politikai község Pozsega vmegye novskai j.-ban, (1891) 1231 horvát, cseh, német és magyar lakossal.
István (lipovnoki), püspök, szül. Aranyos-Maróthon 1814 aug. 15., megh. Nagyváradon 1885 aug. 12. Az esztergomi egyházmegye papnövendékei közé fölvétetvén (1831), a bölcsészetet és teológiát Nagyszombatban végezte. Pappá szentelték 1837 aug. 21. Káplán volt Udvardon, 1841. esztergomi helynök, 1844. hercegprimási leváltáros, 1946. komáromi plébános, 1847 febr. apát. A szabadságharc idején lemondott a plébániáról. 1854. főegyházmegyei könyvtáros, 1860. érsekújvári plébános. 1861 febr. 14. esztergomi kanonok, 1865 ápr. 2. a m. kir. ítélőtábla prelátusa, 1867 jan. m. kir helytart. tanácsos, u. a. jun. 10. vall. és közokt. miniszteri tanácsos, később arbei c. püspök, 1868 nov. 26. nagyváradi megyés püspök. Röviddel utána v. b. t. tanácsos, 1881 szept. pápai trónálló főpap és római gróf. Lovagja volt a Szt. István jeles rendjének és az I. oszt. vaskoronarendnek, bírta a Szentsír-rend nagykeresztjét. Beszédei közül több nyomtatásban is megjelent. V. ö. Zelliger A., Egyh. irók csarnoka; Vasárnapi Ujság (1885 évf., 543.).
(Lyponuk) nemzetsége már első feltünte idejében, a XIII. században, anyagi zavarokkal küzdhetett, mert 12 tagja 1281 ápr. 15. a nádornak zálogba vetette Botman nyitra vármegyei falut. Egyébiránt e vmegyében 1247-1365 közt 14 falujokat említik. E nemzetségből származnak a Berencsyek, Koncsekek, Korossak, Lipovniczkyak, Rajcsányiak és Ujfalussyak.
község Lika-Krbava vármegye perusici j.-ban, (1891) 1138 horvát-szerb lakossal.
Vilmos, magyar régiségtudós, szül. Pesten 1835 dec. 11., megh. Keszthelyen 1888 jan. 3. A régészet iránti hajlamot Rómer Flóris keltette föl benne, midőn Szombathely római emlékeit együtt kutatta L.-el, ki ott tanár volt. A Vasmegyei Közlöny-ben, melyet szintén ő alapított, L. már 1871. hangoztatta egy megyei muzeum fölállítását, amely létesült is; Trefort pedig 1876. hosszabb tanulmányútra küldte ki L.-t Olaszországba. Keszthelyen volt gimnáziumi igazgató. Legszerencsésebb volt L. a keszthelyi ásatásoknál, ahol egy népvándorláskori temetőt talált, melyről 303 rajzzal ellátott alapos tanulmányt írt. Egyéb munkái: Attila és a népvándorlás, Ötvös műipar Pannoniában, Homer és a költői invenció, Martialis; több numizmatikai és paleográfiai tanulmány s az Arch. Ért.-ben megjelent dolgozatai.
