l. Szürkület.
l. Geodetikus vonalak.
l. Aerosztatikai sajtó.
(barometerk, Toricelli-féle cső), a levegő nyomásának mérésére szolgáló készülék, melynek feltalálása egybeesik magának a légnyomásnak feltalálásával. Ősidők óta tudták, hogy ha dugattyuval ellátott csőnek (szívócsőnek) egyik végét vizbe vagy más folyadékba mártják és a dugattyut felhúzzák, utána nyomban viz tódul fel a csőbe; azonba a XVII. század közepéig ezt a jelenséget nem a levegő súlyának és az ebből származó nyomásnak, hanem annak tulajdonították, hogy a természet irtózik az ürtől (horror vacui). Galilei, ki a levegő súlyát nemcsak hogy ismerte, de már meg is mérte, a viz felemelkedését akként magyarázta, hogy a horror vacui miatt a viz a dugattyuhoz tapad és midőn firenzei kertészek értesítették, hogy a viz egy újonnan készített szívó kút csövében 18 olasz rőfnél (körülbelül 10 m.) magasabbra nem emelkedik, azt mondá, hogy a tapadás 18 rőfnél magasabb vizoszlop súlyával már meg nem küzdhet és hogy ez a súly a horror vacui mértéke. A helyes megfejtést azonban csak az ő hires tanítványa, Torricelli találta meg 1643. Torricelli ugy vélekedett, hogy a levegő súlyos test létére nyomást gyakorol, és ez a nyomás, mint minden hidrosztatikai nyomás, minden irányban, tehát alulról felfelé is, egyenletesen elterjed és igy egy vizoszlopot is felemelhet; de ha a vizoszlop 18 rőfnél magasabb, a légnyomás már nem tarthatja egyensúlyban és az oszlop fölött üres tér marad; továbbá ugy vélekedett, hogy ha a kisérletet viznél sűrübb folyadékkal hajtanák végre, a folyadékoszlop, a hidrosztatika törvényeinek megfelelőleg, a vizoszlopnál annyiszorta volna alacsonyabb, ahányszorta az illető folyadék sűrübb a viznél; tehát a viznél mintegy 131/2-szer sűrübb kéneső csak 76 cm.-nyire emelkednék fel. A kisérlet igazolta ezt a következtetést. Torricelli mintegy 100 cm. hosszu, egyik végén zárt üvegcsövet kénesővel megtöltvén, a cső nyilt végét ujjával elzárta, a csövet megfordította és ujjával elzárt végét kénesővel megtöltött csészébe merítette. Midőn ujját elvette, a kéneső a csőben alászállott, de csak annyira, hogy a csőben egy 76 cm. magasságu oszlop maradt meg. Pascal és Torricelli kisérleteit a párisi St. Jaques-toronyban más folyadékokkal is ismételte és az ő felhivására Périer az 1570 m. magas Puy de Dôme nevü hegy különböző magasságu pontjain tett kisérletekkel még azt is bebizonyította, hogy a légnyomástól egyensúlyban tartott kénesőoszlop magassága a megfigyelő helyre nehezkedő légoszlop magasságával együtt csökken. Végre kitünt, hogy ha a csőbeli kéneső fölött levő tér (Torricelli-féle ür) és a külső tér között a cső felső végének letörése vagy csap révén közlekedés létesül, a kénesőoszlop rögtön lesülyed és a levegő sziszegéssel a csőbe tódul. Mindezek a kisérletek kétségtelenné tették, hogy a szívócsövekben felemelt vizet a légnyomás tartja egyensúlyban, és hogy a Torricelli-féle kisérletben a kénesőoszlop nyomása pontosan egyenlő evvel a légnyomással.
A Torricelli-féle kisérletet tehát végrehajtva, máris L.-t, azaz a légnyomás mérésére szolgáló készüléket lehet szerkeszteni, mert mindössze is csak arról kell még gondoskodni, hogy a kénesőoszlop magassága akár magára a csőre vésett, akár a csőhöz erősített mérő-vesszővel megmérhető legyen. Egy 76 cm. magasságu kénesőoszlopnak 1 cm2 területre való nyomása 1033 g. (l. Légkör) és mivel a folyadékok gyakorolta nyomás egyazon nyomott lap és a folyadéknak egyazon sűrüsége mellett csakis a folyadék magasságától függ: a légnyomás meghatározására is a kénesőoszlopnak az edénybeli kéneső felszinétől számított magassága, melyet röviden L.-állásnak mondanak, teljesen elegendő. A később szerkesztett L.-k kényelmesebbek, pontosabbak vagy könnyebben szállíthatók, de Torricelli alapgondolata mindegyikükben megvan. Azok a L.-k, melyekben a cső kénesővel megtöltött külön edénybe van állítva, edényes L.-k; ilyen maga az eredeti Torricelli-féle L. is; vannak továbbá olyan L.-k, melyeknek nincs edényük, és e helyett a cső alsó vége U-alakulag fel van görbítve, ugy, hogy a borometer kétszáru közlekedő csövet képez, melyben a kénesőnek két szárbeli szintje között levő magasság-különbséget kell lemérni, mivégből v. a mérővessző zéruspontját kell a kéneső alsó szintjére beállítani, vagy pedig mindkét szintnek magasságát kell megmérni s e két magasság különbségét venni. A közönséges L.-kön a felgörbített szárnak az a tájéka, hol a kéneső szintje állani szokott, körte- vagy gömbalakulag van kitágítva; ekkor a légnyomás változásaikor az alsó szint csak keveset változik és közép-magasságban a mérővessző kedzőpontja; de pontos mérést az ilyen L.-vel csak akkor végezhetni, ha az csak a legújabb időkben alkalmazott ugynevezett redukált skálával van ellátva, melyen a kéneső szintjének a körtében való változása figyelembe van véve. Hogy a L.-t szállítás közben baj ne érje, különösen pedig, hogy a Torricelli-ürbe levegő ne hatoljon, különböző szerkezeteket gondoltak ki: ezek az u. n. utazásra való L.-k, mig az egyazon állomáson való megfigyelésre szánt szerkezeteket állomás L.-nek mondják. A L.-állás helyes meghatározására igen fontos, hogy a Torricelli-ürben semmi levegő v. vizgőz ne legyen, minélfogva a L. csőbe töltött lehetőleg tiszta kénesőt a L. összeállítása előtt a kéneső forráspontjáig kell felhevíteni; a művelet a L. kifőzése.
