(Cheiromantia, gör.) vagy kirognomika, kirologia, annyi m. kézből való jóslás, vagyis azon titkos tudomány, amely valakinek a tenyeréből és pedig leginkább az ezen látható vonalakból, de az ujjain és körmein időről-időre mutatkozó tünetekből és állandó jelenségekből is az illetőnek jellemét, érzületét s részben ezektől, részben már tényezőktől meghatározott jövő sorsát fel tudja ismerni. A K. ős idők óta egyike a legelterjedtebb jóslási módoknak és az arcismerettan (metoposkopia v. physiognomika) meg a chirogrammatomancia, vagy grafologia, vagyis a kéziratból való jellemfejtés és jóslás mellett az ártatlanabb misztikának az az ága, amely a legújabb időkig fenn tudta magát tartani, sőt bizonyos tudományosság látszatával még napjainkban is hódít magának, főleg a felszines műveltségü előkelő körökben, hiveket. A K.-t az ókorban leginkább a khaldeusok és az ezek nyomain indult zsidó misztikusok művelték és terjesztették el utóbb a görög-római műveltség egész világában. Első virágkorát a római császárság minden titkozatos és bűbájos tudomány és mesterségért rajongó évszázadban élte. Az egész középkoron át is nagy tekintélyben állott s újabb nagy lendületre kapott az újkor elején, amikor egy Paracelsus (1494-1541) és Cardanus (1501-1579) is hathatós szószólói valának. Főtáplálékát a K. mindenkoron az asztrologiából merítíti, amellyel közös alapfeltevésből indul ki, abból t. i., hogy a világrendet és az ember sorsát szabályozó isteni akarat a jövőre irányuló határozatait részben a makrokozmos, vagyis a világegyetem, részben pedig az ezt kicsinyben ábrázoló mikrokozmos, vagyis az ember életjelenségeiben előre vetíti s az ily előjelekből olvasni, következtetni tudóknak elárulja. E tan szerint az ember tenyerét a hét bolygókörnek megfelelő hét övre osztják a rajta többé-kevésbbé erős kinyomatu vonalak. Ezek főbbje: a linea vitalis, vagyis az életvonal, amely a hüvelyk- és a mutató-ujj között kezdődve a hüvelyk közé kanyarodik; a linea naturalis, s. cephalica, vagyis a természet- v. fővonal, mely a mutató-ujj alatt kezdődik s eredeténél többnyire szeli az előbbit; az asztal-, lágyék- v. közönséges vonal (linea mensalis, inguinalis s. communis), mely a kis-ujj alatt kezdődőleg végigfut a többi alatt s a mutató- és a nagy-ujjközt v. ez utóbbi alatt végződik; a máj- v. gyomorvonal (linea hepatica s. stomachia), mely kevésbbé határozott kezdőhelyü s rendesen keresztezi az életvonalat; végül a rascetta, vagyis a tenyér alatti első kersztvonal a kéz csuklóján. Továbbá hét mellékvonalat különböztettek még meg rendesen, u. mint a Mars-, a Nap, a Venus-, a Saturnus-, a Házasság-, a Tejút- és a Döntő-vonalakat (l. Martis s. soror vitalis, l. Solis s. honoris, cingulum Veneris, l. Saturnina s. fortunae, l. matrimoniales, Via lactea, l. discriminales). Az e vonalaktól határolt területek mindenikének is sajátszerü jelentőséget tulajdonítottak. Ilyek: az asztal (mensa), a természet- és az asztalvonal között; a Mars barlangjai v. a háromszög (cavea Martis s. Triangulum), az élet-, természet- és májvonal között stb. Az öt ujj tövében, az első ízület alatti húsosabb kidomborodások nevei: a Venus hegye, a hüvelyk alatt; Jupiter h., a mutató-ujj alatt; Saturnus h., a nagy-ujj alatt; a Nap h., a gyűrüs-ujj alatt; a Mercurius h., a kis-ujj alatt, s hatodikul az előbbi alatt a Venus hegyével szemben álló kisebb kiemelkedés a tenyér közepének a hüvelykkel átellenes szélén. Egészen szerencsésnek az olyan kezet tartották, amelyen az említett vonalak, de különösen a fővonalak mindenike megvan és jól ki van fejlődve s mindegyik a maga rendes helyén található, továbbá ahol a hegyek is pontosan az illető ujj tövében dudorodnak ki, ahol a fővonalak nincsenek megszakadva, a háromszöget nem szelik át zavaró kereszt- és harántvonalak, főképen pedig amelyen a Venus öve is megvan. Ezzel a tudákos K.-val nagyjában meglehetősen megegyeznek s eszerint, ugy látszik, vele közös eredetüek a cigányok gyakorolta kézjóslásnak az alapvonalai, melynek elég részletes ismertetését adta - egy a főbb vonalakat szemléltető ábra kiséretében - Wlislocki Henrik dr., Vom wandernden Zigeunervolke címü munkája (Hamburg 1890) 236-244. lapjain.
