgál. Rendszere egységes és a gyökök szerepe benne mégis helyes kifejezésre jut; valóban a régi gyök és tipus-teoria összeolvadásának tekinthetjük. Gerhardt tipus-teoriáját Kekulé 1857. a vegyes tipusokkal egészítette ki.
Szemben a mindinkább előtérbe jutó tipus-teoriákkal Kolbe Berzelius gyök-teoriáját eleveníti fel és az által, hogy csupán csak a lényegét tartja meg s a részletekben előnyös változtatást tesz (p. gyökök is változhatnak), új életet önt belé. Hasonló irányban működött Frankland, aki különösen az organometallok K.-i konstituciójának kiderítésére végzett kisérleteket. Ezen kisérletei alapján az elemi testek vegyértékének tanát fejti ki. Ő maga több elemi test és összetett gyök vegyértékét megállapította. Utána pedig különösen Kekulé, aki a szénatom négy vegyértéküségét mutatta ki. Lényeges lépés volt a vegyértékek tanának továbbfejlesztésére nézve, hogy 1858. Cannizzaro a molekula és atom fogalmát véglegesen tisztázta. Azon kérdés tekintetében, vajjon az elemek vegyértéke változó vagy pedig állandó, a kémikusok megoszlottak s különösen a hatvanas években heves vitát folytattak. Kekulé a vegyértékek állandósága mellett foglalt állást s az eltéréseket az atomos és molekularis vegyületek elméletével magyarázta. Vele szemben különösen Erlenmeyer hangsúlyozza, hogy minden elemnek bizonyos maximális vegyértéke van, egyes esetekben azonban ezeknek csak egy része szerepel s ez alapon a vegyületek telített és nem telítettekre oszthatók. Kolbe, Blomstrand és mások ez irányban való kritikai művei az utóbbi vélemény felé hajlottak, ugy hogy manapság is főleg ez van elfogadva. A legújabb időben számos vizsgálat (Popoff, Henry, Röse, Krüger stb.) történt az irányban, vajjon a több vegyértékü elemi atomok egyes vegyértékei egyenértéküek-e, vagy sem. A kérdés mindez ideig eldöntetlen maradt.
Az atom-elmélet megállapítása óta majdnem ötven év telt el addig, mig a vegyérték fogalmát megállapították. E fogalom volt az, amely a következő években a rohamos haladást lehetővé tette. Ez alapon fejlődik ki ugyanis az atomkapcsolódások tana. Már az ötvenes években Kekulé és Couper egymástól függetlenül megállapítják, hogy a szerves vegyületekben a szénatomok egymással közvetlenül kapcsolódhatnak. Ez időbe eső műveikben már a struktur-teoria első nyomait látjuk, amelynek célját a hatvanas évek elején Butlerow jelölte ki. A vegyületek ismeretében tehát a szerkezeti képlet kisérleti alapon való megállapítására egyike a legfontosabb feladatoknak. Ugyancsak Kelulé 1865. a benzol szerkezeti képletét állapítja meg. Ez alapon azután az előző évtizedben a piridin és kinolin szerkezetét állapítják meg, melyből kiindulva a legutóbbi időben egyes növényi alkaloidák szerkezetének megismerése és azoknak szintetikus úton való előállítása is sikerült. A struktur-K.-val együtt az izomeria tana is kifejlődött. A hatvanas években különösen az aromás vegyületeknél Kekulé a helyzeti izomeriát; a nyolcvanas években Wislicenus, Le Bel és van t'Hoff a fizikai izomeriát s vele a sztereo-K.-t; a kilencvenes években pedig Laar és Baeyer a tautomeriát és deszmotropiát állapították meg. A vegyértékek tana a szervetlen K.-ban is tért hódított. Az inorganikus és organikus kémia nagymérvü előhaladottsága az általános K.-nak kifejlődésére vezetett. Igen fontos esemény e téren az elemek természetes rendszerének, a periodikus rendszernek felállítása. Ezt 1864-ben egymástól függetlenül Newlands és Meyer L. kezdeményezte, de tulajdonképen 1869. ugyancsak Meyer L. és Mendelejeff fejtette ki. Ezzel szemben legújabban Crookes spektroszkópiai észlelései alapján ismét egy ősanyag létezését vetette fel.
Azon összefüggések, melyek az atomok és a belőlük alkotott vegyületek fizikai sajátságai között fennállanak, s melyek a molekulasúly meghatározását lehetővé teszik, az utolsó 20-30 évben a fizikai K. nagymérvü fejlődésére vezettek. Számos tudós szerzett kiváló érdemeket e téren, igy Kopp, Raoult, de Coppet, Andrews, Maxwell, Gouldberg, Waage, van t'Hoff, Nernst, Oshvald, Gibbs stb. A mineralogiai, a fiziologiai, a gyógyszerészeti és különösen a technikai K. előrehaladottságát és mai kifejlett álláspontját főleg e korban érte el. Jóllehet a kulturális törekvések már a legrégibb időben K.-i ismeretekre vezettek, mind a mellett a K., mint tudomány, eddig még csak két századot élt meg. Mai fejlődöttségére pedig különösen a XIX. sz.-ban s leginkább annak második felében jutott. Hazánkban a kémiai buvárkodás terén különösen kitüntek: Fabinyi, Felletár, Fleischer, Győry, Hankó, Hidegh, Ilosvay, Kalecsinszky, Lengyel, Liebermann, Molnár. Nendtvich, Pillitz, Ring, Say, Steiner, Than, Wartha stb.