(Lidec), kisközség Trencsén vmegye illavai j.-ban, (1891) 797 tót lak., vasúti megálló, posta- és táviróhivatal és postatakarékpénztár. L.-en van Schenk Adolf nagy portland-cementgyára, mely évenkint mintegy 70 000 q cementet termel.
Sándor, zongoragyáros, szül. Cegléden 1846. Beregszászy Lajosnál tanult, azután Lipcsébe, Londonba s végül Párisba ment, hol a világhirü Erard-zongoragyárban végezte be tanulmányait. Visszatérvén hazájába, 1878-ban önálló működés terére lépett s már a következő évben a székesfehérvári iparkiállításon arany éremmel tüntették ki. 1879. Bécsben s 1880. Budapesten az iparegyesületi ezüst érmet nyerte. 1882. Debrecenben díszoklevéllel, a budapesti 1885-oki országos kiállításon pedig a kiállítási nagy díszérem és oklevéllel tüntették ki. Utolsó kitüntetése Temesvárt volt 1891. az ottani kiállítás alkalmával, valamint a rákövetkező évben Bécsben, a zeneművészeti nemzetközi kiállításon. L. az egyedüli magyar zongoragyáros, aki angol gépezetü zongorák és pianinók gyártásával is foglalkozik.
politikai község Modrus-Fiume vármegye novii j.-ban, (1891) 2070 horvát lakossal.
trágár, bujaságra ingerlő, a szerelemben változékony, könnyelmü, csapodár.
1. Ábrahám, pedagogus, tanügyi iró, szül. Libschowitzban (Csehország) 1827 jan. 9. U. o. járt az elemi iskolába, azután Prágába ment a reáliskolába, majd ismét visszajött szülővárosába, hogy gimnáziumi képzettségét befejezze. 1852. Prágában egyetemi előadásokat hallgatott s képezdét végzett, azután tanító lett Lindenburgban, honnét 1855. a tatai izr. hitközség hivta meg, hogy iskoláját újjá szervezze. Innen aztán két év mulva a helytartó tanács a pesti izr. normáliskola igazgatóságára emelte; mikor pedig a normális iskola mellett a képzőintézetet felállították, ennek pedagogiai tanára, később 1868-ig igazgatója volt. Azután egész 1889. történt nyugdíjaztatásáig, mint rendes tanár, tanította a nevelési és természettudományokat. Mint tanító sokat tett hitsorsosai közt nemcsak a népnevelés, de a magyar állami eszme s nemzetiség terjesztésére. Az Országos izraelita tanítóegyesületet a budapesti izraelita tanítók segítségével ő hozta létre. Nyugdíjaztatásakor a miniszter elismerő leirattal s a tanítóképezde igazgató tanácsa arany tollal tüntette ki. Sokat irt egyes szaklapokba. Önálló művei: A példaadás módszere (1877); A szoktatás módszere (1878); Az oktatás módszere (1879); Az ápolás módszere (1884); A testi büntetés (1884). És ezeken kivül sok a lapokban megjelent cikke is külön lenyomatokban jelent meg. Németre fordította Nagy László Beszéd és értelemgyakorlatát, Gönczy Pál Ábécés könyvét, Gáspár J. Olvasókönyveit s javította az egyetemi nyomda Számkönyveit stb. A tanítóság és a társadalom L. multja iránti elismerését 1883. tarott jubileummal méltányolta.
2. L. Dezső, hegedüművész, szül. Csabán 1858 szept. 25. Tanulóéveit Nagyváradon töltötte, hol már közreműködött hangversenyekben, de szülői sokáig ellenezték, hogy a zenészpályára lépjen; 21-14. évéig Budapesten élt, a Magyar-francia biztosító társaság hivatalnoka volt s e közben a nemzeti zenedében Huber Károlytól, majd Ridley-Kohnetól tanult. 1882 óta kizárólag a zenének él, Bécsben Grün Károly, a magyar születésü kiváló hegedüművész fejezte be kiképzését; itt érte meg 1885. első saját hangversenyének nagy sikerét. 1887 óta Párisban él, ott nősült is; 1891. Lamoureux szerződtette hires zenekarához hangversenymesterül.
3. L. Sándor, közgazda, szül. Budapesten 1842 jun. 18. A kereskedelmi pályára nevelték. 1879. a székesfehérvári orsz. kiállításnak intézője lett; ez alkalomból kapta a III. o. vaskorona-rendet és a lovagi címet. Részt vett az 1885-iki kiállítás pénzügyi rendezésében, több nagyobbszabásu iparvállalat és pénzintézet alapításában. Az Adria gőzhajótársulatot, melynek alelnöke, jelentékeny közgazdasági faktorrá emelte. Iparos és kereskedelmi közintézeteknél előkelő bizalmi állást foglal el.
osztrák főnemesi család, melynek egyik tagja, L. Ágost Gottlob (szül. 1723.) 1763. nemességet, 1778. pedig bárói rangot kapott. Fiai közül L. Ignác báró (l. o.) fia, L. Miksa báró jelenleg szolgálaton kivüli altábornagy. - L. Károly báró, Ignác öccse (szül. 1772., megh. 1860.), osztrák államtanácsos, s egy ideig az osztrák nemzeti bank kormányzója volt.
L. Ignác Lajos Pál báró, tábornagy, született Bécsben 1769 aug. 25., meghalt 1849 szept. 10. Korán katonai szolgálatba lépett s 1784. már mint hadnagy vett részt a francia hadjáratokban s itt vitézségének és személyes bátorságának több jelét adva, előléptetése rendkivül gyorsan történt, 1809. vezérőrnagy, 1813-ban altábornagy; résztvett a regensburgi, asperni, wagrami és st. georgesi ütközetben s az ez utóbbinál elért siker az ő nevéhez fűződik, amiért a Mária Terézia-katonarend lovagkeresztjét kapta kitüntetésül. 1830-48-ig mint lovassági tábornok több ízben megfordult Magyarországon, 1840. pedig magyar honosságot is nyert, 1848. budai hadi kormányzó volt. 1848 április 18. a minisztertanács küldöttségének nem engedte meg a fegyvertár átvizsgálását, s a nemzetőrség felfegyverzéséhez kért fegyverek kiadatását megtagadta. Az egyetemi ifjúság e miatt tüntetést rendezett ellene s 1848 május 10. megmacskazenézte. L. előre értesülve lévén ezen tüntetésről, a szomszéd házak udvarán néhány osztály katonaságot rejtett el, kik a tüntetéskor rejtekeikből előretörve, megrohanták az ifjuságot s közülök sokat megsebesítve, átnyomták Pestre. L. tartván meggondolatlan tettének következményeitől, Budán titkon odahagyta és Bécsbe ment.
(ásv.), a. m. gmelinit (l. o.).
város Salamanca spanyol tartományban a Tormes balpartján, (1887) 3543 lak., bőrgyártással. Közelében (8 km.-nyire) van a Banos de L., fürdő, 38°-os kénes forrásokkal.
az ugyanily nevü cseh kerületi kapitányság székhelye a Sazawa mellett, (1890) 2208 cseh lak., fürész- és őrlőmalmokkal, gyufa-, cipő-, tégla- és sörgyártással.
politikai község Szerém vmegye irigi j.-ban (1891) 1333 horvát-szerb lakossal; határában ólom- és ezüstérc-telepek vannak.