a. m. lövegtalp (l. o.).
(ejtsd: lafitt), 1. Jakab, francia államférfiu, szül. Bayonneban 1767 okt. 24., megh. Párisban 1844 máj. 26. Perrégaux párisi bankárnál volt ügynök, s később gazdája utódja lett. Napoleon 1809. kinevezte a francia bank igazgatójává, mely állásába az ideiglenes kormány 1814. ismét visszahelyezte őt. A száz nap alatt s a második restauráció után L. képviselő volt, s mindig az ellenzékkel tartott. 1817. Páris mind a 20 kerületben egyszerre őt választotta meg, mire az elkeseredett udvar megfosztotta őt a bank igazgatóságától, melyet azonban 1822. újra visszakapott. Népszerüségét akkor vesztette el, midőn a Villéle-minisztériumot a járadék leszállításában támogatta; ennek dacára is ellenzéki maradt s 1827. a miniszter vád alá helyezését követelte. A juliusi forradalom kezdetén L. háza volt a mozgalom intézőinek gyülőhelye, s L. ajánlatára, ki a forradalmat pénzzel is támogatta, jelölték ki (jul. 30.) az orleansi herceget az ország főparancsnokává. Mint az 1830 aug. 30-iki kamara elnöke, ő olvasta fel a Lajos Fülöp monárkiáját visszaállító határozatot, s be is lépett az új kabinetbe, de már 1831 márc. 13. beadta lemondását. Miután hitelezői fenyegették s az udvar is elhagyta, kénytelen volt birtokait eladni, hogy 50 milliónyi adósságát kifizethesse. A parlamentben ezután ismét az ellenzékhez csatlakozott, s vagyona romjaiból egy leszámítoló bankot alapított, mely gyorsan felvirágzott. 1843. még egyszer a kamara elnöke lett. A Souvenirs de Jacques L., racontés par luimęme (Páris 1884) nem L. műve.
2. L. Péter, a pozitivizmus ez idő szerinti feje és a Collége de France tanára, szül. Bégneyben (Gironde) 1823 febr. 21. 1839. Párisba került, azzal a szándékkal, hogy tudományos, különösen matematikai ismereteit kiegészítve, a tanári pályára lépjen. A szakmájabeli műveken kivül is sokat olvasván, 1842. véletlenül kezébe került Comte Ágost Cours de philosophie positive c. alapvető munkájának ötödik kötete, melynek olvasása annyira elragadta, hogy mint maga beszéli Cours de philosophie premiére-je bevezetésében, e perctől fogva ugy érezte, hogy gondolkodásának iránya s életének rendeltetése megállapodásra jutott. 1833. személyes érintkezésbe lépett Comte-tal, ki csakhamar végleg meghódította az akkor még keletkezőfélben levő pozitivizmus számára. Comte halála előtt néhány évvel megirt végrendeletében a 13 tagból álló végrendeletvégrehajtó testület elnökének nevezte ki. Ezóta vezeti a pozitivizmus ügyeit a pozitivizmus igazgatója címen. Mint az új doktrina feje, sokoldalu és fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki. 1878-ban alapította a pozitivizmus központi organumát, a Revue Occidentale-t, Comte utasításai értelmében. E kéthavonkint megjelenő folyóiratban irta meg a politikai és szociális helyzetet megvilágító, a tudományok történetének egyes fázisait s egyéb kérdéseit tárgyaló cikkeit. Ezek s önálló művei a kormányférfiak érdeklődését is felkeltvén, Bourgeois közoktatásügyi miniszter L. számára az exakt tudományok általános történelmének előadására egy új tanszék szervezését határozta el. S miután mindkét ház erre a költséget megszavazta, a kinevezés 1892-ben meg is történt, s L. ugyanazon év kezdetén a tanszéket egy mesteri megnyitó beszéddel el is foglalta. Főbb munkái a következők: Cours philosophique sur l'histoire générale de l'humanité (Páris 1859); Considérations générales sur l'ensemble de la civilisation chinoise (u. o. 1861); Les grands types de l'humanité (2 köt., u. o. 1874- 75); Cours de philosophie premiére (2 köt., 1889); Le positivisme et l'économie politique (u. o. 1876., 3-ik kiadás); Le centenaire de Diderot (u. o. 1884); Considérations générales á propos des cimetiéres de Paris (1874); Discours d'ouverture du cours de l'histoire générale des sciences (u. o. 1892).