[ÁBRA] 1-2. ábra. Fortin-féle légsúlymérő.
A Fortin-féle utazásra való L. (1. és 2. ábra) edényes L.; hogy az edénybeli kéneső szintje leméréskor mindig összeessék a skála kezdőpontjával, az edény a feneke bőrből van, melyet a nekifekvő b csavarral feljebb kell emelni vagy lejebb kell ereszteni mindaddig, mig a kéneső szintje éppen érinti a c elefántcsont-pecket, mely az átlátszó edény födeléből az edény belsejébe nyulik; e pecek hegye azonban a skála kezdőpontja minfélfogva már csak a kéneső felső szintjének magasságát kell megmérni. Ez a Fortin-féle L.-kön, éppen ugy mint a szivornya-L.-kön, noniusszal történik, melyet vagy pókhálószálas mikroszkóppal, vagy pedig szemközt álló két él segítségével állítunk be. Ha a L.-t szállítani akarják, a b csavarral az edény bőrfenekét annyira kell emelni, hogy a kéneső az edényt egészen kitöltse; ugyanekkor a kéneső a csövet is egészen kitölti, tehát a készülék meg van óva a kéneső rázkódásából származó bajoktól.
[ÁBRA] 3. ábra. Szivornya-légsúlymérő.
A szivornya-L.-k csöve deszkába van illesztve (3. ábra), mely csak két helyen, ahol a kéneső szintje vannak, az OO és PP nyilásokkal van áttörve. Az SS skála, mely A csavarral eltolható, két mikroszkóppal (M1 és M2) van ellátva, melyek közül az alsó (M1) a skálával maradandóan egybe van kötve s a skálával együtt mozdul el, mig a felső (M2) az N noniusszal van ellátva és a B csavar segítségével a skálán elcsúsztatható.A L. állást ugy mérik le, hogy először is az A csavarral a skálát ugy állítják be, hogy az a M. mikroszkóp pókhálószála a kéneső alsó szintjén álljon, ezután a B csavarral a felső mikroszkópot állítják be a kéneső felső szintjére, mi megtörténvén, az N noniusszal a skálán leolvasott szám kifejezi a két pókhálószál távolságát s igy a kénesőoszlop magasságát is. A skálán levő T1 hőmérővel a skála mérsékletét, a készülék belsejében levő T2 hőmérővel pedig a L. kénesőjének mérsékletét lehet mérni. A berlini Fuess edényes L.-i mint utazásra való és mint állomás L.-k egyaránt kitünőek; az 5. ábra a L. felső felét kisebb mérték szerint, a 4. ábra pedig ugyancsak a L.-nek alsó felét nagyobb mérték szerint rajzolva mutatja. A L. hosszabbik AA szára kénesővel megtöltött s alul szintén bőrzacskóval elzárt edénybe merül, mellyel a rövidebbik B szár közvetetlenül közlekedik. Megfigyeléskor a kéneső szintjét a rövidebbik szárban a G csavar segítségével a skála kedzőpontjára, az N noniusszal ellátott D réztok alsó szemközt fekvő éleit pedig a kéneső felső szintjére állítják be; ekkor a noniusznak a skálán való állása meghatározza a barometerállást. A L. rövidebbik szára S-nél végződik; szállítás előtt a G csavarral a kénesőt addig emelik, mig a hosszabbik szárat egészen, a rövidebbiket pedig S-ig kitölti, ezután az S-nél levő zárral elzárják. Igen jó szerkezetüek a bécsi Kapeller L.-i is; nálunk mindennemü szabatos kéneső L. készítésével Kiss Károly (bpesti egyetemi üvegtechnikai) intézete foglalkozik.
A különböző L.-állások csak akor hasonlíthatók össze, ha előbb bizonyos javításokat tesznek rajtuk. Először is figyelembe veendő a mérséklet. Ha a különböző mérsékleteknél egyazon nagyságu légnyomás uralkodik is, a L.-állások mégis különbözők lesznek, mivel a kéncső a melegben kiterjed, ennélfogva sűrüsége, tehát súlya is, a mérséklettel változik, és egyazon légnyomás a ritkább kéncsőből magasabb oszlopot tarthat egyensúlyban, mint a sűrübből. De még a skálának a hossza is, bár jóval kisebb mértékben, szintén változik a mérséklettel. Ennélfogva szokás az összes megfigyeléseket 0°-ra redukálni vagyis kiszámítani, hogy mekkora lett voln a L.-állás, ha megfigyeléskor a kéneső és a skála mérséklete 0° volt volna. Hőtani elveken nyugvó egyszerü számítás mutatja, hogy a t Celsius foknál megfigyelt b L. állásból a 0°-ra redukált B állást (ha a 0-nál helyes skála sárgarézből van) a következő képlet adja: B = b - 0,000162bt.