A K.-nak, amelyről a mult század végén német egyetemeken még előadásokat tartottak (igy Jenában Hexner, Halleban Nietzky), elég gazdag, többnyire latinnyelvü régibb irodalma van, melynek főbb művelői, az említett Paracelsuson és Cardanuson kivül, Hageni János (1522 körül), Ingenbert 81689), Praetorius (1599), Gocklenius (1692), Abúhaly Ben Omars, kinek Astroligia terrestris címü, arabból ford. műve Freystadtban jelent meg 1703. Az újabbak közül különösen D'Argentigny, La chirognomie, Páris 1843 (német ford. Stuttgart 1846); Carus G. K., Über Grund und Bedeutung der verscheidenen Formen der Hand (u. o. 1894) és Landsberg J., Der Handteller (Posen 1862) említendők.
(gör. Chiroplastika), szobornak alakítása véső nélkül, puszta kézzel agyagból vagy viaszból. Mintázás.
l. Kipállás.
Lola, német regényirónő, született Prágában 1854 jun. 17. Irói álnéven Ossip Schubin, melyet Turgenjev «Heléna» címü regényéből választott, igy akarván feltüntetni saját vonatkozásait és irányát, mely az orosz regényiró realisztikus törekvésével párhuzamban halad. Miután élete legnagyobb részét külföldön töltötte el, regényei is mint a nemzetközi világvárosokban folynak le. Sokat irt; legnevezetesebb kötetei: Gloria victis! (Berlin, 3. kiad. 1892); Unter uns (u. o. 4. kiad. 1891); Finis Poliniae! (Drezda 1893) stb.
fürdő, l. Kérulj.
(Kjeronavare), alacsony (237 m.) és mintegy 5 km. hosszu dombsor Norrbotten svéd länben, a Tornea és Kalix-folyó közt; rendkivül gazdag vasércekben, csupán felületének ércgazdagságát 225 millió t.-ra becsülik.
kisközség Esztergom vármegye esztergomi j.-ban, (1891) 631 német lak. Határában kőszénbányák vannak.
kezdésü magyar helyneveket l. a főszó alatt.
1. Imre, jezsuita, szül. Nagyszombatban 1631 nov. 3., megh. Bécsben 1683 okt. 25. A fiatal Rákóczi herceg nevelője és a család gyóntatója volt 18 évig. Nagyszámu, többnyire polemikus munkáin kivül említendő: Az igaz hitre vezérlő könyvecske (Nagyszombat 1681).
