l. Lejdai palack.
bölcsész, egyházi iró, szül. Paviában 1005., megh. 1089 máj. 28. 1040. Dél-Franciaországban iskolát nyitott. Iskoláját sokan látogatták. Majd Normandiába ment és ott a hires beci kolostorba lépett és ott is iskolát alapított. 1063. az I. Vilmos által alapított és szt. Istvánról nevezett caëni kolostor apátjává, 1070. canterbury érsekké és Angolország primásává lett. A bölcseleti tudományok felélesztője s a skolasztika megalapítója. Nevezetesebb munkái: De corpore et sanguine Domini, adversus Berengarium Touronensem; Commentarius in epistolas s. Pauli; Epistolarum liber (60 levél); Pericope orationis quam in concilio anglicano habuit. Kiváló tanítványa volt szt. Anzelm, aki utóda is lett a canterbury érseki széken. Műveinek legjobb kiadása 1648. jelent meg, dom Luc Cochéry tudós bencés felügyelete alatt; újabban Giles adta ki 1844-45. 2 kötetben Oxfordban.
János, olasz festő, szül. Parmában 1580. megh. Rómában 1647 nov. 28. Bolognában Carracci Ágostonnak, Rómában Carracci Hannibálnak volt tanítványa, de már gyermekkora óta főleg Correggio kupolafestményeinek hatása alatt állott. 1625. fejezte be Rómában a S. Andrea della Valle-templomban kupolafestményét, mely Mária mennybemenetelét ábrázolja. A szt. Péter-templomban festett képe, mely Krisztust és szt. Pétert a tengeren ábrázolja, elpusztult és mozaikmásolattal van pótolva. 1630. Nápolyba hivták meg, hogy az ottani új jezsuita templom kupoláját díszítse freskóképekkel; ezt a munkát 1632-ben fejezte be, azután a S. Martino-templomot, az apostolok templomát és a székesegyház kincses kápolnáját díszítette freskóképekkel. 1646. visszatért Rómába, a pápai udvar kedvelt festője lett és a S. Carlo di Catinati-templom díszítésével fejezte be működését. Nagy, dekoratív művei mellett csekély jelentőségüek olajfestményei, melyeknek egy példánya, Szent Jeromos, a budapesti országos képtárban látható (517. sz.).
(ejtsd: -kóni) Grazioso Enea, mérnök, a magyar történelmi társulat alapító tagja, szül. Pellióban (Lombardia) 1850 máj. 30., öngyilkos lett Pozsonyban 1895 márc. 9. Mérnöki tanulmányait befejezve, 1870. Magyarországba jött s Pozsonyban telepedett le, hol mint a dévényi kőbányák tulajdonosa és mérnök meggazdahodott. Vizépítészeti művei: Közép-Európa útjai és a Duna-folyam szabályozásának fontossága (Pozsony 1880, mely három nyelven: magyarul, németül és franciául jelent meg); Magyarország ármentesítése (Budapest 1882); A Lanfranconi-féle önműködő sikló (1890). Magyar történeti és régészeti problemákkal is foglalkozott, igy Árpád sírját is kutatta, melyet a Hainburg melletti tumulusban vélt megtalálhatni. (V. ö. a P. Lloydban 1894 jun. 10. és 11. közl. cikkét). Szenvedélyes könyv- és metszetgyüjtő volt, könyvtárában többek között a Dunára és Pozsonyra vonatkozó összes művek össze voltak gyüjtve. Hires régi 14 000 drbból álló térképgyüjteményét az 1885-iki budapesti országos kiállításon bemutatta s később Budapest fővárosnak adományozta. Az egyik Rubens-képet Munkácsy negyedmillió értékünek becsülte. Könyvgyüjteményét s képtárából a magyar tárgyu festményeket a magyar kormány a nemzeti muzeum részére megvette; a többi könyvet, képet és nagybecsü rézmetszet-gyüjteményét 1895 okt. Kölnben elárverezték.
(ejtsd: lanfré) Péter, francia történetiró és politikus, szül. Chambéryben (Szavója) 1828 okt. 28., megh. Pauban 1877 nov. 15. Jogot végzett, azután irodalomtörténeti és bölcsészeti tanulmányokkal foglalkozott és 1870. a nemzetgyülésbe választatott, hol mint Thiers hive a balközéphez csatlakozott. 1875. a szenátus élethossziglani tagjának nevezték ki. Munkái közül említendők: L'Église et les philosophes au XVIII. Siécle (2. kiad., 1857); Essai sur la révolution française (1858); Histoire politique des papes (új kiad. 1880); Lettres d'Éverard (új kiad., 1878); Études et portraits politiques (1865). Főműve a Histoire de Napoléon I (5 köt., 1867-75), melyben mint úttörő a Thiers által a történelembe bevitt Napoleon-legendát levéltári kutatásai alapján teljesen megingatta. Összes munkái (Oeuvres complétes) 1879. s a következő években jelentek meg, levelezése 1885.