A következő táblázatban a b-ből levonandó tagnak, vagyis a javítmánynak értéke már össze van állítva.
|
b mm |
8° |
10° |
12° |
14° |
16° |
18° |
20° |
22° |
24° |
26° |
28° |
30° |
|
730 |
1,0 |
1,2 |
1,4 |
1,7 |
1,9 |
2,1 |
2,4 |
2,6 |
2,9 |
3,1 |
3,3 |
3,6 |
|
740 |
1,0 |
1,2 |
1,5 |
1,7 |
1,9 |
2,2 |
2,4 |
2,7 |
2,9 |
3,1 |
3,4 |
3,6 |
|
750 |
1,0 |
1,2 |
1,5 |
1,7 |
2,0 |
2,2 |
2,5 |
2,7 |
2,9 |
3,2 |
3,4 |
3,7 |
|
760 |
1,0 |
1,2 |
1,5 |
1,7 |
2,0 |
2,2 |
2,5 |
2,7 |
3,0 |
3,2 |
3,5 |
3,7 |
Egy másik javítást az u. n. hajcsöves depresszió miatt kell végezni. Ugyanis a kénesőnek az üvegcsövekben domboru felülete (meniszkusz) van, mely mélyebben áll, mint a vizszintes felület, és pedig annál mélyebben, mennél szűkebb a cső. Ennélfogva jó L.-khez csak legalább is 8 mm. belső átmérőjü csöveket használnak. A hajcsövesség befolyását, melyet rendszerint már a műszerkészítő kiigazít, igen tágas csövü L.-kkel (normál-L.-k) való összehasonlítás révén határozzák meg. Végre mivel a nehézség, tehát a kénesőoszlop súlya is a geográfiai szélességgel és a tenger szine felett való magassággal változik, a már 0°-ra redukált L.-állásokat még 45° szélességre és a tenger szinére kell redukálni; az az u. n. nehézségi javítás. V. ö. Heller, Az időjárás (Term.-tud. Társ., Budapest 1888, 95. l.)
[ÁBRA] 4-5. ábra. Fuess-féle edényes légsúlymérő.
Még a legjobban szerkesztett kénesős L. szállítása is bajos, minélfogva újabb időben nagyon elterjedtek az u. n. aneroid L.-k (fém-L.-k, szelence- v. rugós L.-k); aneroid, gör. «nem nedves», azaz kéneső nélkül való). Az elsőt az angol Vidi szerkeszté (1847); lényeges része egy madnem légüres, tehát a változó légnyomástól kisebb-nagyobb mértékben behorpasztott fémszelence: a Bourdon-féle aneroid (1850) lényeges része pedig egy körívalaku, légüres, tehát a légnyomástól kisebb-nagyobb mértékben összegörbített fémcső.
[ÁBRA] Átmetszet
[ÁBRA] Alaprajz.
6-7. ábra. Naudet-féle légsúlymérő.
A 6. és 7. ábra a Naudet- és Hulot-tól javított Vidi-féle aneroidot mutatja, mely barometre holstérique néven (gör. «egészen tömör», azaz folyadék nélkül való) nagyon elterjedt. A műszer főrésze a skatulya-alaku és majdnem légüres b fémszelence; a változó légnyomás e szelence hullámzott és rugalmas tetejét kisebb-nagyobb mértékben behorpasztván, ezt a magában véve igen csekély mozgást a c, f, m, u, n emeltyü- és kerékmű mintegy megnagyítva a z mutatóra viszi át, mely óramutató módjára mozog egy köralaku skála felett, melynek beosztása egy jó kéneső-L.-vel való összehasonlítás alapján készül. A zürichi Goldschmid aneroidjaiban a mozgást átvivő bonyolult szerkezet, mely az aneroidok járásában bizonyos szabálytalanságokat okoz, mellőzve van és e helyett két emeltyüvel való kapcsolatban csak egy mikrometer-csavar van alkalmazva. Az aneroidok rendkivül kényelmes és igen érzékeny műszerek, de a légnyomás abszolut meghatározására a leolvasott barometerállásokon okvetetlenül bizonyos javításokat kell tenni, vagy inkább minden egyes eszközhöz javítótáblázatot kell összeállítani. V. ö. ifj. Bodola Lajos, Kirándulók Zsebkönyve (Term.-tudom. Társ., Budapest 1888. II. fej.).
[ÁBRA] 8. ábra. Mérleg-légsúlymérő.
A barometrográfok (barográfok) önjelző L.-k, maguk jegyzik fel a légnyomás változásait; ily eszközöket különböző elvek szerint szerkesztettek. A római Secchi igen jó sikerrel alkalmazta Morland mérleg-L.-jét (8. ábra), mely a légnyomás egyensúlyozta kénesőoszlopnak nem magasságát, hanem súlyát jelzi, tehát egészen független a mérséklettől. A L. csőnek A alsó része csak 6 mm. átmérőjü, de felső végéhez 32 mm. átmérőjü és 60 mm. magasságu B edény van forrasztva. Acsőnek hegyesre kihúzott alsó vége kénesővel megtöltött edénybe merül, felső vége pedig a C kengyel segítségével térdalaku mérlegrúdnak D karjára van függesztve; a rúdnak F másik karja eltolható futósúllyal ellátott acélrúdban végződik. Ugyancsak a mérlegrúdhoz van kapcsolva a K mutató, mely lefelé irányul és a végén egy vizszines állásu csúccsal van ellátva. A mutatónak eme csúcsa előtt P papirszalag állandó sebességgel mozhog, és egy elektromágnesi készülék a csúcsot 10 percnyi időközben a papirosra nyomja; az igy keletkező pontok koordinátái mindenkor meghatározzák a L.-állást. A Hipp-féle barometrográfban aneroid L. van alkalmazva. V. ö. Hoffmann, Bericht über die wissenschaftlichen Apparate der Londoner internationalen Ausstellung im Jahre 1876 (Braunschweig 1878).