(Lipova), nagyközség Temes vármegye lippai j.-ban, a Maros mellett; a járási szolgabírói hivatal székhelye, járásbírósággal, adóhivatallal, kir, közjegyzőséggel; van polg. iskolája s a Maros partján a Bonnáz püspök által 1862. alapított díszes leányiskolája az apácák vezetése alatt, továbbá van takarékpénztára, takarék- és hitelintézete, két tankönyvnyomdája s ecetgyára. Azelőtt nagy sóraktárai s élénk fakereskedelme volt, most kereskedelme nagyon hanyatlott s csak marhavásárai élénkek. Ipari termékeiből kitűnő kőedényei örvendenek legjobb hírnévnek. Van vasúti állomása (Radna-Lippa néven), posta- és táviróhivatala, postakarékpénztára. A L.-temesvári h. é. vasut most (1895) van készülőfélben. Lakóinak száma (1891) 7000, közte 3300 oláh, 2608 német és 961 magyar. Házainak száma 1499. Határa 9096 ha. Közelében savanyuvizforrás van. Története régi várával függ össze, melynek ma már alig van nyoma, de mely sok fényes napot látott. Monda szerint a Maros túlsó partján a vele szemközt álló solymosi várral a Maros alatt közlekedésben volt. Az első várat IV. Béla építette; Róbert Károly díszes templomot alapított szt. Lajos tiszteletére s mellé tárházat a minoritáknak, s új lakosokat telepített ide. Nagy Lajos idejében már kincstári sóraktár, pénzverőház s élénk kereskedelem volt itt. Zsigmond 1426. Trusin bolgár fejedelem fiának Sismannak ajándékozta, Mátyás alatt 1459. Szilágyi Mihály, 1461. Giskra, 1471. Bánffy Miklós kezére került, 1487. Korvin János, 1510-ben György brandenburgi választó-fejedelem lettek urai. A várost ez a fejedelem kerítette körül, de 1514 jun. 7. Dósa bevette tőle. 1516. Szapolyai János kapta ki, mint már király. 1529 jul. 29. sz. kir. várossá tette s Buda főváros szabadalmaival ajándékozta meg; ugyanakkor itt fogadta az erdélyi részek hódolatát. Özvegye Izabella, fiával, a koronával és kincseivel egy darabig itt talált menedéket s 1514 aug. 29. Szulejmán szultán ezt rendelvén székhelyéül, itt maradt 1542 májusági, midőn Gyulafehérvár lett a főváros. 1554. ismét ezt akarta Erdély fővárosává tenni a török, ki 1551., elfoglalta, de ugyanez év nov. 7. Castaldo és Martinuzzi nagy küzdelemmel visszafoglalták. 1552 jul. 27., midőn a törökök újra L. ostromára készültek, Aldana várparancsnok a várat légbe röpítve, Erdélybe menekült. A törökök a várat felépítették, de Borbély György a többi marosmenti várakkal együtt 1595 aug. 19. visszafoglalta. Bethlen Gábor alatt 1613 jun. 24. újra török kézbe került, de 1688 jun. 24. Caraffa visszavette. 1690 és 1695 szept. 7. ismét a törökök hatalmába került, kik azonnal lerombolták. Végkép csak Temesvár bevétele után került vissza. 1718. Arad vármegyéből kikebelezte a kormány s az u. n. Temesi-bánsághoz csatolta. Ekkor csak 70 ház volt benne. 1804-14. ismételve visszakérte sz. kir. városi rangját. L. mellett két ízben volt nevezetesb ütközet: 1659 jul. 24., midőn II. Rákóczi György itt Szeidi Ahmed budai pasát megverte és 1848 nov. 13., midőn Máriássy honvédőrnagy a Temesvár felől közeledő osztrákokat és oláhokat egy ideig föltartóztatta. V. ö. Varga Ferenc, Lippa város története (magyar orvosok és természetvizsgálók munkálatai, (1872). Legbővebben Márki, Arad története, I-II. kötet s ennek nyomán Eisenkolb, Lakóhelyünk multjából (Lippai polg. isk. ért. 1892-94, három közlemény); Lippa vidéke. Földtanilag fölvették Lóczy J. és Pethő G. (Budapest 1888); Roth A., A lippai gyógyforrás ismertetése (Arad 1871).
Sámule, ref. lelkész, szül. Erdélyben 1622. Hazai tanulmányainak befejeztével külföldre ment, hol 1647. Utrechtben, ugyanez év aug. 3. Franekerben, 1648 dec. 5. pedig Lejdában iratkozott be az egyetemre. Hazájába 1650. tért vissza s előbb sárospataki lelkész, utóbb 1656. u. o. tanár, egy év mulva nagykárolyi pap, 1659. pedig debreceni tanár lett. Részt vett a presbiterianus mozgalmakban s ily irányú nézetei miatt, dacára a Lorántffy Zsuzsánna pártfogásának, neki is szenvednie kellett a hivatalos egyháztól. Művei: Dissertatio de prima elevatione panis et vini in Coena Domini (Sárospatak 1654); Desperata causa prioris elevationis panis et vini in sacra coena, in quibusdam Ecclesiis usitatae (u. o. 1655).
