(ejtsd: limózs), Haute-Vienne francia département, L. járás és egy püspök székhelye, a Vienne jobbpartján, vasút mellett, (1891) 72 697 lakossal, igen jelentékeny porcellángyárakkal, amelyek több mint 5000 munkást foglalkoztatnak és évenként 20-22 millió frank árut termelnek; cipőgyártással, továbbá posztószövéssel, pamutiparral, szesz- és bőrgyárakkal. A középkorban virágzó zománcipar (l. Limogesi zománc) teljesen megszünt. Saját ipartermékein kivül élénk kereskedést űz fával és italokkal. L.-nak közép- és népiskoláin kivül van orvosi előkészítő- és felsőbb rajziskolája; keramia és archeologiai muzeuma nyilvános könyvtára (35 000 kötet); 1759. alapított természettudományi, 1845-ben alapított régészeti és történelmi meg orvosi társulata. L. részben hegyen épült; bár sokat tettek szépítésére, régibb részeiben a szűk utcák gyakoriak; ellenben az újabb részek tágasak; ezek középpontja a Place Jourdan, amelyet Jourdan marsal szobra díszít. A régibb városrészek kiválóbb emlékei a Saint Étienne-híd, mely a XIII. század óta változatlanul áll, a gót székesegyháza régi üvegfestményekkel, gazdag gót síremlékekkel és XVII. századbeli emailmunkákkal és szép muzeuma. L. a római Augustoritum volt és a III. században vette föl a kereszténységet. 1370. a Fekete herceg dúlta föl. V. ö. L. et ses environs. (1885).
tulajdonkép festett zománc. Limogesban már a XII. sz.-ban nagy járatossággal készítették a beágyazott zománcot. A XV. sz.-ban a beágyazott zománc divatja alábbhagyott, aminek következtében a limogesi mesterek az üvegfestésnél követett eljárást alkalmazva, zománcfestékekkel képeket festettek vörös rézre, aranyra és ezüstre. A festett zománcot tehát Limoges várostól, a hol azt föltalálták és kiművelték, L.-nak szokás nevezni. Hogy a limogesi mesterek az üvegfestés nyomán találták fel a zománccal való festés eljárását, azt bizonyítja először az a körülmény, hogy Limogesban ez időtájt az üvegfesgtés is virágzott; másodszor az, hogy a francia az üvegfestést igy is nevezi: «peinture en appret», a festett zománcot pedig: «émaux peints» és «émaux en appret». A limogesi mesterek a zománcfestékkel előállított ábrzolásokhoz mintákul gyakran rézmetszetü képeket, s pedig eleinte leginkább német eredetüeket használtak. Midőn I. Ferenc francia kriály uralkodása alatt az olasz renaissance-művészet kezdett meghonosodni Franciz-országban, a limogesi zománcfestők is alkalmazkodtak az új művészethez, jelesül iparkodtak utánizni az olasz áttetsző (translucide) zománcot, amennyiben áttetsző zománcfestéket használtak és az alá arany és ezüst lemezkéket raktak. A limogesi mesterek a zománccal festett képeket 1470 és 1480 között akként állították elő, hogy a zománcfestékeket a vörös réz lemezre éppen ugy rakták föl, mint az üvegre. A XV. sz. végén más eljárást követtek. Ugyanis először az ábrázolás rajzát rávésték a rézre, azután a rajzot fölolvasztott és áttetsző üveganyaggal vékony rétegben befödték, majd e réteg fölszinén a rézbe vésett vonalakat sötét szinü festékkel újra megrajzolták, végül pedig az ábrázolást kiszinezték. Az ilyetén módon festett képeken a test fekete vagy sötét ibolyaszinü, annak megvilágított és félárnyékos részeit fehér festék jelöli, ellenben a hajazaton, a ruhán, stb. a fényt aranyos festék adja vissza, éppen ugy, mint a minimatur festményeken. A XVI. sz.-ban a szürke festés (grisaille) divott, amelynek fekete alapja van, s ez alapon a fényt és a félárnyékot vastagabban agy vékonyabban fölrakott, esetleg barázdás fehér festék adja vissza; a test vörös szinü. A szürkés festésü képeket kivételképen áttetsző festékkel is szinezték. Az áttetsző zománcfesték alá rakott, előbb említt arany vagy ezüst lemezkékre árnyékot festettek, mely a rétegen át éppen ugy látható volt, mint a lemezkének be nem festett és a világosság hatását visszaadó része. Szürke zománcfestéssel gyakran díszítettek tálakat, kancsókat és egyéb asztali készületeket, melyek a gyüjteményekben sűrün fordulnak elő. A limogesi mesterek közül Monvaerni a legrégibb, akinek nevét ismerjük; 1503-ban említtetik Nardon (Lénárd) Penicaud, akit három hasonló vezetéknevü mester követ. A XVI. sz.-ban merül föl a Limousin-család és a XVII. sz. közepéig tart. Legnevezetesebb a család alapítója, Limousin Lénárd. Hirnevesek még Reymond Péter és Courteys Péter. A XVII. sz. közepe táján Jean Toutin a miniaturfestést összeegyeztette a zománcfestéssel, amennyiben homályos és üvegesedő, a tűzben szinét nem változtató festékkel, a vizfesték módjára, fehér zománcos alapra festett. Ez eljárást később Jean Petitot tökéletesítette és alkalmassá tette kis képmások, kis tárgyak, mint órák, stb. díszeül szolgáló apró alakok, tájképek stb. festésére.
