Henrik, német kat. teologus, szül. Münstermaifelden (Rajnai tartomány) 1800 ápr. 20., megh. Münchenben 1840 jul. 28. A mainzi szemináriumban tanult. Pappá szentelték 1823 máj. 23. 1829. Bonnba, 1839. Münchenbe hivták a dogmatika és exegezis tanárává. Irodalmi munkássága széles kiterjedésü. Főműve: Katholische Dogmatik (3 köt., 4 kiad. 1861).
Miklós Ernő, régi utazó (1736-1801), szül. Mosonyban, előbb pénzügyi tisztviselő, később kereskedő volt. 1768-tól 1770-ig nagy utat tesz Levanteban, a Dunán le a Fekete-tengeren át Krimiába, onnan Konstantinápolyba, Szmirnába, majd Görögországon és Velencén át vissza. Uti naplóját Bécsben 1771. adta ki 3-ik kiadásban Tagebuch der Reisen cím alatt (u. o. 1783); francia fordításban Neufchatelben 1780. jelent meg. Van még egy kisebb, olaszul irt s németre fordított műve ily cím alatt: Briefe über die Schifffahrt und Handlung in Ungarn, Slavonien und Kroatien, geschrieben auf einer Reise in diessen Ländern im Jahre 1773. (Prága 1783).
(új-gör., szószerint a. m. tolvajok), a magyar szegénylegényekhez hasonló szabadcsapatok a modern Görögországban. (L. Armatolok.)
1. Ephraim, magyar és latin iró a XVIII. sz. második felében, aki a kassai evang. iskolánál mint rektor működött. Magyar dolgozatait többnyire Femer Kilény név alatt adta ki, s e tekintetben ismertebb tőle: Mindennapi közönséges és barátságos levelek (Pozsony 1776); latin művei közül nevezetesebbek: Phrases ex Langianis colloquiis latinis excerptae atque germanica, hungarica et bohemica versione donatae (u. o. 1774); Specimen enucleatioris grammaticae hungaricae (Pozsony és Kassa 1776, 2. kiad. u. o. 1792).
2. K. Gyula, botanikus, a kir. József-műegyetemen a növénytan rendes tanára; szül. Eperjesen 1844 máj. 5., hol atyja az evangelikus kollégiumban tanár volt. Korán elárvulván, Lőcsére került, hol a gimnáziumot elvégezte. 1864. a bécsi egyetemre ment, ott három éven át természettudományokkal, kivált növénytannal foglalkozott. Ezután állami ösztöndíjjal egy évet a zürichi műegyetemen s egyet a müncheni egyetemen töltött, utóbbi helyen Nägeli tanár vezetése alatt önálló mikroszkópiai vizsgálatokkal foglalkozott. Itt készítette el első nagyobb dolgozatát (a Pilobolus gombáról), mely a magy. tud. akadémia Értekezéseiben s a Pringsheim, Jahrbücher für wissenschaftl. Botanik címü folyóiratban jelent meg. Hazatérve 1869-70. a budai reáliskolában mint helyettes tanár, a rá következő években a műegyetemen előbb mint tanársegéd, azután mint a növénytannak magán- és helyettes, 1872 okt. rendes tanára lett. 1883 óta a magyar tud. akadémia levelező tagja; ma a műegyetem egyetemes és vegyészeti szakosztályának dékánja. Értekezései a magyar t. akadémia kiadványaiban, meg a külföldi folyóiratokban jelentek meg; a Vampyrellát ismertető dolgozata francia nyelven is megjelent és az Academie française díjjal tüntette ki. Más értekezései: Néhány floridea kristalloidjáról; A Pinguicula alpina mint rovarevő növény; A vadgesztenye gyökereinek ismeretéhez (Szabó Ferenccel); A tengeri moszatok kristalloidjairól; A Pinguicula és Utricularia sejtmagjaiban előforduló kristalloidokról; A vampyrella fejlődése és rendszertani állása; A modern növénytan törekvései. Emlékbeszéd Heer Oszvald fölött; Vizsgálatok a növénylevelek rendellenességeiről; A keresztes virág alkatáról bonctani alapon. Emery, A növények élete c. munkájának fordítását is revieálta.