1. György (zombori), esztergomi érsek, szül. Pozsonyban 1600. (v. 1604.), megh. u. o. 1666 jan. 30. Iskoláit Pozsonyban és Bécsben, a bölcsészetet Grazban, ezt a hittudományokkal együtt ismételten, 1619-től már mint egri kanonok, Rómában végezte. Tanulmányainak végeztével felszenteltetvén, szempci plébános és 1625 ápr. 4. esztergomi kanonok, 1627. tornai főesperes. Pázmány bibornok bizalmát és kegyeit fényes tehetségei és jeles tulajdonainál fogva teljes mértékben birta. Pártfogásának köszönhette, hogy 1631. pécsi 1632 febr. 1. veszprémi, 1635. kancellár, 1637 máj. 1. egri püspök lett. 1642 nov. 19. Lósy Imre utóda lett az esztergomi érseki széken, kivel együtt alapította a nagyszombati egyetem jogi fakultását. L. Pázmány szellemében működött és a katolicizmus megszilárdítása körül érdemeket szerzett. 1648. nemzeti zsinatot tartott, amelyen többi között határozattá lőn egy országos papnevelő intézet felállítása, mely 1649. tényleg felállíttatott is és később Pestre helyeztetett át. 1658. megyei zsinatot tartott. A Szt. Ferencrendnek Szt. Antalban (Csallóköz) kolostort alapított, a Jézus-társaságiakat bőkezüen támogatta és a szegény lelkészek javára jelentékeny alapítványt tett. Tetemei Pozsonyban nyugosznak. Irodalmi művei: De dignitate et puritate Sacerdotum (értekezés az 1629-iki nagyszombati zsinaton, Péterffy, Concilia R. Hung.); Rituale Strigoniense (Pázmány kiadásának ismétlése, Nagyszombat 1656); Synodi Provincialis Decreta anno 1611 Tyrnaviae celebrata (Pozsony 1625). Kéziratban maradt és az esztergomi főegyházmegyei könyvtárban őriztetik: Epistolae ad Polycarpum Bonanocz. V. ö. Zsilinszky, Lippay Gy. (Századok, 1886. évf., 400); L. Gy. oklevele, mellyel Széchy Mária és Wesselényi Ferenc házasságát érvényesnek ismeri el (Századok 1867-iki évf., 54.).
2. L. János, botanikus, az előbbinek öccse, szül. Pozsonyban 1608 jul. 30., megh. a trencsényi fürdőben 1666 jun. 2. A jezsuita rendbe lépett, Grazban és Bécsben tanult, később L. György primáshoz ment és a kertjét gondozta. Munkái: Posoni Kert (Nagyszombat 1664-1667, II. kiad. Győr 1753); Virágos kert, Veteményes kert (1664) és Gyümölcsös kert (1667); részei vannak Calendarium oeconomicum perpetuum (Pozsony 1661, Nagyszombat 1662 és még több kiad.); De institionibuset seminatione (Pozsony 1663); De fonctibus diversissimis producendus (u. o. 1666). Lippaya Endl. ruzbiacea, növény egy fajjal Ázsia meg Ausztrália forró vidékein.
l. Libay.
1. a Rajna 255 km. hosszú jobboldali mellékfolyója Vesztfália porosz tartományban; a L.-i-erdőben két patakból lesz, amelyek egyike Schlangen falunál, a másik Lippspringenél ered. Az Alme, Aasse és Stever fölvétele után Weselnél torkollik. Lippstadtól kezdve 12 zsilip segítségével hajózható.