A L.-s megfigyelések a legfontosabbak közé tartoznak, melyeket meteorologiai vagy magasságmérési célokból (l. Magasságmérés) és igen sok más kisérletben szoktak tenni. A meteorologiai megfigyelések célja a légnyomásnak és időszakos változásainak a végből való megismerése, hogy a légnyomásnak az időjárással való általános, vagy egyes légköri jelenségekkel (eső, szél) való különös összefüggését megállapítsák. A megfigyelésekből kitünt, hogy a légnyomás a tengerszinén fekvő minden helyen korántsem egyenlő, hanem hogy az egyenlítőtől a sarkok felé növekszik, 30° és 40° É. sz. alatt maximumát éri el, azután ismét fogy és 60° és 70° sz. között a legkisebb. A tengerszinén az átlagos L. állást a különböző É. sz. (j) alatta következő táblázat mutatja.
|
j |
mm |
j |
mm |
j |
mm |
j |
mm |
|
0° |
760,2 |
30° |
764,7 |
50° |
760,2 |
70° |
753,4 |
|
10° |
761,3 |
40° |
762,5 |
60° |
756,8 |
75° |
756,8 |
|
20° |
763,6 |
45° |
760,2 |
65° |
751,2 |
- |
- |
De a L. egyazon helyen is többféleképen ingadozik; ingadozásai vagy időszakosak (szabályszerüek) vagy nem időszakosak (szabálytalanok). A napi ingadozás, melyet Humboldt oly szabályosnak talált, hogy a L. állásából hozzávetőleg meghatározhatta az időt, a következő: reggli 4 órakor a L. állása a legalacsonyabb, innentől reggel 10 óráig emelkedik, d. u. 4 óráig sülyed, azontul esti 10 óráig emelkedik, hogy reggli 4 óráig ismét sülyedjen. Azok az órák, melyekben a maximum és minimum beáll, a L.-s fordulati órák, melyek az évszakok, de még a földfelület különböző helyei szerint is kevéssé változnak. Az évi ingadozás abban áll, hogy télen a L. kissé magasabban áll mint nyáron; ez az ingadozás az egyenlítői vidékeken nagyobb és szabályosabb járásu mint a mérsékelt és hideg égövekben; a tenger szine feletti tetemes magasságokban csekélyebbé válik. Ha mindazokat a helyeket, melyekben a L.-állások havi középértéke egyenlő, folytonos vonallal összekötjük, az izobár (izobarometrikus) vonalakat nyerjük. A nem időszakos ingadozások télen nagyobbak mint nyáron és a geográfiai szélességgel elannyira növekszenek, hogy az időszakosakat gyakran egészen elfedik.
A L. ingadozásainak oka a szelekben rejlik, s ezek ismét a melegségnek a föld felületén és a légkörben való egyenlőtlen és folyton változó elosztásából származnak. Ha a levegő hideg, vagy ha lehül, nehezebb vagy nehezebbé válik és a L. emelkedik; meleg v. melegedő levegő és légram ellenkezően hat. Az időjárás jellege vidékünkön két rendbeli főramtól, a meleg délnyugati szelektől (egyenlítői áram) és a hideg északkeleti szelektől (sarki áram) függ. Az előbbiek nedvességük miatt felhőket és borulatot hoznak és ilyenkor a L. mélyen áll; sülyedéséből gyakran a magasban vonuló délnyugati áramlás már akkor felismerhető, mikor a szélkakas még egészen csendes. A száraz, északkeleti szelek idején a L. magasan áll, az ég derült. Ha a L. nyáron forró idő után sülyed, némi valószinüséggel zivatart lehet várni, mig ha szél, eső alkalmával mély állás után emelkedni kezd, jó idő várható. Télen magas L.-állás rendszerint akkor van, ha az ellenkező irányu szelek torlódnak, és köd és eső vagy pedig erős havazás várható, a szerint, amint a déli, vagy pedig az északi szél kerekedik felül. Legmélyebben áll a L. viharok alkalmával, melyek általában annál hevesebbek, minél nagyobb a L.-nek megelőző sülyedése, és a gyors és tetemes sülyedéséből mindig erős szélre lehet számítani; viszont, bármily hevesen fujjon is a szél, a L. gyors emelkedéséből a vihar mihamarabb való lecsendesülése várhatni. A mondottakból kitünik, hogy a L. némi tekintetben időjósnak használható, s éppen e körülménynek köszönheti rendkivüli elterjedését; de az időjárásnak csak valamennyire nagyobb időre, p. 24 órára való megjóslása egyidejüleg sok helyen tett folytonos megfigyelést és az időjárást befolyásoló egyéb együtthatóknak gondos egybevetését kivánja meg (L. Időjárás). A Holdnak régente oly nagynak képzelt befolyása a légkör ár-apályára Bouvard és Eisenlohr vizsgálatai szerint a L.-állában 0,0176 mm.-re redukálódik, tehát a közönséges légnyomás-változásokhoz képest elenyésző.
l. Kompressziós szivattyú.
a világító gáz rossz neve, l. Gázgyártás és Gázlángzók.
(l. a mellékelt képet), általában minden műszer, mellyel ritkított levegőjü vagy légüres tért lehet előállítani. A rendesen használt köpüs és dugattyus L. Guericke Ottótól ered (1650). Az eszköz lényegét legjobban a kézi L. tünteti fel (1. szövegábra).
LÉGSZIVATTYUK.
[ÁBRA] 1. ábra. Kézi légszivattyu.
