a Zambezi felső folyása.
a lúd (l. o.) fiókja, átvitten együgyü, félkegyelmü asszony.
(lat. libatio), az istenek s a megholtak tiszteletére a régi rómaiaknál szokásban volt áldozati ivás, melyet rendesen más áldozatokkal kapcsolaban, ritkábban egyedül, szoktak teljesíteni. Abban állt, hogy evés előtt és után a jó szellemnek, hosszabb lakomák alkalmával pedig Jupiternek és a hősöknek is vizzel kevert bort áldoztak. A többi áldozatoknál ellenben, a Merkurnak szántakat kivéve, csak tiszta bort használtak. Az alvilági istenek és a nimfák viszont csaka bor nélküli L.-t fogadták szivesen: leginkább vizet, mézzel keverve, melyhez néha tejet is öntöttek. A halottak emlékének felajánlott L. rendesen tej, méz és bor keverékéből állott, melyhez ritkábban olajat is vegyítettek.
(növ.), l. Boglárka.
l. Görgény-Libánfalva.
ókori szofista, szül Antiochiában 314., megh. u. o. 395 után. 336. Athénbe ment, 340. Konstantinápolyban tanított, de kollegái gyülöletből üldözték és mágiával vádolták, mire a városból kiutasították. Ezután 350-ig Nikomediában tanított, majd 354-ig ismét Konstantinápolyban tartózkodott, s végre szülővárosában telepedett meg. Beszédeit Reiske (Altenburg 1791-1797), leveleit Wolf (Amsterdam 1738), újabban felfedezett iratait Siebenkees (Anecd, graeca, Nürnberg 1798), Boissonade Anecd, graeca (Páris 1829) és Förster (Hermes 1875) adta ki. V. ö. Sievers, Das Leben des L. (Berlin 1868); Förster, Fr. Zambeccari und die Briefe des L. (Stuttgart 1878).
az Eperjes tokaji trachit-ehgység Simonka csoportjának egy hegye (Sáros vármegyében), melynek belsejében a dubniki hires opált bányásszák, L. Dubnik.
(Libanus, Lebanon a. m. Fehér-hegység), hegység Sziriában, az összetöredezett sziriai felföldből emelkedett ki, amely a Szuezi- és Akabai-öblök közt a Szinai és Horeb nevü hegycsúcsokkal kezdődik és É-felé a Földközi-tengerrel egyközüek átvonul Arábia egy részén, Palesztinán és Szirián és azután az Alexandrettei-öbök mögött a Tauruszhoz csatlakozik. A L. D-en a Nahr el-Kazimije vagyis Nahr el-Litani völgyéből emelkedik ki és az E. sz. 343/4° alatt meredeken ereszkedik le a parti lapály folytatására, a Dsuniera. Hossza 150, szélessége áltlag 30 km. A középső része, az arabok tulajdonképeni Dsebel Libnan-ja, 45 km. hosszu felföld, amely D-en a Dsebel Szanninban (2608 m.) és É-on a Dsebel Makmalban (3047 m.), Timarunban (3212 m.) és a Dar-el-Chvelibban (3067 m.) éri el a legnagyobb magasságot érvén el. Ezen helytől mintegy 400 m.-nyire lejebb, egy kis maronita-kápolna körül egészen kopár vidéken vannak amaz egykori gazdag cédruserdőnek maradványa (mintegy 400 fa, köztük 12 egészen régi), amely a zsidók és feniciaiak nagy középületeihez és ez utóbbiak hajóihoz a fát szolgáltatta. A L. K-felé fokozatosan ereszkedik le a Coelesyriai 20 km. széles völgybe, amelynek K-i oldalán az Antilibanon emelkedik. A hegység alsó részei krétamészkőből állanak, amelyet krétahomokkő, Libanon-mészkő (1000 m. vastagságban) és tercier nummulitmészkő takar. Bazalttömegek a kréta- és az alsó-tercier-korszakhoz tartoznak. A hegység sok helyen összerepedezett; kőtörmelékkel és sziklatusokkal gyakran találkozni; számos a meredek és mély hegyszakadék, a forrás, a patak, a kis folyó, továbbá a termékeny, bár szűk völégy. Ahol csak lehetett, mesterséges terrasszokat készítettek; ezeken, valamint a völgekben búzát, árpát, dohányt, olajfát, szőllőt és különféle gyümölcsöt termesztenek. Nagy területeket foglalnak el az eperfa-ültetvények és itt igen jelentékeny a selyemtermelés, amit felső Olaszországba és déli Franciaországba exportálnak. Legnépesebb a Ny-i lejtője. A lakosok számát 230 000-re, a hegységekét pedig 700-ra becsülik. Legjelentékenyebb helység Der el-Kamar. Vallásra nézve feloszlik a lakosság maronitákra, akik É-on, druzokra, akik D-en laknak, görög kat.-ra vagyis melchitákra, nem egyesült görögökre és mohammedánokra, akik azonban csak igen kevesen vannak.
