b. al-Walid, a Kurejs-törzsből származó arab hős és hadvezér Mohammed korában, kinek eleinte ellenségei közé tartozott. Az Ohod hegy melletti ütközetben (625) is a próféta ellen harcolt; de miután Mohammed K. egyik rokonát nőül vette, átpártolt hozzá és kardjával az új vallás ügyét szolgálta. Mohammed az «isten kardja» (szeif Allah) nével tisztelte meg. A próféta halála után mint hadvezér a persák és görögök ellen részt vett az iszlám első nagy harcaiban, melyek Sziria, Palesztina és Persia meghódítására vezettek. Meghalt Emeszában 642-ben.
(arab) a. m. utód, a mohammedánok között azok címe, kik az iszlám egyházának és államának kormányzásában Mohammed utódai. A K. a mohammedán egyház imámja, azaz vezére. A mohammedán közjog szerint a K. méltóságának érvénye az igazhitüek közmegegyezésén (idsmá', l. o.) alapszik; de már nagyon korán fejlődött ki azon nézet, hogy e méltóság viselésére csakis a Kurejs- (l. o.) törzsből származó egyén bir jogosultsággal; valamint a próféta halála óta az igazhitüek egy nagy pártja azon nézetért harcolt, hogy a kurejsiták közül a K. méltóságát csakis a próféta leszármazó vérrokonai viselhetik (l. Imám, Si'iták). A Mohammed halála után (632) következő első négy K. a medinai körök részéről történt választás által jutott a trónra, ugyanis:
|
Abu |
632-634 |
|
'Omar b. al-Khatta |
634-643 |
|
'Othmár |
643-655 |
|
'Ali |
655-660 |
E korszakot Kremer nyomán az iszlám patriárkális korszakának szoktuk nevezni. Már az Omajja-családhoz tartozó Othmár alatt a család tagjai nagy befolyásra tettek szert. Ali uralkodása alatt Mu'ávija sziriai helytartó érdekében egy hatalmas párt támadt, mely a medinaiak választó-joga ellenében az Omajja-család számára óhajtotta a K.-méltóságot állandóan megszerezni. (Lásd az alább következő törzsfát.) 'Ali halála után fia, Haszan hat havi uralkodás után önként lemondott Mu'ávija javára; ezzel kezdődik az Omajja családjából származó K.-k sora, minthogy Mu'ávija a trónra jutván, szabad választás ellenében családja számára biztosította a K. méltóságot. Egyúttal a birodalom székhelyét Medinából Damaszkusba tette át. E dinasztiából keleten a következő K.-k uralkodtak (660-750):
|
I. Mu'ávija |
660-680 |
|
I. Jezid |
680-683 |
|
II. Mu'ávija |
683 |
|
I. Merván |
683-685 |
|
5 Abdelmelik |
685-705 |
|
I. Velid |
705-715 |
|
Szulejmán |
715-717 |
|
II. 'Omar |
717-720 |
|
II. Jezid |
720-724 |
|
10 Hisám |
724-743 |
|
II. Velid |
743-744 |
|
III. Jezid |
744 |
|
Ibráhim |
744 |
|
II. Merván |
744-750 |
Az omajjádok uralkodása alatt az elnyomott pártok titkos propagandája szüntelenül működött. Abdelmelik vetett csak véget a kháridsiták (l. o.) zavargásainak. Nevezetesen a legitimisták, kik jogos K.-nak csakis a prófétától leszármazó utódot ismertek el, az ő imámjaik (l. o.) javára szőttek összeesküvéseket; a próféta családjával vérrokonságban álló Abdász (a próféta nagybátyja) utódai a legitimista mozgalmat a maguk javára használták fel.
Az itt következő táblázat legalkalmasabban fogja feltüntetni a különféle pártok pretendenseinek családi jogcímét a próféta örökségeire:
Az abbászida pretendensek szeretik a Hásim ivadékai nevét, mely a próféta dédapjától való egyenes leszármazásukat tünteti fel. Aspirációik számára különösen Khoraszánban toborzottak nemzedékeken át titkos hiveket, mig II. Merván alatt nyiltan zászlót bontottak és elősegítve Mezopotámia lakossága által, mely kezdettől fogva a legitimista pretendenseket pártolta, fekete zászlaik alá sereglett hiveikkel Sziriába törtek és vezérük, az abbászida család akkori feje, Abú-l'-Abbász számára követelték az uralmat. Több szerencsétlen ütközet után II. Meván Egyiptomba menekült, ahol meg is halt. Abu-l'-Abbász a hatalmat csakhamar el is foglalta «a próféta családja» számára, s az omajjád család összes megkeríthető tagjait kegyetlenül lemészárolta; ezért az Al-Szaffáh, a vérontó, nevet nyerte. A K. székhelyét Damaszkusból Mezopotámiába, előbb Anbárba, majd a tőle alapított Hásimijjába tette át; utóda alatt 762. Bagdad lett a K. székvárosa. E K.-kkal veszi kezdetét az a szokás, hogy az uralkodó sajátképi neve mellé egy dísznevet (lakab) vesz fel, amely amazt teljesen háttérbe szorítja és a khalifa hivatalos nevévé válik; p. Abú Dsa'far mellékneve Al-Manszúr (akit isten győzelemre segít), Hárún khalifáé Al-Rasid (a jó útra vezérelt). Ezért a következő felsorolásban is csak a díszneveket használjuk. Az abbászida K.-ák a következő sorrendben következnek egymás után (750-1258):
