(Küdde), a Netze jobboldali, 105 km. hosszu mellékfolyója; az új-stettini lapály tavaiból ered és Usch városával szemben torkollik Jastrotól kezdve tutajozható.
Gyula, német gazda és tanár, szül. Pulsnitzban (Felső-Lausitz) 1825 okt. 23. Atyja gazdaságában segédkezvén, kedvet kapott a mezőgazdasági pályára, és hogy erre minél jobban előkészüljön, több helyen szerzett több oldalu gyakorlatot, majd a bonni egyetemen s a poppelsdorfi gazdasági akadémián tanult, tanulmányai befejezése után pedig féléven keresztül a proskaui gazdasági akadémián mint magántanár működött. Eglofstein gróf Glogau közelében levő birtokai igazgatásával bizta meg. Öt év mulva a hallei egyetem kapcsolatában felállított gazdasági tanintézet igazgatásával bízták meg. Főbb művei: Die Krankheiten de Culturgewächse, ihre Ursachen u. Verbreitung (Berlin 1858, 2. kiadás 1859, magyarra fordítva: A gabonaüszög, K. Gy. után Haberényi György, Pest 1860); Die zweckmässigte Ernährung des Rindviehs (Drezda 1864, 19. kiad. 1889. E mű Cserháti S. tanár fordításában ily cím alatt jelent meg: A szarvasmarha okszerü táplálása tudományos és gyakorlati szempontból, Budapest 1879); Mittheilungen aus dem physiologischen Laboratorium in der Versuchsstation de lnadw. Lehtanstalt zu Halle (Halle 1863, Berlin 1872); Nachrichten über das Studium der Landwirthschaft an der Universität Halle (Halle 1872); Berichte aus dem physiologischen Laboratorium ind der Versuchsanstalt in Halle (Drezda 1880-84); Das Einsäuern der Futtermittel (Berlin 1885); Die Getreidezölle in ihrer Bedeutung für den kleinen u. mittleren Grundbesitz (Halle 1885); Das Studium der Landwirthschaft an der Univarsität Halle (u. o. 1888). V. ö. Köztelek, 1895 okt. 23. szám.
Ede, gazdasági gépgyáros, szül. Hamburgban 1839. Atyja egyik alapítója volt egy acélgyárnak, mely ma mint bochumer Verein világhirnek örvend. Változott anyagi viszonyok kényszerítették K.-t, hogy saját lábára álljon s szerény állást foglaljon Berlinben mint rajzoló. 1862. Odesszában készülvén, útját megszakította Mosonban, hol a magyar-óvári gazdasági akadémia akkori igazgatója vejével Papst és Kraus cég alatt birt egy gazdasági gépkiállítással egybekötött javító műhelyt. K. elvállalta ezen műhely vezetését, s azt egy würtenbergi földbirtokossal 1864. megvásárolta, s ezen az alapon fejlődött a gyár, mely 1869 óta K. kizárólagos tulajdona, mai nagyságára. A gyár manap már az összes gazdasági gépeket vette fel gyártmányai sorába, s állandóan 850 munkást foglalkoztat. A gazdaközönséggel való közvetlen érintkezés érdekében K. Budapesten és Lembergben nagyszabású mintaraktárt állított. Számos kiállításon elsőrendű jutalmat nyert, a király is nagyobb rendjelekkel tüntette ki, az 1885. kiállításon pedig díszoklevelet nyert. Telepén a munkások érdekében sok humanitárius intézményt létesített.
1. Ágoston (irói álneve Johannes van Deewall), német regényiró, szül. Hexfordban 1829 nov. 28., megh. Wiesbadenben 1883 ápr. 16. Atyja ki tiszt volt, a bensbergi, később a berlini kadétiskolába küldte, honnan 1848. mint testőrségi tüzértiszt került ki. Részt vett a porosz-osztrák 1866) és a porosz-francia (1870-71) hadjáratokban; 1875. lemondott alezredesi rangjáról és a magán életbe vonult. K. ügyes és kellemes elbeszélő, aki ismeri az életet és találó képekben jellemzi annak egyes mozzanatait; igen élénk és egészséges humora is volt, mely a Kadetengeschichten (Stuttgart 1877) c. kötetében nyilatkozott meg. Regényei közül nagyobb elismeréssel találkoztak: Eine grosse Dame (magyarul is, Bérci Gyula fordításában, Budapest 1874); Der Spielprofesszor (Stuttgart 1872); Nadina (u. o. 1880); Ein Mann (magyarul is Relle Iván fordításában, Szeged 1883). Megirta a dán hadjárat történetét is (1864) és a 66-ik hadjárat egyes epizódjait, melyeket élénk előadásuk miatt sokan olvastak.