A L. soha sem volt teljesen alávetve a törököknek. Midőn 1840. Sziria (l. o.) újra a szultán fenhatósága alá kerlt, az európai hatalmak az ott lakó keresztények részére kiváltságokat kötöttek ki. Azon aggodalom, hogy e kedvezmény kizárólag a maronitáknak jutván, Franciaország befolyását biztosítaná, a törököket arra birta, hogy a kiváltságokban a druzokat is részesítsék. Ezért, bár csak hosszabb háboruskodás után, az eddig egyesülten kormányzott törzsek lakóhelyeit 1845. 2 kerületre (kaimakámságra) osztották. Mivel azonban későbben a maroniták közt forradalmi mozgalom támadt, 1860. ezt a törökök megváltoztatták és a druzoknak fogták pártját, ami nagy vérengzésekre adott okot; ennek ismét az európai hatalmak vetettek véget. Azóta a L. egy keresztény helytartó alatt áll és 36 járásra van fölosztva. V. ö. Diener, L. (Bécs 1887).
(gör.). a régi görögöknél dívott füstölő edény egy faja, mely fémből trébelt, díszes és magas lábon állt. Mint égő áldozati oltár gyakran fordul elő domboru műveken és edényeket díszítő ábrázolásokon.
[ÁBRA] Libanotrisz.
(növ., libatopp Diószegiéknél, Chenopodium L.), a róla nevezett családnak egy- v. többnyári füve, ritkán félcserjéje, mintegy 50 faja (hazánkban 16), a mérsékelt éghajlat alatt terem. Levele váltakozó, hasítatlan, öblösen fogas vagy karéjos, egész szárnyalt hasábu, virága apró zöld, füzéres v. ágas-bogas helyzetü, szemgyümölcse apró, tojásdad v. csaknem gömbölyü, Fajai leginkább Ázsia és Európa kövér, sós v. gazos földjén alkalmatlan gyomfüvek v. kórók, némelyik azonban tápláló v. officinális. A Ch. Vulvaria L. (büdös vagy kutyalaboda) heverő fű falvak körül, gazos helyen terem. Levele apró, rhombtojásdad, lisztes. Trimetilaminjától olyan szagu, mint a hering poshadt sós leve, sós és undorító ízü, régen az anyaméh görcsei ellen használták, sőt ilyen szagunak is mondják, ezért vulvaria a neve. A Ch. ambrosioides L. (mirhafű) mexikoi egynyári fű, de itt-ott Európában és nálunk is elvadult. Levele visszáját sárgás mirigypor födi. Sajátságos fűszeres szagu, kissé kámforizü. 0,3-1° éteres, borsos mentaszagu és bő sótartalmu olaj lesz belőle. Füve jezsuita tea vagy mexikói teafű (herba Chenopodii ambrosioidis s. botryos Mexicanae) néven officinális, de mint mulékony izgatót idegbaj, bénulás, rángatódzás és mellgörcs ellen ritkán rendelik. A Ch. botrys L. (bárányfark, fürtüs fű, isten kenyere, bajfű, szőllőfű, fodorka, rubianka, ribijankó) szára, mirigyes puhaszőrü, levele öblös, Európa és Ázsia déli részéről többfelé elvadult, nálunk is gyakori, szagáért kertbe is ültetik. Levele meg a szára csúcsa erős fűszeres szagu és ízü, sok éteres olaj van benne, görcs ellen szintén officinális volt, ma csak molyt űznek vele. A Ch. bonus Henricus L. (kenőfű) fiatal hajtását és levelét spinótnak főzik (vad spinót), Német- és Angolországban termesztik, levelével daganatot borogatnak. A nálunk nagyon közönséges Ch. album L. (cigányparéj, ester- vagy östörparéj) és Ch. viride L. mezei kórót K.-Indiában főzeléknek termesztik, erre a célra a németek is gyüjtik. Valamennyi fajból (Ch. hybridum L., pokolvarfű stb.) hamuzsírt lehet előállítani. A Ch. anthelminticum L. (féregmag, jeruzsálemi tölgy) amerikai, többnyári cserjés; erős kellemetlen szagu és keserü fűszeríze van. Szétmorzsolt magvát gyermekgiliszta ellen használják. Némelyik szép termete és csinos lombja kedvéért kerti dísz. Ilyen a Ch. altissimum DC., 2-2,5 m. magas, tornyos termetü, levele keskeny, a Ch. scoparium L. mint az előbbi de kisebb és a Ch. purpurascens Jacq. m.-nél magasabb, levele piroslilával hintett. Chenopodium Quinoa, l. Quinoa (l. még Amnularis).