József lovag, osztrák sorhajó-kapitány és utazó, született Milanóban 1841 január 2-án. Az osztrák tengerészetbe lépett, melyben 1895-ben ellentengernaggyá nevezték ki. Körülutazta a földet és több munkában értékesítette tett tapasztalatait. Ezek: Um die Erde (1879); Eine Weltumsegluung (1883); Die Seehäfen des Weltverkehrs (1889); Geschichte der österr.-venezianischen Marine (1890).
község Postsdam porosz kerületben, 25 km.-nyire Belzigtől, az Emstét a Havellel összekötött kis tó-lánc mellett, (1890) 2319 lak., 1180. I. Ottó őrgróf által alapított és 1542. szekularizált ciszterci apátság szép romjaival. Az 1262. beszentelt apátsági templomot újabban restauralták. Nagy feltünést keltett a L.-i jóslat (Vaticinium Lehninense), egy körülbelül 100 leonini versből álló költemény, mely először 1693. jött a nyilvánosságra és állítólag Hermann baráttól (XIII. sz.) származik. E jóslat előre megmondta, hogy Brandenburgban az askani ház kihal, s helyette a Hohenzollern-dinasztia virágzik fel, melynek tagjait egész a tizenegyedik ivadékig jellemzi; megjósolja bukását, amely után Németország egyesülése és a kat. egyház diadal következik be. De az események csakis a Nagy Frigyes halálát megelőző korszakban igazolták e jóslatot, amely kétségtelenül későbbi keletü hamisítvány; valószinüleg 1684-85. keletkezett, s szerzője Andreas Fromm, a berlini Péter-templom prépostja, aki ortodox lutheránus lévén, a reformáltak üldözései elől Csehországba menekült, hol kat. vallásra tért át, s mint kanonok halt meg Leitmeritzben 1685.
(lihu, livó), fából készült, köralaku vagy hosszukás borászati edény, melynek fenekén az egyik oldalon egy 2-3 cm. átmérőjü s néhány cm. hosszu rézcső van. Ezen tölcsérszerü eszköz a hordó akona-nyilásába helyeztetik, s a hordó megtöltésére, illetve arra szolgál, hogy a sajtárral felhordott bor veszteség nélkül biztosan a hordóba legyen önthető.
-család (lehotkai). Régi nemes család, mely Turóc vármegyéből vette eredetét. Családfája IV. Béla király koráig vezethető vissza. Kiválóbb tagjai: L. Bálint, 1560. Turóc vmegye alispánja volt, ugyszintén L. György 1696-98. és ugyancsak egy L. György 1705. L. Márton a katonai pályán tábornokságig emelkedik. I. József király 1710. bárói rangot adományoz neki. Fiutódok nélkül hal meg 1712. L. Dániel, kiváló jogtudós és keresett ügyvéd. 1751. mint Békés vármegye országgyülési követe szerepel. Megh. 1779. Fia L. András ügyvéd, a magyar genealogiának és családtannak első rendszeres művelője. 1796. jelent meg latin nyelvü Stemmatographiá-ja, mely azonban fölötte hiányos és telve van nagy tévedésekkel s igy ma már alig használható. Meghalt 1813 április 23. L. Ignác 1766. szolgabiró Turóc vármegyében. E század harmincas és negyvenes éveiben a családnak több tagja viselte Turóc, Tencsén, Liptó és Árva vármegyében az alispáni, szolgabirói és esküdti tisztséget.
1. L. Kálmán, a pozsonyi kir. tábla elnöke, szül. Sátoralja-Újhelyen 1838. Pesten jogot tanult, aztán 1856. Rimaszombatban joggyakornok, 1862. Zemplén vmegye első aljegyzője lett; 1862-67. udvari fogalmazó a magyar kir. udvari kancellariánál, 1867-70. miniszteri titkár az igazságügyminisztériumnál, 1870-ben a pesti kir. itélőtábla rendes birája, 1877. kisegítő előadó a semmitőszéknél; 1882. pedig a kuria rendes birójává lépett elő, hol folyton a legnehezebb csőd-, kereskedelmi és váltó ügyeket intézte el. A pozsonyi kir. itélőtábla elnökévé 1891 máj. 5. nevezték ki, a király pedig 1895 jun. 5. megengedte, hogy L. két fia, régi nemességük megtartása mellett a Semmelweis nevét is fölvehessék.