Az NN köpüben (üres sárgarézhengerben) az M dugattyu légzárólag mozgatható föl-alá. A k l d e f g h cső a köpüt ama térrel köti össze, melyből a levegőt ki akarják szivattyuzni. E tér lehet zárt edény v. bura, melynek széle gondosan csiszolt és melyet a jól csiszolt, sima ii tányérra lehet légzárólag helyezni. A dugattyu bőrrel körülvett, részben üreges sárgarézdarab O, melybe alulról az átfúrt P fémdarab van csavarva. Ezen furatot felül szelep zárja el, t. i. egy darab disznóhólyag, melybe a furattól oldalt két rés van vágva. Ha a nyomás felülről nagyobb, mint alulról, a szelep szorosan oda szorul a P fémdarabhoz és zárja a fúrt nyilást. Ellenkező esetben a rések utat nyitnak a levegőnek. Ugyancsak fölfelé nyiló szelep van a köpü alján is. Amint a dugattyut fölfelé húzzák, az edény levegője a kinyitott c csapon át a köpübe áramlik, elfoglalván a rendelkezésére bocsátott nagyobb tért. Mivel t. i. a köpü levegője is kiterjedhetett, az alsó szelepre fölülről csekélyebb nyomás hat és az edény felől jövő levegő ezen szeleet fölnyitva a köpübe hatol. A dugattyu szelepe zárva marad, mert erre a külső légnyomás hat és ezen nagyobb nyomás zárja a szelepet. Ha a dugattyut lefelé nyomják, a köpüben levő levegő összesűríttetik, az alsó szelep bezárul, a dugattyuban levő kinyilik és a O dugattyu felső nyilásán eltávozik. Ez mindaddig ismétlődik, mig a bura alól a köpübe már nem áramlik át, minden további szivattyuzás hasztalan. Ennek oka az u. n. kártékony tér. A köpü feneke és a legmélyebb helyzetben levő dugattyu alsó lapja között t. i. még a legjobb szivattyuknál is van némi köz, melyben rendes sűrüségü levegő van. Ha a dugattyu felhuzásakor a köpüt a burától elzárva képzeljük, ez a kevés levegő az egész köpüben szétterül és annál ritkább lesz, minél nagyobb a köpü köbtartalma a kártékony térhez képest. Ha az edény alatti levegő annyira megritkult, mint a kártékony tér levegője, aköpübe való áramlás megszünik s ekkor el van érve a ritkítás határa. A ritkítás fokát az u. n. légsúlymérői próbán lehet megállapítani. Ez körülbelül 76 cm. hosszu üvegcső, mely alsó végével kénesőt tartalmazó edénybe merül, mig fölül meg van görbítve és kaucsukcsővel közlekedik a szivattyu légjáratával, melytől a b csap elzárhatja.
[ÁBRA] 9. ábra. Rövidített légszivattyu.
[ÁBRA] 11. ábra. Kettősműködésü légszivattyu átmetszete.
[ÁBRA] 12. ábra. Geissler kéneső-légszivattyuja.
[ÁBRA] 14. ábra. Geissler kéneső-légszivattyuja.
Szivattyuzáskor ezen csapot kinyitják s a kéneső annál magasabbra emelkedik a csőben, minél ritkább a levegő. A barometerállás és a fölemelt kéncsőoszlop közötti különbség adja a ritkítás fokát. Nagyobb foku ritkítás céljából kétköpüs szivattyukat használnak, melyek dugattyuit fogaskerék segélyével lehet föl-alá mozgatni. Az ily gép minden dugattyujárásnál ritkít, mert mig az egyik dugattyu lefelé mozog és szelepén kibocsátja a köpüben összenyomott levegőt, addig a másik fölfelé jár, tehát levegőt szí az edény alól. A melléklet 2. ábráján D, és S a köpük, R az edény, G a barometer-próba. A melléklet 3. ábrája a szivattyut átmetszetben tünteti fel, mig u. o. a 4. ábrán a dugattyubeli szelepek szerkezete látható. A köpü fenekén levő szelep a rúdon van (3. ábra), amennyiben a kúpos fémdarab a rúd föl-alá járásakor nyitja és zárja a fenéken levő kis nyilást. Az 5. ábrán u. o. látható kettős furatu Senguerd-féle csap arra való, hogy az edényt a szükségeshez képest a köpüvel vagy a külső levegővel lehessen összekötni, vagy ezektől elzárni. A 6. és 7. ábrán u. o. látható Babinet-féle csap végre arra való hogy a kártékony tér befolyása csökkentessék. A csap kerületéhez három furat vezet, D a jobboldali, S a baloldali köpühöz vezet, mig R az edénnyel való összeköttetést létesíti. A 6. ábrán feltüntetett állásban az S csatorna a gép működéséből ki van rekesztve s a két köpü renddes módon szíja az edény felől a levegőt. Ha a ritkítás elérhető határáig jutottunk, a csapot 90°-kal való fordítás által a 7. ábrán látható helyzetbe hozzuk, miáltal a jobboldali köpüt elzárjuk az edénytől, mig a baloldali köpü tovább is működik. Midőn azonban e köpü dugattyuja lefelé megy, a levegőt sűrítés nélkül a jobboldali köpübe szorítja, ugy hogy a kártékony tér csak igen ritkított levegőt tartalmazhat. A kétköpüs csapos L.-nál (melléklet 8. ábra), melynek dugattyui tömörek, a Babinet-féle csap munkáját a Grassmann-féle csap végzi, mely egyáltalában minden szelep nélkül közvetíti az edény a köpük váltakozó összeköttetését. Ez a csap t. i. még oly turattal is bir, mely a két köpüt egymással képes összekötni, miközben ezek az edénytől és a külső levegőtől el vannak zárva. A csapnak váltakozó helyzetét külön mekanizmus biztosítja. Az ilyen nagyobb szivattyuknál rövidített barometerpróba van használatban (9. szövegábra), t. i. U-alaku cső, mely egyik végén be van forrasztva, mig a másik vége nyitott. A zárt csőrészt tiszta kéneső tölti be, a nyitott részt levegő. Ha a kénesőre gyakorolt nyomás a ritkítás következtében a rendes légnyomás negyedrészéig csökkent, a kéneső a további ritkításnál sülyedni kezd és a két szárban levő kénesőoszlopok magassági különbsége jelzi az edény alatti levegő nyomását. Gyors ritkítást eszközöl az egy köpüs kettős működésü L. is. Ilyen a melléklet 10. ábráján látható Bianchi-féle gép. Az M. forgató emeltyüvel forgásba hozzák a V kereket ez pedig a mozást az m dugattyurúdra veszi át. Midőn a dugattyu lefelé megy az edény felől jövő levegő a C csövön át S-nél a köpü felső részébe túdul (11. szövegábra), mig az alsó részben összenyomott levegő a b szelepen át a dugattyurúd x csatornáján távozik. A dugattyu fölfelé járásakor az edény levegője S-nél tódul a köpü alsó részébe, mig a felső részből a levegő az a szelepen át távozik. A gép igen gyorsan ritkít. A dugattyurúd mozgását fogantyukar közvetíti s e mellett felső része jobbra-balra is mozog. Hogy a köpü is követhesse ezt a mozgást, alsó részén levő vizszintes tengely körül végezhet himbáló mozgást. Az eddig leirt dugattyus szivattyuknál sokkal nagyobbfoku ritkítást eszközölnek a kénesős és a vizszivattyuk.
