a selyemgubó lefejtése után visszamaradt belső hártyából nyert selyem (l. o.).
nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye kecskeméti alsó j.-ban, (1891) 2980 magyar lakosal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Egyike az Alföld legfiatalabb községeinek; 1838. puszta volt 140 lakossal, csak 1863. kezdett állandó települőket kapni Jász-Apátiról; 1877-ben alakult községgé. V. ö. Hanusz István, K. (Földrajzi Közlemények XIII. évf. 1885).
1. az ugyanily nevü japán kennek (kerület) és az egykori Toza tartománynak fővárosa a Szikok D-i partján, (1891) 32,042 lakossal, papirkészítéssel, kámforkereskedéssel.- 2. K. (Kocsin, Cochin vagy Kocsi-Bandar), város Madrasz brit-indiai presidency Malabar nevü kerületében, a tenger partján egy földnyelven, (1891) 17,601 részben a portugáloktól és hollangdoktól származó lakossal, hajóépítéssel. K. Elő-India Ny-i partján, Bombaytól D-re az egyedüli hely, ahol nagy hajókat építhetnek; a Ghats erdei adják hozzájuk az anyagot. 1502. Vasco de Gama itt egy telepet alapított. 1663. ezt a hollandiak foglalták el és jelentékeny kereskedelmi hellyé alakították. 1795. az angolok foglalták el és 1806. az összes erődítéseket és nyilvános épületeket légbe röpítették. 1814. végleg a britek birtokába került. - 3. K., brit-indiai hűbérállam a tenger mellett Malabar kerülettől É-ra 3525 km2 területtel, 600,278 lakossal, Ernakolam (14,000 lak.) székhellyel. Ez állam 1792-ig maiszuri Haidar-Alinak volt hűbérese és csak ekkor hódolt meg az angol kelet-indiai társaságnak.
kocsihintó v. kocsiszekér, személyszállításra való kerekes járómű. A K. ama kevés magyar szó közé tartozik, mely a nyugati nyelvekbe jutott. Nevét Kocs komáromvármegyei községtől kapta, hol először készítették (l. alább). A német Kutsche, az angol coach szó a K.-ból származik. Legbővebben értekezett e szóról Riedl F. a Magyar Nyelvőrben. A K.-nak mint járóműnek története messze visszanyulik az őskorba. Már a történelmi korban is a K. nagy szerepet játszott mint közlekedési eszköz. Ázsia és Egyiptom földjéből előkerülő rommaradványok feltüntetik a vadat v. az ellenséget űző királyokat és hősöket kétkerekü K.-kon. A régi népek taligái és szekerei azonban kényelmetlen voltukkal személyi közlekedésre éppen nem feleltek meg, amiért is erre a célra leginkább a lovaglás volt szokásban férfiaknál és egészségeseknél, a hordószék pedig nőknél és törődötteknél. Nevezetes, hogy a közlekedésre alkalmasabb hintó-K.-nak bölcsője éppen Magyarország, hol a XV. században az első ilynemü K.-t, a bricskát készítették. Egy rendelkezésünkre álló forrás szerint az első szíjakra felfüggesztett, tehát hinta-K.-t 1515. Habermayer nevü kovács a komáromvármegyei Kocs községben készítette volna. Állítólag Herberstein már 1480-ban említi föl a speciális magyar K.-t, melyet Kocs községben akkori időtájt feltaláltak. Francia okiratok szerint már a XV. sz.-ban kapott egy francia király (melyik?) a lengyel fejedelemből egy Magyarországban készült és mint újdonság és kényelmessége által igen becses K.-t, melyet Páris közönsége nem tudott eléggé megbámulni. Ez időtől fogva a K.-készítés egész Európában kifejlődött, de különösen nálunk is. A XVI. sz.-ban a K.-gyártás Pozsonyban már virágzott és 50 mesternek és 100 munkásnak adott foglalkozást. Franciaországban XV. és XVI. Lajos korában állott virágzása tetőpontján. A nagy forradalom alatt azonban ezen iparág számos mással itt teljesen megszünt és még azután is soká Anglia, Belgium, Hollandia ipara tulszárnyalta. Magyarországon is már a XVII. sz.-ban hanyatlásnak indult ez ipar és a K.-kat, különösen a mult században, nagyrészt Franciaországból hozták mihozzánk. Még csak a XVIII. sz. második felében kezdett megint a K.-ipar lassanként felocsudni a több mint száz éves tespedésből. Magyarországban a K.-ipar a negyvenes években kezdett nagyobb lendületet venni és az ötvenes években a főváros legkiválóbb iparágainak egyikét képezte. A haladás különösen a hatvanas évek vége felé volt rohamosnak nevezhető; 1873 után némi visszaesés állott be, de újabban megint feltünően javult a helyzete. Magyarország K.-jai ugy az 1873. bécsi, mint a párisi világtárlatokon a legfejlettebb iparállamok termékei mellett méltóan foglaltak helyet. L. még Vasúti kocsi.