2. K. Gusztáv, német regényiró és kritikus, szül. Magdeburgban 1806 dec. 27-én, meghalt Drezdában 1888 ápr. 22. A berlini egyetemen filozofiát tanult és Hegel követője volt. Egyidejüleg a Preuss. Staatszeitung munkatársa volt, majd (1835-42) Lipcsében a Zeitung für die eleg. Welt c. lapot szerkesztette. Költeményein kivül számos kötet regényt és novellát irt, amelyeknél irodalmilag értékesebbek kritikái és jellemrajzai. 1846 óta K. adta ki Lipcsében a Lewaldtól megvett folyóiratot: Európa, Chronik der gebildten Welt, de már 1856. Drezdába költözött. Előadásmódja finom, gondos és átlátszó; de ugy feltalálási képessége, mint jellemfestő ereje gyakran cserben hagyja; általában az ifju német (jungdeutsch) iskola habozó, félig romantikus, félig szkeptikus bizonytalansága jellemzi minden alkotását. Legtöbb elismerést arattak: Die Freimaurer (Frankfurt 1854); Deutsche Männer und Frauen (Lipcse 1851); Römischen Sonette (u. o. 1869). Összegyüjtött munkái (12 kötetben) megjelentek Lipcséban (162-67). V. o. Pierson, Gustav K., sein Lebensbild u. Brifwechsel (Drezda 1890).
3. K. Móricz, porosz tábornok és katonai iró, szül. 1835 jan. 26. 1853. lett tiszt s később vezérkari tisztté képezte ki magát; mint vezérkari tiszt részt vett az 1866. és az 1870-71. hadjáratokban. Az általa irt és kiadott müvek között különösen tanulságos és állandó becsü a Berlinben 1870-78 közötti években megjelent: Kritische und unkritische Wanderungen über ide Gefechtsfelder der preussischen Armeen in Böhmen (1866, 3 füzet).
(ásv.), l. Berzeliit.
kükörcs v. kükörics, kikerics és kikirics, kükerics sőt kökörcsin és kükörcsin (növ.), egy szótő származéka, nagyobb virágu, alacsony mérges növényt jelent, virágzata bizonyos időtlenséggel v. szabálytalansággal nyilatkozik, t. i. mig más növény levélfejlődés szokott virágzani, a K. levéltelenül tavaszkor nyilik, azután fejleszt leveleket és gyümölcsöt jövő tavaszra hajt (l. Colchiciflorus). Ez egy egyszikű kikirics (l. o.), amaz a kétszikű kökörcsin, egymástól nagyon eltérő növény, t. i. a botanika a különböző hangzást két növény jelölésére használta fel. Sárga K., l. Kankalin.
l. Vedlés.
János, krónikairó, családi neve: Tót-Solymosi Apród János, nemes Apród Miklós fia. Atyja javaiból kiesve, a királyi nagy kancellária iródeákja lett, s itt ügyességével szorgalmával megszerezte a király kegyét; visszanyerte Tót-Solymos (ma Tolcselmes puszta Sáros vm.) birtokát is. A papi pályán előbb az aradi, majd az egri káptalan olvasó-kanonokja volt, s mellette az egri, zágrábi és székesfehérvári káptalanban egy-egy kanonoki javadalmat élvezett. 1355. küküllei főesperes lett, 1363-80-ig az esztergomi érseknek lelkiekben és ideiglenesekben helytartója. Még 1395 körül is élt, s ez utolsó életéveiben irta össze Nagy Lajos király viselt dolgait uralkodása kezdetétől egész végeig, sőt azon tul is 1386-ig. Hű és megbízható korirata az Anjou-kornak elsőrangu történelmi kútforrása.
Erdélynek két nagyobb folyóvize, a Maros baloldali mellékvizei. 1. A Nagy-K. Udvarhely vmegye É-i részében, a Görgényi-havasokban emelkedő K.-Főmező hegy D-i lejtőin több forrásból fakad, rövid ideig keskeny völgyben DK-felé folyik, azután a Sikaszó felvétele után hirtelen DDNy-felé kanyarodik s ezen irányt lassanként táguló völgyben, bikafalváig tartja meg. Itt Ny-ra veszi útját s Segesvár, Erzsébetváros és Medgyes érintésével, Kis- és Nagy-K. vármegye közt a határt jelölve. Alsó-Fehér vármegyébe lép át, ahol Mihályfalva mellett a Marosba ömlik. Hossza mintegy 190 km, forrása és torkolata közti távola 130 km. Egész esése 740 m., vizkörnyéke 5800 km2. Nevezetesebb mellékvizei balfelől az Erkel és Viza, jobbfelől a Fejérnyikó, Gagy és Kis-K. - 2. A Kis-K. a Nagy-K.-től kissé É-ra, ugyancsak a Görgényi-havasokban, a Feleszilása hegy alatt ered, s egészben véve DNy-i irányt vesz; Szovátánál Maros-Torda vmegye területére lép át, Kis-kendnél Kis-K. vmegyét éri s ezt DNy-i irányban hasítva, Balázsfalvánál a Nagy-K.-vel egyesül. Hossza 144 km. Egész esése 700 m., vizkörnyéke 2300 km2. Legjelentékenyebb mellékvize balfelől a Korond és Küsmönd.
a többi királyhágontuli nyelvjárástól (l. o.) csak az különbözteti meg, hogy nemcsak az ë helyett ejt nyilt e-t s az o helyett nyilt a-t, hanem az ö helyett is nyilt oe magánhangzót, ugyanazt, melyet p. a francia ejt, csakhogy orrhanggal, az un névelőben (sok török nyelvben is közönséges ez a magánhangzó, mely az ü ö sorát épp ugy egészíti ki, mint az u o sorát az a). V. ö. Balassa J., A magyar nyelvjárások (1891).