(növ., pálhacső, ochrea), csöves vagy kürtalaku darabja bizonyos növények (sóska, göcsfű, Potamogeton) levelének. A szárat a levél felfüggesztése helyén mint hártyás, néha hasadt hüvely fogja körül. A L. tulajdonképen a levélhüvelynek függelékrésze.
(állat, Phyllopoda), a héjasok osztályának egyik rendje az Entomostraca csoportból. Az idetartozó fajok legnagyobb része mikroszkópos kicsinységü és oldalt összenyomott, egyesek halformák. Testüket vagy kagylószerü, vagy óraüvegforma páncél födi, v. pedig gyűrüzött finom cuticula takarja. A magasabb rendüek egynémelyikének testén könnyen felismerhetjük a fejet, tort és potrohot, másoknál s különösen az alsóbbaknál ezek egymással összeolvadtak. Csápjuk két pár van, melyek közül az egyik sok esetben erőteljesen fejlett, kétágu és evezésre szolgál, miért evezőcspának is nevezik (ágascsápuak), máskor ölelővé módosult (Branchipus); a második csáppár tapintásra, szaglásra s ezen kivül a himeknél még ölelésre is szolgál (ágascsápuak). Lábaik kevés kivétellel lapítottak, levélformájuak s ezért neveztetnek levéllábuaknak. A lábak evezésre szolgálnak első sorban, de szolgálnak egyúttal lélekzésre is, amiért egyik csoportjukat kopoltyulábuaknak nevezték (l. o.). Idegrendszerük lehetős egyszerü szerkezetü: szemük kétféle, nevezetesen van valódi és mellékszemük, mely utóbbi fekete festékfolt csupán; a valódi szemek több lencséjüek. Bélcsatornájuk meglehetős egyszerü. Szivük vagy hosszu, tagolt hátedény (Branchiopoda), v. pedig egyszerü lüktető tömlőcske (Cladocera); vérük mindig véröblökben kering. Valamennyi váltivaru s a himek és nőstények meglehetősen különböznek. A himek igen gyakran csak abizonyos időszakokban jelennek meg, rendesen a viz kiszáradása előtt, vagy pedig ősz végén. A nőstény termékenyítetlen, véonyburku, u. n. nyári és vastagburku, termékenyített, úgynevezett téli petéket termel. Az elsők nagyszámuak s az anya páncélja alatt költőüregekben fejlődnek tovább, mig az utóbbiak a vizbe jutnak, kis számuak s a faj fenmaradását biztosítják a viszontagságok ellenében. Valamennyien vizben élnek, még pedig legnagyobb részük édes vizben, csak kevés van közöttük sós- és tengervizi, egy pár pedig nedves földben, mohák alatt is tenyészik. Két alrendbe oszthatók, nevezetesen ágascsápuak (Cladocera) és kopoltyulábuak (Branchiopoda). Hazai buvárain közül legelőször Tóth S. és Chyzer K. tanulmányozta, újabban Daday J. ismertette a hazai fajokat s dolgozataik az akadémia és a Természettud. társulat kiadványaiban láttak napvilágot.
l. Independensek.
l. Díszlomb.
v. levélnyomnyaláb (növ.), a növényszövettanban az alsó, még a szárban levő végződése a levélbe kiforduló edénynyalábuak (l. o.). Az ilyen nyalábot közös edénynyalábnak is mondjuk, mert a szárral meg a levéllel közös a szár tulajdon nyalábjával szemben, mely a tenyésző csúcsban végződik s a levélbe nem hajlik ki.
(növ., pulvinus), l. Levél és Levélforradás.
l. Eritrofillon.
l. Postai szolgálat.
(növ., xanthophyllum), őszkor a sárguló levelekben a chlorophyllum sárgás szemcséje; l. még Levélzöld.
(növ.), tulajdonképen a levélen ejtett seb, de L.-nek nevezzük azt a jellemző helyet is, amely a levél lehullta után az ágon marad. Épp ily kétértelmü a levélripacs is; l. Forradás és Levélízülés.