Kollaudáció

(uj-lat.) a. m. dicsérés, közös, együttes dicsérés. Ausztriában, Svájcban, Olaszországban és nálunk oly hivatalos eljárást jelent, melynek célja megvizsgálni, vajjon valamely építkezés megfelel-e szerződésileg v. más megállapodás által meghatározott feltételeknek. A K. rendszerint csak nyilvános építkezésekre, utak, hidak, vizszabályozásoknál stb. szokott előfordulni és az építkezési munka befejezésével egy különösen e célra kiküldött kollaudacionális bizottság közremüködése mellett végbe menni.

Kollázás

falusi suhancok veszedelmes játéka Nyitra völgyében, Pogrányban és vidékén, másutt ördögmotolla, ördögló, ördöglomba, ördögszekér; földbe vert cölöpön vizszintesen keringő rúdból áll, ezt a cölöphöz közel álló forgatja, a két végén ülő suhancok a sebes hajtásban elszédülnek és könnyen elrepülnek. (Az u. n. ringlspil primitiv népies alakja.)

Kollega

(lat.) a. m. hivataltárs, kartárs.

Kollegiális rendszer

az egyházjogban az a nézet, mely szerint az egyház szabad tagok egyesüléséből áll, akik ügyeiket közös határozatok által rendezhetik és elintézhetik. E nézet szerint a legfőbb egyházi hatalom az összes egyházközségben nyugszik, mely az államnak nincs alávetve, hanem egyenlő jogosultsággal az állam mellett áll. A protestáns államokbana K. ellentétes, részint a territorialis rendszerrel, mely az egyházi hatalmat is a fejedelemnek tulajdonítja (cuius est regio, eius est religio), részint az episzkopális rendszerrel (lásd Episcopalismus). Az államkormányzatban a K. ellentéte a bürokratizmusnak, és annak értelmében az ügyek vezetése és elintézése testületre (collegium) van bizva, amelynek tagjai döntő szavazattal birnak. Valamenyi határozat a szavazatok többsége szerint keletkezik, vagy ha a tagok száma páros és a szavazatok egyenlően megoszlanak, ugy hogy az a rész tekintetik többségnek, mellyel az elnök szavazott. A kisebbségnek csak az a joga van, hogy különvéleményét irásba foglaltathatja. Néha és bizonyos esetekben az alsóbb foku hatóság elnöke jogosítva van a határozat végrehajtását v. a többség véleményének határozat erejére emelését is felfüggeszteni és a felsőbb hatóság határozatát kieszközölni. Csekélyebb fontosságu ügyek a K. mellett sem kerülnek a kollégium elé, hanem ezeket az azzal megbizott tag az illető jogszabály vagy előbb hozott határozat értelmében feldolgozza, és az elnök feladata őrködni a fölött, hogy az elintézés ily értelemben történjék. L. Bürokrácia és Birósági szervezet.

Kollegiánsok

az arminiánus szekta egyik ága, melyet a három van der Codde testvér alapított Lejdában. Ezek összegyüjtötték a dordrechti zsinat után elzüllött szektáriusokat előbb Lejdában, majd Rhynsburgban (innen rhynsburgiak is), eltörölték az egyházi rendet, gyülekezeteikben (collegia) lajkusok prédikáltak és szolgáltatták ki a szentségeket; csakis felnőtteket kereszteltek, kiknek egészen alá kellett bukniok a vizben. A XVIII. sz. vége felé ez a szekta egészen kiveszett.

Kollekta

(lat.) a. m. önkéntes kegyedományok gyüjtése szegények v. szerencsétlenséget szenvedettek fölsegélyezésére v. nyilvános közérdekü célok elérésére, vagy pedig jótékony intézetek föntartására.

Kollektiv

(lat.) a. m. együttes. Innen: K. biztosíték a több állam által elvállalt együttes biztosíték; K. szerződés több állam által egymás között kötött szerződés; K. társulat (suciété en nom collectif) az, ami nálunk az u. n. közkereseti társaság. L. még Jegyzék.

Kollektiv bűntettek

l. Bűntett és Iparszerü bűncselekmény.

Kollektivizmus

l. Szocializmus.

Kollektivum

(lat.) a. m. gyüjtőnév (l. o.).


Kezdőlap

˙