3. K. Gyula Lipót, magyar eredetü német drámai költő és irodalomtörténeti iró, szül. Miskolcon 1804., megh. Berlinben 1876 aug. 2. Bécsben és Berlinben orvostudományt tanult, aztán hosszabb ideig utazott Olasz- és Görögországban, honnan visszatérve, Berlinben telepedett le és irodalmi pályára lépett. Drámáinak gyüjteményes kiadása Lipcsében (7 köt. 1871-72) jelent meg. Köztük nagyobb értéküek: Maria von Medici (1841) és ennek 2-ik része, Luines (1842, történelmi tragédiák); Zenobia (1847, melyet Buchholz szinre alkalmazott és Reinecke megzenésített 1844,); Moreto (1859); Maria (1860); Strafford (1862) és Heliodora (1867, szintén történelmi tragédiák); Die Herzogin (1848); Ein Schützling (1850) és Voltaire (1862, vígjáték). K. nevét Geschichte des Dramas (13 köt., Lipcse 1865-76) címü befejezetlen műve tette ismertté. V. ö. Gottschall, Julius Leopold K. Ein Essay (Unsere Zeit 1872. évf.).
4. K. Mihály, tudós és iró, szül. Merényben (Szepes) 1712., megh. 1782 márc. 18. Tanulmányait Eperjesen és Pozsonyban végezte, felsőbb kiképezését a Saale melletti Halleban nyerte. Mint lelkész működött Bártfán, Körmöcbányán és Pozsonyban; sokoldalu irodalmi működést fejtett ki s tagja volt több külföldi tudós társaságnak. Nevezetesebb munkái: Die Rechnungstabellen (Pozsony 1751); Sammlung merkwürdigster Naturseltenheiten d. Königreiches Ungarn (Pozsony és Lipcse 1778) stb.; kéziratban is több munkája maradt.
5. K. Miksa, szobrász, szül. Göncön (Hont) 1847 jan. 7. Miskolcon tanult, majd külföldi útra indult, előbb Berlinbe, aztán Münchenbe és Rómába. Berlinben nagy nélkülözések közt élt s már-már azt hitte, hogy tehetsége elveszti minden rugékonyságát, midőn a Germán rabszolga váratlan sikere (1878) kiragadta őt az ismeretlenség homályából. A hatalmas szobormű Párisban is feltünést keltett, s a kritika ugy beszélt róla, mint a régiek stiljére emlékeztető, de azért teljesen önálló alkotásról. Ezt követte Sámson Delila lábainál, majd később az Anachoreta s a Legyőzött hadvezér csoportja, megannyi valóságos mintaképe az energikus és realisztikus ábrázolásnak. K. Berlinben több arcképet is mintázott, köztük Manteuffel és Werder tábornokok életnagyságot meghaladó mellszobrait, aztán elkészítette a berlini monumentális új híd reliefjeit. Ismertebb alkotásai ezeken kivül: Hágár és Izmael csoportja, az Élet drámája s a karakterizálás rendkivüli erejét mutató Özönviz. K.-nak csak egy munkája van a magyar fővárosban, az első hazai takarékpénztár egyesület udvarán látható kútszobor.
6. K. Mór, zsidó teologus, szül. Miskolcon 1842 jul. 7. Gimnáziumi tanulmányait Miskolcon és Prágában végezte, az utóbbi helyen Rapaport rabbiiskoláján teologiai és egyúttal az egyetemen bölcsészeti tanulmányait is. 1863-69-ig mint iskolaigazgató és hitszónok működött szülővárosában, 1869-75-ig mint rabbi Ungvárt, 1875-80 Pápán, azóta Nagy-Becskereken, hol a városi és megyei életben is közelismeréssel működik és mint az országos rabbiképző intézet vezérlő bizottságának egyik buzgó tagja szerepel. Főbb munkája: Maimonides vallásbölcsészeti nagy munkájának magyarázó jegyzetekkel ellátott magyar fordítása, mely A tévelygők útmutatója címen 3 kötetben jelent meg (az 1-ső Pápán 1878., a 2-ik Nagy-Becskereken 1887-ben, a 3-ik u. o. 1891); Magyar és német hitszónoklatai Miskolcon (1867) és Ungvárt (1871-73) jelentek meg; azonkivül számos cikket közölt a hazai és külföldi zsidó felekezeti és tudományos folyóiratokban.