2. K. István, l. Diószegi és Szegedi.
3. K. János, református lelkész, l. Diószegi.
4. K. János, ág. h. ev. szuperintendens, filozofus-költő, szül. Szent Andráson (Sopron) 1770 szept. 22. földmívelő szülőktől, megh. Sopronban 1846 febr. 19. A vadosfai diákosztályt bevégezvén, szülői 1782. Sopronba vitték, hol az evang. főiskola nem látott buzgóbb tanulót. Többek közt a lelkes Schwartzert is hallgatta, mester nélkül tanult nyelveket s beleélte magát a klasszikusokba. Tanítói s jelesb társai szeretni és becsülni kezdték s amazok megnyitották előtte könyvtáraikat. 19 éves korában irta első versét, melyet a birálat kedvezően fogadott: Hercules választása c., melyet Lowsh után kora legjobb iróival versenyezve, fordított; Széchenyi Ferenc gróf kivánságára tette közzé, ennek mecenási segélyével. Befolyása tanulótársai közt évről-évre növekedvén, az ő fejében született meg az irodalmi egyesülés üdvös hatásának első nagy eszméje s megalkotta az igénytelen első magyar társaságot, mely már közel egy század óta termi gyümölcseit a soproni evang. főiskolában, jeles irókat képezett a hazának s példájával sok hasonló intézetet hozott létre a magyar iskolákban. Iskoláit befejezve, a prot. teologus ifjak szokása szerint, külföldi egyetemre késszült s bár gyülölte, de nem kerülhette el azt a lealázó úti pénszerzési forrást, melyet albizálás-nak hivtak s mely abban állott, hogy a szegényebb sorsu ifjak országszerte végigjárték hitsorosaikat úti segély gyüjtése végett. Egy barátjával együtt elindultak Győr, Mosony, Pozsony s a kárpátaljai vmegyéken keresztül a bányavárosok felé, majd Gömör, Szepes, Sáros vmegyékbe, Kassára, Debrecenbe, onnét vissza Pestre, Fejér, Veszprém és Komárom vmegyékbe; jól megnéztek minden nézni és tanulni valót s megismerkedtek saját házainál Győrben Ráthtal, Kassán Baróthy és Bacsányival, Pécelen gr. Rádayval, Pesten Dugoniccsal, Horányival, Koppival, br. Podmaniczky Józseffel s Verseghyvel; Fehérvárt Virággal s Fehér Györggyel, Komáromban Péczelyvel s ismeretekkel, tapasztalásokkal és rokonszenvekkel gazdagodva tértek vissza. E termékeny körút bevégezte után 1791. külföldi egyetemekre ment. Göttingában egy tanévet töltött, onnan Jenába ment, hol Griesbachot, Paulust, Schillert stb. hallgatta s élve látta a weimari nagy triaszt, Goethét, Wielandot és Herdert. Hazajövén 1793. végén, Schwartzer volt tanárának ajánlatára Prónay László br. házához jutott nevelőnek s csakhamar a győri evang. gyülekezet kinálta meg tanári székkel, melyet el si fogadott s 1796-ig töltött be. E mellett a költészetet is folytatta, gyönyörü dalokat s elegiákat birunk tőle e korából s itt kezdé fordítani Wieland Musarion-át. Nyugalmasb életre s családalapításra vágyódván, lelkészi hivatalt vállalt a nagy-baráti községben Győr mellett, hol azutánn megházasodott. Termékenyebb irodalmi pályája ekkor kezdődött; jeles epistolákon s más épületes költeményeken kivül, melyeket időnként irt s melyek irodalmunk legjobbjai közé tartoznak, 1789-ban megindította Zsebbe való könyvét, mellyel zsebkönyvirodalmunk kezdődik, melynek feladata többnyire fordított erkölcsi elmélkedések s versezetek, eredeti csak Búcsuzás az ifjuságtól címü éneke. Ezt nyomban három közhasznu munka követte. Meiners Kristóf Oktatása, miképen kellessék az ifjaknak haszonnal dolgozni; Knigge ismeretes könyve Az emberekkel való társalkodásról 3 kötetben és Erkölcsi oktatás ifjabb asszonyságok számára angol eredeti után. 1799-re megjelent zsebkönyve második évfolyama, most már irodalomtörténeti tartalommal is. A kis-baráti egyszerü paplakot 3 év mulva a zalavármegyei kővágó-örsi nagyobb s jövedelmesb parokiával váltotta fel, ezt pedig későbben a még népesebb s tekintélyesebb nemes-dömölkivel. Amott s közben B.