a kilenc muzsa egyike, a történet muzsája.
(ásv.), szintelen szfalerit New-Jerseyből (Franklin).
1. Ewald Keresztély, német költő, szül. Zeblin nevü apai birtokán, Pomerániában 1715 márc. 7., megh. O. melletti Frankfurtban 1759 aug. 24. 1736. a dán hadseregben katonatiszt lett, de 1740. II. Frigyes visszakövetelte és hadnaggyá nevezte ki. Résztvett az 1744-1745. sziléziai hadjáratban; 1749. törzskari kapitány lett. Egy svájci utazás után, miután egy nagy betegségen esett át, 1756. újra parancsot kapott, hogy vonuljon be a hadsereghez. Egy évre rá őrnaggyá, majd a lipcsei tábori kórház igazgatójává lett. Itt az Essides u. Paches címü eposz megirásához fogott. Megnyerte Lessing barátságát, a ki arra birta, hogy egy szomorujátékot irjon. Megirta Seneca-t, mely művet K. maga is elhibázottnak tartott. A kunersdorfi csatában 1759., amely Poroszországra oly szerencsétlenül végződött, hősies bátorsággal harcolt, de halálosan megsebesült. Elbeszélései: A barátság, Arist és egy irin címü idill. Frühling címü műve sok kiadást ért. Magyarra ford. Csokonai Vitéz Mihály. Összes műveit kiadta Ramler (Berlin 1760, 2 köt.). Később Körte Vilmos adta ki azokat K. életrajzával (u. o. 1803, 2 köt., 5. kiad. 1853) és újabban Sauer A. (u. o. 1884, 3 rész).
2. K. Frigyes Ferdinánd Henrik Emil, K. von Nollendorf gróf, porosz tábornok, szül. Berlinben 1762 ápr. 9., megh. u. o. 1823 febr. 17. Részt vett mint hadnagy a bajor örökösödési háboruban; 1803. tábornoksegéde lett a királynak, aki különböző megbizásokat adott neki. Részt vett az 1806 és 1807-iki háboruban, 1808. átvette az alsó-sziléziai dadnár parancsnokságát s 1809-ben Berlin parancsnoka volt. 1803. altábornagy lett, kitüntetéssel harcolt Halle és Bautzen mellett, aug. 30. a visszavonulásnál Nollendorf mellett hátulról megtámadta a Vandamme hadtestét és megsemmisítette. Lipcsénél ő vezette a markkleebergi csatát s Franciaországban Etoges, Laon és Páris mellett tünt ki. 1804 jun. 3. Nollendorf grófjává emelték és a 6-ik porosz gyalogezred főnökévé tették. Az 1805-iki csatától betegsége tartotta vissza. 1821. mint tábornagy meg is vált a szolgálattól.