város. l. Puerto-Limon.
limonádé-por, l. Citromgyümölcs.
(franc., ejtsd: limonázs) a. m. iszapolás vagy sonkolás,a talajjavításnak az a neme, melynél a vizből lerakodó iszapot valamely terület trágyázására és szinvonalának fokozatos emelésére fordítják.
(ol.) a. m. citrom, citromfa (l.o.).
vagy citrom-olaj (oleum citri), egyike a leghasználatosabb s igy legfontosabb illanó olajoknak. Szine zöldessárga, fs.-a 15° C.-nál 0 857-0 860. A poláros fénysugár síkját 100 mm. csőben +60°-+64°-ra elfordítja. Alkotó részei pinén, limonén és citral. Az illat finomsága azonban csupán a citral-tartalomtól ered s igy mentől több van ebből a L.-ban, annál finomabb s igy értékesebb az. A hidegen készített olaj csak 1-2 évig tartható. A párolt olaj, mely kellemesség tekintetében az előbbivel nem vetekedhetik, romlás nélkül tovább is eláll. A L.-t a Citrus Limonum Risso gyümölcsének héjából az «écuelle» segélyével készítik (essence a l'écuelle). Az écuelle tányéralaku rézedény, melynek feneke tüskékkel sűrüen van borítva. Ezeken a gyümölcs héját felszaggatják, minek következtében az olaj kifolyik. Az igy kapott olajat derítő kádakba töltik, hol az olaj az egyidejüleg kiszabaduló vizenyős létől tisztán leválik. A L.-nak egyetlen jelentős termelő helye déli Olaszország, még pedig Szicilia és Calabria. A L.-t a bergamott- és édes narancsolajjal egyetemben messinai v. calabriai esszenciáknak nevezik. A L.-t likőrök, szörpök, cukrosságok, illatos szerek és szappanok készítéséhez, illetve szagosításához használják. Hamisítani terpentin-olajjal szokták.
(barna vasérc, barna vaskő), a legközönségesebb és legfontosabb, de rendesen a legkevésbbé tiszta vasérc. Anyaga, ha egészen tiszta, vashidroxid, illetőleg vasoxidnak vegyülete vizzel, 3Fe2O3+3H2O. A kémiai képlet szerint 60% vasat kellene tartalmaznia, de közönségesen jóval kevesebbet tartalmaz, mert különböző anyagok tisztátalanítják. A legtisztábbhoz is van 0,5-5% kovasav, továbbá mangánoxid keverve. Jóllehet igen régen ismerik,még 1816. sem tudták e nagyon gyakori ásványnak pontos kémiai összetételét. Pontosabb elemzések a harmincas évek elejéről valók. A L. név egy tulajdonságát jelzi és megkülönböztetésül szolgál a hozzá sokszor külsőleg nagyon hasonló veres-vasérctől; ennek karca ugyanis veres, mig a L.-é barna szinü. Eddig kristályokban nem ismeretes, de azért nem amorf, mert legtöbbször tömötten vagy földesen találni: kristályos szerkezete nem ritka és pedig rostos gömbölyded, veséded vagy cseppkőalaku halmazokban. a feketebarnától a barnássárgáig minden szinárnyalatban találni, sokszor szépen futtatva. Szerkezete és tisztasága szerint szokás nagyon különféle L.-et vagy barna vasércet megkülönböztetni. 1. Rostos L., melyet a németek barna Glaskopf-nak neveznek, megkülönböztetésül a Glaskopftól, helyesebben Glatzkopftól, mely rostos hematit. Némely rostos L. kevesebb vizet tartalmaz,mint közönségesen és karca kissé vereses, átmenetet képez a hematitba, mely előáll, ha a viz belőle egészen eltünik. A hidrohematit tulajdonképen szintén nem egyéb, mint még egy kevés vizet tartalmazó L.