-füredet látogatva, sok érdekes ismeretséget kötött, ezek közt a nagy Festetich Györgyét. Ez alatt adta ki névtelenül, Seiler után dolgozva, a Protestans közemberek olvasó könyvét, növelte költeményei s egyházi beszédei számát, fordított Schillerből s befejezte Musarionát. Itt kereste fel az akkor Kámban lakó Kisfaludy Sándort, itt fedezte fel a szomszéd Sömjényben, a halhatatlan verseit rejtekben irogató Berzsenyi Dánielt, ki azután az új jó barátban lelkes buzdítót s bátorítót talált. E hat év emlékezetét sok hasznos és gyönyörködtető munkája őrzi. A Weber pozsonyi nyomdász által kiadott Közönséges historiák nagy művet, melyet az 1801. elhalt Gvadányi a XV-ik sz.-ig irt meg, a kiadó felhivására ő folytatta s a VII. kötetet, mely a hitújítás korát is magában foglalja, ő készítette el (1805). Ugyanez években adott ki egy görög és római Mythologiát Damon után s egy Gyermekek és ifjak tárházát 2 kötetben (1803); egy Magyar és német levelező könyvet (Pest 1803); mely újabb átdolgozásokban ma is közkézen forog: Zaid regényt Kotzebue után; az Emberi indulatok tükörét nagy részben Lafontaine után (1804); a Kellemes időtöltésre való elmés nyájasságokat (1806). Ekkor látott napvilágot Predikátziós könyve is, mely a jó hangzásu egyházi szónoklat példánya volt. De mindezeknél inkább fordította K.-re a hazai nagy közönség figyelmét szerencsés pályaműve, egy névtelen hazafi által 1804. kitűzött érdekes kérdésre: Mennyire ment már a magyar nyelv kiműveltsége? Micsoda módok és eszközlések által kellene azt nagyobbra vinni, stb. A biráló tagok K.-t tüntették ki. 1808. a soproni evang. eklézsia meghivása lepte meg s főleg gyermekei nevelése céljából oda tette át lakását, hol szegény ifju korában szép pályáját megkezdte. Itt érte a magas öröm, hogy a születése helyén, Szt. Andráson tartott egyházkerületi gyülés alkalmával Festetich Ignác gr., a már nagyhirü s köztiszteletben álló fiu derék édes apját, K. Sándort minden jobbágyi szolgálat alul véglegesen felmentette. Soproni lelkész korában adta ki, többekkel egyesülve még 1808. A nemzeteket s országokat ismertető gyüjtemény 3 kötetét; a Gvadányi-féle világtörténelem 8-ik kötetét; Görög régiségtanát Eschenburg után s Horátzius epistoláinak Wieland jegyzeteivel kisért első kötetét, melyet 1803. Kazinczy buzdítására fejezett be a második könyvvel; továbbá megbővített Kniggejét s két szép imakönyvet, egyiket a köznép, másikat a középrend számára. 1810. Győrbe hivták meg elkipásztornak, ezt azonban el nem fogadta; 1812. dunántuli ev. püspökké választatott, amit 1882. nemességre emeltetése követett. Mint püspök nem egyszer jutott ellenkezésbe a kormánnyal, p. a zsinatok, a prot. tanrendszer, a tanuló ifjaknak a külföldi egyetemek látogatásától eltiltása, a protestáns gyermekek nevelése, stb. kérdéseiben. Irodalmi munkásságát ezután sem csökkentette, a Glatz és Sartori szerkesztésében megjelenő Bécsi annálisokat három éven át (1810-12) a magyar irodalmat ismertető cikkekkel segítette; 1814. Versei gyüjteményét, Kazinczy előszavával, Pesten Trattnernél adta ki. Kiadta Herder kátéját, képes ábécéjét, újabb verses és imádságos könyveit apróbb gyermekek részére s két kötetes Ifjuság barátját; becses kis munkáját: A vallástalanság okairól, különösen a protestansok között; Döbrenteynek 1814. megindult Erdélyi muzeumába sokat dolgozott s hat év előtt félbeszakadt Utazási tárát négy év alatt nyolc kötetben folytatta s e tanuságos gyüjteménybe 17 utazást hozott; 1819. Helikoni kedvtöltés cím alatt szépirodalmi folyóiratot indított meg, de a vállalat, két évi folyam után, részvét hiánya miatt abba maradt. Dolgozott a zsebkönyvekbe, adta Delille szép tankölteményének, a Falusi életnek fordítását s Juvenál szatiráit, részint versben, részint prózában; kiadta a Helikoni kedvtöltések ifjabb s érdekesb testvérét: Kilót. 