(ejtsd: lafles), ÉNy-i Franciaországban honos jeles húsfajta, mely a hires Poulardes du Mans-t szolgáltatja. Tollazata fekete, zöldes v. biboros zománccal, ritkábban fehér v. kék. Lábszárai meglehetősen magasak, tollazata tömött és ennek következtében hosszu hengeres, húsos törzse dacára sokkal karcsubb, mint más, húsban szegényebb fajták. A kakas 65 cm. (hátmagassága mintegy 40 cm.), a jérce 55 cm. magas. Előbbi testsúlya 3,5-4,5 kg., a jércéé (mely 60-80 g. súlyu tojásokat tojik) 2,75-3,5 kg. Fejete hosszu, széles. Taréja két, hegyükön legömbölyített, függélyesen emelkedő, felül kissé előre v. oldalt konyuló világospiros szarvacskákból áll, melyek közt kétfelé választott hústömeg vonul a nagy, feldudorodott szélü orrlyukakhoz. Csőre szaruszinü, erős, kissé görbült. Amily jó hirnek örvend e fajta Franciaországban, épp oly hamar veszti jó tulajdonságait zordonabb éghajlat alatt, azért hazánkban mint haszontyúknak jelentősége nincsen. (Képét l. a Tyúkfajták mellékletén.)
(ejtsd: lafon) Károly Fülöp, francia hegedüművész és zeneszerző, szül. Párisban 1781 dec., megh. Bagnéres de Bigorre és Tarbes közt a postakocsi felfordultával 1839 aug. 14. Berthaume rokona és tanítványa, gyermekkora óta utazgató virtuóz volt; Pétervárt kamaravirtuóz lett Rode utódául, XVIII. Lajos alatt ugyanez Párisban (1815). 7 hangversenydarabot, 2 kis operát, közel 200 románcot stb. szerzett.
János, francia meseköltő, szül. Château-Thierryben 1621 jul. 8., megh. 1695 ápr. 13. Reimsban papnak készült, de nem találván kedvét a teologiában, víg életet folytatott, mellette irodalommal is foglalkozott (Horatiust és Terentiust fordítgatta). Utóbb szülei kivánságára haza ment, hivatalnoki pályára lépett s meg is nősült. Csakhamar azonban oda hagyta hivatalát s feleségét és Párisba menve, ismét mulatós életmódra adta magát. Pártfogójának, Fouquet miniszternek bukása után szükségbe jutott és kénytelen volt hazájába visszatérni. Otthon megismerkedett Bouillon (leánynevén Mancini) hercegnővel és kastélyában mindennapi vendég lett. A hercegnő számára frivol hangu verses elbeszéléseket és novellákat irt és 1664. ismét elkisérte Párisba, ahol aztán magas pártfogóinak (Condé és Conti, Vendôme és Burgund hercegeknek, az orleansi hercegnőnek és másoknak) kegyéből élt. Racine megismertette Boileauval és Moliére-rel, akik irodalmi munkásságra buzdították. Az udvarba nem volt bejáratos, mert a mindenható XIV. Lajos haragudott rá és az akadémiába is csak nagy nehezen engedte őt beválasztatni (1684). Öreg korában megbánta könnyelmü életmódját és hogy irodalmi léhaságait jóvátegye, néhány zsoltárt franciára fordított. 1891. Auteuilben szobrot emeltek neki. L. legkiválóbb művei: sikamlós, de utánozhatatlan báju versekben irt meséi (Contes et nouvelles en vers, 5 könyv, 1665-74 és azóta nagyon sokszor), amelyeknek anyagát többnyire olasz és francia novellistákból vette, és fabulái (Fables, 1-9 könyv 1668, 7-11 könyv 1678, 12 könyv 1694). Fabuláihoz L. is kölcsönzött az Aesopus- és Phaedrus-féle tőkéből, de jellemzésének plaszticitásával, látszólagos félénk naiv hangjával és stiljének bájával a francia irodalom legkiválóbb ilynemü termékeit teremtette meg. Egyéb művei, igy p. drámái is, csekélyebb értéküek. A jobbak közül valü Les amours de Psyché et de Cupidon c, sikamlós elbeszélései. L. összes műveinek legjobb kiadása a Grands écrivains c. vállalatban van (Regnier Henrik kiad. Páris 1888-92). A magyar irodalomra is jelentékeny hatással volt L. Péczeli József meséi irásában őt követte. V. ö. Walckenaër, Histoire de la vie et des ouvrages de l. (Páris 1820); Faquel Emil, La Fontaine (u. o. 1889); Taine, L. et ses fables (12 kiad. u. o. 1892); La Fontaine (Nisard francia irodalomtörténetéből), ford. Szász Károly (Bud. Szemle 1879).