7. K. Manius Sámuel, oláh történeti, nyelvészeti és egyházi iró, szül. a Nagyszeben melletti Szádon 1742. Saját állítása szerint a moldvai Movila fejedelmi családból származik. Megh. Budán 1806 máj. 14. 1762. elvégezvén Balázsfalván a szemináriumi tanfolyamot, szerzetes, mint ilyen a szerminárium és rend feje lett. Majd a bécsi Pazmaneumba megy tanulmányai kibővítése végett. Hat évi itt időzése után 1772. Balázsfalvára tért vissza, hol a mennyiségtant és etikát adta elő, 1780. megint Bécsbe ment, mint a Pazmaneum tanulmányi főnöke. 1784-ben újra Balázsfalván van. Ettől fogva élete folytonos hányattatás. A Major-Sinkai-féle triásznak ő volt harmadik éltető tagja. A Sinkai által 1780. és másodszor 1805. kiadott Elementa linguae Daco-Romanae sive valachicae c. művének nagy hatása volt. Egyéb művei: Istoria Iucrurule si intimplarile Romanilor (A románok története, tényei és eseményei), Dácia elfoglalása és az oláhok történetét Dáciában mondja el benne; Istoria domnilor teriibreve reomîneşţ (Románország uralkodónak története); Istoria domnilor ţerei Moldovejel (Moldvaország fejedelmeinek története); Scurta cunoşturţjel a istoriejel Romînilor (A románok történetének rövid ismerete); Istoria schismejel intre biserica resaritului si apusulujel (A keleti és nyugati egyház közti szakadás története); Istoria bisericeascjel (Egyháztörténet); Historia Daco-Romanorum sive Valachorum, s még számos egyházi, szépirodalmi s tudományos munka, melyeknek száma 80 s mintegy 200 kötetet tesznek ki.
1. Adolf, osztrák szinész, szül. Bécsben 1847 ápr. 15. Tizennyolc éves korában lépett szinpadra először Badenben, Bécs mellett s három évvel rá Berlinbe szerződtették, ahol főként mint jellemszinész tünt ki. Azután a lipcsei városi szinháznál működött, 1880. a bécsi udvari szinházhoz szerződtették, innen elmenve, a drezdai, majd a hamburgi s 1889-91. a berlini szinházban játszott s 1892. u. o. a Schauspielhaus tagja lett.
2. K. Ármin József, német csillagász és meteorologus, szül. Kölnben 1842 szept. 11. Kezdetben könyvkereskedéssel foglalkozott, de később matematikát és csillagászatot tanult. Kölnben egy magán obszervatoriumot alapított, melyen főképen a Holdat figyelte meg. Nevezetes művei: Handbuch d. allgemeninen Himmelsbeschreibung (2 köt., Braunschweig 1872); Entwickelungsgeschichte des Kosmos (u. o. 1871); Anleitung zur Durchmusterung des Himmels (2. kiad. u. o. 1882); Kosmologische Briefe (Graz 1876); Die Erde und ihr organisches Leben (Thoméval, Stuttgart 1881, 2 kötet); Allgemeine Witterungskunde (Lipcse 1884); Astronomische Abende (2. kiadás Berlin 1886) és Stern-Atlas (18 térkép, Lipcse 1886). Kiadja a következő folyóiratokat: Gaea (Köln 1864 óta); Revue der Naturwissenschaften (u. o. 1872 óta); Sirius (1882 óta).
3. K. Bernát, német zeneszerző, szül. Kölnben 1793 márc. 6., megh. Berlinben 1832 szept. 9-én. Atyja is zenész volt. 1812. Párisba ment, Cherubinitól tanult és a Conservatoire könyvtárát buvárolta. A kölni székesegyház karnagya lett, 1820. a berlini új kir. egyházi zenei tanintézet zeneszerzési, és az egyetem énektanára. Hatszólamu Magnificat (hármas fugával), oratoriumok s mindennemü, nagyszámu egyházi jellegü zeneművek messze földön megalapították hirét.
4. K. Félix, német matematikus, szül. Düsseldorfban 1849 ápr. 25-én. Tanulmányait Bonnban, Göttingában és Berlinben végezte; Göttingában lett magántanár, 1872. rendes tanár Erlangenben, 1878. Münchenben, 1880. Lipcsében és 1886 óta Göttingában; 1875 óta Mayer Adolffal és Dyckkel a Math. Annalen szerkesztője. Sokoldalu, terjedelmes irodalmi munkásságot fejt ki különösen az újabb és nem euklideikus geometria, az egyenletek elmélete és a függvénytan terén. Önálló ihrer Integrale (Lipcse 1881); Vorlesungen über das Ikosaeder und die Auflösung der Gleichungen von 5. Grad (u. o. 1884); Vorlesungen u. d. Theorie der elliptischen Modulfunctionen (2. köt., u. o. 1890-92); Vorträge ü. ausgewählte Fragen der Elementargeometrie (u. o. 1895); Lectures on mathematics (New-York és London 1894).
5. K. Jakab Tivadar, német zoologus, szül. Königsbergben 1685 aug. 15., megh. Danzigban 1759 febr. 27. 1718. a danzigi botanikus kertet alapította s egyúttal alapját vetette meg a muzeumnak is; társalapítója volt a danzigi természettudományi társulatnak, amelynek kezdetben titkárja, majd igazgatója volt. Tudományos téren is működött s a rovarok kivételével majdnem valamennyi állatcsoportról dolgozatokat irt, sőt még rendszert is állított fel, amely azonban teljesen mesterséges volt s a végtagok számából, szerkezetéből és helyzetéből indult ki.