E K.-ák Al-Mutavakkil óta, ki török testőrséggel vette magát körül, mely mind erősebben magához ragadta a hatalmat, csakhamar elvesztették a tényleges uralmat az állam ügyei fölött. Al-Rádhi személyes gyengeségének érzetében az Emír alumará (fejedelmek fejedelme) méltósággal szervezi; ennek képviselői, mint a frank major domusok, önállóan intézik az állam ügyeit. Al-Musztakfí alatt a bujidák ragadják magukhoz a major domusi méltóságot és családjukban apáról fiura öröklik át. A központi hatalom elgyengülése folytán az egyes provinciák helytartói a K. névleges fenhatósága alatt önálló vazallus dinasztiákat alapítanak, melyek mellett a IX-XIII. sz.-okon át a K. csupa árnyalakká sülyed és mint az «igazhitüek fejedelme» és imámja inkább csak egyházi, semmint állami uralkodó szinében szerepelt (l. Szeldsukok), még 1258. Hulágu khán, mongol fejedelem véget vet az árnyuralomnak is. Bagdádot meghódítja és feldúlja, s Al-Musztá'szim K.-t meggyilkolja. Az abbászidák ekkor Egyiptomban találtak menedéket, ahol az ottani szultánok uralmuk jogosságát azáltal óhajtották bebizonyítani, hogy a K.-tól nyerték az invesztiturát. Csakis erre szolgáltak azok az abbászidák, kik a kairói palotában nagyhangzásu címeik és a K.-ák külső atributumainak használata mellett nem egyebek, mint a tényleges fejedelmek szolgái, kikkel amazok kényük-kedvük szerint bánnak. 18 abbászida trónolt e körülmények között Egyiptomban, amig 1517. II. Szelim török szultán elűzi Egyiptom világi uralkodóit és az imámi palotában lakó utolsó abbászidát magával viszi Konstantinápolyba; a khalifátus összes képzelt jogairól való lemondásra kényszeríti és az iszlám új székvárosa számára szerzi meg a vallásos hatalom jelvényeit, közöttük a próféta köpenyét (l. Burda) és egyéb ereklyéket. Ezóta a török szultánokra szállt a K. méltósága. Ezek nem felelnek meg ugyan a jogos K.-ák azon kellékének, mely szerint K. csak a Kurejs törzsből származó ember lehet. Igényüket azonban arra alapították, hogy az utolsó abbászida ünnepélyesen reájuk ruházta e méltóságot, nékik szolgáltatta ki a szent jelvényeket s hogy ők őrzői az iszlám szent városainak. A mohammedán khánonisták többsége belenyugodott a közjogi helyzetbe és a hatalom tényleges tulajdonosát K.-nak el is ismerték, bár az iszlám hivőinek nagy része nem óhajtván a régi kánoni közjog rovására alkudozni, másfelé keresi a jogos K.-t. Innen van, hogy Észak-Afrika nagy részében a marokkói serifet, ki kurejsita származásu, tekintik a jogos K.-nak. Magától értetődik, hogy a siiták, kik csakis alida K.-t ismernek el, az oszmán szultánok khalifátusi igényeit bitorlásnak nézik.
Az abbászida K.-ák uralkodása kezdetén Spanyolországban külön K.-ságot alapított az omajjád család egy tagja, kinek sikerült Al-Szaffáh vérengzése elől Spanyolországba menekülni, ahol az omajjádok uralma alatt virágzó mohammedán tartomány fejlődött volt. Ez az omajjádok nyugati dinasztiája (l. Mórok, Omajjádák). A K. címén uralkodtak továbbá az abbászidák jogait visszautasító fatimidák (l. o.) Egyiptomban.
régi héber fuvóhangszer, melyet Luther sípnak v. fuvolának nevezett. Ezen hangszert nádból készítették, hangja kellemes és szelid volt. Kétféle ilyen síp volt használatban: egy nagyobb s egy kisebb, az előbbiet Nebakhim-nak, az utóbbit K.-nak nevezték. Buxtorff szerint a K. azonos volt a pásztorsíppal. - K.-nak hivják ma Hebront is (l. o.).
mongol törzs, l. Mongolok.
(héb. a. m. kalács), a tésztából vett azon darab, melyet hajdan (Mózes 4. k. 15, 19-21 értelmében) a papnak kellett adni. Manapság a vallásos zsidó nők rövid ima mellett «veszik a K.-t», azután pedig elégtik.
Nikefor volt az 1163. IV. István védelmével megbizott görög vezér; ő azonban, mikor IV. István nem akart a Szerémségre szorítkozni, azon költött ürügy alatt, hogy Manuel császár visszahivatta, csakhamar otthagyta a trónkövetelőt.
Tibet (l. o.) K.-i, kevéssé ismert tartománya.
Noé legifjabb fia (Móz. I, 5, 32). A bibliai elbeszélés szerint (Móz. I, 10, 6-20) négy fia volt; Kus, Micrajim, Put és Kenaan. Ku alatt értették Dél-Arábia és Etiópia népeit, Micrajim alatt Egyiptom, Put alatt valószinüleg Líbia értendő, Kenaan pedig Palesztina őslakosainak és némely ehhez közelálló népnek ősatyja. A bibliai elbeszélés tehát e népektől mind rokon származásuaknak tekinti.
város K.-Indiában, l. Cambay.
népek északi és északkeleti Afrikában, melyek sem a négerekhez, sem a később bevándorolt sémitákhoz (arabok és abissziniaiak) nem tartoznak. Nevüket Mózes könyvéből (I. 10.) nyerték. Valószinü, hogy a K. egykor a sémitákkal közösen lakták Elő-Ázsia síkjait s innen vándoroltak be É.-Afrikának néger törzsektől lakott vidékeire; az utolsó bevándorlók a K. törzsből az egyiptomiak voltak. E törzsek különben az u. n. földközi-tengeri (kaukázusi) népfajhoz tartoznak, tehát ugy a sémitákkal, mint az indogermánokkal rokonok.