(Comani, Cumani), az ural-altájiak, helyesebben turániak közé tartoztak, kik 750. a Volga és Jajk, valamint a Kaukázus vidékein tüntek föl először. A bizanciak guzoknak, uzoknak, a magyarok kunoknak, az oroszok palócoknak nevezik. Latin cumanus nevök onnan van, hogy a Kuma partjain laktak, hol több helynév emlékeztet rájuk, valamint Daghesztánban is; igy Khunsak vagy Kunsakh, hol hajdan az avarok khánjai laktak; Daghesztánban laktak a várkunok is és ott a Huns, vagy Khuns-kerületben Khunsagh nevü város állt. Az orosz évkönyvek először csak 1061. említik őket s a palovecek, azaz kunok négy ága Nestor szerint a besenyő, turkmén, török és palovec. A Névtelen azonban már 889. szerepelteti Kijevnél a hét kun vezért, kik előbb az oroszokkal, majd a magyarokkal szövetkeztek. A hét kun nemzetséget IV. László is említi s a kun név mindenesetre régibb 889-nél, ugy hogy használatában nincs anakronizmus. A besenyők és kunok különböző voltáról fölmerült nézeteket l. Besenyők (Pallas N. Lex. III. 193). Kunok még a XIII. sz.-ban is oly nagy számmal laktak Fekete-Kunországban, ahogy magyar krónikák is nevezgették Krimia és Dél-Oroszország kunságát, hogy a velencei s olasz kereskedők érdemesnek tartották meg is tanulni nyelvüket; ennek köszönheti az 1303-ból való Petrarca-kódexet, mely a főbb kun szavakat és szólásmondásokat tartalmazza s mely «kétségtelenné» teszi a nyelv török voltát. (Codex Cumanicus. Kiadta gr. Kuun Géza.) Ezzel szemben azonban figyelmet érdemel, hogy a romániaiak nyelvében csak újabb s kevés a török hatás, ellenben ezernél többre megy a magyar kölcsönszó. E kölcsönszóknak törököknek kellene lenniök, ha a kunok a magyarokkal együtt a turániaknak egy teljesen önálló ágát nem tették volna. A kun nyelv utolsó ismerője, hagyomány szerint, Varró István karcagi lakos volt (megh. 1770.). A kunoknak nincs külön magyar tájszólásuk, mi Hunfalvy Pál (Ethn. 409.) felfogása mellett bizonyít, hogy itt magyarosodván el, a kész magyar nyelvet fogadták be. Magyarországi történetöket l. Besenyő, Jászkunok és Kuthen cikkei alatt.
Ignác, turkologus, született a Debrecen melletti Sámsonban 1862. Gimnáziumi tanulmányait a debreceni kollégiumban, az egyetemet Budapesten, a filozofiai fakultáson végezte, mely idő alatt számos magyar nyelvészeti dolgozata jelent meg, főleg a Magyar Nyelvőrben és a Nyelvtudományi Közleményekben. Mint egyetemi hallgató pályadíjat nyert egy dolgozatával, melyet Munkácsi Bernáttal egyetemben dolgozott fel és mely a m. t. akadémia kiadványai közt (A belviszonyragok használata a magyarban, 1884), önállóan is megjelent. Kezdetben ugor nyelvészettel, főleg a mordvin nyelvvel foglalkozott, később Vámbérynál a török-tatár nyelvek szorgalmas hallgatója lett. Az ezen időbeli dolgozatai közt legkiválóbbak azok, melyek a magyar népetimologiával, a disszimiláció törvényével (Magyar Nyelvőr, Egyetemes Filologiai Közlöny) és szófejtésekkel foglalkoznak. Egyetemi tanulmányait befejezvén, 1885. főleg tanára Budenz József buzdítására Törökországba ment, ahol a m. t. akadémia és a magyar kormány anyagi és erkölcsi támgatásával öt esztendőt töltött avégből, hogy a török irodalmi és népnyelvet, a különböző kiázsiai nyelvjárásokat tanulmányozza. Ez idő alatt háromízben tett nagyobb utat Kis-Ázsia belsejébe (Anatoliai képek 1891. A kis-ázsiai vasutak mentén. Budapesti Szemle 1892), és bejárta ezenkivül Görögországot, Szirát, Palesztinát, Egyiptomot és a Balkán félsziget egyes