[ÁBRA] 15. ábra. Töpler légszivattyuja.
A kénesős L. feltalálója hazánkfia, Grassmann Ignác (l. o.). Általános használatra hozta a kénesős szivattyut Geissler. A mintegy 76 cm. hosszu C üvegcső (12. szövegábra), felső részén széles üvegedény (A) van, mig alsó része a D kaucsuk cső által a fölül nyitott B üvegedénnyel van összekötve. Az A cső folytatását képező tr esőbe a Senguerd-féléhez hasonló furatu o csap van köszörülve, mely az A edényt v. a külső levegővel köti össze (a p-nél látható üveggömb közvetítésével), v. azon térrel, melyben a levegő ritkítandó az r résznél). Mig az A edény p felé nyitott, a B edényt oly magasra emelik, hogy A teljesen, p pedig részben kénesővel teljék meg; ha a csapot 45°-kal fordítják, A-t fölfelé elzárják és A-ban (Torricelli-féle) üres tér keletkezik, mellyel a kiszivattyuzandó levegő is összeköthető a csapnak 45°-nyi további fordítása által. Mihelyt a csapot megint 45°-kal visszafordítják, a B edény újból való emelése által először is összenyomják az A-ba jutott levegőt, mig a csapnak másodszori 45°-nyi visszafordításával a külső levegőbe szorítják. Ezen eljárást ismétlik. A Jolly-féle L. (melléklet 13. ábra) a Geissler-félének némi módosítása. Az ábrán látható azon készülék, melynek segélyével a kénesős edényt emelni és leereszteni lehet. A szilárdan álló kénesős edény (A) fönt és alant vasfogalványba van ragasztékkal erősítve; a felső foglalvány sima tányért tart (T), melyre edény (R) tehető légmentesen. Ez átfúrt csap segélyével közlekedik a kénesőt tartalmazó edénnyel és az oldalt levő barometer-próbával (b). A csap a Sengnerd-féle furaton kivül még egy furattal van ellátva, mely a hosszirányban menővel derékszöget képez és melynek állását a csap külső részén karcolt vonás jelzi. 45°-nyi forgatásokkal a kénesős edényt fölváltva a külső levegővel v. a burával lehet összeköttetésbe hozni. A Geissler-féle L.-t újabban azzal javították, hogy az A edény fölött levő csap fölé még két csapot alkalmaztak (14. szövegábrán h' és h''). Az A edény fölötti csaptól oldalcső indul ki, mellyel az M manometer és a T szárítókészülék van összekapcsolva s ez azon térrel van összekötve, melyből a levegőt ki akarják színi. A T edény tömör kénsavat v. vizmentes foszforsavat tartalmaz, mig a vele összekapcsolt csövek kénsavba áztatott horzsakövet foglalnak magukban. A t és t' csapok által a szárítókészülék a L.-tól és a ritkítandó levegőtől elzárható. A szivattyu felé áramló levegő vagy egyéb gáz a hh'' cső folytatását képező görbített r csövön át a W csészébe vezethető, hol kéneső felett felfogható. Az r csövet a hh'' cső tölcsérszerü végében kéneső veszi körül, mely a csöveket légmentesen zárja. A szivattyuzás következőleg történik: Mig a h', h'', t, t' csapok nyitva vannak, h csap zárva van és a K forgattyu segélyével a G kenderszíjon megerősített B kénesőedényt oly magasra emelik, hogy a D csövön keresztül a kéneső egy kissé a h' csap fölé kerüljön. Ekkor h' csapot zárják, B-t leeresztik, h-t nyitják; a levegő ekkor az R térből a kiürülő A edénybe tódul. Ha ezen eljárás ismétlése által a levegő ritkítása már oly foku, hogy a barometer-próba majdnem zérusra mutat, a ritkítás még folytatható az eddig nyitott h'' csap fölhasználásával. A következő emelésnél t. i. a kénesőt h'' fölé engedik fölszállani, aztán elzárják a h''-t, sülyesztik a B-t, mig a kéneső h' alá nem került, elzárják a h'-t és a további sülyesztést csak akkor folytatják, midőn A kiürült. Ha ekkor h-t kinyitják, de aztán ismét zárják és a kénesőt h'-ig emelik, a levegőnek ott összenyomott csekély mennyisége a h' csap kinyitásakor a h' és h'' közötti, ritkított levegőjü térbe szorul; ez a tér tehát a Babinet-féle csaphoz hasonlóan működik.