2. L. Tivadar, történetiró és archeologus, szül. Fuzsinén, a fiumei kerületben 1830 okt. 5., hol atyja, L. János, magyar királyi erdészeti tisztviselő volt. Az elemi és latin iskolákat a rózsahegyi gimnáziumban, a bölcsészeti tanfolyamot Rozsnyón s a jogi pályát, az 1848-49-iki szabadságharc után, melyben a honvédtüzérségnél vett részt, Kassán folytatván és végezvén, 1861. tette le az ügyvédi vizsgákat és 1866 óta mint a munkácsi és bereg-szt.-miklósi uradalmak főügyésze működik Munkácson. Szenvedélyes gyüjtő, az általa gyüjtött prehisztorikus tárgyak immár egész muzeumot alkotnak. Bejárta Magyarországon, Erdélyen és Ausztrián kivül Szerb-, Oláh-, Török-, Angol-, Francia-, Olaszorságot, Svájcot és Ázsia nagy részét. Számtalan különféle régészeti, történeti, népismei s egyéb értekezései sűrün megjelentek s folyton megjelennek az egyes napi- és szaklapokban, főleg a Századokban, Történelmi tárban, Archeologiai Értesítőben, Ethnographiában, Turulban, Magyar Gazdaságtörténelemi Szemlében és egyéb folyóiratokban. Önálló munkái közül említésre méltók az 1864. ily cím alatt Magyarorosz népdalok. Erdélyi János által kiadott s általa gyüjtött s fordított rutén verskötet; majd összehasonlítás kedvéért gyüjté a hazai tót népdalokat, melyekből egy összgyüjtött s magyarra fordított tekintélyes csoportot 1865. átengedett Greguss Ágostnak, ki azokat 1866. a Kisfaludy-társaság által, a hazai nem magyar ajku Népköltészet tára I. kötetében Magyar-tót népdalok cím alatt Szeberényi Lajos és Törs Kálmán adalékaival együtt ki is adta. 1877. pedig szintén a Kisfaludy-társaság kiadott általa gyüjtött és fordított 720 darabot a Magyar orosz nép szokásos közmondásaiból. 1881. szerzé és kiadta három vaskos kötetben Bereg vármegye monographiája munkáját, majd 1892-ben ily cím alatt: Adatok hazánk archeologiájához, az első kötetet, mely Bereg vmegye és környékének őskorát a magyarok bejöveteléig 480 ábrával tartalmazza.
1. Alsó-L., kisközség Zólyom vmegye breznóbányai j.-ban, (1891) 1072 tót lak., vasúti állomással. - 2. Barát-L. (l. o.) - 3. Buda-L. (l. o.). - 4. Felső-L., kisközség Árva vármegye vári j.-ban, (1891) 657 tót lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 5. Király-L. (l. o.)
l. Basselin.
a dedukció (l. o.) rossz magyar neve.
1. Albert, Lőrinczi Lehr Zsigmond testvéröccse, magyar nyelvész és esztetikus, szül.Sár-Szt.-Lőrincen (Tolna) 1844 ápr. 25., hol atyja András az esperességi ev. algimnázium tanára volt (a latin nyelv és irodalom alapos ismerője, neki köszönte Petőfi az ő alapos latin tudását és a római költők szeretetét). 1853. Sopronban hítták atyját s ő ott végezte a gimnáziumot és a teologiát. Tagja, legjobb szavalója és több évig főjegyzője volt a még Kis Jánostól alapított magyar társaságnak, egyszersmind az ifjuság lapjának szerkesztője. Irt eredeti költeményeket és fordítgatott latinból, németből, franciából. Kritikai tanulmányainak alapját Arany Figyelőjéből és Koszorujából szerezte. 1865. Szt. Lőrincre került tanárnak s ott évekig a legnagyobb buzgalommal tanulmányozta a nép nyelvét, melynek adalékait folyton jegyezgette. 1868-69. német egyetemeket látogatott: Halléban időzött huzamosabb ideig, hol többek közt Pott, Bernhardy és Radmann voltak tanárai. Hazatérvén, újra elfoglalta előbbi állását, s midőn az iskola Bonyhádra tétetett át, ott tanított 1873-ig, mikor is a budapesti evangelikus egyház meghivta főgimnáziumára; ott működik jelenleg is. Nyilvános irodalmi munkásságát a fővárosba kerülte után kezdte, az akkoriban megindult Nyelvőrben, melynek törzskarához tartozott. Ide irt cikkei közül: A tárgyas-tárgyatlan ragozáshoz címüt Sámuel-dijjal, a Határozó-e a határozó és Tom, tod, tok, tett címüeket pedig dicsérettel tüntette ki az akadémia (1875-1877). A nyelv finomságainak ritka ismerete, eredeti felfogás és erős logika tették ismertté nevét; különben nem tartozik a merevebb ortologusok közé. Igazítások cikksorozata annyira megnyerte Arany tetszését, hogy L.-t magához kéretvén, ugy nyilatkozott: «Ön, ugy látszik, jobban ismer engem, mint magam». Éppen Aranyról irta aztán fő művét, a Toldi-kommentárt: Toldi, irta Arany János, nyelvi és tárgyi bő magyarázatokkal elláta L. A. (Budapest 1882, újabb kiad. 1886). Főkép e műve alapján az akadémia 1882. levelező tagjául választotta L.-t, 1886. pedig a nagyjutalommal tüntette ki művét. Irt L. alapos és magvas birtálatokat is, többnyire a Budapesti Szemlében (névtelenül). Megpróbálkozott a műfordítás terén is. Még mint kezdő tanár lefordította Goethe Hermann und Dorothea-ja néhány énekét az eredeti versmértékben, s több mint husz év mulva mutatóba közölte az I. éneket (a budapesti ágostai evangelikus gimnázium 1888-1889. évi Értesítőjében); e fordítás azzal keltett kellemes feltünést, hogy sikerült eltalálnia régibb hexameteres epikánk patetikus hangjával szemben a hexameterben a keresetlen magyaros naiv hangot. Az akadémia kiadásában 3 kötet fordítása jelent meg (Curtiusból, Rankeból). Riedl Frigyessel szövetkezve, magyar olvasókönyveket szerkesztett, melyekben a jegyzetek és magyarázatok tőle valók (sok tekintetben úttörők). Iskolák számára is irt Toldi-kommentárt (első kiadása nyelvi magyarázatokkal már 1880. jelent meg), mely már 11 kiadást és több lenyomatot ért; újabb kiadásai becses irodalomtörténeti és költészettani bevezetésekkel vannak ellátva. 1888. egy kötet tréfás verse jelent meg Disznóták címmel (Epicuri de grege Porcus álnévvel). Jelenleg az akadémia megbizásából egy Arany-szótáron dolgozik.