országait. Tanulmányai eredményét a m. t. akadémia adta ki. Első könyve a turkologia terén: Három karagöz játék (1885). Ezt követte két kötetes Oszmán-török népköltési gyüjteménye (1887-89). Egy török szinjátéka (Orta-ojuni 1889) és több török nyelvészeti értekezései a Nyelvtudományi Közleményekben és az Ungarische Revue-ben (Kis-Ásziai török nyelvjárások, 1892; Kis-Ázsiai török népregények, 1892). A Kisfaludy-Társaság kiadásában Török népmesék c. kötete jelent meg 1889., melyhez Vámbéry irt előszót, majd egy török epikus regényt adott ki: Köroglu (török népregény. Könyves Kálmán kiadása, 1894). Keleti útjáról visszatérve, s tud. egyetemen magántanárrá promoveálták, később pedig az 1891-ben alakult keleti ker. tanfolyamon a török nyelv és keletisme tanára lett. Keleti kéziratok tanulmányozása végett Németországot, Hollandiát, Franciaországot, Belgiumot, Svéd- és Norvégiát, Angliát is meglátogatta. A m. t. akadémiának 1893 óta levelező tagja, a párisi Société asiatique még 1889. választotta meg külső tagjának.
Endre, lirai költő, iró és hirlapiró, szül. Hetyén (Vas) 1810., megh. Kálozon (Fejér) 1844 jun. 22. A bölcsészetet és jogot Győrött elvégezvén, Pesten ügyvédi vizsgálatot tett és hosszasabban utazott Németországban; ez alkalommal Vajda Péterrel ismerkedett meg, kinek a természetért rajongó lelke K.-ra nagy hatással volt. Pestre telepedvén, Ney Ferenccel, Stancsiccsal, Kovacsózyval benső barátságot kötött. Politikai irói pályáját 1836. a Kovacsóczy lapjában (Jelenkor) kezdet meg és egy évig a lapnak szorgalmas munkatársa volt, utóbb a Hirnök segédszerkesztője, majd a Világ (szerk. Császár Ferenc) tárcairója volt. Beteges volt és rossz anyagi viszonyok közt élt. Nevelő lett Zichy Ödön, majd Batthyány gróf családjánál. Ezalatt sok verset irt a lapokba, melyek az Athenaeum korának jelesebb ifju lirikusai közé emelték; dalainak forrása Horváth Nina iránt érzett szerelme volt, kivel levelezett. Dalaiban borongó hangulat, csüggedés, lemondás, szenvedés nyilatkozik; külső formájukat ritka csin és tisztaság jellemzi. (Legismertebbek: Képeddel alszom el... és Kitárom reszkető karom... kezdetü dalai.) Verseit gyüjteményekben is kiadta: Dalfüzér (Pozsony 1840) és K. versei (2. bővített kiad. Pest 1843). Amellet irt egy drámát és több kézikönyvet: Alapvonatok a honi nevelés köréből (Pest 1833); Szófüzér (u. o. 1834, új szók és fölélesztett szók jegyzéke volt, 2-ik és 750 szóval bővült kaidása Kassa 1835, 3-ik kiad. u. o. 1836, 4-ik kiad. pest 1843, német címmel is megjelent); Gyalulat, vagyis megmagyarosított jegyzéke azon idegen szavaknak stb. (Pest 1835, németül is: Fremdwörterbuch der ung. Sprache); Honi törvénytudomány, I. oszt. Polgári magánjog (Pest 1838); Dajkakönyv (Buda 1842, 2. kiad. Pest 1843); A selymészet kézikönyve (u. o. 1843). 1838. Vajda Péterrel megindította a Természet cimü folyóiratot. 1842. Zichy Domokos gróf veszprémi püspök rácalmási birtokának 14-ed részét ajándékozta neki. Táblabiróságot is nyert. Az 1843. pozsonyi országgyülésen távollevők (Batthyány Zs. gróf és Zichy György gróf) követeként volt jelenés a Hirnök címü lapba irt kedvelt országgyülési tudósításokat; amellett még mindig tanított a Batthyány-háznál. A megfeszített munka végkép aláásta egészségét. Pestre tért vissza, onnan pedig 1844 máj. 22. a gróf Zichy-család meghivására falura ment Kálozra, ahol egy hónapi szenvedés után élte delén meghalt. Hattyudala az Egy koporsó felett címü vers volt.