(ejtsd: lafontén) Ágost Henrik Gyula, német regényiró, született Braunsch weigban 1758 október 5., meghalt Halléban 1831 ápril 20-án. Helmstedtben teologiát tanult s 1792. mint tábori lelkész a porosz sereggel Champagneba ment, honnan visszatérve Halléban telepedett meg. L. több mint 200 kötet regényt irt; bár képzelő tehetsége nem nagy volt, alakjait mégis meg tudta kedveltetni s meseszövésének átlátszó egyszerüsége is tetszésre talált kortársainál. Később azonban ismételte önmagát, s ennek, meg a felülkerekedő romantikus áramlatnak tulajdonítható; hogy az olvasó közönség elpártolt tőle. Legjobb regényei: Der Sonderling (1793. magyarul is: A különc, rajzolatja az emberi szivnek, ford. Almási Balogh Sámuel); Saint Julien (1798); Die Gefahren der grossen Welt (1811) stb. L. műveiből még megjelentek magyarul: Angyalfy Károlynak jegyzőkönyve (Pozsony 1810); Raphael, vagy a csendes élet (Buda 1830); Tinka, vagy a férjfi próba (Kolozsvár 1833); A természetnek fia (Kassa 1833).
(ejtsd: fórzs) Anatole, francia publicista és politikus, szül. Párisban 1820 április 1-jén, öngyilkos lett Párisban 1892 jun. 6. A diplomáciai pályát, melyre lépett, hamar (1848) otthagyta, noha spanyolországi küldetésében szerzett érdemeiért a becsületrendet kapta. Mint hirlapiró, rövid időn a Siécle egyik legkiválóbb munkatársa lett s a külföld politikai rovatát vezette. Az 1870 szept. 4-iki forradalomban Aisne département prefektusává nevezték ki. A Dufaure-kabinetben a belügyminisztérium sajtóosztályának igazgatója lett (1877) s ekkor emlékiratot nyujtott be a föltétlen sajtószabadság érdekében; de hivatalától már 1879. megvált. Mint képviselő (1881-89) radikális köztársasági volt. Számos röpiratain kivül irta még: Histoire de la République de Venise, sous Manin (2 köt. 1855); La guerre c'est la paix (1859); La Révolution française et l'Église (1882); Les serviteurs de la démocratie (1883).
(ejtsd: -fossz) Károly de, francia festő, szül. Párisban 1636., megh. u. o. 1716. Le Brun tanítványa, 22 éves korában nagy tanulmányútra indult Olaszországba, hol a római és velencei művészet hatása alatt állott, majd visszatérve Párisba, 1673. az akadémia tagja, 1674. tanára, 1702. rektora, 1715. kancellárja lett, később Angolországban is tartózkodott. Monumentális művei közül legkitünőbb a párisi invalidusok domjának kupolájában festett nagy freskóképe, mely Szt. Lajost ábrázolja, amint kardját és koronáját a Megváltó lábai elé rakja le. Egyéb festményei, mint Proserpina elrablása, Mózes fölfödözése, Szűz Mária eljegyzése, Bacchus diadala a párisi Louvreban vannak.
(ejtsd: lafurs), county Louisiana É.-amerikai államban, 3000 km2 területtel, 19 115 lak., Thibodeaux székhellyel.
lat. természetrajzi nevek után Lafresnaye francia természettudós, különösen ornitologus nevének rövidítése.