6. K. János Ádám, német festő és rézmetsző, szül. Nürnbergben 1792 nov. 24., megh. Münchenben 1875 máj. 21. Eleinte szülővárosában, utóbb Bécsben tanult, beutazta a Rajna mellékét, Olaszországot, megfordult Magyarországon is. Végre Nürnbergben, majd Münchenben telepedett le. Festményei tulságos gonddal vannak kidolgozva; szárazak, ósdiak. Sokkal jobbak, elevenebbek rézkarcai. V. ö. Jahn C., Das Werk von Joh. Ad. K. (München 1863).
7. K. János Frigyes Károly, német mineralogus, szül. Hanauban 1842 aug. 15. Hohenheimban, Tübingában és Heidelbergában természettudományokat tanult. 1869-ben Heidelbergában magántanár, 1873. rendkivüli s 1877. Göttingában rendes tanár lett. Ez utóbbi helyről 1887. a berlini egyetem ásvány- és kőzettani gyüjteményének igazgatójává nevezték ki. Művei: Über Zwillingsbildungen und Verzerrungen und ihre Beziehungen zu den Symmetrieverhältnissen der Krystallsysteme (Heidelberga 1869); Einleitung in die Krystallberechnung (Stuttgart 1875). A Jahrbuch für Mineralogieban is számos dolgozata jelent meg.
Hugó Vilmos Pál, német prot. teologus, szül. Vielguthban (Szilézia) 1837 szept. 25.; 1854-57. a berlini és hallei egyetemek hallgatója volt, 1861. Oppelnben lett diakonus és gimnáziumi vallástanár, 1863. a berlini Frigyes Vilmos-gimnáziumban tanított, a következő évben teologiai tanárrá képesítette magát és 1868 óta mint rendkivüli, 1877 óta pedig mint rendes tanár működik a berlini egyetemen, tagjává neveztetvén ki egyszersmind (1873) a brandenburgi egyházkormányzó testületnek is. Kiválóbb művei: Kommentar zu Obadjah, Jonah, Micha, Nahum, Habakuk, Zephanjah a Lange-féle Bibelwerk-ben (1869); untersuchungen zur alttestamentlichen Rechts- und Litteraturgeschichte (1872); Abriss der Einleitung zum alten Testament in Tabellenform (1878).
L. (növ.), fészkes virág, a csembők-virágtól (l. o.) termetére vmint a többsoros bóbitájára nézve eltérő. Fajai Afrika D-i és K-i részén, csak a K. nerifolia Haw. (Cacalia Kleinia L.) terem a Kanári-szigeteken. Kórók vagy félcserjék húsos bőrnemü levelekkel. A K. articulata L. szára szétmászó heverő, levele szálas. Virágszőnyegbe ültetik.
Rudolf, német iró, szül. Grossgrabenben 1845 márc. 9. Lipcsében bölcsészetet és filologiát tanult, később a természettudományokra adta magát. Azután bejárta Franciaországot s a háboru kitörése után Genfbe ment, majd beutazta Görögországot, Egyiptomot, Palesztinát stb. Művei: Die Dahabîye (Stuttgart 1879); Róma Capitale (Lipcse 1880); Mediterrane (u. o. 1881); Feszítsétek fel! (u. o. 1882). Szép díszműveket is adott ki: Rom in Wort u. Bild (u. o. 1882); Neapel u. Umgebung (u. o. 1887); Menschen- u. Völkernamen (u. o. 1885) stb.
Prága (l. o.) egyik kerülete.
Frigyes, osztrák közgazdasági iró, szül. Prágában 1838 febr. 25. s ugyanott habilitáltatta magát egyetemi magántanárrá 1865. 1871. a tetschen-bodenbachi mezőgazdasági tanintézetnél a nemzetgazdaságtan és gazdasági jogisme tanárává lett, itt azonban csak rövid ideig működött, mert már 1872. a rigai műegyetemre hivták meg. 1875. a Czernowitzban fölállított új egyetemen vele töltötték be a közgazdaságtani tanszéket. Nagyobb dolgozatai időrendben: Zur Reform der handwerksverfassung (1875); Die Kartelle (1883); Die nationalökonomie als Wissenschaft (1883); Die Grundlagen und Ziele des sog. wissenschaftlichen Socialismus (1885); Die Staatsromane (1891). Köztük a két utóbbi, a szocializmus elméletével foglalkozók, a legismertebbek. A Budapester Tagblatt 1894 szept. 27. számában az osztrák-magyar valutaszabályozásról nyilatkozott. V. ö. Die Valuta-Regulierung in Österreich-Ungarn c. értekezését a Zeitschr. für d. gesammte Staatswissenschaft-ban 1893.