község Varasd vmegye ludbriegi j.-ban, (1891) 1183 horvát lakossal.
a horvát nemzeti dinasztia és később az Árpádok és vegyesházbeli királyok korában egész Horvátországban és Szlavoniában divatos adónem, mely nyestbőrökből állot (kuna a. m. nyest); latin neve marturina, mely kifejezés régibb okleveleinkben igen gyakori. Ez adónem emléke megmaradt máig Szlavonia címerében, melynek középső vörös mezejében a nyest látható.
(növ., Veszelszki szerint a Duna mentén, Pesten alól; disznórépa, disznókenyér, kanrépa (?), földikenyér, földikerekség, türtszirom Diószegiéknél, piroshátu fű, Cyclamen Tourn.), a kankalinféléknek többnyári, törpeszáru füve. Gumója lapított gömbölyü, tőlevele hosszunyelü, tojásdad, szivforma v. veseképü, viágszála karcsu, egyvirágu; virága bókoló, 5 szirma felfelé fordul, toktermése ötfelé reped, spiralisan csavarodott nyelével maga az anyanövény ülteti a földbe. 12 faja (hazánkban 2) kivált a mediterrán vidéken meg Ázsia Ny-i részén terem. A C. Europaeium L. (havasi v. alpesi ibolya) Európa középső tájain erdős, hegyes vidéken terem. Levele kerekded szivalaku, a szine fehéres v. rózsaszin. Gumója (radix Cyclaminis s. Arthanitae) mint durva meghajtó, féreg, vizkórság, sárgaság, idült bőrbetegség, mirigydaganat stb. ellen volt használatban. A C. Persicum Mill. Görögországban és tovább terem, levele csipkés. Számos fajtája kerti növény.
(Kis- és Nagy-), az előtt hazánknak két (számos elkülönített területi darabból álló) kiváltságos kerülete, amaz (1870) 74 715, ez 60 215 lakossal. Az a vármegyék rendezéséről szóló 1876. XXXIII. t.-c. a két kerületet megszüntette. L. még Jászkun-kerület és Kunok.
rendezett tanácsu város Jász-Nagykun-Szolnok vmegyében, a Kőrös balpartján, (1891) 2360 házzal és 12 554 magyar lakossal (közte 11 335 róm. kat., 915 helv. és 260 izr.); van járásbirósága, pénzügyőrbiztosi állomása, iparos iskolája, ipartestülete, gőzfürésze és gőzmalma, vasúti állomása, posta- és táviróhivatalés postatakrékpénztára. Nagy határa (17 073 ha.) igen termékeny; földmívelése és állattenyésztése jelentékeny.
hossza 22,15 km. Tényleges befektetés; 440 000 frt. Részvényeket nem adtak ki. Jellege: síkpálya. Az üzemet a m. kir. államvasutak kezelik.
nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye kiskun felső j.-ban, (1891) 1589 házzal és 8239 magyar lak. (közte 2960 kat., 4879 helv. és 300 izr.); a járási szolgabirói hivatal székhelye, helv. algimnáziummal, járásbirósággal és adóhivatallal, ipartestülettel; van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára, Itt jelenik meg a Kiskunsági Hiradó címü hetilap (VII. évf., szerk. Bókai János). Lakói földmíveléssel s gyümölcstenyésztéssel foglalkoznak. Termékeny határa 27 418 ha.