-ből keletkezett hematit. - 2. Tömött L., kristályos szerkezetnek hijával kagylós, egyenetlen törésü: a vasbányászatnak egyik legfontosabb anyaga. A legrégibb kristályos palákban és ezektől kezdve a legfiatalabb geologiai képletekig előfordul: telep, teleptelér, tömzs, ritkábban telér s szabálytalanfelületü lerakódások és átváltozások alakjában. (Az összes hazai termőhelyekre nézve v. ö. maderspach Livius, Magyarország vasércfekhelyei, Budapest 1880, kir. m. Természettud. Társ. kiadványa). Némely tömött vasérc szerkezetében azt a nevezetességet találni, hogy csupa apró gömböcskékből állt össze és egészen oolit-szerü, amikor oolitos-L. a neve vagy vas-oolit. Ehhez hasonlít az egyes apró borsó- v. babnagyságu gömböcskékben található L., melynek babérc a neve (l. Babérc). Az igen apró s lapos babérceknek lencseérc a nevök. - 3. Barna agyagvasérc, tömött, több-kevesebb agyaggal kevert földes külsejü L. A felsorolt hazai termőhelyeken igen sok a tömött, barna agyagvasérc. - 4. Gyepvasérc vagy mocsárvasérc, likacsos, szivacsos külsejü, tömötten földes L., mely mocsaras, tőzeges helyeken folyvást képződik. Sohasem tiszta, hanem mindig idegen testeket, homokot, agyagot, görgetegeket, szerves anyagokat stb. zár körül, gyakran pedig növényi lenyomatokat is találni benne. Jelentékeny a kovasav- és foszforsav-tartalma, rendesen több vizet tartalmaz mint egyéb L. A gyepvasérc névtől kapta a L. a tudományos nevét: limonit (leimon gör. a. m. gyep.) - 4. Sárga vasokker vagy sárgaföld, földes L., nem egyéb mint a különféle L.-eknek mállási terméke. Amint a L. szétmállik, szétesik, sárga okker lesz belőle, melyet megiszapolva festékül is használnak. Erősen tisztátalanítva lévén, vastartalma aránylag csekély. Ott, ahol L. nagyobb mennyiségben van, mindenütt több-kevesebb sárga okker is található. A L.-ból képződött okkerhez számítják azt az umbra nevü magános kovasavtartalmu földet, melyet különösen Ciprus szigetén találni és melyből barna festéket készítenek. Az u. n. hipoxantit vagy ismertebb nevén terra di Siena szintén nem egyéb mint agyaggal kevert földes L., vagyis okker. A L. gyakran szerepel mint impregnáció és nincs az a kőzet meg talajnem, melyet át nem járna. Valahányszor erősen sárga v. barna az agyag vagy agyagpala, a homok és a homokkő, a kavics és konglomerát, nemkülönben egyéb kőzet- és talajnem, azt a szint ugyszólván mindig az okozza, hogy az illető anyagot L. járta át. Homokkövek és konglomerátok kötőanyagául is gyakran szerepel a L. homokkal, márgával s agyaggal sokszor különböző formáju s szerkezetü konkréciókat alkot.
Briss., l. Lotyósnepf.
(ejtsd: limozen) Lénárd, francia zománcfestő, szül. Limogesban 1505 körül. A limogesi zománcfestészet fénykorának legkiválóbb képviselője, 1532 és 1574 között virágzott. I. Ferenc francia király a hires limogesi zománcfestő műtermek igazgatójává neveztek ki; udvari festője volt I. Ferenc, II. Henrik és II. Ferenc királyoknak. Zománcképeit nagyrészt az olasz renaissance műremekeinekhatása alatt készítette. Ilyen képekkel díszített művei, kannák, csészék, tálak, érmék stb. rendkivül értékesek. Legnagyobb részük a párisi Louvreban van: igy többek között néhány grisaille Rafael Psyche-képei nyomán; két fogadalmi táblácska Krisztus keresztrefeszítésének és föltámadásának ábrázolásával: I. Ferenc király mint szt. Tamás; Chabot tengernagy mint Szt. Pál: II. Henrik király; II. Ferenc király; Montmorency connétable; Guise Ferenc stb. Rothschild James birtokában van egy csésze a kontaurok és lapiták harcát ábrázoló képekkel, Rothschild Alfonznál a királyok imádását ábrázoló kis háromszárnyu oltár; az apostolokat ábrázoló a chartresi szt. Péter-templomban; a Madonnát ábrázoló medaillon a berlini iparművészeti muzeumban. Rézkarcokat is készített, de ezek közül csak négy ismeretes: Krisztus bevonulása Jeruzsálembe: Az utolsó vacsora; Krisztus az Olajfák hegyén: Krisztus föltámadása.