3. K. Henrik, német költő, szül. az O. meletti Frankfurtban 1777. okt 18., öngyilkos lett 1811 nov. 21. Apját, aki porosz katonatiszt volt, korán elvesztette, ugyszinte anyját is. Szüleinek a halála után a nénje nevelte. 1792. a hadseregbe lépett, öt év alatt hadnaggyá lett, a rajnai hadjáratokban ismételten kitünt. Szülővárosának hanyatló félben lévő egyetemén 1799. és 1780. matematikát és bölcsészetet hallgatott. Akkor jött tudatára annak, hogy költői tehetsége van és homályos, bizonytalan remények töltötték el, mire otthagyta az egyetemet. Azt tervezte, hogy egy óriási költői művet fog alkotni, a mely tökéletesebb és hatalmasabb lesz minden eddigi költőpi alkotásoknál és egyszerre fölé emelkedik valamennyi élő költőnek. Ez a beteges ambició, noha rendkivül sok keserüséggel és csalódással járt, nem hagyta el tragikus körülmények között bekövetkezett haláláig. Hogy lelkének ezt a vágyakozását elrejtse, utazásokat tett, hosszu ideig időzött Párisban és hasztalanul akarta rábirni menyasszonyát, Zenge Vilmát, hogy egyszerü parasztgazdálkodást kezdjen vele Svájcban. Ez időben irta meg Robert Guiscard címü tragédiáját. Kétségbeesése a nagy terv sikertelensége miatt hasonlított egy őrülési rohamhoz. Mély bánata nem mult el akkor sem, mikor befejezte időközben a Schroffenstein-család címü szomorujátékot, amely bizarr, de rendkivüli költői alkotás. A darab jó fogadtatásban részesült, de az nem vigasztalta. K. Párisba ment, hogy a boulogni expedicióban részt vegyen, de a párisi nagykövet meghiusította tervét. Testben-lélekben megtörve, sőt megalázva tért vissza Potsdamba és Luiza királyné közbenjárására évdíjat és egy kis hivatalat kapott Königsbergben, ahová 1804. ment el. Itt új erőt merített új alkotásokra. Ekkor irta első novelláit: Die Marquise von O., Erdbeben in Chile. Átdolgozta Miliere Amphitrion-ját és megirta egyfelvonásos vígjátékát Der zerbrochene Krug. E szépirodalmi törekvésekből egyszerre kitépte őt a porosz állam katasztrófája 1806. Egyszerre tudatára ébredt annak, mily erős kötelékek fűzik őt hazájához. Egyszersmind elvesztette az állását és évdíját és Berlinben 1807. elfogták, kihallgatás nélkül Franciaországba vitték. A fogság nem bénította meg költői eredjét. A Fort de Joux fogházból kapott benyomások alatt irta meg novelláját: Die Verlobung auf San Domingo, hozzáfogott a Michael Kohlhaas-hoz és a Penthesilea címü tragédiához. Ugyanabban az évben (1807) Németországba visszatérve, Drezdában Müller Ádámmal Phöbus nevü folyóiratot és könyvkereskedést alapított, amely azonban a háborus idők következtében nem sikerült. Az az idő (1809 tavaszáig) volt K. legproduktivebb kora. Befejezte a Michael Kohlhaas-t s a Penthesilea-t (Tübinga 1808). A Käthchen v. Heilbronn-t (Berlin 1810, magyara ford. Komlósy Ferenc, később, Reviczky Gyula) mely legnépszerübb alkotása maradt. Drezdában irta meg a Hermannschlacht címü drámáját is, amelyben K. a rajnai szövetség fölött érzett vad haragját, boszuérzetét és szabadságvágyát fejezte ki. Ugyanakkor fejezte be, amikor Ausztria 1809. Napoleon ellen felkelt. Ekkor Prágába ment az osztrák tábor közelébe, ahol irással, tettel akart az ügynek használni. A wagrami csata és azután bekövetkezett fegyverszünet minden reményét megsemmisítette. Hazafias, költői riadója: Germania an ihre Kinder csak évekkel később valósult meg. Töröttebben, elkeserültebben mint valaha, elhagyta Ausztriát és kilátásáok nélkül tért vissza Berlinbe. Hogy éhen ne vesszen, Müller Ádámmal kiadta a Berliner Abendblätter címü folyóiratot és elbeszéléseit. Mialatt lelkét a búskomorság nyomta, költői képessége szép művekre ösztökélte. Megirta a prinz Friedrich vagy Homburg címü hazafias szép drámát, tele igazi, kitünő jellemzéssel K. Homburg herceg alakjában önmagát festette. A darabot nem akarták Berlinben előadni. E remények összeomlása mélyen lesujtotta és életkedvét aláásta. Szerencsétlenségére ekkor ösmerkedett meg Vogel Henriette asszonnyal, aki gyógyíthatatlan betegségben szenvedett és öngyilkosággi eszmékkel tépelődött. E gyászos eszmék ráragadtak K.-ra is. Agyonlőtte barátnőjét, azután önmagát a Wan-tó mellett Potsdam közelében. Hátrahagyott műveit Tieck adta ki (Berlin 1821) és azóta K. hatása folyton emelkedett. Drámái egymásután szinre kerültek.
