(a latin legere szótól, a. m. szedni, választani, válogatni), eredetileg az egész római haderő, később annak csak egy csapatja, melynek létszáma különböző időben különböző nagyságu volt. A hagyomány szerint Romulus 3000 gyalogos és 300 lovas katonával rendelkezett, amely szám a sabinok beolvadása után 4000-re emelkedett. Ez az őskori L., melyhez a három tribus közül mindenik 1000 gyalogos és 100 lovas katonával járult, irányadó maradt akkor is, mikor a népesség szaporodása a haderő nagyobbodását vonta maga után. Servius Tullius L.-ja 4200 emberből állott, akik három csatasort képeztek: hastati (1200), principes (1200), triari (600). Ehhez járult 600 roarii és 600 accensi, akik azonban nem képeztek külön centuriákat, hanem a triariusok kiegészítéséül szolgáltak. A rorariusok és accensikből alakult a 2. pún háboru idején a könnyü katonaság (velites). Ezek a polgárháboruk korszakában egészen eltünnek, amint hogy az egész katonaság azontul csak kétféle: nehéz fegyverzetüek és könnyü katonák. Ezek közül a tulajdonképeni L.-t csak a nehéz fegyverzetüek alkották, a velites-ek és szövetségesekből külön csapattestek, mondhatnók külön fegyvernemek alakultak (sagittarii, ferentarii, funditores). Mikor Hannibal Itáliában járt, a L. 5000 katonából állott, később 4000-re szállt alá, majd 4500 lett belőle. Marius 6200-ra emelte a létszámot és ez volt a legmagasabb (aminőt csak Hadrián alatt értek el ismét). Miként az egyes L.-k létszáma, ugy azok száma is különböző volt. Livius 10, sőt 18 L.-t is említ. A konzulok korában négy L.-t volt szokás toborzani, melyek a konzulok közt megoszlottak. Ezt azonban mindannyiszor szaporították, valahányszor a körülmények ugy hozták magukkal. Augustus alatt az állandó haderő 23-25 L.-ból állott, mely szám ritkán csappant meg, sőt Tiberius alatt 27-re, Hadrián kormánya alatt éppenséggel 30-ra emelkedett. A L.-k el voltak osztva a birodalom egész területén, állomásaik meg voltak erősítve és állandóak. A Britannia felé néző határ őrizete 3 L.-nak jutott, 16 állomásozott a Rajna és Duna partjain; 2 Alsó és 3 Felső-Germaniában, egy-egy Rhaetiában és Noricumban; 3 Moesiában, 4 Pannoniában és kettő Dáciában. 8 L. az Euphrat mentén állomásozott (6 Sziriában, 2 Kappadókiában). A legtávolabb eső provinciáknak (Egyiptom, Afrika és Hispania) egy-egy L. jutott. Ezenkivül 2000 katona (legnagyobb részt pretorianusok) képezték Róma helyőrségét. A L.-kat elnevezték mindenekelőtt a toborzás és felállítás sorrendje szerint (prima, secunda, tertia, quarta stb.); továbbá az uralkodókról kik felállították (Augusta, Claudiana, Galbiana, Trajana és Antoniniana); azokról a tartományokról, melyekben állomásoztak (Britannica, Cyrenaica, Gallica) vagy melyeket vitézségökkel elfoglaltak (Minervia, Apollinaris); küslő véletlenségekről (martia, Victrix, Gemina, Fulminatrix), sőt állatokról (Alaudae), miként ezt a Corpus Inscriptionum katonai feliratai bizonyítják. A L. tagozódása a 10-es és 100-as számon és az őslegió hármas elosztásán alapult. Volt ugyanis minden L.-ban 10 cohors, minden cohorsban 3 manipulus és minden manipulusban 2 centuria (ordines). A centuriák centruiók alatt állottak, az egész L. parancsnoka a legatus volt. A L. zászlajának jelvénye szintén különböző volt a különböző időkben; eleinte farkas (Romulus emlékére), később vadkan, majd ló és csak Marius óta a sas, mely körmei közt villámokat tart. Ez maradt az uralkodó, csak Traján alatt lépett egy időre helyébe a sárkány. Mindezek nagyjában állanak a szövetségesek hadseregéről is (socii), akik a L.-hoz hasonló csapattestekké voltak szervezve, csakhogy még egyszer annyi volt bennök a lovas. A szövetségesek közül egy ötödrészt különös esetekben (p. kémszemlére) kiválogattak (extraordinarii), 2 cohorsba állítván őket össze, melyek közül egy fél cohors a fővezér személyes rendelkezésére állott (ablecti). Egyebekben l. a Cohors, Turma és Castra cikkeket is.