János, egyházi iró, szül. Esztergomban 1771., megh. Pesten 1829 szept. 13. Tanulmányait Pozsonyban elvégezvén, 1798. pappá szentelték. Papnevelői felügyelő volt Pozsonyban, tanár Nagyszombatban, a pesti kir. egyetemen. 1816. rektor, 1820 okt. 24. esztergomi kanonok, a Pázmáneumban igazgató, a bécsi egyetem teologiai karának dékánja. 1821. rákonyi főapát, 1825-ben komáromi főesperes és kir. táblai főpap. Művei: Dissertatio Historico-Juridica (Pest 1802); Patrologia (u. o. 1809); Compendium Institutionum Physicarum (1804), azonkivül számos költemény és beszéd. V. ö. Zelliger A., Egyházi irók csarnoka.
1. Henrik, német festő, szül. Regensburgban 1838 ápr. 24., megh. Münchenben 1891 jul. 8. Berlinben. Münchenben és Stuttgartban tanult és első sorban Voltnak volt a tanítványa. A ménesekben tett tanulmányai által, katonasága alatt, Magyarországban és az aldunai tartományokban tett utazásain, valamint Párisban kitünő katona- és lófestővé képezte ki magát. Résztvett az 1870-71. hadjáratban, 1874. pedig beutazta Hollandiát, Magyar-, Török-, Görög-, Olaszországot és Kis-Ázsiát. Rendkivüli ügyességgel ábrázolja a lovak legnehezebb mozdulatait, elevenen állítja elénk a lovastámadások rohanását. Legkitünőbb művei: Pusztai lovak a mocsárban; Magyar lovak; Párisi lóverseny; A sedani csata; A floingi támadás; A Bredow-dandár támadása Vionvillenél; Részlet a wörthi csatából.
2. L. Henrik, német protestáns teologus, szül. Frommenben (Württemberg) 1826 nov. 14., megh. Zürichben 1876 jan. 13. Teologiai tanulmányait 1844 után Tübingában végezte Baur befolyása alatt. 1848 után a st. galleni kanton egyik falujába választatott lelkészül, 1863 után a zürichi tó partján, Meilenben lelkészkedett. 1871. a zürichi szt. Péter egyházhoz hivatott lelkészül, s itt működött haláláig. Ő szerkesztette 1859 óta a Zeitstimmen für die reformierte Schweiz c. folyóiratot, melynek helyébe 1872 után az általa és Langhaus által Bernben kiadott Reform lépett, mely folyóirataival és egyéb műveivel széles körben nagy hatást gyakorolt; többek között hazánkban is a hatvanas években keletkezett és virágzott «Protestáns egylet» az ő szellemi befolyása alatt keletkezett, s ezen egyesület folyóirataiban számos cikke és értekezése magyar nyelven is megjelent. Művei: Versuch einer christlichen Dogmatik (2. kiad. 1865); Ein Gang durch die Welt (2. kiad. 1870); Religiöse Charaktere (2. kiad. 1872); Stunden der Andacht (1862-65, 2 köt.); Das Leben des Apostels Paulus (1866); Martin Luther (1870); Religiöse Reden (2. kiad. 1876, 2 köt.).
3. L. Károly Henrik lovag, bajor történettudós, szül. Balgheimban 1764 jul. 7., megh. ansbachi jószágán 1835 márc. 26. Altdorfban jogot tanult; 1789. Bécsben a württembergi követ magántitkára lett, 1791-93. Göttingában történettudománnyal foglalkozott s 1795. a plassenburgi titkos levéltár őrévé nevezték ki. Miután 1797. mint porosz követségi titkár részt vett a rastatti kongresszuson, 1799. az ansbachi kormányzóságban hadi és uradalmi tanácsos lett. 1811. a müncheni birodalmi levéltár igazgatójává nevezték ki és 1817. nyugalomba lépett. Jelesebb művei: Historische Entwickelung d. deutschen Steuerverfassung (Berlin 1793); Historische Prüfung des vermeintlichen Alters der deutschen Landstände (Göttenga 1796); Neuere Geschichte des Fürstentums Bayreuth (u. o. 1798-1811); Annalen d. Fürstentums Ansbach unter d. preussischen Regierung (Frankfurt 1806); Bayrische Jahrbücher von 1179 bis 1294 (Augsburg 1816); Adelsbuch des Königreichs Bayern (München 1816); Geschichte der Jesuiten in Bayern (Nürnberg 1819); Geschichte Ludwigs des Bärtigen, Herzogs zu Ingolstadt (u. o. 1821); Regesta bavarica (München 1822-28, 4 k.); Hammelburger Reisen in elf Fahrten (u. o. 1818-33, humoros tartalmu); Memoiren des Ritters von L. Ezek az emlékiratok csak halála után jelentek meg (Braunschweig 1841, 2 kötet) és óvatossággal használandók.