2. L., vagy megkülönböztetésül Schaumburg-Lippétől, L.-Detmold, a német birodalomhoz tartozó fejedelemség Vesztfália, Cassel-kerület, Waldeck-Pyrmont és Hannovera között; a kisebb, elkülönített részeit (exclavéit), Lipperodet, Kappelt és Grevenhagent is beleszámítva, 1215 km2 területtel. A kis fejedelemség É-on és K-en sík, DNy-on a Lippei-erdő, a Teutoburgi-erdő D-i vége ágazza be, amely a Barnakenben 451 m.-nyi magasságot ér el és a Köterberg (502 m.) által az Egge-hegységhez csatlakozik. A legtöbb folyója (Werre a Begával és Salzeval, Exter, Kalle és Emmer) a Weserbe ömlik, amely folyó 7-8 km.-nyi hosszúságban L. É-i határául szolgál. A L. és mellékvizei a Rajnába ömlenek. A Ny-i határon ered az Ems. Az éghajlat nedves; a ködök gyakoriak. A föld, bár nem nagyon termékeny, a gabona- és hüvelyesek termelésére alkalmas; de e termékek a lakosság élelmezésére nem elégségesek. Fontosak a jó legelők és ennek következtében az állattenyésztés; hízott szarvasmarha, disznók, juhok és gyapju a kivitel főcikkei. Az erdők a felület 2/7 részét takarják; az erdőgazdasági igen kiterjedt. A földbirtokra nézve fennáll a majorátusi jog; e földbirtokok tehát föl nem darabolhatók; ez az oka, hogy évenkint mintegy 15 000 munkás hagyja el a fejedelemséget és Németország egyéb részeiben keresi a kenyerét. Bányászat csaknem teljesen hiányzik; a salzufleni sófőző azonban elég sót termel. Szénsavtartalmu ásványvizek szintén vannak, legrégebben ismerik a Meinberg melletti kénes forrásokat. A lakosság (1880) 120 216, (1890) 128 495 volt (esik 1 km2-re 106); ezek közül 62 978 férfi és 65 517 nő; vallásra nézve 123 111 evangelikus 4332 kat., 58 egyéb keresztény és 989 izraelita. (1892) a születések száma 4723, a halálozásoké 2676; a házasságkötéseké 1110. A gyáripar, valamint a kereskedelem nem jelentékeny; házi iparként leginkább a vászonszövés van elterjedve. Fa, vászon, cérna, gyapju, vágómarha, tajtéktárgyak és sör a fő kiviteli cikkek. Az oktatásügy szolgálatában áll: 2 gimnázium (Detmold és Lemgo), egy reáliskola (Salzuflen), 2 felsőbb és 3 egyéb leány-, 8 rektorális iskola, 120 evang, 10 kat. és 8 izraelita népiskola és több alsó foku ipariskola. A fejedelemség alkotmányos; 1866 aug. 18. lépett be az észak-német szövetségbe. Az 1836 jul. 6-iki alkotmány (módosítva 1867 dec. 8. és 1867 jun. 3.) szerint a fejedelemség a lippei fejedelmi család férfiágában örökös. Az országgyűlés 21 tagból áll, akiket titkos szavazással 4-4 évre választanak. Az aktív választói jogot csak legalább 25, a passzivet legalább 30 éves választók gyakorolhatják. A legfőbb közigazgatási hatóság élén a kabinet-miniszter áll; ettől külön van választva 1855 óta az erdőigazgatóság 1869 óta a fejedelmi jószágigazgatóság. Az országgyülésnek az utóbbira semmi befolyása nincs és egyébként is csak tanácsadó testület. Az igazságszolgáltatási forum a detmoldi törvényszék és mint föllebbviteli forum az 1879 jan. 4-iki szerződés értelmében a cellei porosz főtörvényszék. Az 1893-iki költségvetés szerint a bevétel 1 103 659, a kiadás 1 134 577; az adósság 810 398 és a közvagyon 852 500 márka. 13 járása (Amt) van; ezek: Blomberg, Brake, Detmold, Hohenhausen, Horn, Lage, Lipperode, Örlinghausen, Schieder, Schötmar, Schwalenberg, Sternberg és Barntrup, Varenholz. V. ö. Schikedanz, Das Fürstenthum L.-Detmold in geogr., stat. u. gesch. Beziehung (1830).