1825. egyik legszorgalmasb munkatársa lett Dessewffy József gr. Kassán megjelenő Felső magyarországi Minervajának. A nádor meghítta azon tekintélyes férfiak koszorujába, kik a felállítandó m. akadémia szabályait kidolgozták, a m. kir. akadémia megalkotása után pedig, 1830. Kazinczy Ferenc utódául a történelmi osztályban neveztetett ki első rendes taggá. Hiven eljárt osztálya megbizásaiban, de mégis többet munkált egyéb irányokban. Akadémia fellépései közt első volt: Emlékbeszéde gr. Széchenyi Ferenc és Festetics György felett. Következett Goethe Iphigeniajanak fordítása a Külföldi Játékszinben; Horátziusa Wielandnak Kazinczy F. által fordított jegyzeteivel (1834); Blair Rhetorikai s aesthetikai leveleinek fordítása angolból, melyet az akadémia megbizásából készített (1838, 2 köt.); ezenkivül a Tudománytárt 1834-1839-ig érdekes történeti s irodalmi cikkekkel gazdagította s már folyóiratokba is végtelen sokat dolgozott; a Minervába ismét egy terentziusi vígjátékot s a római klasszikusokból (Cicero, Seneca, Eutrop stb.) egyes mutatványokat adott; a Sasba Pope tankölteményét a Kritikáról (prózában) küldte be s az Atheneum-, Figyelmezőbe, Muzárionba, sőt a Wiegand-féle Közhasznu Ismeretek Tárába is nagyszámu cikket szolgáltatott. E munkásság közben magánélete rideggé és szomoruvá kezdett válni; szemei mindinkább elgyengültek, nejét 1832. elvesztette. 1839. indította meg gyüjteményes munkái legbecsesbikét, a Soproni Estvéket, melyekből öt év alatt ugyanannyi kötetet adott ki; ebben láttak világot Ovid Elváltozásai (Metamorphosis) prózai szabad dolgozásban. Svetoniust is elkészítette, de ez kiadatlan maradt. Még két nagy öröm várt reá. 1840. kir. tanácsossá nevezték ki, ő volt az első Magyarország protestáns püspökei közt, ki előbb a nemesítés s azután e cím megtiszteltetése ért. A Kisfaludy-társaság 1842. tagjai közé választotta. Ez időtől fogva kizárólag e szépirodalmi intézetnek szentelte irodalmi munkásságát. Ennek kebelében adta beköszöntőül Longinus hires könyvét a Fenségről, a szerző életével és Schlosser jegyzéseivel, tiszta s hangzatos nyelven s Toldy által kiadott poétai munkái elébe bevezetésül Uránia intéseit, Pythagoras aranymondásait, Cato vers-párjait, s újabb megbizás folytán Anaximenes és Aristoteles rhetorikáit s ez utóbbiakat még azután, midőn már megirta hattyudalát, Búcsuját társaitól. Az 1840-es években kezdte megirni nagybecsü Emlékezéseit, melyek két közleményben 1845. s 1849. jelentek meg Sopronban. Az akadémiában Toldy Ferenc tartott felette gyászbeszédet 1846 márc. 9. Külön megjelent munkái 76 kötetet tesznek s husznál több honi s külföldi folyóirat s gyüjtemény közli számtalan nagyobb-kisebb, sohasem üres, mindig tanuságos s hasznosan gyönyörködtető dolgozatait.
5. K. Miklós, l. Tótfalusi.
6. K. Pál, honvéd ezredes, az 1848-49-iki szabadságharc egyik hőse. A szerb háboru kezdetén a bihari nemzetőrök parancsnoka volt s Kiss Ernő táborában harcolt. Először 1848 szept. 2. tünt ki Perlasznál. 1848 dec. 16. Damjanich alatt harcolt a járkováci ütközetben. 1849 febr. 26. Gál Miklós helyébe az aradi ostromsereg parancsnokává nevezték ki. Ápr. 4. résztvett a tápió-bicskei ütközetben, hol a 9-ik zászlóalj élén Földváry Károllyal kezet fogva, halálmegvetéssel rohant a híd elfoglalására. 1849 ápr. 26. a Komárom alatt vívott első csatában az ő dandára kelt át először a Dunán s már hajnali 3 órakor elfoglalta a homokhegyet s ezzel a csata szerencsés kimenetelét vezette be. Májusban Pétervárad parancsnokává nevezték ki, melyet 1849 szept. 5. nyitott meg az osztrákok előtt.
az a fadarab, melyre halmázsálás alkalmával a kast akasztják. L. még Hámfa.