4. L. Vilmos, német iró, szül. Tüttlingenben 1832 jul. 16. Teologiát tanult Tübingában, de 1858. hirlapiró lett; előbb a müncheni Allgemeine Zeitungnak volt dolgozótársa, 1860 óta a stuttgarti Schwäbischer Merkur egyik szerkesztője. Közben 1879-81. kiadta az Im neuen Reich c. jeles hetilapot. Az olasz irodalom- és művelődéstörténet szakavatott, jelestollu munkása. Munkái: Michel Angelo als Dichter (1861); David Fr. Strauss (1874); Transalpinische Studien (1875, 2 köt.); Peloponnesische Wanderung (1878); Von und aus Schwaben (1885-90, 7 füzet).
(ejtsd: leng) András, angol iró, szül. Selkirkben 1844 márc. 31. St. Andrews és Oxford egyetemein tanult. Ügyes, kiváló műveltségü, kedvelt iró. Számos művei közül megemlítjük: Ballads of old France (1872); Helen of Troy (1883), epikus költemény; Custom and myths (1885); In the wrong paradise (1886); Lostleaders (1889); Letters in Litterature (1889) stb. L. jelenleg a Longman's Magazine folyóiratot adja ki s a londoni Folk lore Society elnöke, St. Andrews egyetemén pedig időnkint felolvasásokat tart. Többekkel együtt Homert is lefordította prózában.
(Nagy-), nagyközség Fejér vármegye székesfehérvári j.-ban. (1891) 1224 magyar lak., posta- és táviróhivatallal, postatakarékpénztárral.
égő gáz vagy izzásig hevített gázalaku test. Amely test égésekor nem fejleszt éghető gázokat, vagy maga nem alakul át az égési meleg által gázalakuvá, az nem éghet lánggal, hanem csak izzik. Ilyen a vas, a szén; ellenben foszfor, hidrogén, kén, szerves anyagok lánggal égnek, mert amennyiben nem gázok, mégis éghető gázalaku termékek fejlődnek belőlük. A L. lehet világító vagy nem világító. Nem világító a tiszta égő gázak L.-ja, p. a hidrogéné; világító ellenben mindazon testek lángja, mely fehér izzásba kerülő szilárd részecskéket tartalmaz. Rendes világító anyagaink: a gyertyák, petroleum, repceolaj stb. a lángban lebegő izzó szénrészecskék révén képesek világító L.-ot adni. A világítógáz annál fényesebb lángu, mennél többet tartalmaz szénben gazdagabb szénhidrogénekből (etilén, butilén, acetilén stb.-ből), mert ezekből az égéskor a szénnek egy része kiválik és csak a láng magas hőmérsékletétől hevülnek föl izzásig. Hogy e lángokban szénrészecskék vannak, bizonyítja az, hogy a lángba tartott hideg tárgy bekormozódik. A lángnak világító képessége azonban ugy látszik nemcsak az abban izzó szilárd részecskéktől, hanem az égő gáz hőmérsékletétől és amint Frankland észlelte, az égő gáz sűrüségétől is függ. Előbbire bizonyíték az, hogy a bármiféle módon szintelenné tett láng (szintelenné lesz a láng, ha az égő gázgoz elegendő levegőt, vagy az égésben részt nem vevő gázokat p. nitrogént, sósavgázt, széndioxidot stb. elegyítünk) ismét világítóvá válik, ha az elégetendő gázkeveréket előbb izzó platinacsövön vezetjük keresztül és a forró gázokat gyujtjuk meg. Az utóbbira pedig az a bizonyíték, hogy a hidrogén is erősen világít - pedig ennek a lángjában szilárd részecskék nincsenek - ha az égés 20 atmoszfera nyomás alatt történik, vagyis mikor a hidrogéngáz sűrüsége igen nagy. Maga a L. három részből áll: 1. a belső sötét részből, melyben a gázalaku termékek még nem égnek; 2. az ezt körülvevő erős fényü részből, melyben a gázok már részben égnek, mig a szénrészecskék izzó állapotban lebegnek és 3. a külső burkolatból, mely legtöbb oxigént kap és melyben a kivált szénrészecskék teljesen elégnek. Ez a rész nem világít, de forró. Világító L. hevítővé tehető, ha kellő mennyiségü levegő (oxigén) hozzájárulásával teljes égés eszközöltetik. Ez történik a forrasztócsőnél, a Bunsen-féle égőknél, melyek a L.-tól elvonják világító képességét, de hőfokát emelik. Ugyanez történik az Auer-féle gáz-izzólámpában, ahol a világítógáz levegővel keveredve forró lángot ad s ez fehér izzásba hozza a körülvevő és különféle fémsók oldatával átitatott szövetburkot. A L. szine attól fütt, milyen szinü fényt képesek a benne lebegő izzó részecskék kibocsátani.