L.-Detmold nevét alkalmasint a Lippe (Luppia) folyócskától vette. Területén verte meg Arminius (l. o.) Kr. u. 9. Varus római vezér légióit. Később L. a szász hercegségnek volt egy része és Nagy Károly Detmold táján nagy diadalt ült a szászokon. A mostan uralkodó fejedelmi család a szász Haholt főnökben tiszteli ősét. Maga a L. elnevezés egy 1123-iki oklevélben fordul elő először, amidőn a kis országot bizonyos Bernhard de Lippia birta. Ennek unokája, II. Bernát Oroszlánszivü Rikárdnak volt a vezére. I. Simon a schwalenbergi, III. Simon (1360-1410) a sternbergi grófságot szerezte. V. Simon (1511-36) felvette a grófi címet és V. Károly császár ebben 1529. megerősítette. VIII. Bernát evangelikus hitre tért a lakosság zömével (1556); fia ellenben, VI. Simon, a református vallásra tért. Ugyanő 1613. országát 3 fia között osztotta fel; ezek közül a legidősebb, VII. Simon, a főágnak lett alapítója; a másodiktól, Ottótól származik a brakei ág, mig a schaumburg-bückeburgi ág a legifjabbik fiutól, Fülöptől ered. A brakei ág kihalt 1709.; a főág pedig (L.-Detmold) újból két ágra oszlott, a L.-Biesterfeld és a L.-Biesterfeld-Weissenfeld ágra. VII. Simon (megh. 1627.) utódai közül nevezendő Simon Henrik Adolf, ki 1720. a birodalmi hercegi rangot kapta; továbbá Frigyes Lipót (1782-1802), kinek özvegye, az erélyes Paulina fejedelemasszony a francia háboruk idején ügyesen vezette az országot és a jobbágyságot megszüntette, sőt 1819. alkotmányt is adott népének, csakhogy a lovagság és a L.-Schaumburgi ág ez ellen tiltakoztak. Paulina fia, Pál Sándor Lipót, 1820-ban vette át a kormányt és több célszerü reformot léptetett életbe. Az 1848. felkelés napjaiban békés úton ment át az ország az alkotmányos rendszer kerékvágásába és 1849. szabadelvü választó-törvényt kapott. 1850. a fejedelem országának egy részét évi járadék fejében a porosz királynak engedte át. Fia és utóda Lipót alatt (1851-72), a reakció köszöntött be, melynek Fischer Hannibal, Oheimb és Heldmann miniszterek valának gyülölt eszközei. 1866. L.-Detmold belépett az észak-német szövetségbe. 1875. Woldemar herceg követte bátyját a trónon, ki az alkotmányt visszaállította és a vasúthálózatot kiépítette. 1884-ben megh. Hermann herceg, Woldemar öccse és kijelölt trónörökös, és mert Woldemarnak nem voltak gyermekei, az örökösödési kérdés aktuálissá lett. De mert a herceg és a rendek ebben a kérdésben nem birtak megegyezni, végleges döntésre Woldemar életében nem került. Jelenleg több trónjelölt versenyez L.-ért. Woldemar herceg ugyanis 20 évi uralkodás után Detmoldban 1895. márc. 20. meghalt. Gyermekeket nem hagyott hátra. A végrendelet értelmében a trónnak II. Vilmos német császár sógorára, Adolf lippe-schaumburgi hercegre kellen szállani: ámde Woldemar öccse, Sándor herceg, még él (noha elmebeteg) és a Lippe-Biesterfeldi ág tagjai is, első sorban Ernő gróf igényt támasztanak a trónra és a lipcsei birodalmi törvényszéknél már meg is indították az örökösödési pört. Egyelőre a német császár sógora végzi mint régens a teendőket. V. ö. Bornhack, Die Thronfolge im Fürstentum Lippe (Berlin 1895).