2. L. Zsigmond, irói nevén Lőrinczi, iró, az előbbinek bátyja, szül. Sár-Szt.-Lőrincen (Tolna) 1841 szept. 1., megh. 1871 szept. 3. Tanulmányait a sár-szt.-lőrinci, majd a soproni gimnáziumon és főiskolán végezte. Két évet a hallei egyetemen is töltött. 1865. hivta meg a pozsonyi ev. hitközség liceumához a magyar irodalom és egyetemes történelem tanszékére. Irói hirnevét eredeti költeményeivel (Petrarca, Memento mori, Eppur si mouve), de főleg műfordításaival szerezte. Költeményei és műfordításai nagyrészt a Hölgyfutárban, Győri Közlönyben, Arany János Koszorujában, utolsó éveiben különösen a Fővárosi Lapokban jelentek meg. Moore Tamás Lalla Roukh-jának fordításával 1686. dicséretet nyert a Kisfaludy-társaságban, mely megbizta, hogy Skhaspere műveinek fordításában is vegyen részt. Igy fordította azután V. Henrik királyt (három rész), Periclest, Venus és Adonist és Lucretiát, melyek a társaság kiadásában meg is jelentek. Egyéb műfordításai: Tennyson, Arden Enoch; Olasz népdalok és korzikai halotti dalok Tommaseo gyüjteményéből; Hugó viktor, Châtiments; Burnsből 181 dal, Petrarca szonettjeiből 113, Moore Tamás dalaiból 78, Byron Héber dalai, Racine Phaedrája. Ezeken kivül majdnem minden kiváló francia és angol költő számos költeménye. A Kisfaludy-társaság felolvasásain különösen az olasz népköltészetről irt tanulmányával aratott tetszést. (Megjelent a Fővárosi Lapok 1870, 90-91. sz.) Munkáinak nincs még gyüjteményes kiadása. Kéziratai négy vaskos kötetben vannak meg.
1. Gyula, német közgazdasági iró, szül. Schottenben (Felső-Hessen) 1845 okt. 18., megh. Münchenben 1894 okt. 11. Tanulmányait bevégezve, 1869. a müncheni erdészeti akadémián lett magán tanár; 1874. a karlsruhei műegyetemre nevezték ki a közgazdaságtan tanárául, 1885-ben pedig ugyanebben a minőségben hivták meg a müncheni egyetemre. Munkái közül a következőket említjük: Schutzzoll und Freihandel (1877); Eisenbahntarifwesen u. Eisenbahnmonopol (1879); Die neuen deutschen Holzzölle (1880-83); Die Berechtigung des Zonentarifs (1891).
2. L. Pál Ernő, francia jogtudós, szül. St. Diében 1895 máj. 13. Strassburgban tanult, hol 1868. a református egyháztanács főtitkára volt, 1870. az összehasonlító jogtudomány tanára lett a lausannei egyetemen, 1887 óta pedig tagja (1892 óta főtitkára) a népjogi intézetnek. számos művei közül fontosabbak: Éléments de droit civil germanique (1875); Élém. de droit civ. russe (1877-1890); Élém. de droit civ. espagnol (1880-1890); Élém. de droit civ. anglais (1885) stb. Kiadta ezenkivül: Manuel des agents diplomatiques et consulaires (Paris, 1888).
Károly, német filologus, szül. Königsbergben 1902 jan. 14., megh. u. o. 1878 jun. 9., hol 1825 óta gimnáziumi, 1835 óta egyetemi rendkivüli és 1845 óta rendes tanár volt. Tanuló éveiben tért át az izraelita vallásról a keresztény hitre. Főművei: De Aristarchi studiis Homericis (1893, 3. kiad. 1882); Quaestiones epicae (1837); Die Pindarscholien (1883); Populäre Aufsätze aus dem Alterthum (2. kiad. 1875). Horatius-kiadásában (1869) megjelölte a szerinte helytelen vagy későbbi helyeket. Alapos tudós, hivatott kritikus és szellemes iró volt. Életét megirta Kammer (1879).