[ÁBRA] 16. ábra. Sprengel légszivattyuja.
[ÁBRA] 17. ábra. Bunsen-féle viz-légszivattyu.
A Geissler-féle L. módosítása a Töpler-féle, melyet Bessel-Hagen és Neesen javítottak. Itt csapok és szelepek teljesen mellőztettek. A 15. szövegábrán látható készüléken az A edényhez fölül a bc kieresztő cső csatlakozik. Ez szivornya-légsúlymérőhöz hasonlít, melynek hosszabb s egyúttal keskenyebb szára b 815 mm., rövidebb, tágabb és fölül nyitott szára c 250 mm. hosszu. Az A edény alsó és felső része között oldalsó összekötő cső (d) van odaforrasztva, hogy az edény felől tóduló levegő a kénesőt erősen ne lökje az edény falához. Az összeköttetést az A edény és az R-nél alkalmazandó edény (v. Geissler-cső) között a pEG készülék közvetíti. A p pontból E-ig 110 cm. hosszu, felül nyitott cső emelkedik, mely egy felül nyitott, de kénesővel telt hengeres cső (F) fenekén át megy. A cső a lefelé menő G csővel van összeforrasztva és ez a T szárítókészüléken át az R-nél levő edényhez vezet, melyből a levegőt ki kell szivattyuzni. Ha a kénesőt tartalmazó B edényt emelik, akkor mihelyt a kéneső C-ben pp-i ér, megszünik az A és R közötti közlekedés; pE-ben t. i. a kéneső elzárja a levegőnek az utat és az A-ban összepréselt levegő a bc csövön át buborokokban kénytelen a nyitott csővégen át távozni. Ha most A szinültig megtelt kénesővel és a kénesőtartó edényt leengedik, a levegő az R tér felől Gep-n keresztül tódul, miközben a b csőben a kéneső emelkedik. Ezen eljárást addig ismétlik, mig a B edény emelésekor a c csőből buborékok távoznak. A B edénynek még magasabbra emelése által a ritkítás rendkivül fokozható. A nyomás határa 0,0000009 mm. s ez közönséges barometer-próbával nem is mérhető. A mérést a L. egy mellékkészüléke eszközli. Mig a most leirt kénesős L. működése a Torricelli-féle ür felhasználásán alapszik, addig a Sprengel-féle kénesős és a Bunsen-féle vizszivattyu leeső folyadékoszloppal tovaragadott levegő áramlását használja fel. A Sprengel-féle L. Weinholdtól eredő egyszerübb alakban a 16. szövegábrán látható. A B kénesőtartó edény, mely a c asztalkán nyugszik, az s pecek segélyével eleinte oly magasan van az állványon megerősítve, hogy a kéneső felszine kissé magasabban legyen, mint az r vezetőcsőnek betorkollása az f esési csőbe. Miután a D kaucsukcső és az r üvegcső vezette kéneső az f csövön át a g gyüjtőedénybe esik, levegőt ragad magával és e által a felső tágabb csőben létritkítást eszközöl. A tágabb cső a T szárítócsővel van összekötve, melybe belenyulik a barometer-próba és azon cső, mely a ritkítandó levegőjü térhez vezet (R). A szárítócső tömény kénsavat vagy vizmentes foszforsavat tartalmaz, és a K parafadarabon, illetve az ezt tartó b deszkán nyugszik. A g gyüjtőedényre oldalt két fölfelé görbülő kifolyási cső van forrasztva; a felsőn a levegő áramlik ki, az alsóbb fekvésün a kéneső folyik ki. A Bunsen-féle vizlégszivattyu (17. szövegábra) áramló vizet használ fel. Viztartóból (v. vizvezetéki csapból) viz áramlik az ac csövön keresztül a szélesebb d üvegcsőbe és miközben a 10 méterre lenyuló f ólomcsövön lezuhan, d-ből a levegőt is magával ragadja, szintugy az stmn csőből, mely a ritkítandó levegőjü térrel közlekedik; pq a barométer-próba. A kémiai laboratoriumokban ezen szivattyut gyors szűréshez és a lecsapódások szárításához használják. T. i. az st csövet összekötik azon edény belsejével, amelyen a szűrőtölcsér van légzáróan elhelyezve. A tulnyomó külső légnyomás először a folyadékot s azután a levegőt hajtja a csapadékon és szűrőn keresztül és igy gyors szárítást eszközöl. Arzberger és Zulkowski a vizszivattyut annyiban javították, hogy csekélyebb esésü viz is használható.
Mindezen leirt készülékeknél mekanikai munka révén eszközlik a légritkítást. Ezt azonban kémiai úton is előidézhetni. Igy zárt térbe a levegőt kiszorító szénsavat vezetve, ezt frissen égetett mésszel el lehet nyeletni, mi által majdnem légüres tér keletkezik. Épp ugy lehet kevés levegőt izzó parázs közvetítésével eltávolítani, amennyiben a parázs kihüléskor levegőt von el a környezetből.