az a neme a fényűzési adónak, mely a kényelmi s nem gazdasági szükségletek kielégítésére használt kocsik után szedetik. Hazánkban 1875. léptették életbe, de aztán az 1879. évi XLVIII. t.-c. ismét megszüntette.
1. Bálint, református tanár és lelkész, szül. Kocson (Komárom) 1647 aug., megh. Hosszupályiban 1689 után. 1664 májustól Debrecenben tanult, honnan 1670. Munkácsra ment akadémikus rektornak, de a Báthory Zsófia üldözései miatt már három hónap mulva visszatért Debrecenbe, mig a következő évben Pápán lett iskolaigazgató. 1674 márc. a pozsonyi delegatum judicium maga elé idézte s börtönbe záratta, azután pedig gályarabságra küldte. Innen hosszas szenvedések után 1676 febr. 11. kiszabadulva, Svájcba utazott, hol 1677 okt. 24. beiratkozott a baseli egyetemre. 1678. visszatért hazájába, hol újra elfoglalta előbbi hivatalát. 1683. még Pápán volt, de később Mezőörsön mint lelkész működött 1687 febr.-ig, amikor a törökök elől kénytelen volt elbujdosni. Ettől fogva Győrben tartózkodott minden állás nélkül, egészen 1688 aug.-ig, midőn lepsényi pap lett. Miután egy ideig alesperesi tisztet is viselt, 1693. ismét, most már harmadízben, tanárnak ment Pápára s ott töltött két évet. Ekkor lázi lelkész lett, 1698. pedig Pázmándon működött. Ez állását is odahagyta s hivatalt többé nem vállalván, Hosszupályiba költözött. Irói működésének emlékeit az üldözések történetére vonatkozó följegyzések és iskolai ünnepélyek, vizsgálatok alkalmával tartott igazgatói beszédek képezik. Amazok közül a Narratio brevis de oppressione libertatis ecclesiarum Hungaricarum címüek kilenc fejezete a Lampe-Ember Egyháztörténetében van közölve; e fejezeteket a Bod Péter fordításában a három végső fejezettel kipótolva Kősziklán épült ház ostroma cím alatt Szilágyi Sándor adta ki (Lipcse 1866). Igazgatói beszédei közül néhányat Mokos Gyula közölt a Dunántuli Protestáns Lapban. V. ö. Mokos Gyula és Révész Kálmán által közölt életrajzi adatokat az Irodalomtörténeti Közlemények 1890-93. évi folyamban.
2. K. János, ref. püspök, szül. Kocson (Komárom) 1648., megh. Debrecenben 1711. Iskoláit Debrecenben végezte, hol a főiskolában preceptorságot, végül pedig szeniorságot is viselt. Ezután a külföldet is megjárván, 1678. szatmári tanár, majd mezővárii lelkész, 1694. debreceni teologiai tanár s később egyszersmind igazgató lett. 1700 junius 27. a tiszántuli egyházkerület közzsinata püspökké választotta. Művei: De execratione legis (Debrecen 1696); De cognitione Dei naturali (u. o. 1703); Malleus XV. dilemmatum (u. o. 1704). Gyászverseket irt a Szilágyi Tönkő Márton halálára (1700). Elnöklete alatt Kocsi Major Ferenc és István 1703. egy-egy disputációt tartottak.
(vasúti), a vasutaknál s vágányokkal ellátott rakodóhelyeken használatos emelő szerkezet, mely lényegében nem egyéb, mint egy lapos vasúti kocsira alkalmazott karos daru; a kocsi föladata a vele összekötött darut oda szállítani, hol éppen rakodni való van. L. Daru.
l. Emelőgép.
l. Ernyő.
l. Forgó alváz.