(Clisthenes), 1. Szikion utolsó tirannusa (Kr. e. 596-565), az aigialeok törzséből való volt. Egész élete folytonos küzdelem volt a dorizmus ellen, mely hasztalan csinált ellene forradalmat. A krisszai háboruban Kr. e. 590. egyike volt a vezéreknek s a szerencsés befejezés sikerére pompás oszlopcsarnokot építtetett.
2. K., az athéni alkotmány reformátora, az előbbinek unokája. Egy jóslat által felbátorítva, a spártaiak Kleomenes vezetése alatt a Pisistrates családjának elűzésére vállalkoztak; erre (510) az alkmeonidák visszatértek s elkeseredett alkotmányos polgárharc kezdődött, melyben Isagoras az arisztokratikus pártot vezette, mig K. a néppárt lelke volt. Az utóbbi felülkerekedett, a delfibeli jóslóhely beleegyezésével az eddig létezett 4 filét feloszlatta és új attikai telekosztást hajtott végre. A reformok a konzervativ pártnál visszatetszést szültek, 508. sikerült Isagorasnak Kleomenes segítségével K.-t megbuktatni s a nagy törvényhozó inkább eltávozott, semhogy hazáját a polgárháboru borzalmainak kitegye. De Kleomenes reakcionárius intézkedései csakhamar lejárták magukat, K.-t visszahivták és a katonai uralom bukásával újból hozzáláttak a reformokhoz, melyek közül nem egyet csak akkor hajtottak végre. Ám erre a szomszéd államok mozdultak meg a (szerintök radikáis) demokrácia ellen. K. ezúttal már nem akart engedni, hanem a szardeszi persa helytartóhoz fordult segélyért, kivel véd- és dacszövetségre lépett. Ez rossz vért szült, a hazafias párt, mely persa szövetségről hallani sem akart, felzúdult K. ellen és száműzte.
János Hugó, német politikus, szül. Kieckowban (Pomeránia) 1814 nov. 25., meghalt u. o. 1892 máj. 20. Göttingában és Berlinben jogot tanult, azután törvényszékeknél joggyakornokoskodott s 1851-58. a rajnai tartomány főelnöke volt. 1848. elnöke volt az u. n. «Junkerparlament»-nek, 1849-52. a porosz képviselőház tagja volt s 1858 óta a porosz urakházában a Kleist-családot képviselte és a konzervativ párt vezére volt. 1877 óta a német országgyülésben is helyet foglalt. 1883. valóságos titkos tanácsos lett. Egyike volt a konzervatizmus legbuzgóbb harcosainak.
(gör. a. m. rejtveporzás, illetőleg termékenyülés), fontos termékenyülés a nyilatlan virágban, tehát a kölcsönporzás kizárásával; némely vizi növény szokása.
Karthábóból, görög filozofus, eredetileg Hasdrubal nevü, Kr. e. 130. ment Athénbe, ahol Karnendes tanítványa, később utódja lett az (újabb) akadémia élén.
Modrus-Fiume vármegyékben, Ogulintól Ny-ra emelkedő érdekes sziklás hegy (1182 m.), melynek csúcsáról igen szép kilátás nyilik; a K. a Nagy-Kapella hegységnek egyik keleti párkányemelkedése.
7 km. hosszu és 1 km. széles kis öble az Adria-tengernek a dalmát partokon a Narenta torkolata és Stagno közt. Bosznia okkupációja előtt török terület közé volt ékelve és Hercegovina fő kikötőjéül szolgált, most jelentőségét elvesztette.
nagyközség Torontál vármegye nagy-becskereki járásában, (1891) 1545 német lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.