A L.-t sokféle célra használják. A fizikában fontos kisérletekre szolgál, melyek a levegő nyomását, súlyát, terjedékenységét, a légnyomás befolyását a forrásra, a szabadon eső testek sebességére stb. igazolják. Történetileg is érdekes az u. n. «magdeburgi féltekék»-kel való kisérlet. T. i. két sárgarézből készült félgömb simára csiszolt szélekkel egymásra helyezhető s a levegő oldalsó és csappal zárható csövön át szivattyuval ritkítható. Egy-két dugattyujárás után a félgömbök oly erővel tapadnak együvé, hogy csak nagy erőmegfeszítéssel válaszhatók el. Guericke Ottó, a L. első szerkesztője, 1654. a regensburgi birodalmi gyülésen mutatta be ezen kisérletet és a 2/3 rőf belső átmérőjü félgömböket 16 erős ló alig birta széjjel választani. Mivel a légnyomás 1 cm2-nyi területre majdnem 1 kg.-nyi nyomással nehezedik, a L. segélyével hólyagot lehet repeszteni, üveglapot összezúzni, ha egy oldalon légritkítást eszközölnek. A gyáriparban is sokféle alkalmazást talál a L., igy cukor- és kivonat-gyártásnál, a penumatikus levél- és csomagszállításnál stb. Csekélyebb riktításra ventilátorokat is használak (l. Fuvógép). A pneumatikus postánál forgó L.-kat használnak, amilyen p. a fuvógépeknél leirt «Roots-Blower».
A L. feltalálása a XVII. sz. 2-dik felére esik. Guercike Ottó készítette az első használható L.-t. Az első javításokat kortársa, az angol Boyle Róbert eszközölte. Jelentékeny javítás volt a két köpü alkalmazása, a Babinet-Grassmann-féle csapok felhasználása és végül a kénesős szivattyuk föltalála. V. ö. Lengyel B., Egy újabb szerkezetü vizszivattyuval combinált higanylégszivattyuról (Budapest 1881); Schuller A., Önműködő higany-légszivattyu (u. o. 1881).
(dyspnoe), a nehezített lélekzésnek jelensége, amidőn a beteg a L. foka szerint kisebb-nagyobb mértékben küzd levegővételével. Ép viszonyok között, p. gyors futás után észlelhető, vagy hegymászásnál, mig a kóros állapotok nagy része jár L.-gal, ilyenek a tüdők s mellhártya betegségei, szivbajok, pangás a hasban, heves láz, szepsis s az ideges asztma, végül mérges, fojtó gázak belehelése. A L. képe igen súlyos lehet, a betegek ágyban feküdni nem tudnak, ülnek vagy állanak; karjaikkal fogódzanak s emellett mellkasuk heves be- és kilékgzési mozgást végez; arcuk halavány, ajkuk kékes, sőt ujjaik is. A L.-nak két alakját különböztetjük meg, aszerint amint a levegővételek száma csökkent vagy szaporodott. Az előbb eset a gége szűkületére mutat. A L. gyógyítása összevág az előidéző ok kezelésével; tünetileg, ha ellenjavallat nem áll fenn, leggyorsabb hatásu a morfium bőr alá fecskendése.
(bány.), a légforgás fentartására szolgáló táró.
A festészet a tért és a térben levő testeket síkon utánozza, vagyis a térnek és a testeknek alulról fölfelé és jobbról balra való kiterjedését adja vissza, ellenben a harmadik kiterjedést látszattal, csalódás előidézésével pótolja. A testek harmadik kiterjedésének, a testiségnek, a domboruságnak látszatát ugy idézi elő, hogy az árnyéknak és a világosságnak a valóságos testeken való megoszlását a rajzolat sík felszinén utánozza, más szóval a rajzolatot árnyékolja (l. Árnyék és világosság). Viszont a tér elülről hátra való terjedésének látszatát a vonaltávlattal (l. o.) és a L.-tal idézi elő. A festészet e két eszköze különböző természetü ugyan, mindazonáltal egymással benső kapcsolatban van, egymást kölcsönösen kiegészíti. A festészet a vonaltávlat segítségével utánozza a síkon azt, hogy a testek szemünkhöz milyen helyzetben vannak, s hogy szemünktől való távolságuk mértéke szerint mennyire kisebbednek. Azoban a szemünktől való távolságnak, a tér elülről hátrafelé terjedésének, azaz a síkon a térbeliségnek látszatát elidézni nem egyedüli eszköz a vonaltávlat, arra nem is elégséges. Ugyanis a testek szemünktől való távolságuk szerint nemcsak kisebbednek, hanem minél távolabb vannak, annál nagyobb a levegőréteg köztük és szemünk közt, s minél nagyobb e réteg, a test formája és szinei annál jobban elmosódnak, homályosabbak. Ha valamely erdőborította hegyhez közel állunk, jól látjuk az egyes fákat, azoknak alakját, leveleiknek szineit; ha távolabb megyünk a hegytől, a fák formája határozatlanná válik, a lombok szinei az árnyékos helyeken, ha még tovább megyünk, a megvilágított helyeken is bágyadtaknak, a zöld erdő kékesnek látszik, még távolabbról a hegy szürkés kék foltnak látszik. Tehát nem elégséges, ha a festő a távolabb eső testeket csupán kisebbeknek ábrázolja, hanem megkivántatik, hogy a távolság, azaz a kisebbedés mértéke szerint azoknak határozatlan formáját és elmósodott szineit is utánozza. Szemünk gyakorlottságánál fogva a formára hasonló tárgyakat, ha távolabb vannak, ugy ismeri föl és különbözteti meg egymástól, hogy látszólagos nagyságukat és formájuk és szineik határozatlanságával ösztönszerüen összeméri. A szabályos növlésü hársfa és a magas törzsü rózsafa nagyságra különböznek egymástól, formára és szinre hasonlítanak egymáshoz, azonban a hársfát, noha messziről olyan nagynak látszik mint a rózsafa, mégis azonnal megismerjük, mert szemünk a fa kisebbedését azonnal összeméri a forma és a szinek határozatlanságával és megállapítja, hogy a fa azért látszik olyan kicsinynek, mert távol van. Tehát a L. segítségével kiszámíthatjuk a távolságot, a kisebbedés mértékét, s megállapítjuk a testek valóságos nagyságát és mivoltát. L. Festészet.