(lat. a. m. mennydörgős légió) volt a rómaiaknál a melitenei (Kappadókia) légió neve, melyről a hagyomány azt tartja, hogy csaknem kizárólag keresztényekből állott, s hogy Marcus Aureliusnak a markomannok és quadok ellen viselt hadjáratában (Kr. u. 174.) esőt kért az égből és ez villámok kiséretében le is szállott, állítólag nagy rémületére az ellenségnek és nagy gyönyörüségére a rómaiaknak. De minthogy M. Aurelius császár is üldöztette a keresztényeket, nem igen valószinü, hogy e csodatettet komolyan számba vehette volna. Különben már Augustus alatt is volt egy légió, melyet vitézségeért legio fulimena-nak neveztek.
l. Becsületrend.
l. Idegen légió.
(lat.), a római perjogban a perindításnak legrégibb módja, melynek ünnepélyes formái bizonyos szavak elmondásában állottak, olykor jelképies cselekvények kiséretében. Ötféle L.-ról van határozottabb tudomásunk, u. m. a sacramentum, a judicis postutlatio, a condictio, a manus injectio és a pignoris captio. A L. helyébe később az u. n. formulák léptek. Mindkettő szorosan összefügg a római pernek kettős, u. m. in jure és in judicio tagolatával, aminek a modern perben nyoma sincs. Ma az ember az illetékes biróhoz fordul keresetével s tőle kap itéletet. Rómában ez máskép volt. Ott a jogszolgáltató magisztrátus (a rex, a konzulok, majd a pretorok) tevékenysége nem terjedt ki az egész perre, hanem csak annak megindítására s elrendezésére, miért is az ő előtte való (az u. n. in jure) eljárás nem is végződik itélettel, hanem az itélethozatalra hivatott biró (judicium) elé utasítással. Igy van ez a L., igy a formulák alatt. Csakhogy mig amott a feleknek in jure mondott ünnepélyes szavai és cselekményei voltak a judicium előtti eljárásra irányadók, a formulában a pretor utasítást adott a kinevezett birónak, mit vizsgáljon meg s mitől függően marasztalja el vagy mentse fel az alperest.
(lat.) a. m. törvényhozás; legislator, törvényhozó; legislativ, törvényhozási.
(új-latin) a. m. a törvény betüjéhez való ragaszkodás.
(a lat. lex-ből), igy nevezték a középkorban azokat a jogtudósokat, kik a világi - római - jogot az állami élet egyedüli alapjául elfogadták, ellentétben a dekretistákkal, a kánoni jog s a papi felsőbbség hiveivel.
(lat.) a. m. törvényes. Legitima pars a. m. a szükséges örökösöket megillető törvényes osztályrész v. köteles rész. Legitimatio a. m. igazolás, törvényesítés. A perjogban Legitimatio ad praxim, a felek képviseltetésére való jogosultság igazolása. Legitimatio ad processum, az ügyvédnek igazolása, hogy a féltől a per vitelére megbizást kapott. Legitimatio ad causam, mint aktiv legitimáció, a kereshetőségi jognak, mint passziv legitimáció annak esetleg szükséges igazolására, hogy a perbefogott a valódi alperes. Legitimatio per subsequens matrimonium, törvényesítés utólagos házasság által. L. még Felperesség.
(legitimatio), l. Legitim.